VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Zalán Tibor Legendák városa című verséről
Zalán Tibor Legendák városa
Lehet hogy abba a városba igyekszünk mutat előre és mind nő a feszültség bennünk amelyet már láttunk fentről Emberek élnek benne és leszögelt fedelű zongorák A templom kőoroszlánja délben ásít estére befal hét szüzet reggelre kihányja a csontokat Azok ropognak a turisták szapora léptei alatt Némely házak tetején ezüst darvak ácsorognak és világító szemű vörhenyes szőrű macskák ülnek Itt még törvénybe foglalt a jus primae noctis Itt az erkélyek között kifeszített köteleken véres lepedők lengedeznek Itt túl sok a szomorú arcú asszony Ebben a városban élnek még a legendák csak már senki sem emlékszik rájuk Ezért itt mindenki fél és reszket hogy valamit elront vagy valami vagy valaki ellen akaratlan rosszat tesz ami a sötét erők haragját vonja maga után Itt mégis mosolyog mindenki A tragédián túli könnyedség régtől betanult mimikája ez
A líra: látomás – a versíráshoz nem utolsósorban teremtő képzelet is kell. A dokumentarista törekvések, a posztmodern szövegirodalom, az esztétikai alapú értelmezési kényszer, a hermeneutikai és egyéb agymenések sűrűjében hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről. Nem csoda, hogy a tudományos elméletek kalitkájából kiszökött, szabadon szárnyaló költői fantázia dicsőségét hirdetem, azt vágyom, olvasóként azt keresem a versekben. Az öntörvényűséget, a kiszámíthatatlanságot, a spontaneitást, a meglepetést. Így esett most a választásom az 1954-ben született Babérkoszorú-díjas költő, Zalán Tibor Legendák városa című versére. Ebben a húszsoros, kötött szótagszám és rímkényszer nélküli szövegben Zalán azt teszi, ami a költők egyik ősi munkaköri kötelessége: szabadon ereszti alkotó képzeletét. Ebben a húszsoros szövegben Zalán azt teszi, amihez színházi szerzőként és dramaturgként nagyon ért: benépesíti a színpadot, megtölti élettel a díszletet, vagyis a várost. A kiinduló látvány mindannyiunk számára ismerős: egy leszálláshoz ereszkedő repülőgép ablakán át, netán egy turistabuszon zötykölődve, egy hegygerincről elénk tárul egy vonzó település, ahol korábban nem jártunk. Az egész attól válik izgalmassá, hogy elképzeljük, mi fogad ott bennünket, mi minden történhet velünk: lelki szemünk előtt megszületik egy különös világ, a helyi legendák szövedéke. Minden valamirevaló városnak vannak legendái – a képzelt városokban pedig képzelt legendák keringenek, a nagyszerű költők jóvoltából. (Jelzem, a vers közepén emlegetett jus primae noctis, vagyis az első éjszaka joga félig-meddig képzeletbeli, duplafenekű legenda. Iskolai tanulmányaink szerint a feudális időkhöz kötődik, ám egyes történészek újabban állítják: valójában soha nem létezett, és csak az újkorban gyártott pletykáról van szó, valami felvilágosodás utáni bulvárlap szenzációvadász meséjéről.) A vers a Szolnokon szerkesztett Eső folyóirat 2016/4-es számában jelent meg először nyomtatásban, majd Az év versei 2017 című antológiában is helyet kapott.
Zsille Gábor
Megjelent: 2022-07-04 06:00:00
|
