Keresés a honlapon:

Egy versről – Ványai Fehér József gondolatai Barna T. Attila: November baglya mellemen című prózaverséről

 

 

 

 

 

Barna T. Attila: November baglya mellemen

 

Szól a kuvik, sikolt ablakom alatt, hallod, nagyanyám, nem tudok aludni, halottak napja jön, forgolódom, rikolt a kuvik, ráz a vonat, dülöng, zakatol, ott visz el a felső gödi temető mellett, hazamegyek, megint hazamegyek a ledózerolt faluszéli házba, a Verseny utca 17. alá, ülök a konyhaasztalnál kilencévesen, fénylik az abrosz, te a sámlin hajladozol a sparhelt mellett, morzsolod a kukoricát, pattog a csend, ébredő tűz nyújtózik, morog, tél van, a sötét szobában nagyapám köhög, fullad, zihál, verejtékezik, nyomja a dunyha, hallod, hogy köhög, emlékszel, mit álmodott az éjszaka, az erei kígyókká változtak a bőre alatt, sziszegve tekergőztek, üvöltésére riadtunk, huhog a kuvik, huhog, huhukol, emlékszel a nyári délutánra, mikor váratlanul hazajött a szanatóriumból, Budakesziről, mint negyvenötben a hadifogságból, sikerült megszöknie, mielőtt indult a transzport Szibériába, akkor késő este zörgette meg az ablakot, most napsütésben jött a kerten át, lötyögő zakóban, mosolyogva, megláttad a nyitott konyhaajtóból, sikoltott a lábas a kövön, kezed összecsaptad, jaj, apu, hát te, apu, megálmodtam, jaj, Istenem, hogy hazajössz, itt vagyok, anyu, mondta halkan, megebédelt, utána kinyújtózott a méhkaptárak tetején, az újságot arcába borítva szunyókált egy órácskát a zümmögésben, huhog a kuvik, huhog, visít, forgolódom, a muslincák, nagyanyám, a muslincákra emlékszel-e, azon az őszön megszállták a házat, ellepték a falakat, Szűz Máriát az ágy felett, Mária arcán fekete szeplők, fekete volt a mennyezet, muslinca mindenütt, örvénylettek lomha rajokban, kavarogtak, törlőronggyal hajkurásztad a dögöket, csapkodtál forogva, szitkozódva, emlékszel a vakondtúrásra, amire a sufniban bukkantál, rémülten hánytad a keresztet, olyan volt, akár friss sírhalom, sikolt a kuvik, nem alhatom, és eljött, el, az a reggel, hiába mondtad neki, apu, ne menj az udvarra, ne menj ki a hóba, egy szál hálóköntösben kiment, mikor visszajött, megtántorodott, úgy zuhant az ágyba, kiabálni kezdett, kendőt kapva rohantál a doktor úrért, a sarokban egyszerre robbant fel két teli borosüveg, a halál hívta mulatni nagyapámat, rikolt a kuvik, nem tudok aludni, emlékszel, megérkeztem az iskolából másnap, a verandán vártál, meghalt, mondtad, a mentőautóban, mire beértek vele Vácra, meghalt, mondta a kopár decemberi udvar, meghalt, mondták a csupasz körtefák, meghalt, mondták a néma méhkasok a hóban, szól a kuvik, huhog, hallod a kuvikot, jönnek a baglyok, meg a majmok, ágyba így zavartál, emlékszel-e, eredj aludni, jönnek a baglyok, nem hittem el sosem, de most november itt ül mellemen, november baglya mellemen ül, rikolt, hallod, körülvettek engem az ősznek sóhajtásai és könyörgései, körülvettek a temetők, körül, fekszem álmatlanul, omlik alá, pereg zizegve, pereg egyre rám az éjszaka keserű nyirka, hull, hull nyitott szemembe, nagyanyám.

 

Barna T. Attila: November baglya mellemen. Orpheusz Kiadó Kft., 2018

 

 

Jó a cím, ilyenre vágynak a költők, és sajnálják, hogy nem nekik jutott eszükbe előbb. Barna T. Attila itt sikeresen kerüli el a nagymama-versek csapdáját, jelesül a csöpögő szentimentalizmust, éppen annyi az érzelem, amennyi kell, illetve még elmegy. A stílus nem posztmoden és nem sültrealista, nem is a kettő egyvelege, egyszerűen csak versről és prózáról, prózaversről van szó. Benne tehetséggel egyberántva magánsors és kollektív történelem, a Verseny út 17. szerencsére messze esik Szibériától, a tragédiákat viszont senki sem kerülheti el.

Közben folyamatosan huhog a kuvik, rikolt a bagoly.

A halál mint metafora.

S a többi?

Végül amúgy is csak a mű marad, a lecsupaszított textus, s a legvégén már az sem. Mellékes lesz a mögöttes zöngemény, sértődések és sértettségek múlnak el, ötven-száz év múlva azt sem tudják majd, hogy valaha a világon voltunk és utáltuk vagy szerettük egymást. Kiviszi a huzat a díjakat, elsárgult lapokon sem üzennek a jegyzőkönyvek. Hiúság és féltékenység, Líra a neved, táborok és tébolyok, a háttérben filozopterek csoportja röhög rajtunk, árnyjátékot játszanak. Elhittük ezt is és nem váltódtunk meg. Mi köze a vérnek a verítékhez?, kérdezik. Aztán az egészet elönti valami nemes zagyvalék, a kor salakja, hozzá thrash metál szól, amely egyszerre ajz fel és hangol le. Archaikus mosoly helyett lesajnálás, nevetséges és kisszerű a jelen, ragad a kor szutyka, tort ül a szellem protekcionizmusa és provincializmusa. Alattomos ellágyulás és érdektelen érdeklődés, a vátesz mint bábu, küldetés és tudat, kiküldetés és kiűzetés, lábszag a Pantheonban. Esztétika és egzisztencializmus, egyformaság és egoizmus. A Legfőbb Mozgató mint a legkevesebbet hibázó aktor. Övé a holnap.

 

Ványai Fehér József

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-03-20 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.