VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Acta Romanica – Palócz Márk: Az 1. Afrikai Menetezred magyar tagjai
Magyar légionáriusok az első világháborúban 2018-ban volt az első világháború végének a centenáriuma, mely okból kifolyólag a francia kormány kulturális szférában dolgozó munkatársai, illetve a francia katonai levéltár (Service Historique de la Défense) beosztottjai közzétették az összes, a világháború során a francia hadsereg kötelékében szolgáló katonának az adatait (köztük a magyar származásúakét is). Ebből az adathalmazból kiderül, hogy összesen mintegy száz fő volt a magyar állampolgárok közül, akik az Idegenlégió sorait erősítették az első nagy világégés alatt. Közölük ötvenhárman már a háború kitörése előtt is szolgáltak ennek a zsoldoshadseregnek a soraiban, negyvenheten pedig 1914 és 1918 között jelentkeztek. A magyar önkéntesek jelentkezésének oka igen eltérő volt. Sokuk azért csatlakozott, mert meg szerette volna védeni Franciaországot: az országot, amely már talán régóta otthont nyújtott számukra. Valaki a dicsőségért és volt, aki a francia állampolgárság kecsegtető motivációjáért csatlakozott. Néhány embert a Légió legendája vonzott, vagy csak kalandvágyból jelentkeztek, de a legtöbben minden bizonnyal azért jelentkeztek, mert nagyon szegények és hányatott sorsúak voltak, a katonai szolgálat pedig az egyetlen fix jövedelemmel rendelkező „állást” jelentette számukra. Nem volt ritka az sem, hogy a bűnözői múlt elől menekült valaki és az Idegenlégióba való jelentkezéskor hátra tudta hagyni ezt és új életet tudott kezdeni. Azt a kényszerítő tényezőt is számításba kell vennünk, hogy Franciaország és az Osztrák-Magyar Monarchia részeként létező Magyarország két egymással szembenálló politikai és katonai táborok erősítettek a világháború folyamán, így a Monarchia állampolgárait a franciák internálótáborokba zárták (összesen több mint nyolcezer főt). Az egyetlen menekülési út a legtöbb esetben csak az Idegenlégió volt, így kutatásaink alapján nyolc magyar állampolgár élt is ezzel a lehetőséggel. Miután aláírták a szerződésüket, a magyarokat általában az 1. és a 2. légiós ezredek különböző zászlóaljaiba helyezték (összesen mintegy hatvannégy főt), általában azokba, amelyeket nem vezényeltek a francia–német frontvonalakra. Ezen felül voltak olyanok, akiket az Idegenlégió Menetezredébe (három fő), a 3. Zuáv ezredbe (3 fő), a 6. Marokkói Zászlóaljba (1 fő) és a 1. Afrikai Menetezredbe (9 fő) helyeztek. Hét főről azon kívül, hogy az Idegenlégióban szolgáltak, nincs adat. Összesen száz fő volt azoknak a magyar önkénteseknek a száma, akik az Idegenlégió valamely egységében szolgáltak a franciák által csak Grande Guerre-nek nevezett háborúban. Az 1. Afrikai Menetezred (1er Régiment de Marche d’Afrique) 1914 októberének végén Törökország is belépett a háborúba, csatlakozott a központi hatalmakhoz és csapásokat mért az orosz egységekre. Ebből kifolyólag 1915. február 1-én Franciaország hadügyminiszterének utasítására megalapították az 1. Afrikai mentezredet, mely a 4. és a 3. Zuáv ezredek alegységeiből és egy idegenlégiós zászlóaljból tevődött össze. Az új egység a brit hadsereg különböző alakulataival együtt szállt partra a Dardanelláknál, hogy segítse a szövetséges államokat a keleti fronton. Nagy valószínűséggel ennek a légiós egységnek a sorait erősíthették a magyar származású önkéntesek. Március 5-én az 1. Afrikai Menetezred egységeit, vagyis a két zuáv és a légiós zászlóaljakat Máltán egyesítették és e hónap végén kötöttek ki a franciák által keletinek nevezett fronton (ami Kis-Ázsiát, később pedig a Balkán félszigetet jelölte), ahol megkezdték a küldetésüket. 1915 szeptemberéig az 1. R.M.A. (1er Régiment de Marche d’Afrique = 1. Afrikai Menetezred) sorban győzte le az ellenséges török egységeket, így előre nyomult a Dardanelláknál rábízott szektorban. Ezek a harcok megritkították a menetezred állományát, ezért folyamatosan pótolták veszteségeit. Ezt követően a teljes menetezredet Szalonikibe vezényelték, ahol 1915. október 17-én az alakulat tagjai vonatra szálltak és tovább mentek egészen a Guevgéli-Strumitza vasútállomásra, Szerbiába, ahol már a szerb szövetségesek várták a segítséget, mivel nagyon csúfos vereségeket szenvedtek el a bolgároktól, akik az összes fontosabb állást elfoglalták a régióban. A harcok egy hónappal később, november közepén kezdődtek. Az időjárási körülmények sem könnyítették meg az Afrikai Menetezred katonáinak a dolgát: mínusz 15 fokban, óriási hóesésben, nyári öltözetben hősiesen küzdöttek és visszafoglalták az imént említett állásokat. A bolgárok hétszeri próbálkozásra sem tudták bevenni a légionáriusok és zuávok által visszahódított területeket. A kegyetlen tél ugyanakkor visszaszorította ezeket a kitartó katonákat az antant hadvezetése által Szalonikiben létrehozott táborba. Az ezt követő nyáron a malária tizedelte meg az itt állomásozó egységeket, ezért az Afrikai Menetezred 4. zászlóalját teljes mértékben pótolni kellett egy zászlóaljnyi géppuskással. Szeptember elejére sem változott ez a helyzet, sőt még romlott is, és a malária hatására számos közkatonát és tisztet kellett evakuálni a régióból, ezért újra kellett szervezni az Afrikai Menetezredet. A megújult egység a bolgár hadsereg ellen küzdött a következő hónapokban: véres harcok árán lépésről lépésre szorította ki az ellenséges csapatokat Szerbia területéről és sorra verte vissza az ellentámadásokat. Számos alkalommal a szerb és orosz csapatok is besegítettek ezekbe a harcokba. A legtöbb ütközetben nagy számú hadifoglyot és jelentős mennyiségű hadizsákmányt (ágyúkat, kézifegyvereket, lőszereket stb.) ejtettek. Mindez egészen 1918. szeptember 30-ig tartott, amikor Bulgária megadta magát és aláírta a fegyverszünetet. Az 1. Afrikai Menetezred egységei november elején visszatértek Szalonikibe, ahol decemberben újra szolgálatba állították őket, és a következő úticél Dél-Oroszország volt számukra. Az alakulat 1918 decemberétől egészen 1919 júniusáig segédkezett a harcokban a baráti orosz egységeknek a polgárháború összecsapásaiban. A hónapok alatt az egyesített erejű antanthatalmak országainak hadseregei sorra foglalták vissza a bolsevikok által elfoglalt területeket. 1919. március 19-én a harcok hatására már csak két zászlóaljból állt az Afrikai Menetezred, így májusban visszarendelték a harcokból az egységet és a lengyelországi Chaba közelében pihentették őket, egészen június 9-ig. Ezen a napon oszlatták fel az 1. Afrikai Mentezredet, és ezzel az egység számára véget ért az első világháború. Az 1. Afrikai Menetezred Magyar önkéntesei A francia katonai levéltáraknak (Service Historique de la Défense és a Mémoire des Hommes) köszönhetően az összes magyar származású önkéntesről van adatunk, akik az 1. Afrikai Menetezredben szolgáltak a Nagy Háború ideje alatt. Összesen 9 főről van szó, akik mindnyájan hősi halált haltak Franciaországért a harcok alatt. Az alábbiakban ezeket a személyeket mutatjuk be röviden. GAIGER Charles Jaques 1884. március 14-én született Mádon, egy Tokajhoz közeli településen. Kereskedőként dolgozott, mielőtt jelentkezett a Légióba 1914-ben. Alig egy évet szolgált másodosztályú közlegényként az 1. Afrikai Menetezredben, amikor 1915. november 16-án Kalkovánál, Szerbiában egy gránáttámadásban életét vesztette. KOLAR Maximilien 1875. szeptember 11-én született Bjelovárban, a Magyar Királyság területén. 1915. június 21-én rejtélyes módon eltűnt a Gallipoli félszigeten. Talán meghalt, elszökött vagy az ellenség fogta el? Erre a kérdésre talán sosem kapjuk meg a választ. Rangját tekintve, eltűnésének idején őrmesteri rangban szolgált. LOCH Jean 1880. február 9-én született Rácnagyszentmiklóson (a település mai neve Nagyszentmiklós és jelenleg Romániában található, közel a mai magyar határhoz). Másodosztályú közlegényként szolgált, amikor 1916 szeptember 24-én Pétroak-nál harc közben életét veszítette. MAMROVICS Étienne Joseph 1873. december 19-én született Ürményben, Magyarországon. Másodosztályú közlegényként szolgált 1915. november 16-ig, amikor a harcok folyamán szerezett sebesüléseibe belehalt Kalkovában, Szerbiában. PAHODA Pierre 1876. március 10-én született Tarnopolban, az Osztrák-Magyar Monarchia területén. Másodosztályú közlegényként szolgált egészen 1915. november 17-ig, amikor Kalkovában, egy nappal Marmovics Étienne Joseph és Gaiger Charles halála után belehalt a harcok alatt szerzett sebesüléseibe. PAVKOVIC Spiro 1882. december 9-én született Trogirban, Magyarországon (jelenleg Trogir Horvátországban található). 1913. augusztus 22-én megkapta a francia állampolgárságot. Tizedesként szolgált egészen 1915. június 17-ig, amikor életét vesztette a harcok folyamán. PERLMUTTER Armand 1877. március 20-án született Szatmárban. Másodosztályú közlegényként szolgált, amikor 1916. szeptember 16-án életét vesztette a harcok folyamán Spanca-nál, Szerbiában. TRIMBITAS Victor Egy Fogarashoz közeli településen, Posorta-ban született (ami ma Románia területén található). Internálótáborba helyezték, mielőtt 1914. október 19-én „önként” jelentkezett az Idegenlégió soraiba. 1914. október 20-án érkezett az 1. Afrikai Menetezred idegenlégiós zászlóaljához és másodosztályú közlegényként szolgált egészen 1915. április 28-ig, amikoris Morto-Bay-nél, a Gallipoli félszigeten életét vesztette a harcok folyamán. WELLMANN Jean 1889. március 21-én született Szentágotán, az akkori Nagy-Magyarország területén (Szentágota ma Románia területén található). Őrmesterként szolgált először az 1. légiós ezrednél, majd az 1. Afrikai Menetezrednél is egészen haláláig. 1915. december 8-án vesztette életét a harcok folyamán Kalkovában, Szerbiában. Neveik alapján legtöbb esetben aligha lehetünk bizonyosak a fenti személyek magyar származásában. Sok esetben inkább francia, szláv, német, zsidó származásra gyanakodhatnánk. Kivételt élvez Trimbitas Victor, de a többi önkéntes akár más nemzetiségű is lehetne. Átlagosan mindnyájan nagyjából egy évig szolgáltak az egység soraiban, mielőtt hősi halált haltak Franciaországért. Ebből a kilenc magyar önkéntesből hat közlegényi, egy tizedesi és kettő őrmesteri rangban szolgált. Amikor 1914-ben kitört az első világháború, életkorukat tekintve Marmovics Étienne Joseph volt a legidősebb, aki akkor már 41 éves volt, a legfiatalabb pedig Loch Jean volt, aki 24 éves volt. Azt gondolhatnánk, hogy az első világháborúról már mindent tudunk, pedig – mint ahogy a fentiek is igazolják – ez igen messze van a valóságtól. A Nagy Háborúnak számos olyan részfejezete van a nagyközönség szeme elől elrejtve, amelyek még kutatásra várnak. Ki tudja, még hány nemzet hadseregében szolgálhattak magyar nemzetiségű katonák? Ez a kérdés is megválaszolásra vár, de azt már tudjuk, hogy a francia idegenlégiós és zuáv egységekből összeállított 1. Afrikai Menetezred sorait legalább kilenc magyar nemzetiségű önkéntes erősítette (az eddigi adatok alapján).
Bibliográfia Levéltári források Service Historique de la Défense Mémoire des Hommes Prisonniers de la Première guerre mondiale. Les archives du CICR Szakirodalom Bene, Krisztián: A francia hadsereg baranyai katonái az első világháborúban. In: A nagy háború emlékezete. A Dél-Dunántúl és az első világháború. Szerk.: Bősz Attila. Pécs, Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára, 2017. 30-52. o. Kuncz Aladár: Fekete kolostor. Feljegyzések a francia internáltságból. Kolozsvár, Erdélyi Szépmíves Céh, 1931 Palócz Márk: Magyarok a Francia Idegenlégió kötelékében az első világháborúban. OTDK dolgozat. Pécs, Pécsi Tudományegyetem, 2019. Internetes forrás(ok) Somogyi László: Magyar állampolgárok francia internálótáborokban az első világháborúban. Újkor.hu. 2016. http://ujkor.hu/content/magyar-allampolgarok-francia-internalotaborokban-az-elso-vilaghaboru-alatt (Letöltve: 2020.05.25.)
A cikk az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-19-1-I kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának szakmai támogatásával készült.
Megjelent: 2020-06-24 20:00:00
|
