Videó

Varga Klára: A két torony meséje


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Bene Adrián: Szubjektum, erkölcs, társadalomfilozófia – Szabó Tibor : Le sujet et sa morale. Essais de philosophie morale et politique

 

Bene Adrián: Szubjektum, erkölcs, társadalomfilozófia

Szabó Tibor : Le sujet et sa morale. Essais de philosophie morale et politique

Centre Universitaire Francophone, Szeged, 2016, 198 oldal

 

Szabó Tibor irodalmár és filozófus, sokszínű munkásságának fontos része a az olasz és francia művek tanulmányozása és közvetítése, Dantétól egészen Sartre-ig. A Lukács György-életmű mai értelmezésében betöltött szerepe után nem meglepő, ha új, francia nyelvű könyvében baloldali szellemi gyökereiről olvashatunk. Ezt a „nyugati”, szabad szellemű balosságot az 1968-69-ben Franciaországban töltött ösztöndíjas időszak középpontba állítása jellemzi a legjobban. Ez a francia (majd más országokban is kibontakozó és radikalizálódó) diákmozgalmak időszaka, amelyeknek forradalmi követeléseit nem csak a szabadabb életforma iránti igény, hanem a társadalmi szolidaritás is jellemezte. Ezért szokás az ideológiailag változatos csoportokat összefoglalóan újbaloldalinak nevezni. Könyve függelékében Szabó memoár formában idézi fel, milyen volt ezt az időszakot kelet-európai diákként megélni. A lázadó indulatok hátterében súlyos társadalmi és erkölcsi válság állt – a 21. század nem kevésbé súlyos válságokkal kezdődik (a 2008-ban kirobbant globális gazdasági és pénzügyi válság, a nagy arányú migrációt kísérő idegenellenes politika, a multikulturalizmus és az integráció problémái, a terrorizmus). Ezért is érdemes újragondolni humanista, újbaloldali szellemben mindazt, ami a 60-as években diskurzus tárgya volt az emberrel és a társadalommal, a szabadsággal és a manipulációval, az ideológiákkal és az értékekkel kapcsolatban. Ennek megfelelően a könyv egyik központi hivatkozási pontja Jean-Paul Sartre, aki ezeknek a vitáknak aktív résztvevője volt.

A marxizmus, az egzisztencializmus és a strukturalizmus egyik fő vitapontja az egyén lehetősége a történelem formálására. A szubjektum formálódása, osztály, intézmények, gondolkodásmódok, ideológiák általi meghatározottsága nem kérdéses, Sartre mégsem mond le az egyéni és csoportos cselekvőképesség, a forradalmi cselekvés lehetőségéről. Szemében az ember igenis képes kritikus gondolkodása révén meghaladni az adott körülményeket, felvázolva egy kölcsönös elismerésen alapuló jobb társadalmat, amelyet kevésbé jellemez az elidegenedés. Szabó Tibor könyvének első részében felidézi Michel Foucault, Claude Lévi-Strauss és Louis Althusser nézeteit szubjektum és társadalom, illetve történelem viszonyáról, összekapcsolva ezt a közös értékrendről, eszmékről, történelmi víziókról és célokról lemondó posztmodern elméletekkel. A humanista értékekről, az emancipációról való lemondás a szubjektumot mentesíti a társadalmi és erkölcsi felelősség alól, és mély válságba sodorja, megfosztva annak esélyétől, hogy megbírkózzon korunk globális kihívásaival.

Szabó felvázolja azt a továbbvihető Descartes-tól Bergsonig tartó tradíciót, amely Halasy-Nagy József francia filozófiai orientációját is meghatározta. Szubjektum, társadalom és erkölcs viszonyának újratematizálásában Szabó támaszkodik az olasz kartezianizmus, kritikai racionalizmus gondolataira. Ismerteti Antonio Banfi és az általa indított folyóirat, a Studi Filosofici köre mellett az olasz egzisztencialista Nicola Abbagnano nézeteit az emberről.

A magyar olvasó számára jobban ismert az író és esszéista Albert Camus kritikai gondolkodása, amelynek középponti fogalmai az abszurd, az idegenség és a lázadás. Ezek hátterében az erkölcsi alapkérdések, a jó és a rossz, valamint a cselekvési szabadság, a humanista értékek állnak és az ezeket biztosító politikai berendezkedés fontossága.

A kívánatos élet témája két olyan francia gondolkodónál is megjelenik, akik munkássága nem éppen ezen a téren fejtett ki nagy hatást. Szabó először kitér Jacques Derrida 1996-os szemináriumára, az idegennel szembeni vendégszeretet követelményére, a helyes élet praxisfilozófiai-etikai kérdésének a keretében. Ezután Michel Foucault – elméleti „antihumanizmusa” ellenére is azonosítható – emberfogalmának fényében ismerteti annak koncepcióját „az élet művészetéről”. A szexualitás története utolsó részében Foucault visszautal az önuralom és az öngondozás antik filozófiai témáira. Ezek társas, illetve intézményes-állampolgári kapcsolatokat is feltételeznek, mint a házasság, a barátság vagy éppen a politikai életben való részvétel.

Szabó könyvének középpontjában Jean-Paul Sartre és Lukács György gondolkodásának összevetése áll. Szubjektum, egyén viszonya a társadalomhoz, valamint az ebből fakadó erkölcsi következtetések – az eltérő elméleti háttér ellenére a két filozófus igencsak hasonló következtetésekre jut, legalábbis pályájuk utolsó szakaszában. A Nietzschét is szellemi előzményei között számon tartó sartre-i egzisztencializmus elveti a változatlan emberi lényeg fogalmát, az egyén önmaga általi megalkotásában hisz, ebben is érvényesül cselekvési szabadsága. Sartre marxizmushoz való közeledése után nagyobb hangsúlyt kapott a társadalmi lét és a szabadság meghatározottsága, korlátozottsága. Társadalomfilozófiai művében, A dialektikus ész kritikájában (1960) a két tényező viszonyát kutatta. Az ezt követő 1961-es római konferencián is ragaszkodott a marxizmus és a szubjektivitás összeegyeztetéséhez. Előadásának szövegét, kísérő kommentárokkal ellátva Szabó Tibor rendezte sajtó alá 1993-ban, a Sartre által alapított Les Temps Modernes hasábjain. A vita anyaga csak 2013-ban jelent meg (Jean-Paul Sartre : Qu’est-ce qu’est la subjectivité ?), de ez nem tartalmazza az összes hozzászólást. (Szabó ismerteti Cesare Luporini kiadatlan megnyilvánulását is.) Szabó Tibor könyvének másik „hőse” Lukács György, aki az 1940-50-es években az egzisztencializmus és Sartre egyik fő kritikusa volt, különösen a szubjektivitás és a szabadság tekintetében. Sartre is élesen bírálta az akkori Lukácsot és a dogmatikus marxizmust. Mindkét gondolkodó pályája bővelkedik elméleti iránymódosításokban, ennek Lukács esetében gyakran politikai kényszerek is okai voltak. Mindenesetre, Lukács utolsó művében, A társadalmi lét ontológiájában ugyanazok a problémák jelennek meg, mint a késői Sartre-nál: egyén, illetve szubjektivitás és társadalom viszonya, elidegenedés, erkölcsi felelősség – hasonló dialektikus felfogásban.

A könyv utolsó része a fentieket aktuális keretbe illeszti, áttekintve a jelen globális problémáit, válságjelenségeit és az ezekre adható elméleti válaszokat. Társadalmi dimenzióban a szegénység, az egyenlőtlenség, a kizsákmányolás és a demokratikus deficitek mellett megjelentek a migrációval és a multikulturalizmussal összefüggő kihívások. Ezek értelmezése során Szabó Serge Latouche, László Ervin, Jacques Attali, Edgar Morin, Dominique Belpomme et Pascal Bruckner, Daniele Ungaro, Giovanni Sartori, Khalid Koser, Pierre Milza, Étienne Balibar, Jürgen Habermas, Richard Sennett gondolataira támaszkodik. Emellett a bizonytalanság mint posztmodern létállapot hatásait is vizsgálja az ember, az önazonosság, a tudás, a társadalom és az erkölcs felfogására, különös tekintettel a közép-európai politikai helyzetre, történelmileg felemás módon kialakult állapotra, például a civil társadalom gyengeségét és veszélyeztetettségét illetően. Nehéz lenne az erkölcs, az egyéni integritás, a társadalmi felelősség filozófiai alapkérdéseinek aktualitását ennél nyilvánvalóbban felmutatni.

 

  
  
 

Bene Adrián (Pécs, 1977) irodalomtörténész, narratológus, filozófus, pedagógus

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője, az Acta Romanica rovat vezetője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.