Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Acta Romanica – Bene Krisztián: Charles de Gaulle színre lépése a nemzetközi politikában

Ha van olyan ember, akinek a neve elválaszthatatlanul összefonódott a Szabad Franciaország mozgalommal, az Charles de Gaulle, akinek 1940 júniusi felhívása a harc folytatására a szervezet születését jelentette. Éppen ezért érdemes alaposabban is megvizsgálnunk, hogy ki is volt ez az alig ismert francia dandártábornok, aki szinte a szinte teljes ismeretlenségből felbukkanva Franciaország legnagyobb vereségének óráján hitet tett a háború folytatása mellett Londonban.

Az 1890-ben született De Gaulle ugyanúgy az 1870-ben elszenvedett revansvágy bűvöletében nevelkedett, mint korosztályának szinte minden tagja, így természetes volt, hogy a katonai pálya mellett kötelezte el magát. A Saint-Cyr katonai akadémia elvégzése után harcolt az első világháborúban, ahol sebesülten német hadifogságba esett, így mind a kitüntetések, mind a dicsőség elkerülte őt pályafutásának első éveiben. A háború után a francia katonai misszió tagjaként részt vett a lengyel hadsereg kiképzésében, majd pedig Pétain marsall stábjában szolgált 1925-től. Szabadidejében stratégiai kérdésekkel foglalkozott, melynek eredményeképpen több könyvet is írt, melyek közül a legnagyobb visszhangot az 1934-ben megjelent Vers l’armée de métier (A hivatásos hadsereg felé) váltotta ki, amelyben a modern páncélos erők alkalmazása és az azokat használni tudó hivatásos katonaság mellett érvelt. Ezzel a megközelítéssel mind a politikusok, mind a katonák között számos ellenséget szerzett magának, de ötletei egy részét a harmincas évek végén végül elkezdték megvalósítani.

A második világháború kitörésekor ezredesi rangban szolgáló De Gaulle az 507. harckocsiezred parancsnoka volt, de az 1940. május 10-én meginduló német offenzíva előtt három nappal kinevezték a 4. páncéloshadosztály élére. A még nem teljesen felállított alakulat vezetőjeként Montcornet térségében május 17-én ellentámadást indított az előretörő német csapatok ellen, amely kezdetben sikeres volt, de más egységek támogatásának hiányában végül visszavonulással zárult. Ugyanakkor még ez az epizód is elég volt ahhoz, hogy dandártábornokká nevezzék ki (amely betöltött posztjánál fogva egyébként is járt volt neki), majd pedig június 5-én hadügyi államtitkár-helyettesi rangot kapott Paul Reynaud kormányában. A brit-francia kapcsolatokért felelős személyként az egyik kidolgozója volt a közös brit-francia államszövetség ötletének, mely elősegítené a harc folytatását, de ez végül nem valósult meg a francia döntéshozás jóváhagyásának hiánya miatt.

Június 16-án Bordeaux-ban értesült róla, hogy Reynaud lemondott és új kormány állt fel Philippe Pétain vezetésével, amely már fegyverszünetet is kért a németektől. Ez egyrészről a kormányban betöltött pozíciójának megszűnését jelentette, másrészről pedig azt, hogy Franciaország elismerve kudarcát totális vereséggel fejezi be a háborút. Ez utóbbi elfogadhatatlan volt De Gaulle számára, aki a kormány titkos alapjából 100.000 frankot igényelt, majd 17-én a brit Spears tábornok kíséretében Londonba repült, hogy valamilyen módon folytatni tudja a harcot. A brit kormány részéről teljes támogatásra talált, hiszen a kialakult helyzetben Nagy-Britanniának egyedül kellett folytatnia a harcot az Európa jelentős részét meghódító Németországgal szemben, ehhez pedig minden elérhető szövetségesre szükség volt. Mivel hivatalosan ekkor még nem kötötték meg a fegyverszünet (erre csak 22-én kerül sor), ezért minél előbb meg kellett szólítani a még hadban álló francia erőket, hogy ne adják fel a küzdelmet. Az angol kormány ezért felkérte De Gaulle-t, aki az egyetlen magas beosztású francia katonatiszt volt, aki Angliában tartózkodott és elkötelezte magát a harc folytatása mellett, hogy a BBC rádióstúdiójából intézzen beszédet a franciákhoz.

A június 18-án sugárzott felhívás minden franciának szólt, de elsősorban a francia fegyveres erők tagjainak. Legfontosabb üzenete az volt, hogy a nehéz helyzet ellenére a háború még nem veszett el, Franciaországnak vannak szövetségesei, rendelkezésére áll jelentős kiterjedésű gyarmatbirodalma, ezért a harcot folytatni kell. A harc folytatásának színtere nem csupán Franciaország lesz, hanem az egész világ, ezért arra szólította fel a francia katonákat, akik Nagy-Britanniában tartózkodtak vagy oda tartottak, hogy csatlakozzanak hozzá és közösen folytassák a harcot. A felhíváshoz a brit kormányzati körök és a tábornok egyaránt nagy reményeket fűztek, amelyek azonban egyáltalán nem váltak valóra. Az első problémát az jelentette, hogy a franciák többségét annyira lefoglalták saját országuk problémái, hogy szinte egyáltalán nem hallgatták a BBC műsorát, így az üzenet nagyon kevés emberhez jutott el. Másodsorban, aki hallgatta is, annak általában nem sok lehetősége volt arra, hogy pozitívan reagáljon, hiszen Franciaországból ekkor már csupán nagyon nagy nehézségek árán lehetett eljutni Nagy-Britanniába. Ami pedig a legnagyobb akadályt jelentette, az a franciák általános véleménye volt, akik saját kormányuk álláspontját tartották mérvadónak, amely pedig a konfliktus lezárására törekedett. Ennek következtében a felhívásra nagyon kevesen reagáltak: a meghatározó politikai és katonai körökből senki, a fegyveres erők Angliában tartózkodó tagjai közül pedig csupán néhány ezer fő.

Ugyanakkor a hivatalban lévő francia kormány negatív reakciója is akadályozta a meghirdetett ellenállás szárba szökkenését. Az éppen legyőzött ország vezetése ugyanis De Gaulle akár hallgatólagos támogatása helyett június 19-én az okvetetlenkedő tiszt hazahívása mellett döntött, az új politikai vezetés által meghirdetett irányvonalat elutasító tábornok azonban nem engedelmeskedett az utasításnak. Ezt követően 22-én visszavonták dandártábornoki kinevezését – mely a kinevezés szövege szerint ideiglenes jellegű volt –, majd egy nappal később fegyelmezetlensége miatt nyugdíjazták.

Ebből kifolyólag De Gaulle személye már távolról sem volt olyan vonzó a brit vezetés számára, hiszen a fellépéséhez fűzött nagy remények ellenére nem tudta elérni, hogy jelentősebb francia területek vagy fegyveres erők maradjanak Anglia oldalán. A németekkel és olaszokkal kötött francia fegyverszünetek június 25-i életbelépése után pedig az egyre halványabb remény teljesen megszűnt létezni, hiszen Franciaország hivatalosan is befejezte a harcot. Két ember vélekedett csupán másként, De Gaulle, aki 26-án kérte a brit kormány anyagi és erkölcsi támogatását egy francia haderő felállításához és Churchill, aki 28-án személyesen fogadta a francia tisztet és biztosította támogatásáról a következő mondatok kíséretében: „Egyedül van! Na mindegy! Akkor egyedül ismerem el magát!” Ezzel a nem szokványos megállapítással a brit kormány hivatalosan elismerte De Gaulle-t, mint „azon szabad franciák vezetőjét, bárhol tartózkodjanak is, akik azért csatlakoznak hozzá, hogy a közös ügyért harcoljanak”.

Az elismerés tényén felbátorodva De Gaulle még aznap este újabb beszédett mondott a BBC-ben. Ebben a következő döntésekről tájékoztatta honfitársait: a brit fennhatóságú területeken tartózkodó francia állampolgárok az ő vezetése alá kerülnek; önkéntesekből álló francia haderő kerül felállításra; a fegyvereiktől és felszerelésüktől megfosztott francia katonáknak a lehető leghamarabb csatlakozniuk kell az ellenálláshoz akár Nagy-Britanniában, akár máshol; saját fegyvergyártó és –vásárló szervezetek jönnek létre, hogy hadianyaggal lássák el az önkénteseket. Ezt követően René Cassin jogászt bízta meg azzal, hogy tárgyalásokat folytasson a brit vezetéssel az együttműködés módozatairól. A több mint egy hónapig tartó tárgyalások végül sikerrel jártak, mivel augusztus 7-én aláírták a brit kormány és a Szabad Francia mozgalom közötti együttműködés részleteit tartalmazó dokumentumot. Ennek értelmében Nagy-Britannia elismerte a Szabad Francia mozgalmat, mint a háborús francia érdekeket képviselő szervezetet, de nem mint önálló kormányt. A francia mozgalom felállításához a brit vezetés teljes anyagi segítségnyújtást vállalt, de cserébe a létrejövő alakulatoknak a brit hadsereg alárendeltségében kellett tevékenykedniük. Az együttműködés kölcsönös célja Franciaország szuverenitásának visszaállítása volt. Ugyanakkor voltak kérdőjelek is a megállapodásban, mivel brit részről nem volt garancia a korábbi francia határok visszaállítására, és nem tekintették egyenrangúnak a francia szervezetet a többi emigráns kormánnyal, tehát igazi jogállása félúton volt egy nemzeti idegenlégió és egy legitim kormány között, ami hosszútávon komoly problémákat rejtett magában. Az alábbiakban olvasható a De Gaulle által mondott rádiós beszéd, amely a szélesebb magyar olvasóközönség számára eddig nem volt hozzáférhető.

 

1. De Gaulle tábornok június 18-i felhívása[1]

 

Az évek óta a francia hadvezetés élén álló tisztek kormányt alakítottak.

Ez a kormány a katonai vereségre hivatkozva tárgyalásba bocsátkozott az ellenséggel a harc beszüntetéséről.

Az ellenség gépesített, szárazföldi és légi ereje valóban legyőzött bennünket.

Nem számbeli fölényük, hanem harckocsijaik, repülőgépeik és taktikájuk kényszerített minket visszavonulásra. A német harckocsik, repülőgépek és taktika lepte meg vezetőinket és hozta őket a jelenlegi helyzetbe.

De vajon ez volt az utolsó szó? Minden remény elveszett? A vereség visszafordíthatatlan? Nem!

Higgyenek nekem, aki a dolgok ismeretében szólok önökhöz, hogy semmi sem veszett el Franciaország számára. Azok az eszközök, melyek legyőztek bennünket, fogják elhozni egy nap a győzelmet számunkra.

Mert Franciaország nincs egyedül! Nincs egyedül! Nincs egyedül! Hatalmas gyarmatbirodalom áll mögötte. Szövetségre léphet a brit birodalommal, amely uralja a tengert és folytatja a harcot. És Angliához hasonlóan korlátlanul támaszkodhat az Egyesült Államok hatalmas iparára.

Ez a háború nem korlátozódik hazánk balsors sújtotta földjére. Ez a háború nem ért végett a franciaországi csatával. Ez a háború világháború. Semmilyen hiba, semmilyen késlekedés, semmilyen szenvedés sem állíthatja meg azokat az erőket a világban, amelyek egy nap megsemmisítik ellenségünket. Bár legyőzött bennünket a technikai fölénye, de egy nap egy ezt felülmúló technikai fölény segítségével győzedelmeskedhetünk. A világ sorsa most dől el.

Én, De Gaulle tábornok, Londonból szólítom fel azokat a francia tiszteket és közkatonákat, akik brit területen tartózkodnak vagy oda tartanak, akár fegyveresen, akár fegyvertelenül, és szólítom azokat a hadiiparban dolgozó mérnököket és szakmunkásokat, akik brit területen tartózkodnak vagy oda tartanak, hogy vegyék fel velem a kapcsolatot.

Történjék bármi, a francia ellenállás lángja nem hunyhat ki és nem is fog kihunyni.

Holnap ugyanúgy, mint ma, beszélni fogok a londoni rádióban.

 



[1] AFCG AB. Appel du 18 juin. (http://www.charles-de-gaulle.org/pages/l-homme/accueil/discours/pendant-la-guerre-1940-1946/appel-du-18-juin-1940.php)

  
  

Megjelent: 2017-07-11 18:00:00

 

Bene Krisztián (Pécs, 1980) romanista, történész, a Pécsi Tudományegyetem Francia Tanszékének vezetője

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.