Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
V dec. 17, 2017 @16:00 - 12:00AM
III. Óbudai Képzőművészeti Tárlat - Szindbád-Óbuda c. kiállításmegnyitó
V dec. 17, 2017 @17:00 - 12:00AM
Kiss Márta: én te (n)ő - Kiállítás
V dec. 17, 2017 @17:00 - 12:00AM
Zvolszky Zita: Angyal-Ember-Áldozat c. kiállítása
V dec. 17, 2017 @17:00 - 12:00AM
Szakács Imre: 7x7 - Kiállítás
V dec. 17, 2017 @17:30 - 12:00AM
Péter-Szabó Katalin és Vágó Zoltán: MIKRODUETT - Kiállítás
V dec. 17, 2017 @18:00 - 12:00AM
KAPU - Kiállítás
V dec. 17, 2017 @19:00 - 12:00AM
HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ: A SZOCIALISTA SZÜRREALIZMUS TITOKZATOS BÁJA vizuális szimfónia
H dec. 18, 2017 @18:00 -
Kezdőmondat Parti Nagy Lajossal
Sze dec. 20, 2017 @19:00 -
Lépésről-lépésre - A Budapest Kortárstánc Főiskola a Trafóban
Cs dec. 21, 2017 @19:00 -
Magyarázatok X számára: Forgách András és Szemző Tibor

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

jooble.org

 

 

Az 1940. június 22-én aláírt fegyverszünet számos feltétele közül a megszállási területek felosztása gyakorolta az egyik legnagyobb hatást az ellenállási mozgalmak kialakulására. Az ország északi területeinek döntő többsége, valamint az Atlanti-óceán menti megyék közvetlen német megszállás alá kerültek, míg az ország déli részén jött létre az úgynevezett szabad zóna, amely a Vichy központtal működő kormány fennhatósága alatt működött. Ugyanakkor a legészakibb két megye (Nord és Pas-de-Calais) a belgiumi katonai főkormányzóság fennhatósága alá került, számos északkeleti megye tiltott területté vált, ahová a vereség zűrzavarában otthonaikat elhagyó francia lakosság nem térhetett vissza, hogy helyüket a jövőben betelepített német lakosság foglalja el, a régóta vitatott Elzász-Lotaringia térségét pedig a Harmadik Birodalomhoz csatolták. Ebből kifolyólag Franciaország területén meglehetősen változatos összetételű, motiváltságú és létszámú csoportok szánták rá magukat a megszálló erők elleni tevékenységre.

Az 1940 nyarán a legtöbb esetben spontán szerveződő egyéni ellenállási akciók a vereség és a megszállás visszautasításából fakadtak, amelyek elsősorban arra korlátozódtak, hogy az érintett személyek valamilyen szélesebb társadalmi kör tudtára adták nyomtatott formában ellenérzéseiket. Ezek az egyéni kezdeményezések alakultak át a következő hónapok folyamán nagyobb csoportokká, amelyeket a történetírás ma ellenállási mozgalmakként és hálózatokként ismer. Azonban ezeknek az első próbálkozásoknak a társadalmi támogatottsága meglehetősen mérsékelt volt, mivel a francia társadalom az elszenvedett vereség sokkja, a megszállók hatékonysága és a Pétain marsall jelentette vonzerő okán egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett. Ebből kifolyólag a lakosság döntő többsége a szerveződő belső ellenállással szemben legjobb esetben közömbös, gyakran azonban kifejezetten ellenséges volt.  Ez komolyan kihatott az ellenállás létszámára is, mely 1940 végén még csupán néhány ezer főt számlált egymástól elszigetelt kis csoportokban Franciaország különböző pontjain.

Jelentős változást jelentett az Ellenállás történetében, amikor a brit és szabad francia hírszerző szolgálatok képessé váltak arra, hogy a kontinensre visszajuttatott ügynökeik segítségével felvegyék a kapcsolatot ezekkel a csoportokkal és segítséget nyújtsanak nekik tevékenységük folytatásához. Ebből a felismerésből fakadóan jött létre 1940 júliusában Londonban a szabad francia mozgalom saját hírszerző szolgálata, a Központi Hírszerző és Akcióiroda,  melynek legfontosabb feladata franciaországi belső ellenállás megszervezése, illetve a már létező csoportokkal való együttműködés kialakítása, hosszú távon pedig irányítása volt. Az újonnan létrehozott szervezett vezetését André Dewavrin (mozgalmi nevén Passy ezredesre) bízták, aki első ügynökeit már július folyamán átdobta a megszállt francia területekre. A biztató kezdetek ellenére a szerveződő francia belső ellenállás első évét, a Nagy-Britanniából érkező segítség ellenére is, sokkal inkább az útkeresés, a helyzet felmérése és a hosszú távú ütőképesség alapjainak megteremtése jellemezte, semmint a nagyszabású fegyveres akciók, amelyek általában a köztudatban ehhez a jelenséghez kötődnek mind Franciaországban, mind Európa más országaiban.

Az 1941 ősze és 1942 novembere közötti időszak meghatározó jelentőségű volt a franciaországi Ellenállás történetében. Az ország mindkét zónájában komoly fejlődésen és növekedésen mentek át a különböző ellenállási szervezetek, ugyanakkor ezzel párhuzamosan növekedtek a visszaszorításukra tett kísérletek is, így ennek a periódusnak az volt az igazi tétje, hogy a kezdetektől létező ellentétek és különbségek ellenére ki tud-e alakulni egy együttműködésen alapuló országos ellenállási mozgalom.

1942. szeptember 4-én a francia kormány bevezette a Service de travail obligatoire (kötelező munkaszolgálat), melynek keretében minden felnőtt férfi és nő (utóbbiak csak lakóhelyük közelében) kötelezhető volt a felsőbb hatóságok által meghatározott típusú és idejű munkák elvégzésére.  Ez a gyakorlatban a fiatal és szakképzett francia férfiak átadását jelentette a német hadiipar számára, melynek következtében 1943 elejére már 300 ezer fölé nőtt a Németországban dolgozó franciák száma, majd ezt követően ez a szám folyamatosan növekedett a német igényeknek megfelelően.  Az 1943. február 16-án kiadott törvény értelmében pedig a kötelező munkaszolgálatot az 1920 és 1922 között született férfiakra is kiterjesztették, amelynek következtében pár hónapon belül újabb negyedmillió francia munkás kelt útra Németország felé, ahol végül a hadifoglyokon kívül összesen 650 ezer francia munkás állt a német hadiipar szolgálatába. Ugyanakkor ez a folyamat komoly hatást gyakorolt a franciaországi földalatti csoportok helyzetére, mivel a kötelező munkaszolgálat elől sokan elmenekültek és inkább az Ellenálláshoz csatlakoztak, mint hogy Németországban dolgozzanak. Ezzel párhuzamosan a lakosság körében is egyre nőtt az ellenszenv a kormánnyal szemben, így az ellenállási mozgalmak akcióit növekvő rokonszenvvel figyelték, amely lépésről-lépésre alakult át valódi társadalmi támogatottsággá.

Ebből a helyzetből kifolyólag a különböző ellenálló csoportok tevékenységének összehangolása, távlatilag pedig lehetőség szerint egy egységes, központi irányítás alatt álló mozgalomba való szervezése kiemelten fontos feladat volt. Bár ennek kivitelezésére történtek alulról jövő kísérletek, a megoldást végül is a Szabad Franciaország jelentette, mely a szövetséges hatalmak támogatását élvezve jelentős erőforrásokat tudott az ellenállók rendelkezésére bocsátani azok együttműködése esetén. Ennek ellenére a különböző csoportok tevékenységének összehangolása igen komoly kihívást jelentett, mivel mindegyikkel fel kellett venni a kapcsolatot, majd tárgyalások után ki kellett dolgozni a közös munka alapjait. A nehéz feladat kivitelezése a korábban megyei prefektusként tevékenykedő Jean Moulin-re hárult, aki a megszállás kezdete után önként vonult illegalitásba.  1941 folyamán számos, a déli zónában működő ellenállási mozgalommal kapcsolatba került, majd hamis útlevéllel és az amerikai nagykövetség által kiállított vízummal októberben Londonba utazott, ahol részletesen beszámolt de Gaulle-nak az Ellenállás helyzetéről és szükségleteiről.  A tábornok felismerte a tapasztalt közigazgatási funkcionáriusban tudásában, kapcsolataiban és elkötelezettségében rejlő lehetőséget az ellenálló csoportokkal való szoros együttműködés kiépítésére, ezért rövid diverzáns kiképzés után már saját nagyköveteként küldte őt vissza 1942. január 1-én a megszállt Franciaországba.  Az 1,5 millió frankkal „felfegyverzett” Moulin három, egymással szorosan összefüggő feladatot kapott: a déli zónában működő ellenállási mozgalmakat a Szabad Franciaországhoz kellett csatlakoztatnia, irányítása alá kellett vonnia az ezek rendelkezésére álló fegyveres erőket, valamint egységes szervezetté kellett kovácsolnia a térség összes ellenálló csoportját.  Ezen feladatok mindegyike külön-külön is igen komoly kihívást jelentett, így a Franciaországba visszatérő ellenállóra nagyon nehéz és hosszú munka várt.

Moulin 1942. február és március folyamán elérte, hogy a három legnagyobb déli ellenállási mozgalom csatlakozzon a Szabad Franciaországhoz. Bár a korábban önállóan tevékenykedő csoportok eleinte gyanakvással tekintettek a Londonban tevékenykedő és kevéssé ismert tábornokra, a rendszeres pénzügyi támogatás és a fegyverszállítmányok ígérete – melyek mindegyike rövid időn belül megvalósult – végül meggyőzte őket.  Az egységes szervezet kialakítása több időt vett igénybe, de miután több vezető is személyesen tárgyalt de Gaulle-lal 1942 őszén Londonban, lépésről-lépésre ez is megvalósult. A folyamat utolsó és leglátványosabb elemeként 1943 januárjában a három ellenállási mozgalom egyesülésével létrejött a Mouvements unis de la Résistance (Egyesült Ellenálló Mozgalmak), amely gyakorlatilag a szabad zóna meghatározó ellenálló csoportjainak összeolvadását jelentette. Az egységes fegyveres erő felállítása ütközött talán a legnagyobb nehézségekbe, mivel a londoni irányítás alatt álló haderő a franciaországi mozgalmak jelentőségének csökkenésével járt együtt. Végül ezt is sikerült megoldani, bár a létrejövő Armée secrète (Titkos Hadsereg)  feletti fennhatóságért folyamatos küzdelem alakult ki az annak élére kinevezett Delastraint tábornok és egyes mozgalmak vezetői között. 

Ezzel egyidőben a BCRA részéről is komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy az együttműködésbe ezidáig csak lazán bekapcsolódó északi területeken tevékenykedő ellenállási mozgalmakat jobban bevonják. 1943. január-február folyamán a szervezet vezetője, Passy és a műveleti csoport irányítója, Pierre Brossolette is az északi zónába utazott, hogy megteremtsék a széleskörű összefogás alapjait.  Munkájuk alapvetően sikeres volt, számba vették a fontosabb mozgalmakat és hálózatokat, valamint egyeztető tárgyalásokat is folytattak ezekkel, amelynek eredményeként márciusra sikerült az öt legjelentősebb szervezetet egy ún. Koordinációs Bizottság (Comité de coordination) keretein belül egyesíteni.  Bár ezen szervezetek katonai szárnyainak összevonása nem járt teljes sikerrel (ahogy ez a déli zónában is problémákat okozott), a mozgalmak vezetői elfogadták de Gaulle irányítását, ami nélkülözhetetlen volt egy egész országra kiterjedő ellenállási hálózat ki-építéséhez.

Az 1942-ben megkezdett nagyszabású egyesítési munkálatok 1943 elejére hozták meg első gyümölcseiket, de az egész országra kiterjedő egységes Ellenállás felállítása csak az északi zóna mozgalmainak csatlakozásával valósulhatott meg. Ennek elérésben kulcsszerepet játszottak a BCRA év eleji küldetései, de a március folyamán tető alá hozott elvi megegyezést intézményesíteni kellett, hogy valódi tartalommal lehessen megtölteni. Ez a feladat a korábban már számos alkalommal bizonyított Moulinre hárult, akit de Gaulle február 21-én hivatalosan is azzal a feladattal bízott meg, hogy a Francia Nemzeti Bizottság franciaországi képviselőjeként hozza létre az Ellenállás Nemzeti Tanácsát, amely az anyaországban működő összes ellenállási szervezetet magába foglalva egységesen tud fellépni a német megszálló hadsereg és a Vichy-rendszer képviselői ellen ezzel hozzájárulva az ország felszabadításához és a köztársasági rendszer visszaállításához. A következő három hónapban Moulin hatalmas erőfeszítéseket tett a különböző ellenálló csoportok közötti ellentétek felszámolása érdekében, amelyek különösen élesek voltak a politikai pártok és a politikamentes földalatti csoportosulások között. A munka meghozta az eredményét, mivel áprilisban már az ellenállási mozgalmak, a szakszervezetek és a pártok képviselői is együttműködtek a Koordinációs Bizottságon belül, miközben az egyes ellenálló vezetők részéről a Harcoló Franciaország fennhatóságával – kapcsolatos aggályokat is sikerült eloszlatni. Hosszas egyeztetések után május 27-én került sor az Ellenállás Nemzeti Tanácsának alakuló ülésére Párizs-ban, amelyen a következő szervezetek képviselői vettek részt: az északi zóna ellenállási mozgalmai közül a Ceux de la Libération, a Ceux de la Résistance, a Front national, a Libération-Nord és az Organisation civile et militaire; a déli zóna földalatti csoportjainak képviseletében a Combat, a Franc-Tireur és a Libération-Sud; a politikai pártok közül a Kommunista Párt (Parti communiste), a Szocialista Párt (Parti socialiste), a Radikális Szocialista Párt (Parti radical-socialiste), a Népi Demokratikus Párt (Parti démocrate-populaire), a Demokratikus Szövetség (Alliance démocratique) és a Köztársasági Egyesülés (Fédération républicaine); valamint a Confédération générale du travail (Általános Munkaszövetség) és a Confédération française des travailleurs chrétiens (Francia Keresztény Dolgozók Szövetsége) szakszervezetek. 

A találkozó legfontosabb eredménye – az általános együttműködésről való megállapodáson kívül – de Gaulle egyöntetű elismerése volt a teljes (külső és belső) Ellenállás vezetőjeként, valamint Giraud elfogadása az újjászülető francia hadsereg parancsnokaként. Az egységes Ellenállás létrehozásának logikus módon sikeresebb tevékenységhez kellett volna vezetnie, erre azonban nem került sor a megszálló hatóságok egy páratlanul sikeres letartóztatás sorozata miatt, amely komoly csapást mért a földalatti mozgalomra. 1943. június 9-én Párizsban letartóztatták Delestraint tábornokot, a Titkos Hadsereg vezetőjét, majd 21-én Lyonban Jean Moulint és a déli zónában működő ellenálló szervezetek vezetőségének hét tagját. Ezzel gyakorlatilag lefejezték az Ellenállást, amely egyszerre veszítette el két legfontosabb irányítóját és a lehetséges utódok egy jelentős részét, ami a szervezet tevékenységében jelentős törést okozott 1943 nyarán, ezért a remélt egységes és nagyszabású akciók helyett az együttműködések újragondolására került sor. Ebből kifolyólag az egységes és hatékony Ellenállás csupán elméletben valósult meg, gyakorlatban még sokáig várni kellett rá. Az alábbiakban olvasható de Gaulle tábornok utasítása Moulin részére.

 

 

Az Ellenállás Nemzeti Tanácsára vonatkozó tájékoztatás Jean Moulin részére[1]

 

 

1. Jean Moulin, de Gaulle tábornok képviselője a szabad zónában lesz de Gaulle tábornok és a Nemzeti Bizottság egyetlen állandó képviselője az anyaország területén.

 

2. Saját hatáskörében ideiglenes jelleggel jogkörének egy részét általa választott és neki felelős személyeknek delegálhatja.

 

3. A lehető legrövidebb időn belül létre kell hozni az egységes és az anyaország egészére kiterjedő Ellenállás Tanácsát, amely de Gaulle tábornok képviselője, Moulin elnöksége alatt működik.

 

4. Az Ellenállás Tanácsa biztosítja majd az ellenálló csoportok, az ellenálló politikai csoportosulások és az ellenálló szakszervezetek képviseletét. Az együttműködésnek a következő elvek alapján kell megvalósulnia:

– a németek, szövetségeseik és segítőik ellen minden lehetséges eszközzel és főként fegyverrel;

– minden diktatúra és elsősorban a Vichy-diktatúra ellen, bármilyen arcot is viseljen;

– a szabadságért;

– De Gaulle-lal együtt abban a harcban, amit azért vív, hogy felszabadítsa az országot és visszaadja a szót a francia népnek.

 

5. Az Ellenállás Tanácsának az a feladata, hogy de Gaulle tábornok és a Nemzeti Bizottság útmutatása alapján a soraiban képviselt szervezetek számára kötelező érvényű rendeleteket hozzon.

 

6. Annak érdekében, hogy az Ellenállás Tanácsa a szükséges tekintéllyel és hatékonysággal rendelkezzen, tagjainak bírniuk kell az általuk képviselt csoportosulások bizalmát és az adott pillanatban döntésképesnek kell lenniük az előbbiek nevében.

 

7. Az Ellenállás Tanácsa egy korlátozott nemzeti képviselet alapját adja, amely de Gaulle politikai tanácsaként szolgálhat Franciaországba érkezésekor. Az Ellenállás Tanácsa ennek bekövetkeztekor majd más képviselőkkel is gyarapodni fog.

 

8. Az Ellenállás Tanácsa saját sorain belül létrehozhat, amennyiben hasznosnak ítéli, egy öttagú állandó bizottságot, amelynek elnöki posztját de Gaulle tábornok és a Nemzeti Bizottság képviselője vagy az általa választott helyettes elnököl.

 

London, 1943. február 21.

 



[1] DMJP. Première réunion du Conseil national de la Résistance présidé par Jean Moulin (http://mjp.univ-perp.fr/france/co1943-cnr.htm).

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.