VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Acta Romanica – Bene Adrián: Megjegyzések Jacques Prévert stílusáról
Jacques Prévert nem ismeretlen a magyar olvasók számára, de véleményem szerint recepciója kissé egyoldalú. Az alábbiakban Jacques Prévert költői stílusával kapcsolatban szeretnék néhány szempontot javasolni, túllépve a „párizsi népköltő” és a „közkedvelt szerelmes chansonok szerzője” (mai terminológiával: dalszövegíró) címkéken. Francia és amerikai kortársaival összevetve evidensen felmerülnek olyan poétikai eljárásrendek, amelyek ennél jóval komplexebb látás- és kifejezésmódot foglalnak magukban. Jacques Prévert (1900-1977) az amerikai William Carlos Williams-hez hasonlóan gyakran a hétköznapi élet, a nagyváros profán képeit formálja verssé. Költészetének sajátossága az egyszerűségbe, töredékességbe, jellemző látványok mellérendeléseibe foglalt lírai teljesség. Paroles című kötete (1946) a 20. századi francia költészet jelentős eseménye: a kötet versei olyan szintén szürrealistaként induló költők, mint Paul Éluard és Robert Desnos érett költészetének egyenrangú társai. A magyar Prévert-fordítások jelentős hányada is ezekből válogat. Stílusának hangsúlyozott egyszerűsége, köznyelviségbe csempészett líraisága tömeges ismertséghez és népszerűséghez segítette, dalai megzenésítve, sanzonokként is sikeresek voltak – kissé ahhoz hasonlóan, ahogyan Petőfi Sándor népies műdalai szájhagyomány útján terjedő népdalokká válhattak egy szűk évszázaddal korábban. Prévert stílusa azonban csak látszólag egyszerű, valójában nagyon is kifinomult ál-eszköztelenség ez. Amikor Prévert érzelmet, lelkiállapotot fejez ki, fő hatáseszköze a szaggatott, tömör, ismétléses, mantraszerű dikció. Mindig sejtet valami többet, valami mögöttest. Szürrealista korszakából pedig megőrizte játkosságát és a hétköznapi tények közötti kapcsolat kísértetiességének, a rejtett valóság sejtelmének varázsát. Kísérteties költészet ez. Magyar jelenléte ahhoz képest erős, hogy a világirodalom és ezen belül főként a költészet iránti érdeklődés egyre szórványosabb. Maszkabál címen két kiadásban is megjelentek versei magyarul (Európa, 1962 és 1984). Az utóbbi években a Csorba Győző által fordított Vincent keservéhez Mészáros Gábor írt kiváló ajánlást 2017-ben a Literán, 2018-ban az Apokrif Online-on Tóth Anikó emlékezik meg a Reggeli című Prévert-versről mint a francia nyelv és költészet megragadó példájáról. Talán nem véletlen, hogy ez a szöveg Petri Györgyöt is megihlette, olyannyira, hogy fordítását-átköltését saját versként adta közre, egyszerre palimpszesztként és hommage-ként: Reggeli – Jacques Prévert költeménye nyomán. 2020-ban a Cultura oldalán jelent meg róla cikk Jacques Prévert, Párizs népköltője címmel elsősorban a nagyvároshoz, Párizshoz való kötödésére és a szerelem-boldogság-boldogtalanság tematikára összpontosítva. Versei egy része itt és itt olvasható magyarul és/vagy franciául. Mindez alapján az olvasónak korlátozott rálátása lehet arra, amitől Prévert stílusa sajátos és magával ragadó. Fel sem tűnik talán, hogy szürrealistaként indult, márpedig a szürrealizmustól nem idegen a karneváli jelleg, ahogyan azt kollázsai is mutatják. A szubverzivitás további eszközeiként a sajátosan humoros morbid és groteszk hatáselemek Prévert egyes verseiben főként Robert Desnos stílusát idézve jelennek meg, mint például Az egymástól messzebolygó személyek és jelenségek találkozója címűben: „(…) Egy anyakirályné piheg hordágyon S ahogy mereven néz a mocsárba Látja ott fekszik a királyfi hullája Ujjai még szorongatják a rózsaszínű üvegváza alját Amelynek üvegjét zöldvázú férgek nyalják Még messzebb egy rozzanó ütött-kopott Vásári céllövölde vízsugarán Egy halovány holdszerű özvegyember forog Gyászkoszorúval a nyakán És még messzebb még sokkal messzebb A pincében hol máskor a presbiter mulat Féltékeny és túlszigorú gazdaasszonya Mosógépjébe zárta a prelátus urat Ki e bánásmód ellen szent haraggal kikel De hiába fenyegetődzik a poklok összes tüzeivel (…)” Tamkó Sirató Károly fordítása
Vagy érdemes idéznünk A szentírást a maga humoros-profán fantáziájával:
„(…) Isten egy óriási mezeinyúl ott lakik fenn a föld felett a magasban hol messzi nyúlnak az egek fészkét rejtik a borzas fellegek. Az ördög meg egy hatalmas vörös vadnyúl van egy sötétszürkepuskája azzal lődöz az éjszakába. Ám az Isten egy óriási mezeinyúl két fülében zúg a világ érti ő jól a muzsikát és egyszer lett neki egy nagy fia egy deli nyúlfi s leküldte őt a földre hogy minden lenti nyulakat megváltson de sorsa itt hamar betölt és ebből lett a nyúlpörkölt. Bizony ő sokat szenvedett de aztán irhájába visszakerekedett csontjai helyükre kerültek gerince mája szíve mindene egy pompásat szökellt és ismét deli nyúlfi lett s most ott szökdécsel fenn a mennyekben jobbra és balra a mindenható óriási nyúl mellett. (…) Isten nagy kövér karácsonyi pulyka a gazdagok lakmározzák karácsonyfákat gyújtva hogy a fiát ünnepeljék. A díszes asztalon minden könyök és az ördög ilyenkor szembenéz az Istennel miközben félre is sunyít és ostromolja orvul az eget amin az Isten bosszusan nevet.” Tamkó Sirató Károly fordítása
Prévert megítélését tovább árnyalandó, emlékeztetnék a William Carlos Williams költészetével vonható párhuzamra. Williams maga is ír erről David Ignatownak egy 1948. augusztus 9-i levelében, kiemelve a hasonlóságukat mindhármuk bizonyos versei között. (The Selected Letters of William Carlos Williams, New Directions Publishing, 1984, 266-267.) A mindennapok banális helyzeteinek köznyelvi-triviális megfogalmazásából kiemelkedő költészet sajátos, a (zen) buddhista szemlélettől sem idegen (lásd Jim Jarmusch Patersonját) egzisztenciális lírát hoz létre. Ennek prévert-i változatára jó példa La Batteuse című verse:
„La batteuse est arrivée la batteuse est repartie Ils ont battu le tambour ils ont battu les tapis ils ont tordu le linge ils l’ont pendu ils l'ont repassé ils ont fouetté la crème et ils l’ont renversée ils ont fouetté un peu leurs enfants aussi ils ont sonné les cloches ils ont égorgé le cochon ils ont grillé le café ils ont fendu le bois ils ont cassé les oeufs ils ont fait sauter le veau et les petits pois ils ont flambé l'omelette au rhum ils ont découpé la dinde ils ont tordu le cou aux poulets ils ont écorché les lapins ils ont éventré les barriques ils ont noyé leur chagrin dans le vin ils ont claqué les portes et les fesses des femmes ils se sont donné un coup de main ils se sont rendu des coups de pied ils ont basculé la table ils ont arraché la nappe ils ont poussé la romance ils se sont étranglés étouffés tordus de rire ils ont brisé la carafe d’eau frappée ils ont renversé la crème renversée ils ont pincé les filles ils les ont culbutées dans le fossé ils ont mordu la poussière ils ont battu la campagne ils ont tapé des pieds tapé des pieds tapé des mains ils ont crié et ils ont hurlé ils ont chanté ils ont dansé ils ont dansé autour des granges où le blé était enfermé Où le blé était enfermé moulu fourbu vaincu battu.”
A magyar fordításokban kevéssé jelennek meg Prévert költészetének fenti jellegzetességei. A szürrealizmussal kapcsolatban a lefordíthatatlan nyelvjátékok érthető módon kívül esnek a magyar nyelvű Prévert-szövegkorpusz határán. Emellett talán a szürrealizmus gyenge magyar hagyománya is érezteti a hatását. A modern, késő modern poétika a mai napig meghatározó hatással van a versértésre, a legtehetségesebb fiatal költők egyes soraiban is még mindig mintha a kései József Attila-versek rezonálnának, és ez így van hosszú évtizedek óta. (Éppen József Attilától a szürrealizmus iránti fogékonyság is elsajátítható volna.) Az alanyi-vallomásos líra nehezen szabadul a hagyományos „költőiség” emelkedett érzelmességétől, a vers szubjektumától, annak nyelvileg uralt és a nyelvet szándékai szerint uraló önkifejezésétől. Ez alapján érthető, ha a 20. századi francia és amerikai költészet jelentős részére nincs befogadói igény; a versolvasó közönség egy része „nem érti”, ezek mitől volnának versek, ahogyan nem fogadta be a neoavantgárdot sem. Ez meghatározza Jacques Prévert magyar ismertségét és elismertségét is.
Megjelent: 2021-01-08 14:00:00
|
