Keresés a honlapon:

Egy versről – Bence Erika: Versajánló. Híres B Ede: Nem tudom mi vagyok

 

 

 

 

VERSAJÁNLÓ

Híres B Ede

Nem tudom mi vagyok

 

útszélen kereszt

eső ázatta repedezett

napégette omladozó

házfalon üvegnélküli

ablak a világra

rozsdás ekevas

gaz lepte udvaron

múlt vagyok

jövő nélküli bizakodás

hang nélküli lant

s Pannóniát dicsőítve

mára semmi

csak emlékezés vagyok

 

(SzövetIrodalom: irodalmi, művészeti és közéleti magazin, 2021. március 17.)

 

 

Híres B Ede fotói

 

Nem tudom, miért

 

Prózakritikus vagyok. Csak kivételes alkalmakkor írok költői opusokról, verseskötetekről. Mert kutatási/szakmai feladat számomra, vagy: mert annyira lenyűgöz a versvilág, hogy mégis fontosnak tartom elmondani, megosztani gondolataimat róla szélesebb befogadói közönség előtt is. Azt hiszem, legtöbb tanulmányomat és esszémet Orbán Ottó költészetéről írtam, s legtöbbször Géczi János versesköteteiről kritikát. Újabban két outsider költő, Tóth Olivér és Lencsés Károly költeményeiről.

*

Szerkesztőként azonban állandó versolvasó vagyok. Az elmúlt évek során hihetetlen mennyiségű verset olvastam és bíráltam el egy hetilap, illetve az általam szerkesztett internetes magazinok irodalmi rovata(i) számára. Azért is meglepő számomra a versdömping, amit nyilvánvalóan a könnyebben hozzáférhetővé vált közösségi oldalak irodalmi felületei hívtak életre, mert a múlt század utolsó évtizedétől kezdődően a magyar irodalom alakulástörténete a regénynek kedvezett: e nagyepikai műfaj korszakait éljük.

A szerkesztői munka számomra, akinek versírói múltja egyáltalán nincs, szépírói is csak igen kevés (két könyv), számomra is sok tanulsággal szolgált. A legkülönbözőbb megnyilvánulásait ismertem meg a kiadói berkekben „könyvdüh”-nek nevezett jelenségnek, amelynek lényege, hogy versírók – főleg kezdő írók és költők – mindenáron meg szeretnék jelentetni könyv formájában is műveiket, mert úgy vélik, ez az íróvá válás legitimációja. Holott egyáltalán nincs így. Tudjuk mi, mindannyian, akik már átéltük. Íróvá és költővé a jó szöveg tesz. (Természetes jelenség. Később pironkodik miatta az ember. Baj csak akkor van, ha a költő pályája későbbi szakaszában is még a ki tudja hányadik magánkiadású első köteténél tart.)

A vázolt jelenségek indítottak arra, hogy ne Orbán Ottó, vagy egy ismert, többkötetes költő versét ajánljam olvasásra – hanem épp ellenkezőleg. Egy olyan jelentős költői opust magáénak mondható alkotóét, akinek egyetlen verseskötete sem jelent meg.

Megszámolhatatlan verset olvastam és értelmeztem életemben: tanári pályám során, kritikusként és szerkesztőként is. A rossz versre száz százalékos biztonsággal mutatok rá. Azt is meg tudom mondani, hogy mitől rossz. A fordítottja sokkal nehezebb. Elmagyarázni valami olyasmit, ami nagyrészt elvont és intuitív alapú.

 

*

„Nem tudom mi vagyok” – konkretizálja Híres B Ede versének címe a lírai én megszólalásának és léthelyzetének legfontosabb attribútumát: a válság, a kétely és a létbizonytalanság élményét. Csupa negatív kép és tagadás: a hiányok halmozása viszi előre a versbeszédet, amit a központozás nélküli sorok és a végtelenbe futó áthajlások egymásutánja tesz erőteljessé. Valahol az urbánus lét és a természeti környezet határmezsgyéjén (útszélen az emberi gondolkodás- és érzelemvilág elhanyagolt jelével, múló jeladásával: a kereszt szimbólumhordozásával) elénk táruló látványképpel indít a beszélő, akinek gondolatai ezekben az elmúlásképekben tárgyiasulnak: útszéli kereszt, omladozó házfal, üveg nélküli ablak, rozsdás ekevas, gaz lepte udvar lesz része a tájleírásnak. Nagyon hétköznapi, már-már közhelyes képek, amelyeknek végső köznapiságba olvadását a hirtelen és elbizonytalanító váltás, a személyességbe fordulás mozzanata akadályozza meg. „múlt vagyok” mondja a lírai én, s ettől a pillanattól kezdve már „kifordul alólunk” a hétköznapi valóságosság talaja, mert nem tudjuk, hogy amit ez ideig elénk vetített a versbeszéd, valóságos tájkép-e, vagy a lélek belső horizontja. És e cezúra után már Pannóniára, a végtelenül elvont költészetképzetre nyílik kilátásunk: egyszerre hozza be a reneszánsz térségi költészeti hagyományt, a nagy előképet és annak újkori palimpszesztjét a verstérbe a beszélő: Janus Pannonius és Sziveri János költészetét.

Hirtelen nagyon nagy távlatokat nyit meg előttünk a versbeszéd. „Grönland örökös havá”-ról a „sivatag forró homokjára”¹ esünk – legyen ez a hasonlat, ha már a magyar költészeti hagyomány képződik meg előttünk. És már nem tudjuk, hogy ki beszél a költeményben. Ki ez a titokzatos lírai alany? Janus Pannonius, Pannóniai és János, egy új pannóniai költő?

 

Bence Erika

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-03-27 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.