Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Acta Romanica – Bene Krisztián: De Gaulle és Giraud tábornok kiegyezése

 

Az angolszász hatalmak által Észak-Afrikában kivitelezett 1942 novemberi partraszállás sikeréhez szükség volt egy olyan vezetőre is, akit az észak-afrikai francia hadsereg és közvélemény egyaránt el tud fogadni, az amerikai diplomácia választása pedig Henri Honoré Giraud tábornokra esett, aki nem sokkal korábban szökött meg a német hadifogságból, így németellenességéhez nem férhetett kétség. Értékét tovább növelte az amerikaiak szemében az a tény, hogy a szabad francia vezetés kapcsolatfelvételi kísérletét mereven elutasítva de Gaulle-lal szemben foglalt állást. Miután Darlan admirális decemberben merénylet áldozata lett, a Birodalmi Tanács tagjai december 26-án Giraud-t választották meg főbiztosnak, amelyet ő február 5-én rendeleti úton a korábban ismeretlen „polgári és katonai főparancsnok” címre cserélt fel, ezzel pedig kezébe került az észak-afrikai francia területek feletti hatalom.

De Gaulle nevében a március 25-én Algériába érkező Catroux tábornok kezdte meg a tárgyalásokat Giraud-val, amit jelentősen megkönnyített az a tény, hogy a két főtiszt azonos rangban szolgált és hasonló múlttal rendelkezett, valamint Catroux kifejezetten jó közvetítői képességekkel rendelkezett. A kiváló diplomáciai érzékkel rendelkező katona azt is el tudta érni, hogy saját parancsnoka távol maradjon a megbeszélésektől április folyamán, mivel tartott tőle, hogy heves természete veszélybe sodorná az egyeztető tárgyalások kimenetelét.  Ennek eredményeképpen Giraud április 27-én elfogadta a Harcoló Franciaország legfontosabb feltételét, mely szerint de Gaulle és ő közösen fogják betölteni a leendő politikai rendszer legmagasabb vezető posztját annak érdekében, hogy egyik fél se erőltethesse rá az akaratát a másikra. Ezzel látszólag elhárult a legfontosabb akadály a megegyezés elől, azonban ekkor váratlanul egy másik probléma merült fel. Giraud azt javasolta, hogy a két vezető egy nyugodt helyen találkozzon, Biskrában vagy Marrákesben, hogy külső nyomás és befolyásoló tényezők nélkül tudják megvitatni az együttműködés részleteit. De Gaulle azonban leszögezte, hogy csak és kizárólag Algírban hajlandó tárgyalni, a leendő új vezetés székhelyén.  Ez a véleményeltérés egyhónapos késlekedést okozott, mivel egyik fél sem akart engedni saját álláspontjából, azonban a háttérben a két katona kardcsörtetésénél fontosabb események is zajlottak. Egyrészről Giraud számára minél előbb sürgető volt az észak-afrikai francia fegyveres erők összevonása a Szabad Francia Erőkkel, mivel az amerikaiak csak annyi fegyvert szállítottak, amennyi embert a francia hadvezetés csatasorba tudott állítani. Ugyanakkor Roosevelt belső köreiben gyökeret vert az az elképzelés, mely szerint a Harcoló Franciaországra szükség van, ellenben de Gaulle-ra nem, ezért komoly tárgyalásokat folytattak a brit vezetéssel annak érdekében, hogy a számukra már számos alkalommal problémát okozó francia tábornokot hagyják ki a megegyezésből. Ez az elképzelés végül is nem járt sikerrel, mivel a szabad francia mozgalmat jól ismerő angol diplomaták tudták, hogy a szervezet olyan szorosan kötődik de Gaulle személyéhez, hogy az egyik a másik nélkül nem képzelhető el. Ugyanakkor ezek a tényleges konkrétumokat nem hozó egyeztetések is sok időt vettek igénybe május folyamán, ami hozzájárult ahhoz, hogy végül Giraud csak május 17-én egyezett bele abba, hogy a tárgyalásokra Algírban kerüljön sor. De Gaulle így végül csak 30-án repült el Észak-Afrikába, ahol a repülőtéren Giraud és Catroux tábornokok személyesen fogadták.

A Harcoló Franciaországot vezető tábornoknak már az érkezése is feszültséget váltott ki leendő tárgyalópartnerei körében annak ellenére, hogy az utazást részletes egyeztetések előzték meg. De Gaulle csupán hat főből álló kíséretet vihetett magával, a helyi vezetés pedig a nyilvánosság értesítése nélkül visszafogottan, szinte titokban fogadta őt a repülőtéren. A tábornok azonban gyorsan változtatott ezen a helyzeten: a délután folyamán Algír belvárosában elhelyezte a szabad francia mozgalom jelképét, a lotaringiai keresztet a hősi halottak emlékművén, ahol a helyi szimpatizánsok közreműködésének köszönhetően több ezer fős lelkes tömeg köszöntötte, amellyel együtt énekelte el a Marseillaise-t.

A hivatalos tárgyalások másnap kezdődtek meg, mégpedig látszólag igen egyenlőtlen pozíciókból. Ahogy de Gaulle fogalmazott: „A két tábor erőviszonyait könnyű felmérni. Az egyik oldalon minden; a másikon semmi. Az egyiken a hadsereg, a rendfenntartás, a közigazgatás, a pénzügyek, a sajtó, a rádió, az egész hírközlés, mind csakis a ”a polgári és katonai főparancsnoktól” függ. A szövetségesek hatalma, amelynek pozícióját köszönheti, csakis őt támogatja. Ami engem illet, én ebben az országban nem rendelkezem sem csapatokkal, sem csendőrökkel, sem tisztviselőkkel, sem bankszámlával, sem megfelelő eszközökkel, hogy a nyilvánosság előtt szólhassak.”  A megbeszélésen de Gaulle és Giraud azokkal az emberekkel jelentek meg, akiket – magukon kívül – a leendő közös irányító testület tagjainak szántak. A szabad franciák részéről két biztos, René Massigli és André Philip voltak jelen, a helyi erőket pedig Georges tábornok és Jean Monnet képviselte. A politikai csatározásokban járatlan Giraud abba is belement, hogy hetedikként Catroux tábornok is csatlakozzon a testülethez, amelyben így már egyértelműen a szabad franciák kerültek túlsúlyba.  A június 1-i tárgyalás ennek ellenére nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel de Gaulle két követelésének elfogadásához kötötte a megegyezést: a Vichy-rezsim szolgálatában diszkriminálódott észak-afrikai vezetők (Noguès, Boisson, Peyrouton és több pétainista tábornok) leváltásához, valamint a katonai hatalomnak a leendő civil köz-igazgatásnak való alárendeléséhez. Ezeket a feltételeket Giraud visszautasította, így érdemi megegyezésre aznap nem került sor.  A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az éjszaka folyamán az algériai főkormányzó posztját betöltő Peyrouton benyújtotta lemondását mindkét vezetőnek, hogy ezzel elősegítse a megbékélést, azonban a gyorsan reagáló de Gaulle kapott az alkalmon, hogy saját fennhatóságát hangsúlyozza, ezért a korábbi főtisztviselőt utasította, hogy mozgósított tartalékosként jelentkezzen a Levantei Hadseregnél. Mivel ezt az utasítást, amelyet Giraud egyébként ebben a formában nem fogadott el és nem támogatott, nyilvánosságra is hozták, a lépést a giraudista és a szövetséges vezetés egy esetleges gaullista puccs első lépésének tekintett, ezért komolyan felmerült de Gaulle őrizetbe vételének gondolata. Végül erre nem került sor, de a hangulat a korábbinál is feszültebbé vált, amelyben az is szerepet játszott, hogy Giraud – egyéb biztonsági intézkedések meghozatala mellett – kinevezte a szabad francia mozgalommal már korábban szakító és szolgálatait neki felajánló Muselier admirálist Algír rendőrprefektusának.

A mindkét fél részéről tapasztalható nyugtalanság ellenére a két tábornok június 3-án újabb megbeszélést tartott, amelyen áttörést értek el. Mivel Peyrouton után Noguès is felajánlotta visszavonulását posztjáról, de Gaulle követeléseinek egy része teljesült, így tulajdonképpen kompromisszum született, ami lehetővé tette a közös új vezetés felállítását. Ez az irányító testület a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság nevet viselte, de Gaulle és Giraud tábornokok közös elnöksége alatt működött, tagsága a 3-i döntések értelmében eleinte a tárgyalásokon résztvevő hét személyből állt, majd négy nappal később további hét fő csatlakozásával (Dr. Jules Abadie, Henri Bonnet, Couve de Murville, Diethelm, René Mayer, René Pleven, André Tixier) 14 fősre bővült. 

Egyetértés született arról is, hogy a Bizottság irányítja a francia háborús erőfeszítéseket (tehát megvalósult de Gaulle másik követelése is a katonai hatalomnak a civil közigazgatásnak való alárendeléséről) és hatalmát addig gyakorolja, amíg lehetőség nem nyílik arra, hogy egy legitim francia kormánynak adja át, amely a korábbi köztársasági berendezkedést követi. Az előző megbeszélésen kialakított, szabad franciáknak kedvező arányt az új szervezetben is sikerült fenntartani, amit tovább erősített az a tény, hogy a fontosabb tárcák – külügy, belügy – is de Gaulle követőihez kerültek.

Az alábbi dokumentumok rögzítik ennek a folyamatnak a főbb lépéseit.

 

A Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság létrehozása[1]

 

Az 1943. június 3-i nyilatkozat

De Gaulle és Giraud tábornokok, mint elnökök, Catroux tábornok, Georges tábornok, Massigli, Monnet és Philip urak, mint tagok, alkotják a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottságot, amelyet később más tagok fognak kiegészíteni.

 

Az ily módon létrehozott Nemzeti Bizottság a francia központi hatalom.

Ebből kifolyólag a Bizottság irányítja a francia háborús erőfeszítéseket azok minden formájában és minden helyszínen. A Bizottság gyakorolja a francia szuverenitást minden területen, amely nem áll az ellenség hatalma alatt. Világszerte biztosítja a francia érdekek képviseletét és védelmét. Fennhatóságot gyakorol az összes terület és valamennyi katonai, szárazföldi, tengeri és légi haderő felett, amely ezidáig a Francia Nemzeti Bizottság vagy a katonai és polgári főparancsnok jogkörébe tartozott. Az említett két szervezet adminisztratív szerveinek összevonásához szükséges intézkedéseket a Bizottság késlekedés nélkül végrehajtja.

A Giraud és de Gaulle tábornokok közötti levelezésben foglaltaknak megfelelően és a köztársaság törvényeinek szellemében a Bizottság át fogja adni jogosítványait az ideiglenes kormánynak, amely Franciaország egészének felszabadítása után fog felállni.

A Nemzeti Felszabadítási Bizottság szövetségeseivel szorosan együttműködve folytatja a harcot az ellenséges hatalmak ellen a francia és szövetséges területek egészének felszabadítása érdekében a teljes győzelemig.

A Bizottság ünnepélyesen kötelezi magát, hogy visszaállít minden francia szabadságjogot, a köztársaság törvényeit és a köztársasági rendszert, miközben megszünteti az önkényuralmi rendszert és személyi hatalmat, amely jelenleg rá van kényszerítve az országra.

A Bizottság felszólít minden franciát, hogy csatlakozzon és harccal és győzelemmel járuljon hozzá ahhoz, hogy Franciaország visszanyerje szabadságát, nagyságát és hagyományos helyét a nagyhatalmak között.

 

Az 1943. június 3-i rendelet a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság felállításáról

Giraud tábornok az 1943. március 14-i nyilatkozat és rendeletek értelmében,

 

De Gaulle tábornok a Francia Nemzeti Bizottság 1943. május 25-én ráruházott megbízatásánál fogva,

Figyelembe véve, hogy a francia területek ellenség általi megszállásának következtében a francia nép szuverenitásának gyakorlása, amely a törvényes hatalom alapja, felfüggesztésre került;

Valamint azt, hogy a Francia Nemzeti Bizottság és a polgári és katonai főparancsnokság elhatározták, hogy egyesítik tevékenységüket a francia háborús erőfeszítések irányítása, Franciaország állandó érdekeinek védelme és az ellenőrzésük alatt álló területek és haderők vezetése érdekében, amelyet ezidáig párhuzamosan gyakoroltak,

Elrendelik:

 

1. szakasz

 

Egyetlen központi francia hatalom jön létre, amely a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság nevet viseli.

2. szakasz

 

A Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság irányítja a francia háborús erőfeszítéseket azok minden formájában és minden helyszínen.

3. szakasz

 

A Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság gyakorolja a francia szuverenitást minden területen, amely nem áll az ellenség hatalma alatt; világszerte biztosítja a francia érdekek képviseletét és védelmét; fennhatóságot gyakorol az összes terület és valamennyi katonai, szárazföldi, tengeri és légi haderő felett, amely ezidáig a Francia Nemzeti Bizottság vagy a katonai és polgári főparancsnok jogkörébe tartozott.

A Bizottság szerződéseket és megegyezéseket köt a külföldi hatalmakkal, a két elnök akreditálja a külföldi hatalmakhoz küldött diplomáciai képviselőket, illetve ezen hatalmak képviselői nekik adják át megbízólevelüket.

4. szakasz

 

A Francia Nemzeti Bizottság és a katonai és polgári parancsnokság közötti korábbi dokumentumváltásnak, nevezetesen Giraud tábornok 1943. május 17-i levelének és de Gaulle tábornok május 25-i válaszlevelének megfelelően a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság jogköreit addig fogja gyakorolni, amíg Franciaország felszabadítása lehetővé nem teszi a köztársasági törvények szerint egy ideiglenes kormány felállítását, amelynek átadja jogosítványait. Ennek legkésőbbi időpontja Franciaország teljes területének felszabadítása.

5. szakasz

 

A Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság felépítésére és működésére vonatkozó rendeletek.

6. szakasz

 

Jelen rendelet törvényként kerül végrehajtásra.

 

Algír, 1943. június 3.

                                               Giraud           De Gaulle

 

 

A Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság felépítését és működését szabályozó 1943. június 3-i rendelet

A Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság,

 

Tekintettel az 1943. június 3-i, a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság felállításáról szóló rendeletre,

Elrendeli:

 

1. szakasz

 

A Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság elnöki posztját felváltva töltik be Giraud és de Gaulle tábornokok. A Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság hatáskörébe tartozó ügyekkel a biztosok foglalkoznak. A Bizottság nevezi ki a biztosokat, határozza meg számukat és feladataikat.

2. szakasz

 

A Bizottságon belül felállításra kerül egy Háborús Bizottság, amely azokat a biztosokat foglalja magába, akik hozzáértésüknél vagy beosztásuknál fogva hatékonyan járulhatnak hozzá a háborús erőfeszítésekhez.

Ez a Háborús Bizottság foglalkozik a háborús tevékenységek irányításával és az ehhez kapcsolódó döntések meghozatalával. Akadályoztatás vagy távollét esetén a Háborús Bizottság tagját egy másik, a Bizottságban tagsággal nem rendelkező biztos helyettesíti.

3. szakasz

 

A Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság plenáris ülésén azok a biztosok, akik nem tagjai a Háborús Bizottságnak, beszámolnak saját területük ügyeiről és tájékoztatást kapnak az általános helyzetről.

Plenáris ülésen a Bizottság az egyik elnök kérésére döntést hozhat a Háborús Bizottságban megtárgyalt kérdésekben.

4. szakasz

 

A Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság döntései kormányrendeletek vagy rendeletek formájában jelenhetnek meg. Kormányrendeletként kell megjelennie minden olyan döntésnek, amely a köztársaság alatt vagy korábban törvényként vagy törvényerejű rendeletként jelent meg. Ezeket az ügyeket a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság plenáris ülésén kell megvitatni. Ezeket a kormányrendeleteket az elnököknek kell aláírnia és az érintett biztosoknak ellenjegyeznie. Azoknak a döntéseknek, melyek egy korábbi törvény vagy kormányrendelet végrehajtására vonatkoznak, rendelet formájában kell megjelenniük, amelyeket az elnököknek kell aláírnia és az érintett biztosoknak ellenjegyeznie. Azokat a rendeleteket, amelyek az általános politikai kérdésekre vonatkoznak, több biztos hatáskörébe tartoznak, illetve a magasabb beosztású tisztviselőket és tiszteket érintik, a Bizottságnak kell megvitatnia, a végső döntést pedig a Háborús Bizottságnak vagy plenáris ülésen a Bizottságnak kell meghoznia. Azokat a rendeleteket, melyek csupán egyetlen biztos területére vonatkoznak, az érintett biztos javaslata alapján a két elnök hozza meg és a biztos jegyzi ellen.

 

Algír, 1943. június 3.

                                               Giraud           De Gaulle

 

 

A Bizottság összetétele

 

A Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság 1943. június 3-i rendeletekben kinevezett tagjai: Georges Catroux tábornok, Alphonse Georges tábornok, René Massigli, Jean Monnet és André Philip.

A június 7-én kinevezettek: Dr. Jules Abadie, Henri Bonnet, Couve de Murville, Diethelm, René Mayer, René Pleven, André Tixier.

 

A Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság tagjainak miniszteri megbízatásai:

Június 3-án Catroux tábornokot a muzulmán ügyek koordinálásával foglalkozó biztosnak nevezték ki.

A június 7-i kinevezések:

Dr. Abadie, igazságügyi, közoktatási és egészségügyi biztos;

René Massigli, külügyi biztos;

André Philip, belügyi biztos;

Couvre de Murville, pénzügyi biztos;

Jean Monnet, fegyverkezési, ellátási és újjáépítési biztos;

André Diethelm, termelési és kereskedelmi biztos;

René Mayer, kommunikációs és kereskedelmi tengerészeti biztos;

René Pleven, gyarmatügyi biztos;

André Tixier, munkaügyi és szociális biztos;

Henri Bonne, információs biztos.

 

Június 15-én rendeletben nevezték ki Louis Joxe-ot a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság titkárának és Raymond Offroy-t helyettes titkárnak.

 

 

A fegyveres erők szervezete

Június 22-én rendelet határozza meg a fegyveres erők szervezetét és a következő kinevezéseket tartalmazza:

 

Henri Giraud hadseregtábornok, az észak- és nyugat-afrikai francia erők főparancsnoka;

Charles de Gaulle tábornok, a gyarmatbirodalom többi területén állomásozó francia erők főparancsnoka;

Juin hadseregtábornok, az észak- és nyugat-afrikai francia szárazföldi erők vezérkari főnöke;

Larminat vezérőrnagy, a gyarmatbirodalom többi területén állomásozó szárazföldi francia erők vezérkari főnöke.

 

Július 1-én rendeletben további kinevezésekre kerül sor:

Collinet altengernagy, az észak- és nyugat-afrikai francia haditengerészeti erők vezérkari főnöke;

Auboyneau ellentengernagy, a gyarmatbirodalom többi területén állomásozó francia haditengerészeti erők vezérkari főnöke;

Bouscat légi altábornagy, a francia légierő vezérkari főnöke.

 

 

 



[1] DMJP. Le Comité français de la libération nationale (http://mjp.univ-perp.fr/france/co1943cfln.htm).

  
  

Megjelent: 2017-09-12 18:00:00

 

Bene Krisztián (Pécs, 1980) romanista, történész, a Pécsi Tudományegyetem Francia Tanszékének vezetője

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.