Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Csak úgy gyűlnek

 

 

 

 

Csak úgy gyűlnek

 

Belépsz a lépcsőházba. Persze gyanús lehetne, hogy minden ajtó tárva-nyitva áll, de nem gondolkodsz ezen, túl fáradt, túl feszült vagy, ne is menjünk bele, elnyomod, nap végén kifejezetten jól megy a nem átgondolás. A kulcsodat keresed, közben elejted az ovis holmival telezsúfolt háti- és tornazsákot, a máskor oly gyorsan előkerülő, fényesen csengő kulccsomó sincs sehol, ellenben ott van a tíz emelet szinte összes lakója, a lift előtt, összezsúfolódva. Pislognak. Néznek. A félhomályban kénsárga a szemük, arcvonásaik, mintha szénceruzával volnának felskiccelve, feketék, szürkék, satírozottan baljósak, hidegek. Megnyomod a hívógombot, igyekszel nem nézni rájuk, az emberi arcokra, hajtogatod magadban a lakóközösség néma, kéretlen figyelmét, félbe, negyedbe hajtod, minél kisebbre, megjön a lift. Miközben belépnek a lányok az apró térbe, már tudod, nem fogod megúszni, túl feszes itt a levegő, szinte pattan.

Mikor megszólal a nő mögötted, egy pillanatra kihagy a szíved, de aztán felpörög benned valami, talán egy szélmalom, egy elképzelt Rosinante, megfordulsz, hogy válaszolj, nem, nem akarsz harcolni, csak hagyjanak végre békén, te csak haza akarsz érni, leülni, bámulni ki a fejedből, egybitesen és ennyi elég lesz. Ennyi pont jó lesz ma estére, aztán holnap majd, megharcolod, ha kell, azokat a bolond, értelmetlen csatákat a ki nem cserélt vízóra miatt, megválaszolod a "holvoltálésmiértnemittmikorpedigkivoltírva" kérdést, vagy csak hallgatsz majd, kénsárga, nehéz szemekkel, sokatmondóan.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-06-26 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.