Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Harctalanul?

 

 

 

 

Harctalanul?

Nem akart harcolni. Unta a háborús retorikát. Unta, ha idegenek nyelve ciccegett az utcán, mert a gyerekei jól érezték magukat a bőrükben, unta, hogy a kamasszal már olyan dolgokról kellett beszélnie, amit csak négy-öt év múlva tervezett, hogy ismeretlen emberek kötöttek bele az utcán, mert szivárványos kitűzőt viselt a kabátján, unta, hogy magyarázkodnia kell, ezért nem is tette, egyszerűen kikerülte a kifordult szemű abajgatókat, akik litániának énekelték meg a napi propagandát, zavartalan boldogságukat az sem zavarta meg, hogy naponta változott a liturgia szövege. Elfáradt. Jelzett a teste, túlmentél már minden határon, már az Óperencia is csak illanó, lila délibáb, sziréna szólt benne, valahol mélyen. Öt napja közlekedett fal mellett sétálva, legyen mihez dőlni, ha túl erőssé sűrűsödik benne a fájdalom. Homlokát olykor a falnak támasztotta, lehunyt szemmel szívta ki a házfal néma hidegét, befogadta, mintha irányítani lehetne. Osont a testében a ház jeges lehelete, rácsavarodott a derekára, hasára, belső szerveire, mintha az öreg épület, a benne lakó, egyszervolt élet küldött volna segítő kezet, gyógyító érintést. Tudta, mindez butaság, megint elragadja a képzelete, ami mindig túllátott, sokszor bajba sodorta, más volt, még a mások között is, különös, ijesztő kis kocka, még az ovis jele is ez volt. Valójában nem változik az ember. Ellökte magát a fehérre meszelt házfaltól, a jég megbújt a macskakövek közt. Unta a telet, a hideget, a szürkeséget, a vastag kabátot, hogy izzadt a sapkában és fázott fedetlen fejjel, fényre várt, illatokra, egy fekete szemű, piros tulipánra az ablakban, a tavaszra és hogy ne kelljen többet harcolni végre, senkivel.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-02-20 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.