VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Lackfi János Étkezés című verséről
Lackfi János Étkezés
A kanál nyüzsgő tócsákat szakít ki a zöldes lápvilágból Olykor kés éle tár fel többé-kevésbé engedelmes sziklarétegeket És nem szűnik a villa szárnyas röpte porcelántól fogzománcig hol könnyebb, hol dúsabb a teher A szőlőfürt a tálon csupa mozgás áttetsző szemekkel labdázik időtlenül
Az elmúlt három évtizedben katolikus papokkal folytatott beszélgetéseim során többször hallottam, hogy miközben keresztényként rengeteget foglalkozunk a transzcendentális dimenzióval és a végső kérdésekkel, aközben hajlamosak vagyunk megfeledkezni az életünket kísérő egyszerű tárgyak és jelenségek, a látszólag profán cselekvések isteni vonatkozásairól. Pedig a hívő ember alapvető feladata éppen ez: a mindennapok megszentelése. Időszerű lenne kidolgozni a hétköznapi dolgok teológiáját, mondták hittudós ismerőseim, Barsi Balázs ferences szerzetes és mások, majd hozzátették: ez a feladat alighanem a költőkre vár, ők lennének erre a legalkalmasabbak. Az 1971-ben Budapesten született Babérkoszorú-díjas költő, író, műfordító, Lackfi János az elmúlt években pontosan ezt műveli. Meglehetősen magas fordulatszámon megalkotja, irodalmi lapokban és a Facebookon közkinccsé teszi a legköznapibb tárgyak és tevékenységek zsoltárait – a porszívózástól a bohóchalakon át a járókeretig sok mindent átlényegít, szakrális erőtérbe emel. Aki az utóbbi tíz, vagy inkább tizenöt évben figyelemmel kísérte Lackfi lírai publikációit, azt bizonyára meglepi az itt olvasható vers rövidsége. Mindössze tizenhárom sor; a szerző 1995-ben napvilágot látott Illesztékek című kötetéből választottam. Bizony, ma már furcsa belelapoznunk Lackfi első három kötetébe: a kilencvenes években nagyon tömör, nyolc-tíz sorból álló miniatűröket, illetve szonetteket írt. Az ezredfordulón költeményei egyre hosszabbak lettek, mígnem megérkezett az immár megszokottnak tekinthető, több A4-es oldalt betöltő szövegekhez. Ez az Étkezés már negyed évszázada közel áll a szívemhez. Voltaképpen azt előlegezi, tizenhárom sorban ugyanazt nyújtja, mint amit mostanság az ószövetségi zsoltároknál terjedelmesebb Lackfi-zsoltárok: egy szokványos, nagyon is testi tevékenység időtlenné nemesítését. Mindamellett eszünkbe juttatja Kosztolányi Dezső 1929-ben írt nagyszerű miniatűrjét, az Őszi reggelit, különösen az utolsó három sorban megjelenő szőlőszemek. Kosztolányinál a szőlőfürt nehéz, sötétsmaragd; a szőlőbogyó kövér, s úgy gurul el róla a vízcsöpp, akár a briliáns. Lackfinál a szőlőfürt csupa mozgás; a szőlőszemek áttetszők, és időtlenül lehet velük labdázni.
Zsille Gábor
Megjelent: 2022-09-26 06:00:00
|
