Keresés a honlapon:

Acta Romanica – Mihályi Dorottya: Olvasási szokások és útleírás-olvasás a 19. század végi Franciaországban

 

Az olvasóközönség látványos növekedése, az olvasó társadalom

Az alfabetizációval és az olvasási szokásokkal foglalkozó kutatók egybehangzó megállapítása szerint a 19. század, valamint a 20. század első évtizedei nem csupán az újabb ipari, hanem egyfajta „olvasási forradalom” korszakát is jelentik: 1800 és 1940 között a francia olvasók száma hatszorosára nőtt.[1] Az olvasóközönség alakulása nem csak az írni-olvasni tudók számának növekedésével függött össze, hanem a korszak egészét meghatározó számos más tényezővel is. Az iparosodás, a nyomdatechnika és a közlekedés fejlődése gyorsabbá és legfőképpen olcsóbbá tette mind a sajtótermékeket, mind a könyveket. A 19. század második felében általánossá váló könyvterjesztési mód, a házaló kereskedés lehetővé tette, hogy bizonyos könyvek és sajtótermékek a vidéken élő rétegekhez is eljussanak. Később az egyre nagyobb számban alapuló kiadók és nyomdák is részt vettek a terjesztésben, végül teljes egészében felváltották a házalást.[2] A közlekedés, legfőképpen a vasút fejlődése jelentősen megkönnyítette a nyomtatványok szállítását. Így a társadalom egy jelentős, korábban elszigetelten élő része is hozzájuthatott olyan termékekhez, melyek a század első felében elérhetetlenek voltak számára. Az olvasók társadalmi és területi eloszlása is látványos, felfelé ívelő tendenciát mutat.[3] Nehéz azonban pontos statisztikát felállítani, hiszen magát az olvasási tevékenységet ritkán dokumentálták. A legalapvetőbb szokásokra naplók és levelezések engednek következtetni, valamint a fennmaradt eladási és kölcsönzési jegyzékek segíthetik a kutatókat.[4]

Egyértelmű tény, hogy a francia társadalomban a század végére az olvasás általánossá vált. A szövegek kiválasztását, az olvasás gyakoriságát, az olvasási szokásokat több tényező befolyásolta, így a társadalmi pozíció, a lakóhely, valamint az olvasó neme, életkora, és a foglalkozása is. A városi elit már nem számított kizárólagos könyv-fogyasztónak, a középrétegek is rendszeres olvasóvá, a könyv és a sajtó pedig a mindennapok elengedhetetlen kellékévé váltak.[5]

A François Guizot, Victor Duruy, illetve – főként – Jules Ferry nevéhez köthető oktatási törvények eredményeképpen valóban nőtt az írni-olvasni tudók száma, ez azonban nem jelentette azt, hogy a társadalom egésze aktívan és rendszeresen olvasott.[6] Noha az olvasás a század végére vidéken is elterjedt, alapvetően városi tevékenység maradt. Az ipari, gazdasági, pénzügyi központokban és közlekedési csomópontokban (pl. kikötővárosok) az olvasók aránya jelentősen kiemelkedik, hiszen az itt végzett tevékenységek szükségessé tették a magas szintű írni-olvasni tudást. A lakosság iskolázottsága ezeken a területeken általában jóval magasabb volt, az olvasás pedig az itt élő elit hagyományos tevékenységének számított. A város nagysága, a városiasodás szintje, a városban lakó értelmiségiek száma, az oktatási intézmények száma, szintje és színvonala, esetleg egy egyetem jelenléte szintén pozitív irányba befolyásolták az olvasóközönség méretét. Az ipari forradalmat kísérő tömeges városba vándorlás is pozitívan hatott, hiszen számos városi munkához elengedhetetlen volt a legalább alapszintű, de aktív írni-olvasni tudás.

Az elemi oktatás nem adott elég stabil tudást a bonyolultabb nyelvezetű és hosszabb szövegek olvasásához. Vidéken jelentős különbségeket figyelhetünk meg egyes régiók között. Az északi területek műveltebbek voltak a délieknél, jóllehet több déli városban, elsősorban a kikötőkben magas volt az olvasók aránya. A parasztság körében is nagy eltéréseket tapasztalhatunk a házassági anyakönyvi kivonatokon szereplő aláírások alapján. A jelentősebb birtokkal rendelkező parasztság szinte egésze írástudónak bizonyult, míg a kereskedők 75%-a írta alá saját kezűleg az említett dokumentumot. A parasztság alsó rétege azonban nem engedhette meg magának, hogy gyermekeit iskolába járassa, így az ő esetükben az írástudók száma rendkívül alacsony volt.[7] A folyamatot nehezítette a különböző nyelvjárások használata. Sok esetben maguk a tanítók sem beszélték a standard francia változatot, melyen tanítaniuk kellett volna.[8] Azokon a területeken, ahol a standard franciától eltérő nyelvjárást használtak, az olvasók száma alacsony maradt, a központoktól távol eső területeken az aktív olvasás ritkának számított.

Az oktatás, túl az alapvető készségek átadásán, az olvasmányok kiválasztására is hatást gyakorolt, hiszen a kötelező olvasmányokat és a példaszövegeket nem véletlenszerűen válogatták ki. A diákok a szövegelemzés és értelmezés elsajátításához morális és ideológiai tartalomban bővelkedő szövegeket kaptak. Ez a gyakorlat sok esetben befolyásolta a későbbi olvasási szokások kialakítását, és mindenekelőtt hozzájárult a „megfelelő és hasznos” állampolgárok neveléséhez.[9] A felolvasások az olvasni nem tudó közönség számára is lehetővé tették, hogy megismerkedjen bizonyos művek tartalmával. Arra azonban nehéz következtetni, hogy ily módon hányan juthattak hozzá általános műveltséghez, hiszen a felolvasásokról semmilyen hiteles forrás nem maradt fent, mindössze annyit tudhatunk, hogy bizonyos körökben bevett gyakorlatnak számított.[10]

A 19. század végére jelentős változás következett be az olvasóközönség nemi összetételében is. Az olvasás már nem számított alapvetően a férfiakhoz köthető tevékenységnek, a nők is jelentős fogyasztóvá váltak. A háziasszonyok elsősorban a regényeket kedvelték, a piac pedig alkalmazkodott az igényeikhez. Megállapíthatjuk, hogy a regényolvasás, a folytatásos történetek olvasása és a felolvasás elsősorban női gyakorlatnak számított, míg az újságolvasás a férfiakra volt jellemző. Természetesen akadtak olyan nők is, akik rendszeresen követték a híreket, illetve olyan férfiak, akik elolvasták a frissen megjelenő, elsősorban nőknek szánt irodalmi műveket.[11]

Az olvasás helye szintén változott. Az otthon olvasás, az olvasási élmények közös megbeszélése, feldolgozása továbbra is fontos családi esemény maradt. A kávézók elsősorban az újságolvasókat vonzották. Az egyre szaporodó könyvtárak (a század végén kölcsönkönyvtárak is), az olvasókörök, az „olvasószobák” (cabinets de lecture) szintén népszerűek voltak. A könyvek és az újságok mérete csökkent, így az olvasás nem feltétlenül számított helyhez kötött cselekvésnek. Egyre többen olvastak várakozás közben és utazás alatt. A könyv lassan a művelt utazó kötelező útitársa, az olvasó ember pedig a városi táj része lett.

A század végére az olvasás alapvetően egyéni, intim tevékenységgé vált. Ezzel párhuzamosan azonban tömegessé is, hiszen nagyszámú olvasó forgatta ugyanazokat a műveket és részesült ugyanazokból az információkból. A szövegek hasonló gondolatokat és érzelmeket válthattak ki, a véleményformálás azonban mindig egyéni tevékenység maradt. Így válhattak a könyvek és a sajtótermékek a beszélgetések fő témájává,[12] az olvasás pedig lényegében összekötötte az ország lakosságát.[13] A folyamat a korábban nem létező „közvélemény” megszületéséhez vezetett, hiszen tömegek tájékozódtak rendszeresen és foglaltak állást az aktuális eseményekről. A könyvkritika szintén újdonságként jelent meg. A könyv maga értékes tárggyá vált, ami megnyerhette az olvasóközönség tetszését, de negatív érzéseket is kiválthatott. A könyvajándékozás divatossá vált. Az olvasás az informálódáson túl a magány, a bánat ellenszere is lett.

A cenzúra 1881-es eltörlése jelentősen átalakította a nyomtatott művek (nem csupán a sajtó) közvéleményformáló képességét.[14] A Harmadik Köztársaság (1870-1940) a sajtó erejét kihasználta fontos politikai üzenetek terjesztésére. A nemzet nagysága és dicsősége (grandeur, gloire) állandó témává vált. A sajtó hozzájárult az egységes nemzettudat alakulásához, de egyben átértékelte a vidék szerepét is. A kulturális sokszínűség, az eltérő szokások helyet kaptak bizonyos sajtóorgánumokban. A közvetített kép azonban továbbra is sztereotípiákra és leegyszerűsítésre épült, és a távoli tájak idegen őslakóihoz hasonlóan mutatta be az ország vidéki lakosságát.[15]

A sajtó az egész társadalmi gondolkodást átalakította. A rendszeres időközönként megjelenő termékek hozzájárultak az olvasás napi rutinná válásához, végső soron átalakították az idő- és térfelfogást.[16] A rendszeres olvasás és a gyors információáramlás nem csupán a mindennapok ritmusát alakította át, hanem egy addig ismeretlen méretű információéhséghez is vezetett.[17] Az olvasók az olvasottakkal kapcsolatos nézeteik alapján újfajta közösségekké szerveződtek, akik ugyanazt a tudást birtokolták. A véleményformáló személyek pedig végsősoron a történelem alakulásához is hozzájárultak.[18] A sajtó így a legerősebb közvéleményformáló tényezővé vált, mely egy egész társadalom nézőpontját tudja befolyásolni. A hírekhez való hozzájutás már nem csupán a társadalom legfelsőbb rétegeit érintette. Az alsóbb paraszti rétegek ugyanúgy informálódtak, noha nem feltétlenül olvastak aktívan és nem mutattak érdeklődést minden politikai kérdés iránt.[19]

 

A kiadástól az olvasásig: kiadók, könyvesboltok, könyvtárak

Az 1830-as évektől folyamatosan jöttek létre nagyobb kiadók. Jóllehet döntő többségük Párizsban működött, a nyomdahálózat a század közepétől kezdve országosan terjeszkedett. A nagy kiadók közül leginkább a Calmann-Lévy és a Hachette járult hozzá az olvasás széleskörű elterjesztéséhez, azzal, hogy alacsonyabb minőségű, de olcsó könyveket adtak ki. Így a kevésbé tehetős rétegek is megengedhették maguknak, hogy rendszeresen könyvet vásároljanak. A siker egyértelmű volt. Innentől kezdve a kiadók sokkal inkább törekedtek a széles olvasóközönség megnyerésére, mint a minőség biztosítására.[20]

A könyvkiadás átgondoltabbá és szabályozottabbá vált. A kiadói politikát egyértelműen a kereslet és a várható bevétel határozta meg. A szerző neve és a mű témája vált a legfontosabb tényezővé a könyvválasztásnál. Egyes kiadók tematikus vagy szerzők szerinti sorozatokat készítettek, melyeket előfizetéses rendszerben értékesítettek. A század végén jelent meg a „best seller” kategória is, mely a legkedveltebb, legnagyobb példányszámban eladott könyveket foglalta magában.[21]

A könyvtárhálózat 1871 után gyorsan szélesedett, és az ország minden területére kiterjedt. A könyvtárak elméletileg a társadalom egésze számára nyitva álltak, a szegényebb- és vidéki rétegek azonban nem rendelkeztek a könyvtárlátogatáshoz szükséges szabadidővel, kulturálisan sem igényelték, és nem is birtokoltak a könyvtárhasználathoz elégséges tudást. A könyvtárakat leginkább az elegendő szabadidővel rendelkező felsőbb társadalmi rétegek használták. Ezen kívül a kötött munkaidőben dolgozó alkalmazottak és a diákok szerepelnek a látogatói statisztikákon. A könyvtáralapítást az állam minden esetben támogatta, hiszen a könyvtárállomány kontrollálható volt, így az állampolgárok olvasási szokásai valamelyest befolyásolhatóvá, irányíthatóvá váltak.[22]

 

Kedvelt olvasmányok 

Míg a 19. század elején a vallásos szövegek (imádságos könyvek, almanachok, szentek életét bemutató művek) határozták meg a szerény kínálatot, a század végére a kép jelentősen árnyaltabbá vált. Vidéken a vallásos irodalom a korszak végéig meghatározó maradt, a városokban azonban sokat veszített jelentőségéből.[23] A kiadott művek műfajilag és tematikailag is egyre sokszínűbbek lettek.[24] Az olvasóközönség egyaránt kereste a klasszikus és szórakoztató irodalmat, a folytatásos regényeket és a rövid történeteket. Az olcsó, szórakoztató regény a századvég legmeghatározóbb műfajává vált; azon belül is a romantikus történetek és a kalandregények voltak leginkább népszerűek.[25] A kiadók hamar megértették, hogy a rövidebb és egyszerűbb nyelvezetű olvasmányok szélesebb körök tetszését nyerhetik meg, hiszen azok is olvashatják, akik egyébként nem rendelkeznek sok szabadidővel. Így vált a sajtó és a folytatásos regény a közönség kedvencévé. A művek témái igyekeztek egyszerre megfelelni a művelt és a kevésbé művelt rétegek elvárásainak. Így kerültek a regényekbe a mindennapok eseményei vagy a paraszti élet egyes részletei. A század végére a regény fontos politikai tartalmak hordozójává vált. A világi állam, a demokrácia, a szabadságjogok, az egységes nemzet, a nagyhatalmiság egyaránt irodalmi témává emelkedett[26].

Az olvasó társadalom egyre inkább vágyott az újdonságokra és széleskörű tudás megszerzésére. A tudományos kutatások eredményeit, az új találmányok működését érthető, köznapi nyelven közlő cikkek nem számítottak ritkaságnak. A 19. század vége a tudományos publikációk születésének az időszaka, melyek számos különböző tudományos és féltudományos, ismeretterjesztő művekben jelentek meg. Számos külföldi folyóiratban megjelent tanulmányt lefordítottak, ezzel is bővítve a tudományos cikkek sorát.[27] Az ismeretterjesztő művek különlegesen fontos szerepet töltöttek be a kedvelt olvasmányok között. A kategóriába tartozó művek változatosak voltak: a sajtótól a tudományos műveken át egészen az enciklopédiákig, szótárakig és útikalauzokig többféle műfajhoz tartozhattak. Az ismeretszerzés iránti igény növekedésének talán legjobb példája a képes magazinok elterjedése. A képek vonzották az olvasókat, hiszen olyan kultúrákba engedtek bepillantást, melyeket korábban legfeljebb csak elképzelhettek, terjengős leírások alapján. A magazinok megfizethetőek – így széles rétegek számára hozzáférhetők – voltak. Mivel az oktatás a korszakban kulcskérdésnek számított, az állam támogatta az általános ismeretterjesztő művek megjelenését és terjesztését.

 

Az utazás közbeni olvasás életre hívott egy új, gyorsan népszerűvé váló műfajt: az „úti irodalmat” (littérature de la route). Louis Hachette kezdeményezésére az 1850-es években vasútállomásokon kisebb könyvkereskedések nyíltak (les bibliothèques de la gare), ahol az utasok beszerezhették a legújabb műveket, a legfrissebb lapokat, később pedig egyéb utazáshoz szükséges tárgyakat (dohány, édesség, csokoládé). Noha nem mindenkinek tetszett Hachette monopolhelyzete, az 1890-es évekig nem akadt komoly vetélytársra, elsőbbségét pedig a korszak egészében meg tudta tartani. A forgalmazott művek témája többnyire az utazáshoz kapcsolódott (brosúrák, útikalauzok, útleírások), de nem kizárólag, hiszen a legfrissebb, többségében Hachette által kiadott irodalmi újdonságok is megtalálhatóak voltak. A vasúttársaságok saját kiadványaikban tájékoztatták az utazókat a menetrendekről, lehetséges útvonalakról és látnivalókról.[28]

A fiatalok olvasmányait elsősorban a tankönyvek alkották, de az ifjúsági irodalom és a sajtó is alkalmazkodott az elvárásaikhoz. A fiataloknak szóló folyóiratok az iskolai tananyag kiegészítését célozták. A klasszikus műveltséget erősítő tananyaggal ellentétben modern gondolatokat és praktikus tudást adtak át. A kortárs szövegek csak 1900 után kerültek be az állami tantervbe, így addig ezt a fajta műveltséget kizárólag az ifjúsági irodalomból és a sajtóból szerezhették meg.

 

A francia sajtó a 19. század végén 

A század végére az újságolvasás általánossá vált. Még a szabadidővel csak igen korlátozott mértékben rendelkező városi munkásság is rendszeresen olvasott napilapokat. A sajtó a világ eseményeinek közlésén túl az irodalmi és tudományos élet aktualitásaival is foglalkozott. Változatos témák köré szerveződött, legyen szó akár napilapról, akár folyóiratról, akár párizsi, akár vidéki lapokról. A lapalapítást és árusítást semmi sem korlátozta.[29] A nyomdatechnika fejlődése lehetővé tette a lapok egyszerű, olcsó és gyors sokszorosítását, aminek köszönhetően a nagyvárosok teljes lakosságát el tudták látni napilapokkal. A távíró, majd később a telefon jelentősen felgyorsította a hírek továbbítását és megszüntette a földrajzi akadályokat. A vasút megkönnyítette a lapok terjesztését, melyek immár nagyobb példányszámban és sokkal biztonságosabban voltak szállíthatók. A technika fejlődése lehetővé tette a különböző illusztrációk, majd a fényképek beillesztését és sokszorosítását. A lapok népszerűsítéséhez hozzájárult a hatékony utcai árusítás; a kirakatokba gondosan kihelyezett újságok feltűnő címeikkel és képeikkel könnyen rábírták a járókelőket egy-egy példány megvásárlására.[30]

A korszakban kitárultak az ismert világ határai, a Föld egésze az érdeklődés középpontjába került. A távoli tájakon történt események egyre gyakrabban szerepeltek a hírek között. A nézőpont kiszélesedésével egy időben átalakult az információközlés módja is. A lapok nyelvezete közérthetőbbé vált. A tartalom szempontjából a hatékony információátadás és a közvéleményformálás lett az elsőszámú cél. Az újság immár véleményeket közvetített és ütköztetett.[31] A hírek közlése rövidebbé, objektívebbé vált, és csökkent az értelmező kommentárok mennyisége; ezt a feladatot az olvasóra bízták. A riportok, az interjúk, a helyszíni tudósítások növelték a pontosságot és a szavahihetőséget. Több új rovat is megjelent, így a bulvár hírek, a sport és a szórakozás.[32] Az újságokban közölt folytatásos regény a kor legkedveltebb műfajává vált, s jelentősen hozzájárult az olvasóközönség megtartásához, illetve növeléséhez. A politikai sajtó nem veszített jelentőségéből, azonban új típusú lapok is megjelentek: női lapok, gyermek- és ifjúsági lapok, képes újságok, sportlapok, gazdasági tematikájú lapok, valamint vadászlapok.

A statisztikák gyakran ellentmondó adatokat közölnek az újságolvasási szokásokkal kapcsolatban. Míg a párizsi lapok esetében az adatok viszonylag megbízhatóak, a vidéki lapok eladási statisztikái hiányosak, így lehetetlen teljes képet alkotni a vidéki újságolvasási szokásokról. Bizonyossággal állíthatjuk, hogy a párizsi lapokat (Petit Journal, Petit Parisien, Le Journal, Le Matin) az ország egész területén olvasták; a vidéki lapok viszont csak az adott régiót szolgálták ki.[33] Az egyes régiókat jellemző politikai, vallási, etnikai, szociális és kulturális különbégekből következett a vidéki sajtó változatossága. Az olvasási szokások tekintetében számottevő volt a különbség a nagyvárosi elit és az elszigetelten élő szegényebb földműves csoportok között. Az elszigetelt, konzervatívabb és vallásosabb régiókban a modern sajtó csak lassan hódított teret, míg a magasabb műveltségi szinttel rendelkező gazdasági központokban az olvasók aránya alig maradt el a párizsitól. Ahogy jeleztük, megfelelő statisztikák hiányában nem lehet pontosan megállapítani a vidéki olvasók számát; az azonban biztos, hogy ezen a területen is jelentős növekedésről beszélhetünk.[34] A vidéki városoknak gyakran saját helyi lapjuk is volt, nagyobb helységeknek akár több is.[35] A helyi újságok színvonala széles skálán mozgott. A nagyvárosi lapoké megközelítette a párizsi sajtót, a kisebb városoké azonban gyakran rendkívül alacsony volt, sokszor kimerült az eltérő sajtóorgánumokból kivágott cikkek közlésében. Egyes lapok (például a Petit Méridional és a Dépêche de Toulouse) megtehették, hogy saját tudósítókat küldjenek a fontosabb események helyszínére. Ennek ellenére a vidéki sajtó csak lassan értesült az újdonságokról. A hír sok esetben hamarabb megérkezett a párizsi lapokból, mint a saját kiküldött tudósítóktól.[36]

A földművelésből élők körében az újságolvasás a templomba járáshoz hasonlóan vasárnapi tevékenység volt, az első világháborúig nem is vált mindennapossá. Ennek oka egyrészt az aktív írni-olvasni tudás lassú terjedésében keresendő, másrészt a vidéki lakosság közömbösségében a nemzeti és nemzetközi események iránt. Az érdektelenségre reagálva a vidéki lapok leggyakrabban mindössze helyi kérdésekkel foglalkoztak. Ennek ellenére, a század végére a külföldi hírek is beszivárogtak az újságok rubrikái közé.[37] A vidéki lapok gyakran váltak a választási kampányok eszközévé, és a kampányidőszak végével meg is szűntek. Ezek a lapok sokszor erőszakos és provokáló cikkeket közöltek, kizárólag politikai témákban.

A napilapok mellett sorra jelentek meg színvonalas folyóiratok Párizson kívül is. A dél-franciaországi helyi vagy regionális folyóiratok kiadójaként ismert Le Congrès. Association intellectuelle des Provinces nevű egyesülés tevékenysége például jelentős értelmiségi réteg létéről tanúskodik. A folyóiratok egyaránt törekedtek a nemzeti kultúra megteremtésére és alakítására, valamint a helyi sajátosságok tiszteletben tartására és hangsúlyozására. Ezek a színvonalas lapok sok esetben hozzájárultak a vidékkel kapcsolatos tévhitek eloszlatásához és a vidéki létforma elfogadottá, értékessé tételéhez. Bebizonyították, hogy a vidékiek nem „vademberek”, ahogy azt a fővárosban terjeszteni igyekeztek, sőt, azt is, hogy értelmiségi körök nem kizárólag a fővárosban élnek. Noha a Párizs-vidék ellentétet nem sikerült megszüntetniük, a kialakult képet sokkal árnyaltabbá és a vidékiekre nézve kedvezőbbé tették.[38]

 

Útleírás-olvasás

Az útleírás a már a 19. századot megelőzően is a tudásközvetítés egyik fő eszközének számított, mely széles körök számára tette lehetővé, hogy megismerjék a világ közeli- és távoli részeit megismerését.[39] A műfaj népszerűsége a társadalom növekvő tudásvágyának volt köszönhető.[40] A tudomány és a technika a modernség szinonímájává vált, az olvasók pedig mindent kedveltek, ami valamiképpen a fejlődést jelképezte. Az útleírás a francia állam valamennyi törekvését népszerűsítette: bemutatta a technika fejlődését, a távoli és ismeretlen tájakat, hangoztatta a nemzet nagyságát, Franciaország előkelő helyét a világban és a gyarmatosítás hatását, ezzel igazolva az ország bel- és külpolitikai vállalkozásainak létjogosultságát. Az utazási irodalom így egyszerre állt a tudomány szolgálatában és vált a „jó állampolgárok” formálásának eszközévé.[41] Az olvasók elvárásait kielégíteni vágyó sajtó egyre nagyobb teret adott az útibeszámolóknak. Számos, elsősorban párizsi lap rendszeresen közölt útleírásokat, leggyakrabban folytatásokban.

A század végére az útleírások minden olvasó számára könnyen elérhetővé váltak. Az olvasóközönség egyaránt hozzáfért a könyvként kiadott útleírásokhoz és a sajtóban megjelenő hosszabb-rövidebb szövegekhez is. Eleinte az úti beszámolók különböző természettudományos szaklapokban jelentek meg. A 19. század elejétől a földrajzi folyóiratok rendszeresen közöltek útleírásokat. A műfaj jelentőségét elsőként az 1807-től 1814-ig megjelenő Annales des voyages ismerte fel, melyet 1819-től a Nouvelles Annales des voyages, 1922-től pedig a Párizsi Földrajzi Társaság lapja (Bulletin de la Société de Géographie de Paris) követett. Az 1890-es évekig az útleírás szorosan összekapcsolódik a földrajzzal. Franciaországban először az 1891-ben megjelenő Annales de géographie beszél a földrajz és az útleírás különválásáról. A vidéki földrajzi lapok, ha specializálódtak is útleírások közzétételére, általában rövid életűek voltak. Kivételek természetesen akadnak: a lyoni Société de Géographie kiadói és tudománynépszerűsítő tevékenysége a korban példaértékűnek számított. A Párizsban és a kikötővárosokban alapított tengerészeti folyóiratok szintén közöltek útleírásokat. A távoli tájak bemutatásán túl előszeretettel jelentettek meg hajókatasztrófákról szóló írásokat (récits de naufrage).[42] Az útleírások népszerűsítésében tudományos társaságok is szerepet játszottak: gyakran küldtek tagjaiknak ajándékba különböző folyóiratokat, melyek útleírásokat is közöltek.

Az irodalmi lapok is tartalmaztak útleírásokat. Legismertebb példaként megemlíthetjük a Revue des Deux Monde-ot, mely már az alcímében jelezte (Journal des voyages, de l'administration et des mœurs, etc., chez les différens [sic] peuples du globe ou archives géographiques et historiques du xixe siècle ; rédigée par une société de savans [sic], de voyageurs et de littérateurs français et étrangers), hogy nagy szerepet tulajdonít az utazásoknak. A képes folyóiratok szintén számos útleírást tartalmaznak. A magazinok sajátossága, hogy a hangsúlyt nem a szövegre, hanem az illusztrációkra helyezték. Az olvasó így egészen másképp ismerhette meg a világ távoli részeit, hiszen nem csupán a képzeletére támaszkodhatott. A Magasin pittoresque (1833-1938), a Musée des familles (1833-1900), az Illustration (1843-1944), a Petit parisien (1876-1944) és a Petit journal (1863-1944) egyaránt a képpel illusztrált távoli tájak népszerűségét használja ki, hogy az olvasótáborát fenntartsa.

A század második felében jelentek meg az útleírásra specializálódott lapok. A Tour du Monde (1860-1914) és a Journal des voyages (1877-1949) illusztrálják legjobban a megfizethető, népszerű, kizárólag utazással kapcsolatos szövegeket közlő folyóirat példáját. Az 1880-as évektől sorra születtek az útleírásokat tartalmazó lapok. Az olvasóközönség megnyerése érdekében a szövegeket gazdag illusztrációval látták el. Az első felnőtteknek szóló, utazási témájú folyóirat a Monde inconnu. Journal des nouveaux voyages volt, a legismertebb és legolvasottabb pedig Tour du Monde. Ezeket követte a Journal des voyages et des aventures de terre et de mer, mely eredetileg 1875-ben jelent meg Sur terre et sur mer címmel, a Globe-Trotter (1902) és a Grandes Aventures (1912). A Magasin d’éducation et de récréation (1864), melyben Jules Verne műveinek nagy része is megjelent, elsősorban a gyerekeknek és a fiataloknak szólt. Ez utóbbiban az útleírások egyfajta iskolai tananyagot kiegészítő segédanyagként jelentek meg.[43]

Sylvain Venayre négy kategóriába sorolja az útleírásokat tartalmazó sajtóorgánumokat.[44] Az első kategóriába a tudományos folyóiratok tartoznak. Ezek különböző – földrajzi, biológiai, embertani – társaságok lapjaiként jelentek meg, és az utazást a „tudományos kutatás segédeszközeként” értelmezték. A második csoportba olyan vallási tematikájú folyóiratok tartoznak, melyek a misszionáriusok távoli országokban végzett térítő és oktató munkájáról szóló írásokat közöltek. Útleírásaik különleges értékét az adja, hogy az ország lakói között élve számos olyan nézőpontot bemutathattak, melyet egy távolról szemlélő utazó nem ismerhetett meg.

A harmadik csoportba a „gyarmatos” folyóiratok (revues colonialistes) tartoznak. Ezek a lapok különböző gyarmatokkal kapcsolatos írásokat tartalmaztak: ismeretterjesztő szövegeket, tudományos, gazdasági tanulmányokat, kulturális érdekességeket és útleírásokat is. A gyarmati terjeszkedéssel párhuzamosan egyre nőtt a gyarmati világot bemutató folyóiratok száma. Az 1843-tól folyamatosan megjelenő Revue coloniale a gyarmatosítás hasznosságáról igyekezett meggyőzni az olvasókat. Nem titkolt szándéka volt az ügy mellé állítani a közvéleményt. Az Économiste français a gyarmatosítás gazdasági hasznát hangsúlyozta. A Földrajzi Társaság értesítője (Bulletin de la Société de Géographie) szintén az ügy mellé állt. A társaság 1875-ben egy új folyóiratot indított Exploration. Journal des conquêtes de la civilisation sur tous les points du globe címmel, melynek célja a gyarmati terjeszkedés során elért területek bemutatása volt. Az 1890-es években megjelenő Dépêche coloniale és a Quinzaine coloniale szintén számos ismeretterjesztő szöveget közölt a gyarmati világról.

Az utolsó csoportba a „turisztikai” írások tartoznak. Ezek lehetnek a turistáknak szánt információgyűjtemények (brosúrák, útikalauzok) és az általuk készített útibeszámolók is. A szövegek népszerűsége összefüggött az utazás demokratizálódásával. Az 1849-ben megjelenő Indicateur des chemins de fer számos utazáshoz nélkülözhetetlen információval látta el az egyre növekvő, de egyelőre még kis létszámú turista közösséget. Példáját számos hasonló kiadvány követte. A turizmus és az utazáshoz szükséges infrastruktúra fejlődésével az útikalauzok és a turisztikai témájú folyóiratok száma többszörösére nőtt. Az első utazási tanácsokat közlő lap, a Journal des voyageurs et des étrangers, 1827-ben jelent meg. Ezt követte a Touriste 1842-ben. A korban szerveződő „utazási irodák” és sportegyesületek szintén adtak ki turistáknak szóló lapokat, melyek összekapcsolták a sportolás és a kikapcsolódási célból történő utazás népszerűsítését. A legismertebbek ezek közül a Bulletin du Club alpin français, a Touring Club de France, valamint a Vélo és az Auto.

Az útleírásolvasás nagy hatással volt az olvasóközönségre, hiszen a szövegek kitágították a láthatárt és jelentősen átalakították a világról alkotott képet. A nagy számban megjelenő szövegek nem csupán a távoli, sokszor titokzatosnak tűnő területek létezését bizonyították, hanem azt is, hogy ezek a területek bejárhatók, sőt, elfoglalhatók és átalakíthatók. Az olvasók megérthették, hogy azon a zárt és behatárolt körön kívül, melyben mindennapjaikat élik, egy hatalmas és változatos világ létezik, amely különböző népeket, eltérő értékeket, hiedelmeket és szokásokat ölel fel. Mindez arra ösztönözte az olvasót, hogy átértelmezze saját helyét a világban. Az elmélkedés végül arra vezetett, hogy a távoli kultúrákat megismerő európai ember a saját felsőbbrendűségét bizonyította be. Ez a felsőbbrendűség-diskurzus az egész századot meghatározta és a gyarmatosítás megingathatatlan ideológiai alapjává vált. Ez a nézőpont köszön vissza a korban keletkezett útleírásokon is. A mindennapi embereket nem érdekelte a gyarmati küzdelem, a nézőpontjukat azonban megváltoztatta a szövegekből visszatükröződő felsőbbség-felfogás. A világ kitágulása megváltoztatta az ember lakóhelyéhez és környezetéhez való viszonyát, tágabb értelemben pedig hatást gyakorolt az ember és az állam/nemzet viszonyára is.

 

Illusztrált szövegek, fényképek és az útleírás

A 19. század második felében egyre gyakoribbá, majd a század végére általánossá váló képi illusztrációk jelentősen átalakították az olvasás folyamatát és a világról alkotott képet. Az első színes újság 1890-ben jelent meg. Az illusztrációk ekkoriban már általánossá váltak. Noha a napilapok ritkán használnak képeket (az első címlapkép csak az 1900-as évek elején jelenik meg),[45] a folyóiratok annál gyakrabban. Már az 1880-as években elvárás volt, hogy a heti rendszerességgel vagy ritkábban megjelenő lapok fényképekkel egészítsék ki a szöveges tartalmat. Azonban az 1900-as évek elejéig kellett várni a technikai feltételekre, amelyek lehetővé tették, hogy a fényképet távolról rövid időn belül az újság szerkesztőségéhez juttassák, majd azt sokszorosítani tudják.[46]

A fénykép elterjedésének több szakaszát különböztethetjük meg. Eleinte a felfedezők és a katonák használták arra a célra, hogy alaposabban megismerhessék a meghódítani kívánt területet. Az utazóknak és a turistáknak meg kellett várniuk, hogy a fényképezőgép kisebb és könnyebb legyen. Amint a gép könnyen hordozhatóvá vált, az utazás elengedhetetlen kelléke lett. A fénykép megmutatta azt, ami szóval nem volt elmagyarázható. Az utazónak immár nem kellett az idegen jelenségek körülírásán fáradoznia, az ismeretlen szavak jelentését megmagyaráznia, elegendő volt csupán egy fényképet mellékelni a szöveghez. Ezzel egy időben a kép az útleíró hitelességét is bizonyította, valamint azt, hogy az utazás valóban megtörtént.[47] A fényképek elterjedése átalakította az egzotizmus, az orientalizmus és a Más fogalmát is. Ezzel egyidejűleg a képeslapokon szereplő klisék sok esetben leegyszerűsítették a távoli tájak világát, mely így valamelyest veszített a vonzerejéből.[48]

 

***

 

A 19 század végére az olvasók és az olvasmányok száma is jelentősen megnőtt. A könyvkiadás immár piaci alapon szerveződött, tehát egyértelműen az olvasóközönség igényei határozták meg, gyakran a minőség rovására. Az olcsó, széles rétegek számára is megfizethető kiadványok, valamint az országszerte egyre terjedő könyvtárhálózat csaknem a társadalom egésze számára lehetővé tette a rendszeres olvasást. Az olvasás minősége és mennyisége azonban társadalmilag és területileg sem volt egységes. Az újságolvasás általánossá és mindennapossá vált, az alsóbb rétegek (elsősorban a városi munkásság) körében is. A végbemenő folyamatok hatására az írott szöveg jelentős tényezővé vált a közvélemény befolyásolásában. Azáltal pedig, hogy a társadalom jelentős részének hozzáférést biztosított korábban elérhetetlen információkhoz (pl. eltérő kultúrák, technikai újítások), átalakította a tudásátadás folyamatát. Az olvasók nem csupán az őket körülvevő világ, hanem a politikai élet fontosabb eseményeiről is értesültek. Az olvasás kultúrájában bekövetkező változások, valamint az egyre gazdagabban és jobb minőségű képekkel illusztrált művek radikálisan átalakították a társadalom gondolkodásmódját és az őket körülvevő világhoz való viszonyát. Ennek következtében váltak rendkívül népszerűvé a távoli tájakat bemutató szövegek, így az útleírások, melyek egyre inkább elváltak a földrajztól, és önálló műfajjá alakultak.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-08-09 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.