Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Kakaópercnyi villanatok – Domokos Gyöngyi: 2. Esti Kornél: Melyben régi barátjával Mendába tesz kirándulást, és kipróbál egy érdekes szerkezetet is, a Mendacium promiscumot.

 

2. Esti Kornél: Melyben régi barátjával Mendába tesz kirándulást, és kipróbál egy érdekes szerkezetet is, a Mendacium promiscumot.

Szóval velem tartasz? Kérdezte Ürögi Dani. Örömmel! Kiáltottam. Torkig vagyok ezzel a világgal. Felszálltunk a repülőgépre. A széllökések a felhők fölé dobálták a gépünket. Zúgtunk, keringtünk. Olyan örvénylő gyorsasággal, hogy a kőszáli sasok elszédültek mellettünk, és a fecskék pedig vértódulást kaptak. Hamarosan leszálltunk. Ez az. Mondta Dani. Ez? Hiszen ez is éppen olyan, mint amaz. Aligha, csak kívülről. Belülről más. Ismerősen csengtek a szavaink. Nehezen jutottunk be a városba, már nem is emlékszem, hogy hogyan is. Mert nem láttam semmit. Amikor kiléptem a repülőből, az épületek szürkék és piszkosak voltak. De aztán a fejünkre egy különös készüléket tettek, ami elfedte a dolgokat, és mást láttunk, mint ami valójában. Mi a csuda ez? Kérdeztem Danitól. Ez egy Mendacium promiscum. Egy valóságmanipulátor. Amitől másképp látjuk a világot. Tetszeni fog, meglásd. Bevallom, nem kis szkepticizmus fogott el, amikor a fejemre helyeztem ezt a valamicsodát. De amikor felvettem, egyszerre megváltozott miden körülöttem. Az ég ragyogóan kék volt, a nap aranyszínű és a házfalak pompás fényben tündökölve kápráztatták el a szemeimet. Egy mesébe illő parkban boldog családok tündöklő gyermekei labdáztak egymással. Az út szélén pedig egy rémségesen csúnya hajléktalan embercsoport közeledett, a gonoszság elcsúfította az arcukat, és véres kést hordoztak a kezükben, hogy az arra járókba beleszúrhassák. Egy váratlan pillanatban rárontottak a békés boldog családokra. Nem bírtam tovább nézni, és a szerkezetet teljes erőmből letéptem a fejemről. Meglepett, amit láttam. Az idő kellemes, mégis kicsit borult volt, és a parkban a megannyi ember más és más életet élt. Volt, aki valóban boldog volt, de sokan a társas magányba boronált mindennapjaikat próbálták elfedni egy fényképezőgépet kattintgatva vagy másokkal beszédbe elegyedve és mosolyt erőltetve az arcukra, miközben mások töltötték ki a gondolataikat. A hajléktalan emberek kezében pedig nem kés volt, hanem a kabátjuk, amit féltve óvtak. Ők is mind mások voltak, külön egyéniségek. Hogy volt-e köztük olyasvalaki is, aki ártani akart volna a másiknak? Volt, persze hogy volt. Legalább annyira, mint amennyire a parkban idejüket töltő emberek között is. Mert talán egykor őket is bántották. Nehéz felülemelkedni a mintáinkon. De minden olyan vegyesen sokszínű volt, olyan behatárolhatatlanul sokféle. Aztán még abban az órában visszaszállítottak egy gyorsított toloncrepülőgépen abba a városba, ahonnan odamenekültem. Azóta itt éldegélek. De mintha csak ott lennék. Úgy tűnik, mintha itt is lenne pont egy ugyanilyen szerkezet, csak talán már észre sem vesszük. Meglehet, hogy születésünkkor tették a fejünkre, és talán annyira megszoktuk, hogy már fel sem tűnik nekünk. De az is lehetséges, hogy csak mi alkottuk meg, és nekünk kell megtanulnunk levenni a fejünkről.

 

  
  
 

Domokos Gyöngyi,irodalomtörténész, klasszika-filológus, műfordító

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.