Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

jooble.org

 

Acta Romanica – Bene Krisztián: Szabad Franciaországból – Harcoló Franciaország


A Szabad Franciaország az 1941 végétől 1942 közepéig terjedő időszakban számos sikert könyvelhetett el, amelyek egyértelműen hozzájárultak belső és külső helyzetének megszilárdításához, amelynek megkoronázásaként létrehozták a nagyobb nemzetközi elismertségre számot tartó Harcoló Franciaországot. Ugyanakkor azonban ez a megerősödés számos kérdést is felvetett mind a mozgalmon belül, mind pedig a szövetséges hatalmak körében, amelyekre különböző lehetséges válaszok léteztek, és ezek nem mindegyike ígért biztató jövőt a szervezet vezetése számára. 1942 második felében már korántsem volt egyértelmű, hogy a háború előrehaladtával és a hadi helyzet változásával a nemzetközi nagypolitika színpadán lesz-e hely a szabad franciák számára.

A katonai sikerek mellett fontos lépés volt, hogy ebben az időszakban újabb francia gyarmati területek döntöttek a szabad francia mozgalomhoz való csatlakozás mellett. 1942. május 27-én a Csendes-óceán nyugati részén található Wallis és Futuna szigetcsoport jelentette be, hogy átáll a Szabad Franciaország oldalára, a Francia Antillákról pedig 1942 folyamán több ezer önkéntes jelentkezett, hogy honfitársai oldalán a tengelyhatalmak ellen harcolhasson, noha a terület hivatalosan a Vichy-rezsim fennhatósága alatt maradt. 

Az 1941-ben felállított Francia Nemzeti Tanács, mely a Szabad Franciaország korábbi vezető szerveit váltotta fel, hatékonynak és működőképesnek bizonyult. Mind az új szervezet felépítése, mind pedig a kinevezett biztosok jól vizsgáztak a gyakorlatban, néhány szükségszerű személycserétől eltekintve az új intézmény fennakadások nélkül képes volt ellátni feladatit 1943 közepéig. A kialakított intézményi struktúra tehát, amelynek élén De Gaulle állt, aki egy személyben döntött a biztosok intézkedéseinek jóváhagyásáról, jól működött és ez hozzájárult a Szabad Franciaország kvázi kormányzati pozíciójának megszilárdításához. Utóbbit az a tény is jól jelzi, hogy a Vichy-kormány minden erőfeszítése ellenére 37 állam ismerte el hivatalosan a szabad francia mozgalmat.

A nemzetközi beágyazottság javításán sokat segítettek a külföldön élő francia közösségek azon tagjai, akik a háborús vereség után a háború folytatása mellett tettek hitet. Az ő köreikben alakultak ki eleinte spontán, később pedig már szervezett módon az ún. Külföldi Szabad Francia Bizottságok (Comités de Français libres à l’étranger), amelyek személyes meggyőződésből a londoni Szabad Franciaországgal együttműködve komoly propagandatevékenységet fejtettek ki utóbbi legitimitásának elismertetése érdekében. A 39 bizottság egyéb országok mellett jelen volt Brazíliában, Dél-Afrikában, Egyiptomban, Guatemalában, Indiában, Indokínában, Kanadában, Kínában, Mexikóban, Portugáliában, Törökországban, valamint az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban is, így kimondottan nagy jelentőségük volt De Gaulle szervezetének nemzetközi elfogadása szempontjából. Az egyik legaktívabb és minden bizonnyal legnagyobb jelentőségű az Egyesült Államokban működő bizottság volt, amely számos folyóiratot adott ki (France forever, Pour la victoire stb.) és ezzel az amerikai közvélemény számára folyamatosan napirenden tartotta a szabad franciák ügyét.  Emellett pedig önkénteseket is toboroztak a külföldön élő, illetve valamilyen okból ott tartózkodó (például az internált hajókon szolgáló) francia állampolgárok körében, akik a bizottságok segítségével könnyen és viszonylag gyorsan csatlakozhattak a Szabad Francia Erőkhöz.

Az önszerveződő külföldi közösségek mintájára 1940 végétől a Szabad Franciaország külföldi diplomáciai képviseleteket, ún. delegációkat hozott létre, amelyeknek elsősorban a párhuzamosan létező Vichy-Franciaország nagykövetségeinek propagandatevékenységét kellett ellensúlyozniuk – amely egyértelműen szabad franciaellenes volt – annak érdekében, hogy ki tudják vívni a szabad francia mozgalom minél szélesebb körű nemzetközi elismerését.  Ennek a kezdeményezésnek az eredményeként 1942 végére már húsznál több delegáció tevékenykedett a nemzetközi színtéren.

A szabad franciák ezzel párhuzamosan komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében is, hogy a megszállt Franciaország lakosságát információkkal lássák el a háborús eseményekről és ezzel egyidőben a rokonszenvét is elnyerjék, amelyre a kor technológiai színvonalán a legjobb eszközt a rádió jelentette. A BBC – amely De Gaulle elhíresült 1940. június 18-i beszédét is sugározta – idegen nyelvű műsorblokkal is rendelkezett, amely számos megszállt ország lakossága számára készült. A francia műsor napi öt és félórás műsoridővel rendelkezett, de ebből a szabad franciák csak tíz percet kaptak (két ötperces szakasz-ban kora délután és este) a Becsület és haza című műsor keretében, melynek bemondója Maurice Schumann volt.  A rövid időkeret ellenére a hallgatókat érdeklő témaválasztásnak és a bemondó előadó-képességének köszönhetően a műsor nagyon népszerű volt a francia lakosság körében és hozzájárult a Szabad Franciaország megismeréséhez és elfogadásához, mint arról a rádiónak küldött levelek, hírszerzési jelentések, valamint az Angliába érkező francia állampolgárokkal készített interjúk tanúskodnak. 

A brit kormányzattal való együttműködés ugyanakkor gyakran nem volt zavartalan (mint arra később még bővebben is kitérünk), ami kihatott a szabad francia műsorra is, amelynek sugárzását időnként a brit hatóságok leállították. Bár ez kevésbé volt érzékelhető a rádióhallgatók számára, a szabad francia vezetés igyekezett saját műsoridőt szerezni a világ legkülönbözőbb rádióiban, távlatilag pedig saját rádióállomást létrehozni, hogy külső befolyástól mentesen tudja eljuttatni üzeneteit a hallgatóságnak. Ennek az erőfeszítésnek az eredményeként 1942 végére szerte a világon (a fent említett BBC mellett Amerikában, Afrikában és Ázsiában) ötvennél is több rádiócsatornán összesen napi hét óra szabad francia adást sugároztak, majd a területek elfoglalása után Brazzaville-ben és Bejrútban saját rádióállomások is rendelkezésre álltak, amelyekkel rövidhullámon az afrikai és közel-keleti térségek egészét el lehetett érni. 

A rádió kínálta lehetőségeken túl aktívan támaszkodtak a kor legelterjedtebb tömegkommunikációs eszközére, a sajtóra is. A külföldön élő franciák számos sajtóorgánumot hoztak létre, amelyek egy része szorosan kötődött a szabad franciákhoz, mások pedig a – gyakran velük szembehelyezkedő – emigráns szervezetekhez kötődtek. Előbbiek sorába tartoztak például a La Lettre de la France Combattante (A Harcoló Franciaország írása), a Les Cahiers français (A francia füzetek) és a Les Documents (Az iratok), amelyek a külföldön élő franciák számára készültek. Ugyanakkor az Ellenállás megszervezésével párhuzamosan felmerült az igény a már létező földalatti újságok mellett olyan új lapok indítására, melyek a Londonból érkező információkat osztják meg a megszállt országban élőkkel, illetve az ottani értesüléseket teszik közé a szövetséges országok szabad francia szerveinek körében. Ennek jegyében hozta létre Jean Moulin 1942 áprilisában a Bureau d’Information et de Presse-t  (Információs és Sajtóiroda), amely egyéb tevékenységei mellett a Bulletin de la France Combattante (A Harcoló Franciaország Közlönye), a Bulletin d’informations générales (Általános Információk Közlönye) és a Courrier d’information (Információs Kurír) című lapokat kiadta és terjesztette Franciaországban és külföldön.

Az elért katonai és politikai sikerek hatására időszerűnek tűnt, hogy a szabad francia szervezet kiterjessze befolyását és magasabb szintre lépjen a diplomáciai ranglétrán, ezért De Gaulle 1942 májusában azzal a javaslattal kereste meg angolszász szövetségeseit, hogy a Szabad Franciaország nevet megváltoztatva a mozgalom váljon a Szabad Francia Erők kötelékében és egyszersmind a megszállt Franciaországban tevékenykedő ellenállók képviselőjévé a nemzetközi színtéren. A javaslatot nem fogadta egyöntetű helyeslés a brit és amerikai kormányzati körökben, de végül hosszas tárgyalások után hozzájárulásukat adták a név- és jogkörváltozáshoz, amely azzal kecsegtetett, hogy nagyobb sikerrel lehet bevonni az Ellenállást a tervezett európai partraszállási műveletekbe, illetve általánosságban minden olyan akcióba, amely elősegíti a háború gyorsabb befejezését. A tárgyalások lezárultával a Francia Nemzeti Bizottság 1942. június 12-én hivatalosan is előterjesztette javaslatát a brit kormánynak, mely szerint a szabad francia mozgalom nevét Harcoló Franciaországra (France Combattante) változtatja.  A javaslatot másnap mind a brit, mind az orosz fél elfogadta és támogatta, így a harcoló francia csapatok július 14-én a francia nemzeti ünnepet már az új elnevezésű szervezet keretein belül ünnepelhették meg.  A Francia Nemzeti Bizottság egy július 29-én kelt körlevelében pontosította, hogy mit is kell pontosan érteni az új elnevezésű szervezet alatt. A Harcoló Franciaország magában foglalja „a Szabad Franciaországot, melyet a Szabad Francia Erők képviselnek, a tengerentúli szabad francia területeket és a külföldön élő franciákat, valamint a megszállt Franciaországot, amely a közös ellenség ellen harcol Franciaország felszabadításáért és az egyesült nemzetek győzelméért”.

 

 

A Harcoló Franciaország létrehozása[1]

 

A Harcoló Franciaország kormánya

 

Tájékoztatás a Harcoló Franciaország elnevezés használatával kapcsolatban

A Francia Nemzeti Bizottság azt javasolta, hogy a szabad francia mozgalom mostantól kezdve Harcoló Franciaország néven legyen ismert. A brit kormány elfogadta ezt a javaslatot és a Nemzeti Bizottsággal megállapodott a következő defíniciókról:

 

Harcoló Franciaország

Azoknak a franciáknak, bárhol legyenek is, és francia területeknek az összessége, akik összefognak annak érdekében, hogy a közös ellenségek elleni harcban egyesült nemzetekkel együttműködjenek; valamint mindazon a Tengellyel szembeszálló francia jelképe, aki nem fogadja el a megadást és minden rendelkezésére álló eszközzel, bárhol legyen is, hozzájárul Franciaország felszabadításához és az egyesült nemzetek győzelméhez.

 

Francia Nemzeti Bizottság

A Harcoló Franciaország irányító szerve; a közös ellenségek elleni harcban egyesült nemzetekkel együtműködő franciák és francia területek háborús részvételét koordinálja és képviseli érdekeiket az Egyesült Királyság kormányánál.

 

A Szabad Franciaország nevének Harcoló Franciaország változásával kapcsolatos körlevél

A Szabad Franciaország nevének Harcoló Franciaországra változását követően egységesíteni kell az általunk használt kifejezéseket.

 

I. Harcoló Franciaország

 

1. Azt a döntést hozva, hogy a Harcoló Franciaország elnevezés váltja fel a Szabad Franciaország nevet, a Nemzeti Bizottság figyelembe véve az ország belsejében működő ellenálló csoportok csatlakozását azt kívánta jelezni, hogy a Harcoló Franciaország a következőket foglalja magában:

- a Szabad Franciaországot, amelyet a Szabad Francia Erők, a tengerentúli területek és a külföldön élő franciák képviselnek;

- és a fogságban lévő Franciaországot, amely a megszálló és az annak ellenőrzése alatt álló pszeudo-kormány által bitorolt hatalom ellen harcol.

 

Ettől fogva a Szabad Franciaország és a fogságban lévő Franciaország ugyanannak a Franciaországnak az összetartozó részei, amely nem más, mint a Harcoló Franciaország.

 

2. A hivatalos és közigazgatási iratokban ettől fogva De Gaulle tábornok a következő kettős címen lesz említve:

- a Harcoló Franciaország vezetője és

- a Nemzeti Bizottság elnöke.

 

II. Tengerentúli területek és Szabad Francia Erők

 

A felszabadított tengerentúli területek megőrzik eddigi elnevezésüket. Így tesz például Szabad Francia Afrika is.

Ugyanez a helyzet a Szabad Francia Erőkkel és annak három – szárazföldi, tengeri és légi – fegyvernemével.

 

III. Külföldi delegáltak és bizottságok

 

1. A Szabad Franciaország külföldi delegáltjai, amelyek a Nemzeti Bizottság diplomatáiként tevékenykednek, megőrzik a Nemzeti Bizottság delegáltjai elnevezést.

2. A Szabad Franciaország bizottságai, amelyek ellenben csupán a külföldön élő franciákat fogják össze, megőrzik korábbi elnevezésüket.

 

IV. Csatolt szervezetek

 

1. A Szabad Franciaország Központi Pénztára, amely pénzkibocsátási joggal rendelkezik a felszabadított, illetve a jövőben felszabaduló területeken, megőrzi korábbi elnevezését.

2. A Szabad Franciaország Hivatalos Közlönye, amely nyilvánosságra hozza azokat a döntéseket, amelyek egyaránt vonatkozhatnak a szabad franciák és a még megszállás alatt élő franciákra, a Harcoló Franciaország Hivatalos Közlönye nevet veszi fel.

3. A Szabad Franciaország Hírei és a Szabad Franciaország különböző kiadványai átalakulnak a Harcoló Franciaország Híreivé és a Harcoló Franciaország különböző kiadványaivá, kivéve a kizárólag a szabad francia katonai erőkre vonatkozó kiadványok esetén.

 

V. Vonatkozó anyagi döntések

 

1. Az előző döntésekhez kapcsolódva a Szabad Franciaország vagy a Szabad Franciaország Központi Pénztára nevében kibocsátott bankjegyeken, pénzérméken és bélyegeken található feliratok nem változnak.

2. Ugyanez a helyzet a három fegyvernemben szolgálók részére kiadott rangjelzésekkel és jelvényekkel kapcsolatban.

3 A nemzeti biztosok által használt papírok és nyomtatványok fejlécét az Általános Vezetési Titkárság által kidolgozott minták alapján csupán a meglévő készletek felhasználása után kell átalakítani.

 

London, 1942. július 29.

 

Ch. De Gaulle

 

 

 

 



[1] DMJP. La France libre devient la France combattante (http://mjp.univ-perp.fr/france/co1942fc.htm).

 

Bene Krisztián (Pécs, 1980) romanista, történész, a Pécsi Tudományegyetem Francia Tanszékének vezetője

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.