Keresés a honlapon:

Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Szálinger Balázs Mikes Kelemen aggódik gazdájáért című verséről

 

 

 

 

Szálinger Balázs

Mikes Kelemen aggódik gazdájáért

 

A tányér alján hajlanak a villák,

S a házinép úgy jár lábujjhegyen,

Hogy alig eszik, alig hall, alig lát.

Viselhetetlen a fejedelem.

 

Édes Néném, képzelje el a hőst,

Ki a csatákban sárkányokat tép szét,

De börtönében, szolgái előtt

Csapra veri az összes tekintélyét.

 

Furcsán hallgat, majd kitör, szinte robban,

Nem eszik húst, növényeket eszik,

Édes Néném, képzelje, sír titokban,

Veszélyes fa, mókusok kerülik.

 

Nem is beteg, csak rászáradt a házra,

Felhők mögül süt a Nap, s már magázza.

 

 

A költőknek vannak kedvenc játékaik. Például szívesen magukra öltik egy valóságos vagy képzelt személy nevét-arcát, és az ő hangján szólalnak meg. Az így születő alkotást szakszóval szerepversnek nevezzük: benne a lírai én egy jellegzetes alakkal azonosulva szólal meg. A magyar költészetben sok példát találunk rá, Csokonaitól Petőfin át a kortárs szerzőkig – legismertebb példái talán Aranytól a Koldus-ének, illetve Babitstól a Jónás imája. A poéták másik kedves játéka, hogy valamelyik versük megírása során beleszeretnek annak témájába, és úgy döntenek, egész ciklusnyi szöveget szentelnek neki. (A költők jelentős részének lelki alkata már csak olyan – nevezzük foglalkozási ártalomnak –, hogy szinte bárkibe és bármibe könnyen beleszeretnek.) S mert evés közben jön meg az étvágy, a ciklusnak indult vállalkozás rendszerint túlnő önmagán, és kötetnyi verssé duzzad. Így jön létre az úgynevezett tematikus kötet, amelynek minden darabja a központi motívum köré rendeződik, ugyanarra a hívószóra felel.

E két játék – a szerepvers, illetve a ciklusnyi-kötetnyi ragaszkodás egy témához – nagyon közel áll egymáshoz, és pompásan egybenyithatók. Ennek egyik legismertebb bizonyítéka Kosztolányi hatvannégy versből álló szerepverses gyűjteménye, A szegény kisgyermek panaszai. Extrém példája pedig Takáts Gyula (1911–2008), aki az általa kitalált kínai költő-hasonmása, Csu Fu esetében nem elégedett meg egyetlen kötetnyi szerepverssel, és évtizedeken keresztül írt a bőrébe bújva, több száz szöveget.

Az 1978-ban született József Attila-díjas költő, Szálinger Balázs ehhez a gazdag lírai hagyományhoz csatlakozott, amikor bő esztendővel ezelőtt II. Rákóczi Ferenc íródeákja, az erdélyi születésű Mikes Kelemen (1690–1761) bőrébe bújt. Szakmailag nem meglepő módon, hónapokon keresztül benne is maradt, több tucat verset írva. Itt olvasható műve e sorozat része, az Élet és Irodalom 2021-es évfolyamának 31. számában jelent meg először – s mert azonnal közel került a szívemhez, beszerkesztettem Az év versei 2022 című antológiába. Megjegyzem, Szálinger megvalósította azt, ami Mikes Kelemennek nem adatott meg. A fejedelem hű társa sohasem jutott haza a szülőföldjére, a tengerparti Rodostóban halt meg – ellenben Balázs Keszthelyen született, és az élet kalandos fordulatai után nemrégiben ismét a magyar tenger partján fekvő város lakója lett.

Verstanilag kiművelt, mesterségét biztos kézzel gyakorló szerzővel van dolgunk – ez a költemény formailag szonett, méghozzá shakespeare-i. (William mester továbbfejlesztette a jól ismert Petrarca-féle szerkezetet, gondoljunk például 75. sorszámú, „Az vagy nekem, mi testnek a kenyér” kezdetű szonettjére.) Ennek megfelelően láthatjuk, hogy a rímek sorrendje a következő: abab cdcd efef gg, és a sorok petrarcai 4–4–3–3-as tagolása is változott. A két utolsó, egymással összecsengő sor szakszerű elnevezése kóda, de remélhetőleg nem dől össze a világ, ha mezei magyarsággal kétsoros verszárlatnak, vagy még egyszerűbben zárlatnak mondjuk.

 

Zsille Gábor

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-09-12 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.