Videó

A Pécs 8 csatorna videója




Keresés a honlapon:


Egy versről – Prax Levente Juhász Ferenc: Egyszerű Történelem 16. című verséről

 

 

 

 

Egy versről

 

Juhász Ferenc

Egyszerű Történelem

 

16.

 

Ím, az Egyszerű Történelem!

A Múltról az Időt, mint üveg-koporsófödőt leemelem.

Először a bába jött, aki engem is kihúzott anyámból,

két lábamnál fogva fölemelt, seggemre vert s kisírtam magam a nyálból,

apám óriás cinfazékban vizet forralt a sparherd-lángon,

s vitte a kis sárga fateknős szülőszobába tántorogva, köhögve az asszony-sikoltáson,

nyakba akasztott kék kantárú kék svábkötényben,

derekán kék máslival, s térdéig ért a kötény a féltüdős serényen,

apró nagyanyám pörgött szuszogva, mint cérnaszobor-orsó,

pedig tudta, hogy messze nincs tőle már a hörgés-utolsó,

aztán a drótostót jött, aztán a fazekat foltozó cigány,

leült a földre, térdei közt kis üllő, kezében kalapács, csengő-csalogány,

s befoltozta a fazekat, a lábost nagy fehér alumínium-koronggal,

s szólt az üllő, szólt a kalapács, mint a sárga templomtorony nagyharanggal

fekete kezei futottak gyorsan, mint a nagy fekete pókok selyemcsillag-rácson

és szikrázott a nap kormos szép arcán, szakállas fején, a kalapácson,

aztán a vigéc jött, kis kopott barna-recés vulkánfiber-kofferral,

cugoscipőben, kopott ruhában, kopott fején sűrű fehér korpahavazás-porral,

könyvet hozott, vásznat, cérnát, tűt, gyűszűt, horgolótűt, ziherejctűt,

selymet, selyemkendőt, cigányos rózsás pruszlikot, aranygomb-csöngettyűt,

patentot, fekete-mellbimbós apró, kettőből eggyé nyomható fémgyász-gombot,

motringot: pamutköteget, kötőtűket, spulnis fekete cérnát, törlőrongyot,

aztán a csendőrök jöttek fekete csizmában, szuronyos puskával,

benéztek a palánk-kapun, s látták a kakast szivárványsarló-farkával,

aztán Mariska jött vízért a kútra két vödörrel

s ment haza a ringató súllyal, a csipkésen összetört vízzel,

aztán a dinnyés szekér jött, mint zöldpúpú kerekes állat,

hatalmas zöld gömbök mirigyhegye volt az, zöld teve-bánat,

aztán a rongyos-zsidó jött, öreg nyikorgó szekérrel, csontos, szürke gebe-lóval,

csontot, rongyot veszek asszonyok" kiabálta, mintha lagziban lenne aranyhintóval,

s adott a kacatokért fehér cseréptányért, fehér cserépbögrét rabbiként vigyorogva,

az volt a mi étkészletünk, meg a vashímzés-virágnyelű evőkanál, kés, villa,

aztán a cigány köszörűs jött vastag köszörűkő-fejű hevederes doboz- talicskával

nyakában piros katicabogár-pettyes kendővel, piros gyertyalángként lobogó sállal,

aztán a juhtúrót áruló tót jött mezítláb, hátán fenékig érő szagos faputtony,

mintha az lenne háta púpja, a sárga fabordás puttonykosár-asszony,

aztán a pöcegödrös jött, a baromfiudvar klozetjából a sűrű-híg ürüléket kimerte

moslékosvödörrel, s a kis kertben a szétterített sarat a földdel összekeverte,

s büdös volt ő is, meg a föld is, meg a levegő is, mint a Kárhozat,

a légynyüzsgés-ingben illatozó szar-vitéz, a nagy bűnéért áldozat,

aztán a meszes jött gumikerekű doboz-szekérrel, izzadtan kiabálva,

meszet vegyenek, nyers meszet", s a mészrögök, mint a krokodil háta,

aztán Trézsi jött, füles kék tejesvödörrel: mindenféle ételmaradékért,

aztán Sándor, égő gyertyás karácsonyfával kezében s énekelte a havazásban Isten születését,

s elolvadtak a gyertyalángban a pehelycsipkeháló-kristálykeresztek,

mint angyalszívben a bűn-forgácsok, bűnös szívben a részvét,

s fehér lett minden, amit a földi dolgok az égből szereztek,

amit a tél az égből a fölre növesztett,

aztán a végrehajtó jött nagyanyámhoz, az udvarra beállt szekérre dobta

a dunyhát, az asztalt, a kredencet, a lábost, röpült a kendő, a sapka,

aztán a tanító úr jött: összeírni, és nagymama csak motyog,

mint egy füstölve égő petroleumlámpa, azt mondta: ,,magyar érzésű sváb vagyok",

aztán J. jött nyilas egyenruhában, és azt mondta: , Franci lépj be hozzánk, jó lesz nálunk"

s anyám a konyhaszék háttámaszát markolva rákiáltott: „Nem politizálunk!" ,

aztán a könyvügynök jött, s a titokban részletre vett piros bőrkötésű

Mereskovszkijt a varrógépre tette, mellette a napfényparázs, a nyeles fésű,

aztán a tanító úr a színes fagolyó-almás óriás, húros számítógépre ültetett

s padszomszédom hajából hullt a tetű, mint a mák, mákospapírrá váltva a füzetet,

aztán a varrónő jött, mint öreg sellő, habcsók-szírén, ondolált hattyú, dundi éden,

aztán a temetés-szelvényes fekete úr jött, szelvénykönyvecskével, ollóval kezében,

aztán a gyökérsír-száraz borbély jött, hogy nullásgéppel kopaszra nyírjon,

aztán a szomszéd jött ingben, hozentrágliban, bütyökgomba-virágzás a lábujjon,

aztán az orvos jött kis barna bőrhenger-táskával, hogy rábólintson a véres halott-fehérre,

aztán a koporsós jött, hogy a szobaasztalon fekvő halottat pontosan lemérje,

aztán a borbély jött, megborotválni a halottat, könnyekkel beszélve

s a halott arcán a hab, a vastag fehér tajték-álarc, s a szőr-sercegés idénye.

Aztán a pap jött, meg a halottas-hajó az aranycirádás üveghintó-szekér

fekete-csótáros barna lovakkal, a bakon a fekete szőrtaréj-sisakos „gyia-vezér."

Én addig sírtam, vacogtam, mint kiboncolt agyideg-lomb vizelet-formalinban.

Egyik szárnyam a csillagpárolgás tejút volt, a másik a pokolban lobogott bűnbeesés-kínban.

Ím, az Egyszerű Történelem!

Ami már nem lesz velem. Ami már nincsen nélkülem.

 

 

 

Juhász Ferenc költészete sosem volt mentes az önéletrajzi elemektől, de ezek jelenléte az utolsó kötetekben, így A gyermekkor csontvázában is, meghatározóvá válik. Ebben a 2010-ben megjelent gyűjteményben új formával kísérletezett: a versek között több olyan szöveg is található, amely egy (gyűjtő)cím alatt több megszámozott, különböző terjedelmű, műfajú, formájú korpuszt tartalmaz. Ezek csak laza tematikai rokonságban állnak egymással. Ilyen az Egyszerű Történelem is, amelyet tizenhat, önmagában is megálló vers épít fel. Juhász a ciklust azonnal egy apokaliptikus képpel indítja, amely a világ pusztulását vizionálja; innen jut el az utolsó, leghosszabb, címadó részegységig; mely első sorától az utolsóig egy hangsúlyosan szubjektívan szemlélt mikrovilágra, a harmincas-negyvenes évek magyar falujára koncentrál, erőteljes önéletrajzisággal.

Miért szép? Ez az egység egyetlen, két oldalnyi sodró erejű felsorolás, profán litánia: a születéstől kezdve egymás után, szó szerint jönnek az egykorvolt világ régen eltűnt jellegzetes alakjai, szociografikus pontossággal jellemezve: a bába, a drótostót, a fazekas cigány, a rongyos zsidó, a vigéc, a csendőrök, Mariska, a dinnyés, és számosan mások; kavargó körforgás, amelyet mindössze az elbeszélő – ne legyenek kétségeink, maga Juhász Ferenc az, jó néhány utalás az életrajz ismerete nélkül nem is érthető – szubjektuma tart össze. Csupa egykor mindennapi, köznapi figura, jelentéktelen mozzanat, hétköznapi használati tárgyak, amelyekből mára semmi sem maradt, és amelyek ebben a sodrásban mégis univerzálissá tágulnak. A verset egy halottbúcsúztató jelenetsora zárja, hogy a narrátor önnön sorsára is reflektálhasson: "Ím, az Egyszerű Történelem! / Ami már nem lesz velem. Ami már nincsen nélkülem." - fejezi be a szöveget Juhász, jelezve a szubjektív tapasztalat egyediségét.

 

 

Prax Levente

 

 

 

 

 

 

 

  
  
 

Prax Levente (1983) író, kritikus, filmtudós

Az irodalomtudomány doktora, PhD fokozatát a Pécsi Tudományegyetemen szerezte meg 2018-ban. A Vörösmarty Társaság tagja, írásai a Várban, a Tempevölgyben, a Műhelyben és a Jelenkor online felületén jelentek meg, szakterületi publikációi többek között az Apertúrában, a Helikonban és a BUKSZ-ban. 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.