Videó

A Várkonyi tanár úr csatorna videója




Keresés a honlapon:


Acta Romanica – Bene Adrián: Megjegyzések Jacques Prévert stílusáról

 

Jacques Prévert nem ismeretlen a magyar olvasók számára, de véleményem szerint recepciója kissé egyoldalú. Az alábbiakban Jacques Prévert költői stílusával kapcsolatban szeretnék néhány szempontot javasolni, túllépve a „párizsi népköltő” és a „közkedvelt szerelmes chansonok szerzője” (mai terminológiával: dalszövegíró) címkéken. Francia és amerikai kortársaival összevetve evidensen felmerülnek olyan poétikai eljárásrendek, amelyek ennél jóval komplexebb látás- és kifejezésmódot foglalnak magukban.

Jacques Prévert (1900-1977) az amerikai William Carlos Williams-hez hasonlóan gyakran a hétköznapi élet, a nagyváros profán képeit formálja verssé. Költészetének sajátossága az egyszerűségbe, töredékességbe, jellemző látványok mellérendeléseibe foglalt lírai teljesség. Paroles című kötete (1946) a 20. századi francia költészet jelentős eseménye: a kötet versei olyan szintén szürrealistaként induló költők, mint Paul Éluard és Robert Desnos érett költészetének egyenrangú társai. A magyar Prévert-fordítások jelentős hányada is ezekből válogat. 

Stílusának hangsúlyozott egyszerűsége, köznyelviségbe csempészett líraisága tömeges ismertséghez és népszerűséghez segítette, dalai megzenésítve, sanzonokként is sikeresek voltak – kissé ahhoz hasonlóan, ahogyan Petőfi Sándor népies műdalai szájhagyomány útján terjedő népdalokká válhattak egy szűk évszázaddal korábban. Prévert stílusa azonban csak látszólag egyszerű, valójában nagyon is kifinomult ál-eszköztelenség ez. Amikor Prévert érzelmet, lelkiállapotot fejez ki, fő hatáseszköze a szaggatott, tömör, ismétléses, mantraszerű dikció. Mindig sejtet valami többet, valami mögöttest. Szürrealista korszakából pedig megőrizte játkosságát és a hétköznapi tények közötti kapcsolat kísértetiességének, a rejtett valóság sejtelmének varázsát. Kísérteties költészet ez.

Magyar jelenléte ahhoz képest erős, hogy a világirodalom és ezen belül főként a költészet iránti érdeklődés egyre szórványosabb. Maszkabál címen két kiadásban is megjelentek versei magyarul (Európa, 1962 és 1984). Az utóbbi években a Csorba Győző által fordított Vincent keservéhez Mészáros Gábor írt kiváló ajánlást 2017-ben a Literán, 2018-ban az Apokrif Online-on Tóth Anikó emlékezik meg a Reggeli című Prévert-versről mint a francia nyelv és költészet megragadó példájáról. Talán nem véletlen, hogy ez a szöveg Petri Györgyöt is megihlette, olyannyira, hogy fordítását-átköltését saját versként adta közre, egyszerre palimpszesztként és hommage-ként: Reggeli – Jacques Prévert költeménye nyomán. 2020-ban a Cultura oldalán jelent meg róla cikk Jacques Prévert, Párizs népköltője címmel elsősorban a nagyvároshoz, Párizshoz való kötödésére és a szerelem-boldogság-boldogtalanság tematikára összpontosítva. Versei egy része itt és itt olvasható magyarul és/vagy franciául.

Mindez alapján az olvasónak korlátozott rálátása lehet arra, amitől Prévert stílusa sajátos és magával ragadó. Fel sem tűnik talán, hogy szürrealistaként indult, márpedig a szürrealizmustól nem idegen a karneváli jelleg, ahogyan azt kollázsai is mutatják. A szubverzivitás további eszközeiként a sajátosan humoros morbid és groteszk hatáselemek Prévert egyes verseiben főként Robert Desnos stílusát idézve jelennek meg, mint például Az egymástól messzebolygó személyek és jelenségek találkozója címűben:

„(…)

Egy anyakirályné piheg hordágyon

S ahogy mereven néz a mocsárba

Látja ott fekszik a királyfi hullája

Ujjai még szorongatják a rózsaszínű üvegváza alját

Amelynek üvegjét zöldvázú férgek nyalják

Még messzebb egy rozzanó ütött-kopott

Vásári céllövölde vízsugarán

Egy halovány holdszerű özvegyember forog

Gyászkoszorúval a nyakán

És még messzebb még sokkal messzebb

A pincében hol máskor a presbiter mulat

Féltékeny és túlszigorú gazdaasszonya

Mosógépjébe zárta a prelátus urat

Ki e bánásmód ellen szent haraggal kikel

De hiába fenyegetődzik a poklok összes tüzeivel

(…)”

Tamkó Sirató Károly fordítása

 

Vagy érdemes idéznünk A szentírást a maga humoros-profán fantáziájával:

 

„(…)

Isten egy óriási mezeinyúl

ott lakik fenn a föld felett

a magasban hol messzi nyúlnak az egek

fészkét rejtik a borzas fellegek.

Az ördög meg egy hatalmas vörös vadnyúl

van egy sötétszürkepuskája

azzal lődöz az éjszakába.

Ám az Isten egy óriási mezeinyúl

két fülében zúg a világ

érti ő jól a muzsikát

és egyszer lett neki egy nagy fia

egy deli nyúlfi

s leküldte őt a földre

hogy minden lenti nyulakat megváltson

de sorsa itt hamar betölt

és ebből lett a nyúlpörkölt.

Bizony ő sokat szenvedett

de aztán irhájába visszakerekedett

csontjai helyükre kerültek

gerince mája szíve mindene

egy pompásat szökellt

és ismét deli nyúlfi lett

s most ott szökdécsel fenn a mennyekben

jobbra és balra

a mindenható óriási nyúl mellett.

(…)

Isten nagy kövér karácsonyi pulyka

a gazdagok lakmározzák karácsonyfákat gyújtva

hogy a fiát ünnepeljék.

A díszes asztalon minden könyök

és az ördög ilyenkor szembenéz az Istennel

miközben félre is sunyít és ostromolja orvul az eget

amin az Isten bosszusan nevet.”

Tamkó Sirató Károly fordítása

 

 

Prévert megítélését tovább árnyalandó, emlékeztetnék a William Carlos Williams költészetével vonható párhuzamra. Williams maga is ír erről David Ignatownak egy 1948. augusztus 9-i levelében, kiemelve a hasonlóságukat mindhármuk bizonyos versei között. (The Selected Letters of William Carlos Williams, New Directions Publishing, 1984, 266-267.) A mindennapok banális helyzeteinek köznyelvi-triviális megfogalmazásából kiemelkedő költészet sajátos, a (zen) buddhista szemlélettől sem idegen (lásd Jim Jarmusch Patersonját) egzisztenciális lírát hoz létre. Ennek prévert-i változatára jó példa La Batteuse című verse:

 

„La batteuse est arrivée

la batteuse est repartie

Ils ont battu le tambour

ils ont battu les tapis

ils ont tordu le linge

ils l’ont pendu

ils l'ont repassé

ils ont fouetté la crème et ils l’ont renversée

ils ont fouetté un peu leurs enfants aussi

ils ont sonné les cloches

ils ont égorgé le cochon

ils ont grillé le café

ils ont fendu le bois

ils ont cassé les oeufs

ils ont fait sauter le veau et les petits pois

ils ont flambé l'omelette au rhum

ils ont découpé la dinde

ils ont tordu le cou aux poulets

ils ont écorché les lapins

ils ont éventré les barriques

ils ont noyé leur chagrin dans le vin

ils ont claqué les portes et les fesses des femmes

ils se sont donné un coup de main

ils se sont rendu des coups de pied

ils ont basculé la table

ils ont arraché la nappe

ils ont poussé la romance

ils se sont étranglés étouffés tordus de rire

ils ont brisé la carafe d’eau frappée

ils ont renversé la crème renversée

ils ont pincé les filles

ils les ont culbutées dans le fossé

ils ont mordu la poussière

ils ont battu la campagne

ils ont tapé des pieds

tapé des pieds tapé des mains

ils ont crié et ils ont hurlé ils ont chanté

ils ont dansé

ils ont dansé autour des granges où le blé était enfermé

Où le blé était enfermé moulu fourbu vaincu

battu.”

 

A magyar fordításokban kevéssé jelennek meg Prévert költészetének fenti jellegzetességei. A szürrealizmussal kapcsolatban a lefordíthatatlan nyelvjátékok érthető módon kívül esnek a magyar nyelvű Prévert-szövegkorpusz határán. Emellett talán a szürrealizmus gyenge magyar hagyománya is érezteti a hatását. A modern, késő modern poétika a mai napig meghatározó hatással van a versértésre, a legtehetségesebb fiatal költők egyes soraiban is még mindig mintha a kései József Attila-versek rezonálnának, és ez így van hosszú évtizedek óta. (Éppen József Attilától a szürrealizmus iránti fogékonyság is elsajátítható volna.) Az alanyi-vallomásos líra nehezen szabadul a hagyományos „költőiség” emelkedett érzelmességétől, a vers szubjektumától, annak nyelvileg uralt és a nyelvet szándékai szerint uraló önkifejezésétől. Ez alapján érthető, ha a 20. századi francia és amerikai költészet jelentős részére nincs befogadói igény; a versolvasó közönség egy része „nem érti”, ezek mitől volnának versek, ahogyan nem fogadta be a neoavantgárdot sem. Ez meghatározza Jacques Prévert magyar ismertségét és elismertségét is.

 

 

 

  
  
 

Bene Adrián (Pécs, 1977) irodalomtörténész, filozófus

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője, az Acta Romanica rovat vezetője. Főszerkesztő-helyettes. 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.