VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Szepesi Attila Hajléktalan eső című verséről
Szepesi Attila Hajléktalan eső
Sajtóperrel fenyegetett K. Alice doktornő, a Weöres-hagyaték gondozója, mert megírtam – a költő nevét ugyan nem említve, de felismerhetően –, mi történt vele a kórházban, élete utolsó szilveszter-éjszakáján. Járni már nem tudott, beszélni is alig, ezért kitámogatták a vécére, és ott magára hagyták, mert a tévében Cicciolina, a hírhedt pornósztár vetkőzött, rezegtette körtemelleit, és mindenki a csábos mutatványt leste. Elképzeltem, mit érezhetett a költőfejedelem, ahogy ott kucorgott mocskába fagyva, élet és halál közt. Haza akarhatott menni, ki tudja, miféle hazába, ahogy korábban megírta: a tavalyi kutyákhoz és macskákhoz, a hajléktalan esőbe
Szerkesztői és olvasói tapasztalat, hogy szilveszter éjjeléről kevés „komoly” vers született – az óév búcsúztatása, újév hajnala elsősorban a játékosság, a könnyed hangvételű alkalmi líra terepe. A Babérkoszorú-díjas költő, Szepesi Attila (1942, Ungvár – 2017, Budapest) itt olvasható műve a ritka kivételek egyike. Weöres Sándor utolsó szilveszteréről szól, vagyis a cselekmény 1988. december 31-én játszódik egy fővárosi kórházban, ugyanis a Mester 1989. január 22-én hunyt el. Ez a megverselt ünnepi éjszaka bizony cseppet sem vidám, a szöveg tanúsága szerint a magyar egészségügy egyik gyalázatos pillanatáról van szó: a kortárs költészet egyik legnagyobb szerzőjét a fehér köpenyes dolgozók egy kórházi vécében felejtették, a saját „mocskába fagyva, élet és halál közt.” Ez hát az emberi létezés végső kikötője, ilyen nyomorúságos a rév. A vers utolsó mondatának felütése („Haza akarhatott / menni, ki tudja, miféle hazába”) szintén a szomorúság felé terel, egy másik botrányt juttat eszembe. Hiszen Weöres azt kérte, hogy szülőfalujában, a Vas megyei Csöngén helyezzék végső nyugalomra, az ősi családi sírboltban – de felesége, Károlyi Amy ezt nem tartotta tiszteletben, és úgy rendelkezett, hogy a temetés inkább Budán legyen, a Farkasréten. Ez a Hajléktalan eső című alkotás arról is tanúskodik, hogy a költők leghatékonyabb fegyvere a versírás. A Weöres-hagyaték gondozója, K. doktornő magánúton sajtóperrel fenyegette Szepesi Attilát, amire ő a líra nyilvánosságával reagált: versbe írta K. doktornőt. Ennél okosabbat egy poéta aligha tehet. „Nem fél, hogy megírom?”, kérdezte Faludy György az őt pofozó ávós vallatótiszttől; és amikor kiszabadult a fogságból, tényleg megírta. Szepesi itt ugyanehhez a fegyverhez nyúlt: megírta K. Alice doktornőt. Ha a világhálón beírjuk a keresőbe, hogy Weöres Sándor jogutódai, elkeserítő adalékokra bukkanunk. Például arra, hogy 2005-ben Weöres örököse (egy ügyvédi irodán keresztül) a költő összes művét letiltotta a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapjáról. Azt is megtudhatjuk, hogy Weöres örököse a Digitális Irodalmi Akadémia gyűjteményébe sem engedte felvenni a műveket. A jogutód elzárkózó magatartásának tudható be, hogy mindmáig nem valósult meg a teljes Weöres-életmű kritikai kiadása, az irodalmi levelezése pedig feldolgozatlan. Mindez azt vonja maga után, hogy – Pataky Adrienn irodalomtörténész szavaival – „nem alakult ki Weöres megnyugtatóan körülhatárolt irodalomtörténeti pozíciója.” Szörnyű, hogy a költő 1988 szilveszterén testileg egy kórházi mellékhelyiségben rekedt, de még szörnyűbb lenne, ha ugyanaz történne a szellemi hagyatékával is. A vers tizennégy, eltérő hosszúságú, kötöttségek nélküli, rímtelen sorból áll – Szepesi Attila ennek a formának a barbár szonett elnevezést adta, és élete utolsó éveiben csak ilyeneket írt, száznál is többet.
Zsille Gábor
Megjelent: 2023-01-02 06:00:00
|
