Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Az ujjaim még emlékeznek

 

 

 

Az ujjaim még emlékeznek

 

Napok óta álmodom a színpadról, a karakterek hangja a fejemben, de a mondatokat, ébredés után már csak érzem. Gyorsan írok, a lázcsillapítótól álmosan, ki ne fakuljon a kép, a mozdulatok beszélnek, a mimika, még emlékeznek az ujjaim, mintha én játszanék. Ha még kora hajnalban felriaszt az intenzitás, az ágy mellé tett papírra körmölök, a felfelé ívelő sorok néha reggeli fényben is kiolvashatóak, de olykor csak krikszkraksz marad, titkos és bizalmas, megfejthetetlen álomnyelv. Mik lehettek azok a szavak, keresem őket, viszem magammal mindenhová ezt a triumvirátust, nyitott szemmel is előttem mozognak, táncolnak, vitatkoznak, kikacsintanak a lapszéleken, mikor előveszem a toronyból az egyik drámakötetet. Hogyan kellene ezt megírni, hogyan kellene hozzájuk érni. Mikor azt hiszem megvannak, elsiklanak, kiugranak a kezemből, fényes pikkelyű, bolond halak, agyonütnék magukat a betonon, ha hagynám, de nem engedem, visszadobom őket, ússzanak el, nőjenek, fejlődjenek, ebben az óriási, mindent összemosó álomóceánban, de minden éjszaka újra jönnek, leülnek a kanapéra, várakozva, talán ma. Talán most.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-02-06 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.