Videó

A Gallery FreylerArt videója




Keresés a honlapon:


Egy csapott evőkanál – Bittner Mónika: Arany recept

 

 

 

   Arany János műveiben találkozhatunk gasztronómiához kötődő leírásokkal, amelyekben az ételek elkészítését vagy a korabeli vendéglátási szokásokat ismerteti, Ő maga viszont nem forgolódott vacsora-mulatságokon, sőt kifejezetten mértékletes ember volt. Sokat betegeskedett, a testi megpróbáltatások miatt lelke is egyre komorabb lett, lehangoltsága csak felesége és gyermekei körében enyhült. A kicsapongás olyannyira nem volt jellemző a költőre, hogy a Szamárbőgető nevű híres csárdába is csak azért tért be egyszer, mert a kocsija tengelye eltörött. Vendégeket azonban szívesen fogadott, pesti íróbarátai érkezésekor vidámság költözött a házba, gyakori látogatója volt Petőfi Sándor és Szilágyi István. Szilágyi nőtlen emberként majdnem két évig kosztolt az Arany családnál, majd később is rendszeresen élvezte a ház vendégszeretetét. Egyik ilyen alkalommal juthatott eszébe Szilágyinak a farsangi édesség, amelynek receptjét levélben kapta meg barátjától.

Íme, itt az 1859-ben küldött marcza-fánk recipe:  

                                                                                                                   

 „…üss egy csuporba (például) két tojást. Belé egy kevés sót, czukrot. Verd össze jól. Önts hozzá egy meszely tejet; annyi lisztet, hogy palacsintatészta sűrűségű legyen. Akkor tégy zsírt tepsibe, egy ujjnyi vastagon, s ezt forrald fel. Mikor legjobban forr, a tésztát kanalankint rakd belé, egy-egy kis kanállal egy helyre, és pirosra süsd meg. Punctum. Ez, fiam, oly egyszerű, hogy magad is megcsinálhatod. Hirtelen étel, mikor hamar kell valamit csinálni. Ölellek, a tieiddel együtt, s maradok mind végig szerető barátod ARANY J.”

 Egy meszely az fél icce, az valamivel kevesebb, mint fél liter, pontosabban 0,35–0,45 liter között van az igazság, de leggyakrabban 0,42 liternek lehet megfeleltetni. Az persze nem mindegy, hogy bécsi vagy budai meszelyről beszélünk, ebben a receptben nyilván az utóbbiról (0,45) van szó.

 Hozzávalók  (kb. 30 - 35 darabhoz):

 2 tojás, csipetnyi só

 1 evőkanál cukor

 1 tasak vaníliás cukor

 1 citrom lereszelt héja

 10 evőkanál liszt

 3, 5 dl tej

 olaj a sütéshez

  Elkészítése:

 A tojást habosra kavarjuk a sóval, cukorral, vaníliás cukorral, citromhéjjal, hozzátesszük a lisztet, majd a tejjel palacsintatészta sűrűségűre keverjük.  Evőkanalanként a felforrósított olajba  csurgatjuk, aranybarnára sütjük. Porcukorral megszórva, baraclekvárral tálaljuk.

 

  
  

Megjelent: 2021-08-06 14:00:00

 

Bittner Mónika (Szeghalom, 1978)

Az Egy csapott evőkanál rovat vezetője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.