Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Újévi kenyerünk

 

 

 

 

Újévi kenyerünk

 

A férjem egy kenyérrel jött haza a munkahelyéről. Ajándékba kapta, a főnökétől, s kissé tanácstalanul tette le nekem a pultra. Csodaszép kenyér. Csak néztem, nagy szemekkel, megkopogtattam, s a hangjától még a nyál is összefutott a számban. Régi féle kenyér ez, suttogtam, akkor már megint egyedül voltam a konyhában, ahogyan szinte mindig, csak én és a kenyér. A szekrényhez mentem, keresgéltem kicsit, míg megtaláltam a kalocsainak hímzett fehér damasztot, abba csomagoltam bele, óvatosan, gyengéden, ahogyan a gyerekeket pelenkáztam, öltöztettem annak idején, amikor még aprók voltak és ráncosak. Eszembe jutottak hasonló kenyerek, szerte az országban, történetek, amik a megszegés pillanatában születnek majd, helyzetek, helyszínek, arcok, amik a szerteszét ugráló morzsák útját figyelik, másnaposan az újévi kilengés után vagy józanul, mert észnél kell lenni ebben a kétezerhuszonkettőben, megint észnél kell lenni, aztán az elcsomagolt, dundi cipót kenyeres szatyorba tettem, mosolyogva, hogy holnap reggel majd a gyerekekkel megvágjuk, írunk egy történetet, mi magunk, ezzel kezdjük majd az új évet, friss, igazi kenyérrel, hártyavékony margarinnal, paradicsommal és paprikával, mert ezt szeretem a legjobban, a tisztát, egyszerűt.

Boldog új évet nektek!

Tisztát, egyszerűt, mosollyal és békével telit. Köszönöm, hogy vagytok.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-01-02 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.