Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
K aug. 22, 2017 @18:00 - 12:00AM
Ember Sári: Hosszúélet - Kiállítás

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

 

 

Az 1940 májusában-júniusában elszenvedett gyors és teljesen váratlan vereség megsemmisítő hatással volt a francia fegyveres erőkre. A szárazföldi erők egy része felmorzsolódott a harcok folyamán, közel kétmillióan pedig fogságba kerültek. Noha az európai kontinensről több mint 100 ezer francia katonát sikerült Angliába szállítani, többségük mereven elzárkózott attól, hogy De Gaulle oldalán folytassa a háborút. Sokukhoz el sem jutott a hír, mivel a brit hatóságok sem mindig járultak hozzá a szabad francia toborzási erőfeszítések sikeréhez, így végül 1940 nyarának végére alig 4.500 fő állt a harc folytatása mellett elkötelezett francia tábornok rendelkezésére, hogy segítségükkel ütőképes szárazföldi haderőt hozzon létre. Ez az erő igen csekély volt, de jelentőségét és harci értékét felértékelhette a légi és tengeri haderő, amelynek csatlakozása érdekében a szabad francia vezetés komoly tevékenységet fejtett ki. Ennek a munkának az eredményei legjobb esetben is vegyesek voltak.

A francia légierő is kivette részét a harcokból, melyek során a rendelkezésre álló források alapján a légvédelmi fegyverekkel együtt hozzávetőlegesen 8-900 német gépet semmisített meg, miközben hasonló számú gépet veszített el, ami a bevethető eszközállományának körülbelül felét tette ki. Harci értéke tehát még számottevő volt a harcok befejezésekor, azonban egyértelmű utasítások híján a repülőszemélyzet és a gépállomány sorsa meglehetősen változatosan alakult. Sokan feletteseik parancsait követve állomáshelyükön várták be a német csapatokat, mások a harc folytatásában bízva az észak-afrikai francia területekre repültek, de akadtak olyanok is, akik a közelebbi Angliát választották, ahová légi vagy tengeri úton jutottak el.

Utóbbiak nem egységes felsőbb utasításra cselekedtek, legtöbbjük esetében csupán a harc folytatásának vágya dolgozott, egyesek pedig a június 18-i felhívás hatására választották a gyakran veszélyes utat a Brit Birodalom különböző területei felé a Brit-szigetektől kezdve Gibraltáron és Máltán át Szingapúrig. Az esetek többségében a francia légierő tagjai egyénileg vagy kisebb csoportokban kíséreltek meg eljutni brit területre, melynek eszköze számos esetben természetesen az általuk használt repülőgép volt. Ugyanakkor sokan – megfelelő gép hiányában – a tengeri utat választották, amikor hazai és külföldi felségjelzésű civil és katonai járművekre felkéredzkedve próbálták céljukat elérni.  A legnagyobb csoportos átállásra június 17-én – tehát még De Gaulle beszéde előtt – került sor, amikor a 23-as számú repülőiskola 108 pilótanövendéke egy halászhajó fedélzetén áthajózott a La Manche csatornán keresztül Nagy-Britanniába. Az első ilyen akcióra 1940. június közepén, az utolsóra 1941 áprilisában került sor, amelyek során valamivel több, mint 500 repülős (pilóta, műszaki és repülőszemélyzet) csatlakozott a szövetséges haderőhöz, amely lehetővé tette 1940. július 1-vel a Szabad Francia Légierő létrehozását. A számuk az ezt követő időszakban folyamatosan növekedett, ahogy a Szabad Francia Erők kötelékéből és az emigráns civilek közül számosan jelentkeztek az új fegyvernem soraiba, így végül 1940 és 1943 között végül összesen körülbelül 5.000 fő teljesített repülős szolgálatot, bár az egyidőben bevethető harci személyzet létszáma soha nem haladta meg az 1.200 főt. 

A fegyvernem katonai jelentőségét jól érzékelteti, hogy ugyanezen időszakban 546 csehszlovák és 1.813 lengyel teljesített harci szolgálatot a brit légierő kötelékén belül, tehát a francia részvétel nem tekinthető sem kivételesnek, sem pedig különösebben számottevőnek. A fenti tényt pedig tovább árnyalja, hogy míg az első önálló csehszlovák és lengyel repülőszázadok július elején alakultak meg Nagy-Britanniában, a szabad franciák esetében erre november elejéig kellett várni. A rendelkezésre álló személyzet önállóan bevethető alakulatokba szervezését jelentős mértékben akadályozta a műszaki állomány alacsony aránya a jelentkezők között, valamint a magasabb beosztású tisztek és a nem pilótaként szolgáló repülőszemélyzet (navigátorok, rádiósok, lövészek stb.) gyakorlatilag teljes hiánya. Utóbbi tény magyarázza azt is, hogy bár átmeneti jelleggel, de a szabad francia repülő erőket Muselier admirális irányítása alá rendelték, mivel nem állt rendelkezésre más főtiszt, aki ezt a posztot betölthette volna.

Ami a tengeri haderőt illeti, amikor június 18-án elhangzott De Gaulle-nak a harc folytatására felhívó beszéde a rádióban, a francia flotta minden egysége a német haderő hatótávolságán kívül tartózkodott, tehát semmilyen külső tényező nem akadályozta abban, hogy Nagy-Britanniába hajózzon és csatlakozzon a tábornokhoz. Az első lépés ehhez adott is volt, mivel a haditengerészet kiürítette az Északi-tenger és Atlanti-óceán franciaországi partvidékén található bázisait, aminek következtében ekkor összesen 238 francia hadihajó volt úton vagy érkezett már meg különböző hazai vagy szövetséges kikötőkbe. Ezeknek azonban csupán kisebbik része (mintegy 50 hadihajó), a kereskedelmi flotta 14 százaléka (135 hajó), valamint néhány tucat halászhajó választotta Angliát célpontjául, a hajók többsége az észak-afrikai francia területek felé tartott. 

Ez azonban még korántsem jelentette azt, hogy az ezeken a hajókon szolgáló legénység egy emberként sorakozott volna fel a De Gaulle által meghirdetett harc mellett. Mivel egyelőre még az sem volt világos, hogy milyen szervezeti keretek között kerülhet sor a háború folytatására, fontos volt, hogy a haditengerészek számára egy hiteles személy kommunikálja a tábornok felhívását, így a Londonba június 30-án megérkező és szolgálatait De Gaulle-nak felajánló Muselier admirális a legjobb pillanatban jelent meg a színen. A tábornok július 1-én bízta meg az admirálist a szervezés alatt álló tengeri és légi erők feletti parancsnoksággal, így gyakorlatilag erre a napra tehető a Szabad Francia Haditengerészet születése is.

Ez a haditengerészet azonban egyelőre nem rendelkezett sem hajókkal, sem legénységgel, ezeket az Angliában tartózkodó francia haditengerészeti egységek között kellett megtalálni. Akadtak köztük önként jelentkezők – a Narval és a Rubis tengeralattjárók, a Président Houduce járőrhajó, valamint a Forbin, Anadyr, Capo Olmo és Rhin szállítóhajók –, azonban ezek csupán minimális harcértéket képviseltek, ezért kulcsfontosságú volt az Angliában tartózkodó többi francia tengerész meggyőzése is. Erre azonban nagyon kevés esély kínálkozott, miután július 2-án a brit haditengerészet megindította a Catapult hadműveletet, melynek keretében a brit fennhatóság alatt álló kikötőkben elfoglalták a francia kereskedelmi és hadihajókat – ami néhány esetben halálos incidensekhez vezetett  –, majd pedig 3-án egy ultimátum átadása után megtámadták és nagyobbrészt megsemmisítették a Mers el-Kébir-nél állomásozó francia flottaköteléket. A kikötőkben őrizet alá helyezett hajók legénységét – akiknek száma valamivel meghaladta a 10.000 főt – internáló táborokban különítették el. A brit Admiralitás a szabad francia vezetőséggel folytatott tárgyalásokon beleegyezett, hogy minden olyan hajót a rendelkezésükre bocsát, amelynek szolgálatba állításához elegendő kiképzett emberrel rendelkeznek. Ezeket az embereket az internáló táborokban kellett keresni, ahonnan azonban a fenti események után kevés önkéntes került ki.

Ennek a távolmaradásnak számos oka volt. Első helyen minden bizonnyal a Catapult hadműveletet kell okolni, amely a brit és francia haditengerészetek között hagyományosan erős rivalizálást sok esetben gyűlöletbe fordította át, így a velük való együttműködés gondolata nem vonzotta tömegesen a tengerészeket. Paradox módon az internáló táborokban elsőként mégis a Királyi Haditengerészet kezdett el toborozni még a szabad franciák beengedése előtt, így a fenti előítélettől mentes jelentkezők egy része rövid időn belül a brit flotta kötelékében folytatta szolgálatát. Meg kell említeni a Londonban működő Francia Tengerészeti Misszió viselkedését is, amely a két haditengerészet közötti együttműködésért felelt és a fegyverszünet megkötése után elfogadva a Vichyből érkező parancsokat, határozottan szembehelyezkedett a szabad franciákkal és minden lehetséges módon akadályozta a tengerészek csatlakozását a francia hatóságok által illegitimnek tartott szervezethez. Részben ennek köszönhetően a Nagy-Britanniában tartózkodó tengerészek döntő többsége visszatért Franciaországba. Aki mindezek ellenére mégis a Szabad Francia Erők kötelékébe jelentkezett, az nagy eséllyel a szárazföldi haderő soraiban találta magát, ugyanis a vezérkar ennek feltöltését és megerősítését tekintette prioritásnak, így az általában magas szintű műszaki ismeretekkel rendelkező tengerészek a szervezés alatt álló gyalogsági egységek kötelékébe nyertek beosztást, ahol szintén szükség volt szakértelmükre. Ebből kifolyólag a komoly erőfeszítések ellenére a szabad francia toborzás kevés sikerrel járt, mivel a jelentkezők száma 1940 végéig nem haladta meg a 3.300 főt (a hivatásos tisztek száma az ötvenet sem érte el), akik egy részét az internált tengerészek adták, sokan azonban civil önkéntesek voltak, akiket ki is kellett képezni a hajókon való szolgálatra, így messze nem a legideálisabb emberanyag állt rendelkezésre. Az emberanyag létszáma és képzettsége tehát komolyan korlátozta a bevethető hajók számát. A jelentkezők számát érdemben nem tudták növelni, a képzettségi szint növelése érdekében viszont eleinte a Királyi Haditengerészet darstmouthi iskolájába irányították a tengerészeket, később pedig saját kiképzőközpontot hoztak létre Portsmouthban, ahol 1943-ig folytatódott a beiskolázottak kiképzése és összesen 130 fő szerzett itt diplomát.

A másik súlyos problémát az egységek felszerelése és felfegyverzése jelentette, ami komoly akadályokba ütközött, mivel a brit és a francia hadsereg eltérő szabványú technikát használt, így Angliában nem állt rendelkezésre sem pótalkatrész, sem muníció a francia hadihajókhoz. Ebből kifolyólag számos hajó, amely eleve nem volt túl jó állapotban, műszaki „kannibalizmus” áldozatául esett, hogy az azokból kiszerelt alkatrészekkel tudják működőképesen tartani szerencsésebb társaikat. További problémát jelentett, hogy a brit hadvezetés – melynek irányítása alá tartoztak a francia erők – a szigetország utánpótlásában kulcsfontosságú konvojok kíséretekben kívánta felhasználni az újra csatasorba állított francia hajókat, Muselier ellenben a rövid hatótávolságú, de könnyebben felfegyverezhető egységek felkészítését részesítette előnyben, amelyek ezért kevésbé tudtak megfelelni a velük szemben támasztott elvárásoknak.  Ezeknek az erőfeszítéseknek az eredményeképpen 1940 végére 21 francia gyártmányú hadihajót (2 rombolót, 1 torpedónaszádot, 5 tengeralattjárót, 5 aviso-hajót, 4 járőrhajót és 4 tengeralattjáró-vadász hajót) sikerült újból szolgálatba állítani. 

Ezeket kiegészítették a kereskedelmi flotta hajói, amelyeket a Londonban működő Transzatlanti Társaság (Compagnie générale transatlantique) vezetőjének, Pierre de Malglaive-nek – aki 1940 nyarán csatlakozott a Szabad Franciaországhoz – az irányítása alá rendeltek. Ezen hajók közül összesen 115 (körülbelül 700.000 tonna vízkiszorítással) került brit-francia fennhatóság alá önként vagy a brit hatóságok akciója következtében.  A problémát ezek esetében is a legénység jelentette, mivel az év folyamán csupán 2.100 fő csatlakozott De Gaulle-hoz, így végül mindössze 32 felfegyverzett kereskedelmi hajó tevékenykedett 1940 végén szabad francia lobogó alatt.

Ennek az összfegyvernemi haderőnek a felszereléséhez, ellátásához és harcba vetéséhez komoly hátországra volt szükség, amellyel helyzetéből fakadóan a Szabad Franciaország nem rendelkezett. Annak érdekében tehát, hogy az a fegyveres erő valódi harcértékkel rendelkezzen és részt tudjon venni a harci eseményekben, a brit kormány támogatására volt szükség. Ennek a felismerésnek a jegyében fordult De Gaulle tábornok a brit miniszterelnökhöz és kérte segítségét, amelyet meg is kapott, mint arról az alábbi egyezmény tanúskodik.

 

 

A Szabad Franciaország és az Egyesült Királyság között 1940. augusztus 7-én megkötött egyezmény[1]

 

A brit miniszterelnök 1940. augusztus 7-i levele De Gaulle tábornoknak

 

Kedves De Gaulle tábornok!

 

Ön, mint azon szabad franciák Őfelsége kormánya által elismert vezetője, akik szerte a világon csatlakoznak Önhöz a szövetséges ügy megvédése érdekében, ismertette velem a parancsnoksága alá tartozó és jelenleg szervezés alatt álló francia önkéntesek alkotta haderő megszervezésére, felhasználására és szolgálati feltételeire vonatkozó elképzeléseit.

Jelen levelemhez csatolva egy emlékeztetőt küldök Önnek, amely – amennyiben elfogadja – a parancsnoksága alatt álló erőkre megszervezésére, felhasználására és szolgálati feltételeire vonatkozó megegyezést tartalmaz.

Megragadom az alkalmat, hogy kijelentsem, hogy Őfelsége kormánya elkötelezte magát Franciaország szuverenitásának és nagyságának teljes helyreállítása mellett a szövetséges fegyverek győzelme után.

 

Őszinte híve:

 

                                                     Winston Churchill

 

 

De Gaulle tábornok 1940. augusztus 7-i válasza a brit miniszterelnöknek

 

Miniszterelnök Úr!

 

Elküldte számomra a parancsnokságom alá tartozó és jelenleg szervezés alatt álló francia önkéntesek alkotta haderő megszervezésére, felhasználására és szolgálati feltételeire vonatkozó emlékeztetőt.

Mint azon szabad franciák Őfelsége kormánya által elismert vezetője, akik szerte a világon csatlakoznak hozzám a szövetséges ügy megvédése érdekében, ezúton szeretném tájékoztatni Önt, hogy elfogadom az emlékeztetőt. Úgy tekintek rá, mint a fenti kérdésekre vonatkozó megkötött egyezmény alapjára.

Boldog vagyok, hogy ennek kapcsán a Brit Kormány megerősítette, hogy elkötelezett Franciaország szuverenitásának és nagyságának teljes helyreállítása mellett a szövetséges fegyverek győzelme után.

A magam részéről megerősítem, hogy a felállítás alatt lévő francia haderő a közös ellenségek (Németország, Olaszország vagy bármely más ellenséges hatalom) elleni hadműveletekben való részvételre van szánva, ideértve a francia és brit területek, az azok közötti összeköttetés, valamint a brit mandátumterületek védelmét.

Kérem, fogadja nagyrabecsülésemet!

 

                                                     De Gaulle tábornok

 

 

A megyegyezés szövege

 

I.

 

1. De Gaulle tábornok önkéntesekből álló francia haderőt hoz létre. Ezt a haderőt, amely haditengerészeti, szárzaföldi, légi, technikai és tudományos egységekből áll, a közös ellenségek ellen vetik be.

2. Ez a haderő soha nem fordíthatja fegyvereit Franciaország ellen.

 

II.

 

1. Ez a haderő a körülmények biztosította lehetőségek között a legnagyobb mértékben meg fogja őrizni francia jellegét személyi állománya, és különös tekintettel fegyelmi eljárásai, szolgálati nyelve, előmeneteli és beosztási rendszere vonatkozásában.

2. Amennyiben az anyagi körülmények lehetővé teszik, ennek a haderőnek a kötelékében prioritást élvez annak a felszerelésnek (elsősorban fegyverek, repülőgépek, járművek, lőszerek, gépek és utánpótlási anyagok) a birtoklása és felhasználása, amelyet a francia erők hoztak magukkal vagy amelyet ilyen erők hoznak majd magukkal az Őfelsége kormányának fennhatósága alatt álló területekre az Egyesült Királyságban vagy azokra, amelyek brit főparancsnokság irányítása alatt állnak. Amennyiben egy francia alakulat parancsnokságát a brit főparancsnoksággal egyetértésben De Gaulle tábornok átruházza, az egység birtokában lévő felszerelések és hadianyagok elszállítását, cseréjét vagy átirányítását De Gaulle tábornok nem fogja elrendelni a brit főparancsnoksággal való előzetes egyeztetés és annak beleegyezése nélkül.

3. Őfelsége kormánya – amint módjában áll – biztosítani fogja a francia haderő számára a szükséges felszereléskiegészítést ahhoz, hogy az azonos típusú brit egységekkel megegyező felszereléssel rendelkezzenek.

4. A francia flotta hajói a következőképpen lesznek beosztva:

(a) A francia flotta fegyverzi fel és állítja szolgálatba mindazokat a hajókat, amelyek számára rendelkezik elegendő legénységgel.

(b) Az (a) bekezdés értelmében a francia haderő által felfegyverzett és szolgálatba állított hajók egy De Gaulle tábornok és a brit Admiralitás közötti megegyezés tárgyát képezik, amely megegyezést időről-időre felülvizsgálnak.

(c) Azok a hajók, amelyek a (b) bekezdés értelmében nem a francia haderő kötelékébe nyernek beosztást, felszabadulnak a brit Admiralitás számára, amely felfegyverezheti és saját irányítása alatt szolgálatba állíthatja őket.

(d) A (c) bekezdésben említett hajókat a brit Admiralitás saját irányítása alatt is szolgálatba állíthatja, de más szövetséges haditengerészeti erők is szolgálatba állíthatják ezeket.

(e) A brit irányítás alatt szolgálatba állított hajók legénységének lehetőség szerint francia tiszteket és tengerészeket is tartalmaznia kell.

(f) A francia flotta minden hajója francia tulajdonban marad.

5. A francia kereskedelmi hajók és legénységük esetleges felhasználása De Gaulle tábornok haderejének katonai műveleteiben a tábornok és az illetékes brit minisztériumok közötti megegyezés tárgyát képezi. A többi kereskedelmi hajó és tengerész felhasználásával kapcsolatban rendszeres egyeztetés zajlik majd a Tengerészeti Minisztérium és De Gaulle tábornok között.

6. De Gaulle tábornok, a francia haderő főparancsnoka jelen okiratban kijelenti, hogy elfogadja a brit parancsnokság direktíváit. Szükség esetén a brit főparancsnoksággal egyetértésben átruházza a hadereje egy része feletti parancsnokságot egy vagy több brit tisztnek anélkül, hogy ez befolyásolna az első cikk végén megfogalmazottakat.

 

III.

 

A francia önkéntesek helyzetét a következőképpen szabályozzuk:

1. Az önkéntesek a háború időtartamára csatlakoznak a közös ellenség elleni harc céljából.

2. Zsoldban részesülnek, amelynek összegét a De Gaulle tábornok és az érintett minisztériumok közötti megegyezés alapján határozzák meg. A zsoldfizetési időszak De Gaulle tábornok és Őfelsége kormánya közötti megegyezés alapján kerül megállapításra.

3. Egészségkárosodás vagy elhalálozás esetén az önkéntesek és az általuk eltartott személyek járadékban és más anyagi juttatásokban részesülnek, amelynek összegét összegét a De Gaulle tábornok és az érintett minisztériumok közötti megegyezés alapján határozzák meg.

4. De Gaulle tábornoknak jogában áll létrehozni egy olyan polgári szervezetet, amely a haderejének felállításához szükséges adminisztratív feladatokat el tudja látni. Ennek a szervezetnek a létszáma és tagjainak fizetése a brit Kincstárral való egyeztetés eredményeképpen lesz meghatározva.

5. A tábornoknak továbbá jogában áll a háborús célok elérésén dolgozó technikai és tudományos személyzetet toboroznia. Ennek a személyzetnek a létszáma, fizetése és felhasználása Őfelsége kormányának illetékes minisztériumaival egyeztetve lesz meghatározva.

6. Őfelsége kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy a békekötés során elősegítse, hogy a francia önkéntesek minden korábbi jogosultságukat visszakapják, ideértve állampolgárságukat is, amelytől a közös ellenség elleni harc miatt megfoszthatják őket. Őfelsége kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel megkönnyítse a brit állampolgárság megszerzését ezeknek az önkénteseknek a számára.

 

IV.

 

1. A jelen megegyezésben foglaltaknak megfelelően létrehozott francia haderő felállításához és fenntartásához kapcsolódó összes költség ideiglesen Őfelségi kormányának illetékes minisztériumait terheli; utóbbiaknak jogábal áll az ehhez kapcsolódó szükséges vizsgálatokat és ellenőrzéseket végrehajtani.

2. Az ilyen módon kifizetett összeges előlegnek tekintendők és ennek megfelelően kerülnek elszámolásra. Az ennek az előlegnek, valamint a közös megegyezésből fakadó hitelek végleges visszafizetésére vonatkozó összes kérdés későbbi egyeztetés tárgyát képezi.

 

V.

 

Jelen megegyezés 1940. július 1-től tekintendő hatályosnak.

 

Aláírók:

 

De Gaulle tábornok, a francia haderő parancsnoka.

Őfelsége kormányának miniszterelnöke

 

 

 



[1] AN 72 AJ 221. Texte de l'accord Churchill-De Gaulle du 7 août 1940 et échange de lettres.

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.