Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Öt emeletnyi közös utazás

 

 

 

 

Öt emeletnyi közös utazás

Hallotta? – kérdezte a nő, én meg csak néztem a kijelzőt, hát valóban ennyi, öt emeletnyi közös utazás, a becsapódó ajtó mellett összesuttogott, pár szennyes mondat, ennyi volna az élet és mosolyogtam egyet, bután, szótlanul. Kifordul majd az első ajtón, én a hátsón, kilépek a napfénybe, a fene egye meg, három napja találkoztunk, éppen kitolták, sétálni megyünk, ült a kerekesszékben, fehér volt a haja, ragyogó, sápadt az arca, de mintha a kék szeme, az is kifehéredett volna, csak mosolygott, törékeny, vékony mosollyal, ahogyan mindig, mióta a férje itt hagyta. Talán beszélnem kellett volna vele. Elmondani, hogy még emlékszem, mikor beköltöztünk, karcsú, páros alakjukra, hogy mindig egymásba karoltak, mikor a templomba indultak, hogy a férfi az ajtó elé tette egy opálos fényű zacskóban a sáros cipőt, ott száradt kopogósra az ajtó előtt, ne mocskolja be a lakást. Emlékszem a mosolyukra, hogy a szájukból a máskor oly üres, hogy vannak is csordultig tele volt, vibrált, mintha tényleg érdekelné őket, mi van másokkal, ahogyan azt az Írás tanítja, s bár soha egy csipet sót sem kértünk egymástól, megnyugtató volt, hogy ott vannak a folyosó túlsó oldalán, aztán egy nap reggel lett, a férj ment el előbb, s most, évekkel később, egy reggelen, mikor zölden, édesen ébredt a nyár, a hátsó ajtó előtt megkülönböztető jelzéssel egy villogó, néma mentő állt. A lányok fogták a kezem, siettünk, az ovi, suli felé, ők észre sem vették a sárga autót, csak az én gyomrom ugrott össze, az álom jutott eszembe, a végtelen labirintus, ahol nem tudtam mit kell keresni, ahol hófehér volt az ég, az összes fenyő, minden kő, nem, biztosan nincs baj, de délután, mikor hazaértem a könyvtárból, ott állt a fémkoporsó a folyosón, egy tanácstalan tekintetű pasi lehajtotta a fejét, erre, mutatta a rést, préseljem át magam és én vigyáztam, nagyon, hozzá ne érjek a koporsóhoz, mintha nekem kellene belefeküdnöm, ha megérintem. Megáll a lift, még egy ember beszáll, keresztbe fonom a karom, pillanatnyi csak a csend, résnyi a szemem, de a nő már a másikhoz fordul, hallotta, sutyorognak, én meg kiabálnék, bárcsak kiabálnék, de csak állok és szeretnék rátámaszkodni valakire egy pillanatra. El ne dőljek.

 

 

  
  

Megjelent: 2021-06-07 16:00:00

 

Marton-Ady Edina (1979)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.