Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok Marton-Ady Edina: Karácsonykarc

 

 

 

Karácsonykarc

 

Ezt az ünnepet szerette a legjobban. Olyan volt, minden egyes évben, mint amikor gyerekkorában elindult a nagyszüleihez.Emlékezett a vonatállomásra, ahol vacogva várták a reggel 6:00 órás vonatot. A városban akkor még mindenki aludt, csak a kutyák ugattak és varjak repkedtek a hóval borított házakfelett. Gyerek volt még. Úgy gondolta, a karácsony valódi titkot rejt. Hogy minden egyes nap minden perce alkalmas acsodákra. Várta hát. Még elhitte, hogy az ajándékokat valóban valami varázslatos, kézzel érinthetetlen ember hozza, legyen az Isten halott fia, a Mikulás vagy a Télapó. Szerette nézni ahogy befut a vonat. Szerette a fémek egymásnak feszülő hangját. A fékezés csikorgását, ami megborzongatja a várakozók gerincét. Szeretett fellépni a kupék magas lépcsőjére. Persze magától soha nem sikerült. Az apja nyúlt nevetve a hóna alá és tette fel a legalsó lépcsőfokra. Mindig az anyja mellett ült. Az ablak mellett. Nyáron meztelen talppal az ülésre állva, a fejét is kidugta a lehúzott ablakon, de télen csak az orrát nyomta a jéghideg üveghez és a pulóvere ujjával takarította le a leheletétől folyamatosan bepárásodó ablakot. Nem figyelt a felnőttekre. Mindig ugyanazokat a köröket játszották. Unta. A kint futó tájat nézte. A hóval borított földekkel összeérő eget. Soha nem lehetett tudni hol ér véget az Alföld és hol kezdődik az ég. Belakható terek. Aztán más tájak jöttek, ismeretlen dombok. Itt is fényesek voltak a házakablakai és díszesek az utcák. Az egyik pályaudvaron, aforgalmista zsebében fagyöngy kukucskált. Hosszú utazás volt. Szerette minden percét. A legjobban a megérkezést. Anagyanyja a panelház sarkig kitárt konyhaablakában várta őket, messze kihajolva, szeme körül ég felé futottak a ráncok.Már messziről kiabálta az ő nevét, valami olyan hangsúllyal,amit soha semmilyen másik napon nem hallott.

Ezt az ünnepet szerette a legjobban. Olyan volt, minden egyes évben, mintha újra gyermek lenne, pedig már a sajátjait nevelte. Még mindig hitt a csodában. Hitt benne, hogy megosztható másokkal minden áldás, amit kapunk életünk során. Hitte a csodát. Hitte, hogy minden embert összeköt az ünnep, ami a legrövidebb út mindannyiunk között, akarácsony, ami maga a fény, a szeretet, a remény és a megbocsátás, az év leghosszabb és legsötétebb éjszakáján. Ebben hisz. Még ma is.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-12-25 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.