VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai G. István László Uborka című verséről
Egy versről
G. István László Uborka
Az uborkásüvegben a csemege uborkaszeletek mindegyikének apró szájnyílása lett, benne kis tűhegyes fogak, úszkáltak körben, mint egy ismerős akváriumban. Ujjal halásztam ki őket, próbáltam úgy megfogni, hogy a farokrészüket érjem, de minduntalan kicsúsztak a mutató- és a hüvelykujjam közül. Farok felől tettem őket a számba, ficánkoltak a két ajkam között. Mikor középen elroppantottam, megszűnt a mozgás. Az egyiket fordítva tettem be, érdekes, a harapásuk egyáltalán nem fájt, inkább, mintha szopni akarna egy kisállat, csiklandozták belülről az ínyemet. Valami szomorú kötelességet teljesítettem.
Évekkel ezelőtt egy idősebb lengyel költővel beszélgettem négyszemközt a budapesti Lengyel Intézet könyvtárában. Szűkszavú ember, rövid mondatokban fogalmaz. Tűnődve mondta: „Vannak szavak, amelyeket annyira elkoptattak, annyira szentimentálisak lettek, hogy már nem szabad használni őket egy komoly versben. Például szerelem, vágy, csók: ezeket kerülni kell. Kínosan hatnak. A meteor, az országút, a pitypang: rendben vannak. A Hold is. Viszont az a szó, hogy szenvedély, már nem jó.” Kedvtelve hallgattam, és alátámasztásul eszembe jutott a Nyugat első nemzedékének tagja, az író, újságíró Laczkó Géza, aki megállapította: „Aki verseket ír, általában nem kedveli a kitaposott utat.” Az is belém villant, hogy a Nyugat költői bizonyos mellékneveket annyiszor foglaltak versbe, mondhatni agyonhasználták őket, hogy egy kortárs költeményben már epigonisztikusan csengenek. Jellemzően az egy szótagú jelzőkről van szó – a metrum, a kötött szótagszám szorításában Kosztolányinak, Babitsnak, Tóth Árpádnak, Juhász Gyulának és társaiknak túlságosan kapóra jöttek ezek a rövid szavak: bús, vad, vén. Ha egy mai költő publikálásra küldött új versében azt a sort olvasom, hogy „a körúton zötyögő vén villamos”, már írom is neki a visszautasító szerkesztői levelet. Egy komoly versben 2021-ben az olyan szókapcsolatok, mint „a vad pusztaságon”, „a vén budai Vár”, parodisztikusan hatnak. Ezért a jó költők nem nagyon tehetnek mást: letérnek a kitaposott útról, és szokatlan lírai témákat keresnek. Így tett az 1972-ben született, Budapesten élő G. István László is, amikor megírta az itt szereplő versét. Első közlésben a Tiszatáj folyóirat februári számában találkoztam e művel, és fogadni mernék, hogy jövőre bekerül Az év versei 2022 című antológiába is… Már a verscím felkelti a kíváncsiságot, a kezdő sorok pedig végképp magukkal ragadnak: „Az uborkásüvegben a csemege / uborkaszeletek mindegyikének / apró szájnyílása lett” – ilyen felütés mellett biztos, hogy az olvasó nem lapoz tovább, és egyetlen lendülettel felfalja a szöveget. Az idősebb lengyel költő alighanem biccentene: Uborka, tűhegyes fogak, elroppantani: ezek jó szavak, ezek jöhetnek!
Zsille Gábor
Megjelent: 2021-07-19 06:00:00
|
