VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Domokos Gyöngyi: Színekbe zárt emberek, avagy Lactantius és ars poetica 3. Lactantius és az aureum saeculum
Színekbe zárt emberek, avagy Lactantius és ars poetica
3. Lactantius és az aureum saeculum
Az aureum saeculum, avagy a történeti és teológiai veritas metszete
A történeti és keresztény veritas között fenálló különbség, mint fentebb szó esett róla, a két fogalomnak immanens tartalmi magjában valamint a költőkhöz való relációjában nyilvánul meg. A történeti veritas esetében a költők materiájául szolgáló res gestáről van szó, mely az euhémerizmus elméletén nyugvó mitológiai interpretációt fedi le. Generalizáltan a költők ezt transfigurálják a múltban és e révén kreálják meg a mitológiai történeteket. Így egyfajta befejezett aspektus jellemzi szemben a keresztény értelemben vett veritasszal. Ez utóbbi, mint maga az elnevezés is determinálja, a keresztény tanokat, mint kizárólagosan elfogadható vallási elemeket jelenti. A keresztény isteni tan az egyes pogány költők opuszaiban helyenként manifesztálódik egy új keresztényi testis funkciót ruházva a poétákra. Ez a veritas-típus átlépve a múlt idősíkját hatással van a lactantiusi jelenre, affirmálja azt. A két veritas a Divinae Institutionesben azonban olykor összeér egymással. Ez a kontaktus érvényesül az aureum saeculum esetében is. Lactantius legfőképpen három vonatkozásban használja az aureum saeculumot: az egyik az antik mitológiai Saturnus király uralkodásának periódusát jelenti, 2-3. a másik kettő keresztény tartalmi kereteket képvisel.
1. periódus, Múlt, avagy az aureum saeculum Saturnus királysága idején: Az antik pogány kultúrában Saturnus uralkodásához kötött aureum saeculum misztikus képe az ókorban többször hangsúlyos szerepet kapott akár a békére vágyó nép útján megfogalmazott vágy formájában,1 akár propagandisztikus céllal.2 Ennek tükrében evidens Lactantius ama törekvése, mely a saturnusi aranykor hitének megdöntésére irányul. Saturnus uralmát ugyanakkor korántsem fosztja meg az aranykorra asszociáló idilli viziójától, mely révén egyfajta szimbólikus aureum saeculum képe manifesztálódik.3 Saturnus királysága idején ugyanis még nem voltak háborúk, ellenségeskedések, sem összetűzések, az emberek pedig vagyonközösségben éltek, s móhoság nélkül megosztották egymással saját javaikat.4 A saturnusi aureum saeculum korszaka ennek értelmében egy morálisan feddhetetlen világot5 képez le, melynek oka a monoteizmusra és az antropoteizmus hiányára vezethető vissza (nec adhuc ulla gente ad divinitatis opinionem consecrata, Deus utique colebatur.).6 A moralitás a justitia fogalmával párosul. Saturnus elűzetésével egy időben bekövetkező antropoteizmus kezdete a morális világ,7 a justitia és az aureum saeculum együttes végét eredményezte.8 Ennek tükrében a justitia függvénye az aureum saeculum jelenlétének, annak megszűnésével maga az aranykor is véget ér. Az úgynevezett első aureum saeculum periódusának vége így Jupiter királysága idején következik be az antropoteizmus kezdetével. Lactantius szerint az aureum saeculum denominációja az antik pogány költők kreálmánya, bár a jelenség korántsem tekinthető fiktívnek, s a saturnusi periódusban is validitást szerez:
A Saturni temporibus, quae illi vocant aurea, repetunt exempla justitiae, narrantque in quo statu fuerit humana vita, dum illa in terra moraretur. Quod quidem non pro poetica fictione, sed pro vero habendum est. Saturno enim regnante, nondum deorum cultibus institutis, nec adhuc ulla gente ad divinitatis opinionem consecrata, Deus utique colebatur. Div.Inst.5.5.39
A fenti állítások alapos áttekintésével egy megdöbbentő konzekvencia vonható le: az antropoteizmus korszakát megelőzően, avagy Saturnus elűzéséig a Divinae Institutiones szerint a bibliai egyistenhit dominált. Ebből következően Uranus és Saturnus egyaránt a keresztény vallás ősatyjának tekinthetőek. Ez az a pont tehát, ahol a teológiai értelemben vett és történeti veritas metszete egymásbaér. 10 Saturnus elűzetését megelőzően tehát egyistenhit biztosította11 a justitiát, és ez az aureum saeculumnak nevezett periódus visszavezetésre kerül a bibliai Ószövetségig, egy történeti síkra helyezve a bibliai és mitológiai szereplőket:
Ille [Noe] enim non modo Liberum, sed etiam Saturnum, atque Uranum multis antecessit aetatibus. Div.Inst. 2.13.412
A pogány költők által aureum saeculumnak nevezett kor kezdete a Divinae Institutionesban kijelöletlen, ellenben ha az egyistenhitet, azaz az egy Deus tiszteletét vesszük alapul, visszavezethető egészen Ádámig és Éváig. A pogányság kialakulásának kezdete ennél szignifikánsabban kerül meghatározásra a műben, két síkon is. Egyrészt bibliai, másrészt mitológiai síkon.
A. bibliai sík: A pogányság kezdete Noé mint a bor feltalálójának szerepköréhez kapcsolódik. A kitagadott Kám bibliai története,13 aki részegen fekvő mezítelen apját megszégyenítette, alapjául szolgál az első olyan népcsoport megkreálásának, mely nem folytatja az egyisten tiszteletét. Ez volt az első olyan populáció, amely nem tisztelte Deust. Az első pogányok tehát az arab föld lakói (At ille, profugus, in ejus terrae parte consedit, quae nunc Arabia nominatur), Kám leszármazottai voltak.14 Noé leszármazottai, akiknél megmaradt Isten vallása (penes quos religio Dei resedit), a héber nomennel megkülönböztetve magukat a fenti népcsoporttól, betöltötték az egész földet (orbem totum replerunt). A szétvándorolt utódok elszakadva szent gyökereiktől új szokásokat és intézményeket (novos sibi mores, ac instituta) teremtettek, így újabb pogány ágak sarjadtak ki a nemzetségből, melyek eltávolodtak a Deus tisztelettétől. Lactantius elsőként az egyiptomiakat nevezi meg, akik az eget kezdték el kémlelni és imádni (coelestia suspicere atque adorare coeperunt), mivel fedetlen házaik és a felhőtlen égbolt miatt folyamatosan figyelemmel kísérhették azt. Majd lények alakjait (animalium figuras) gondolták bele a csillagok alakzataiba, hogy tiszteljék azokat. Más népek az egyiptomival szemben másban találták meg imádatuk tárgyát: a föld elemeiben, avagy az égben, a napban, a földben és a tengerben (elementa mundi, coelum, solem, terram, mare). Ebben az időben az istenek tisztelete még ábrázolások és templomok (sine ullis imaginibus ac templis venerabantur) nélkül valósult meg. Majd a panteizmust felváltotta az antropoteizmus, s így a templomok, szobrok (templa et simulacra), valamint az áldozati szertartások (victimis et odoribus colere) a királyok tiszteletére készültek.
B. mitológiai sík: A fentiekből visszavezetve Saturnus, illetve apja, Uranus Noé ama szent gyökereiből ered, amely megőrízte még az egy Deus tiszteletét. Aranykorát, az idilli béke korszakát csakis ennek köszönheti. A mitológiai aranykor a pogányság, azaz a görög antropoteizmus megszületésével ér véget. A decizív cselekmény Saturnus elűzése, mikortól a királyimádat veszi kezdetét Jupiter uralma alatt (quod ipsos avertit a Deo ad se adorandum).
2. periódus, Jelen, avagy a partikuláris aureum saeculum:15 A lactantiusi jelen értelmében Deus a végső idők közeledtével (appropinquante ultimo tempore) elküldte hírnökét (nuntium misit), hogy visszahozza az eltűnt korszakot (saeculum fugatam) és a justitiát. Visszatért így a földre az aureum saeculum képe (species illius aurei temporis) és a justitia, ám csakis keveseknek. A justitia ugyanis a lactantiusi perspektíva szerint nem más, mint az egyetlen Deus kegyes vallási tisztelete (Dei unici pia et religiosa cultura). Tehát ebben a korszakban általában véve nem beszélhetünk aranykorról (aureum saeculum non esse dicatur), csak úgynevezett partikuláris értelemben vett aureum saeculumról, amelynek az egyes hívők őrzik képét a justitiával párosulva. Az egyetemes aranykor jelenlétét gátolja az egyetemes justitia hiánya, minthogy a rossz (malum), mint a jó kiemelésére szolgáló eszköz, gátolja annak egységes jelenlétét,16 ez azonban nem zárja ki egyfajta partikuláris aureum saeculum kialakulását:
Estote aequi ac boni; et sequetur vos sua sponte justitia, quam quaeritis. Deponite omnem malam cogitationem de cordibus vestris; et statim vobis illud tempus aureum revertetur: quod aliter consequi non potestis, quam si Deum verum colere coeperitis. Div.Inst. 5.8.317
3. periódus, Jövő, a biblikus aureum saeculum (második eljövetel):18 A kiteljesedett aureum saeculum Lactantius szerint a Dei Filius második eljövetelével valósul meg.19 Az egyetemes igazságosság megteremtésével ezer évig uralkodik a Földön, a Föld közepén pedig összegyűlnek az igazak, és egy szent város épül fel ott. Lactanatius ebbe az időszakba integrálja Hésiodos a Hiera anagraphé¹, valamint a vergiliusi IV. ecloga idillikus képét: az öntermő földet, a földet szüntelenül elárasztó fényt, a mézet csepegtető sziklákat, borpatakok és tejfolyamok árját, valamint a ragadozó állatok megszelídülését.
Denique tum fient illa quae poetae aureis temporibus facta esse iam Saturno regnante dixerunt. quorum error hinc ortus est quod prophetae futurorum pleraque sic proferunt et enuntiant quasi iam peracta. visiones enim divino spiritu offerebantur oculis eorum et videbant illa in conspectu suo quasi fieri ac terminari. quae vaticinia eorum cum paulatim fama vulgasset, quoniam profani a sacramento ignorabant quatenus dicerentur, completa esse iam veteribus saeculis illa omnia putaverunt. quae utique fieri complerique non poterant homine regnante. Div.Inst. 7.24.9ff.20
Így az aureum saeculum túlidealizáltnak gondolt biblikus képét Lactantius elválasztja Saturnus korától, s a kereszténység szolgálatába állítja azt.
Összeségében az aureum saeculum jelenléte a lactantiusi értelmezésnek megfelelően teljes mértékben koegzisztens a justitiával, azaz a justitia hiánya kizárja annak bármely előfordulási lehetőségét. A justitia immanensen a moralitást (quae aut ipsa est summa virtus, aut fons est ipsa virtutis; Div.Inst.5.5.1) egyben az egy Deus tiszteletét hordozza magában, amelyek ugyancsak koegzisztensek egymással. Uranus és Saturnus a justitia révén keresztényi értéktöbbletet kap, s ennek következtében a teológiai és mitológiai dimenziók egyszersmind egymásbérnek.
Analóg esetek a történeti és teológiai veritas metszetére
Az aureum saeculum esetével analóg Prometheus emberteremtés21 és vízözön22 szerepkörének refutációja, valamint a lelkek alvilágból való visszatérése23. A költők ezekben az esetekben a proféták iratainak közvetett formáit veszik alapul. A költők tehát a teológiai veritas esetében a mitológiai történetekhez hasonló módon már elferdítve kapják eme materiájukat.24 Az egykori prófétai írások a beavatatlanok között nemzedékeken át szájhagyomány útján alakultak25 és terjedtek:
1. Nullas enim litteras veritatis attigerant: sed quae prophetarum vaticinio tradita, in sacrario Dei continebantur, ea de fabulis et obscura opinione collecta et depravata, ut veritas a vulgo solet variis sermonibus dissipata corrumpi, nullo non addente aliquid ad quod audierat, carminibus suis comprehenderunt; Div.Inst.2.10.6ff.26
2. tamen quia mysterium divini sacramenti nesciebant, et ad eos mentio resurrectionis futurae obscuro rumore pervenerat, eam vero temere ac leviter auditam in modum commentitiae fabulae prodiderunt.[…]Quamvis igitur veritatis arcana in parte corruperint;[…] Div.Inst.7.22.2,427
3. Corruperunt igitur poetica licentia, quod acceperant; vel opinio veritatem per diversa ora sermonesque varios dissipata mutavit. Div.Inst.7.22.628
A költők officiuma a prófétai írások tekintetében tehát korántsem egységes, sőt inkonzisztens egymással: Az ember megkreálásához kapcsolódó első locus értelmében a költők már fabula formában elferdítve kapják kézhez azt a materiájukat, amelyet végül dalba foglalnak. A költők tehát nem teljesítik a lactantiusi officium poetarum szerint meghatározott elvárásokat. A második textusrész, a lelkek feltámadása esetében a költők illesztik a fabula keretei közé azt, ami a kószahírek útján eljutott hozzájuk, s officiumukból adódóan úgymond „korrumpálják” a teológiai veritast. A harmadik szövegrészben Lactantius részéről nincs konkrét állásfoglalás abban a tekintetben, hogy a költők csorbítják-e meg a teológiai veritast, vagy az opinio. Az egyes textusok ütköztetése történik tehát ebben az esetben is.29 A fenti argumentumok, azaz az ember teremtése, az özönvíz, a lelkek feltámadása és az aureum saeculum esetére egyaránt igaz az, hogy a lactantiusi interpretáció szerint a teológiai veritas egy másik idődimenzióba, a mitikus történeti veritas kontextusába kerül. Ez korántsem tekinthető az officium poetarum következményének, minthogy az idősíkok keveredése a költők tudatlanságából ered, tehát ismerték ugyan a jóslatokat, idejüket viszont nem.
A Divinae Institutiones kronológiája
Mint fentebb tárgyalásra került, az idősíkok keveredése a történeti és teológiai veritas érintkezését vonta maga után. Ha statikusan vetjük egybe a történeti és teológiai veritas egyes kronológiai metszéspontjait (Saturnus-Noé korának viszonya, Saturnus aureum saeculum kora, az ember teremtése, az özönvíz, a lelkek feltámadása), arra a következtetésre jutunk, hogy Lactantius a biblikus történeti elemeit a mitikus történeti idősík relációjában helyezi el, úgymond res gestává emelve azt. Ennek tükrében, ha a Divinae Institutiones dinamikus síkját tekintjük, azt a pregnáns konzekvenciát kapjuk, hogy a teológiai, történelmi (trójai háború) és történeti dimenzió, valamint a lactantiusi jelen egy egységes kronológiai síkra helyeződik:
Az antik poétikai hagyomány elutasítása
Az úgynevezett lactantiusi euhémerista poétika argumentumokba szőtt konstatációi, interrogációi és exklamációi során egy elutasításra kerülő oppozicionális oldal jelenik meg. A textusban generatív módon megnyilvánuló antik pogányság csoportja, feltehetően a célcsoportnak szánt művelt pogányság (contra quos agimus, quibus contra nos uti solent, poetas dico),30 egy általánosan megfogalmazott antik poétikus hagyományt képvisel. A lactantiusi euhémerista poétikával antitetikusan manifesztálódó poétakép a következő szignifikáns attribútumokkal rendelkezik:
1. A költők tárgya kizárólag kitalált (ficta):31 2.A költőknek nem lehet hinni (incredibiles):32 3. A költők csakis hazugságot közvetítenek (mendacium poetarum):33 4. A költők szabadon bármit leírhatnak (poetica licentia):34
A következőkben a fenti oppozicionális textusrészek antik poétikai gyökereinek feltárásával konkretizálni törekszem az elvetett antitetikus perspektívát rejtő antik kulturális hátteret, valamint ennek relációjában vizsgálni a lactantiusi euhémerista poétikát. A görög mythos az antik római retorikai hagyományban a fabulának megfeleltethető kifejezés, amely a Rhetorica ad Herennium narratiójának egyik alfaját, a költő kizárólag fiktív végtermékét jelenti. A mítoszt kreáló poéta ennek értelmében csakis költött elemeket (res ficta) közöl, így nem lehet hinni neki, és hazugsággal vádolható. Quintilianus a következőképpen különíti el az oratoroktól a költőket:35 1. libertate verborum 2. licentia figurarum 3. genus ostentationi comparatum36 4. solam petit voluptatem 5. eamque [etiam] fingendo non falsa modo sed etiam quaedam incredibilia sectatur
A költő tehát szabadon bármit kitalálhat, és bármilyen formába alakíthatja azt, valamint célja a gyönyörködtetés. A lactantiusi euhémerista poétika relációjában elvetett oppozicionális poétakép tehát analóg módon a fent említett attribútumokkal rendelkezik. A következőkben disztingváltan kerül sor ezeknek az attribútumoknak az antik poétikai vonatkozásaira.
a. res ficta A retorika terminológiájában a fingere ige (kitalálni, görögül pl£ssein),37 és a belőle képzett ficta (part.perf.P., költött, görögül plazma)38 a valóságnak és az igazságnak nem megfelelő, azaz a nem megtörtént (non res gestae) és nem valós (non vera) elemek megalkotását jelenti. Az Ad Herenniumból ismert hármasfelosztás a narratio következő válfajait adja meg:39
Fabula est, quae neque veras neque veri similes continet res, ut eae sunt, quae tragoedis traditae sunt. Historia est gesta res, sed ab aetatis nostrae memoria remota. Argumentum est ficta res, quae tamen fieri potuit, velut argumenta comoediarum. Rhet.Her. 1.13
A historia tehát megtörtént, a fabula nem igaz (non vera), tehát kitalált,40 az argumentum pedig a kettő közt elhelyezkedve kitalált, ám valósághű elemeket tartalmaz. A fabula és historia közt helyet foglaló argumentumról köztes helyzete folytán eltérő értelmezések alakultak ki.41 Horatius Ars Poeticájában lehetségesnek tartja a fabula és argumentum közti átmenetet: ficta voluptatis causa sint proxima veris42. Arisztotelész Poétikájában a poéta helyét a történetíróéhoz képest az argumentum részleges definíciójához közelítve adta meg. A narratio három típusát a következőképpen lehetne ábrázolni:
Így tehát a narratio három altípusa közül a fabula (görögül mythos) az, amely magában foglalja a ficta, avagy sem nem igaz (neque veras), sem nem igazsághoz hasonló (veri similes) elemeket. Tehát tárgya kitalált (ficta), meg nem történt (non res gesta), és még csak nem is valószerű (non verisimilis avagy probabilis). Quintilianus a fabulae fictae-t, mint az argumentatio egy kevésbé hathatósabb módját említi (nisi quod iis minus adfirmationis adhibetur), mely leginkább a műveletlen lelkekre hat:43
b. res incredibili44 A kitalált tárgynak, a res fictának a ténye vonja maga után azt a konzekvenciát, hogy sem a költő, sem az általa alkotott végtermék nem lesz hihető (non credibilis). Ennek megfelelően a fabula is incredibilisszé válik. A narratio másik két altípusához fűződő relációját a következőképpen lehet ábrázolni:
c. mendacium poetarum45 Ugyancsak a res ficta hozadéka a költőkkel szemben felhozott hazugság (mendacium) vádja, minthogy aki nem az igazságnak megfelelőt (non vera) mondja, az hazudik. A poeta mendax képe Platón Államára vezethető vissza.
d. licentia poetarum46 A szónok ebben delimitálja magát a poétáktól.47 A költői szabadságnak az antik retorika szerint csak a versforma szab határt, vagy talán még az sem, minthogy a poéták átformálják a szavakat, és a jelentéseket.
A pogány és lactantiusi poétakép koherenciája
A fentiekből levonva a konzekvenciát a Divinae Institutionesban leképeződő oppozicionális pogány oldal egy generatív klasszikus poétaképet képvisel (incredibilis, mendax poeta, licentia poetae). Lactantius relációjában, minthogy a költők birtokában vannak a történeti-retorikus értelemben vett igazságnak, nem igazak rájuk az antik hagyományban kialakult meglátások. Lactantius euhémerista poétikaelmélete ugyanis különbözik az antik felfogásban implikált költőképtől, és felülírja az Ad Herreniumból ismert narratio-felosztást, ezáltal pedig a klasszikus poétafelfogást. A fabula egy új értelmezést nyer, mely szerint nem csak a valóságnak és igazságnak nem megfelelő (non gesta et non vera) költött (ficta) elemeket tartalmaz, hanem igazakat (vera) és megtörténteket (gesta) is. Ez táblázatban a következőképpen ábrázolható:
Fabula
Pregnánsan megnyilvánuló különbség a két aspektus közt, hogy a fabula bővül két attribútummal, a res gestával és a veritasszal, amelyek a historia ad herenniumi fogalomkörébe tartoznak. Ebből következően a fabula túlmutatva az argumentum definícióján a történetírás világába lép át, credibilisszé emelkedik, és leplezett historiává válik. Így a költő egyfajta burkolt „historikus”, aki vagy a közmeggyőződés érdekében eltakarja a személy kilétét, vagy csak szóbeszédből vett információkból értesülve az események idejét. 1 a római polgárháborúk kora 2 Augustus aranykora 3 Div.Inst. 5.5.3ff. 4 ibid. 5.5.7ff. 5 cf. Swift 155 6 Div.Inst. 5.5.3ff. 7 Swift 155 8 ibid. 5.6.11-12. 9 Ugyanis Saturnus uralma alatt még nem vezették be a sok isten kultuszát, az emberek pedig nem foglalkoztak az istenségről szóló vélekedések kialakításával, hanem egyszerűen tisztelték istent. 10 cf. Swift 155, Buhheit 11 cf. Swift 152 12 Ez cáfolja azokat, akik Libert tartják a bor feltalálójának, Noé ugyanis nem csak Libernél, hanem még Saturnusnál, sőt Uránusnál is sokkal korábban élt. 13 Div.Inst. 2.13 14 cf. Swift 147 15 Div.Inst.5.7. 16 a jó és rossz dualizmusáról vide: Kendeffy 2006 17 Legyenek méltányosak és jók, és rögtön elkövetkezik számotokra az igazságosság, amelyet kutattok. Vessetek ki minden gonosz gondolatot a szívetekből, és nyomban visszatér hozzátok az aranykor. Ezt pedig nem tudjátok máshogy elérni, csak ha elkezditek az igaz Istent tisztelni. 18 Div.Inst. 7.24. 19 cf. Swift 158 20 Ekkor következnek be tehát azok a dolgok, amelyeket a költők a Saturnus uralma alatt alatti aranykorról mondtak. Tévedésük onnan eredt, hogy a próféták az eljövendő többnyire úgy számolnak be, úgy adnak tudósítást, mintha azok már megtörténtek volna. A költők szeme elé pedig isteni sugallatra ezek a látomások tárultak, úgy látták ezeket a maguk szemszögéből, mint amelyek megtörténtek és befejeződtek. 21 2.10 22 ibid. 23 7.22 24 A későbbi nemzedékek költőiről van szó, akik már nem ismerik a nép által istenként tisztelt egykori királyt. Mindkét esetben igaz az, hogy a költőt a materiától nagyobb időköz választja el. 25 cf. Div.Inst. 2.10.7 […] ut veritas a vulgo solet variis sermonibus dissipata corrumpi, nullo non addente aliquid ad quod audierat. 26 Az igazságról szóló írásoknak a közelében sem jártak, hanem a próféták beszédének Isten szentélyében elzárt hagyományait mesékből és homályos vélekedésekből felcsipegetve és elferdítve, már ahogy a közbeszéd szokta sokféle fecsegéssel széthordani és megrontani az igazságot, úgyhogy senki sincs, aki ne tenne hozzá még és még valamit a maga hallomásából – nos, ezeket foglalták egybe a költők verseikben. 27 mivel az isteni szent misztériumot nem ismerték, és a jövőbeli feltámadás híre homályos szóbeszéd által jutott el hozzájuk, így ezt a véletlenszerűen és felületesen hallott dolgot hamis mesék formájában adták tovább. …Jóllehet tehát az igazság rejtett titkait részben lerontották. 28 Költői szabadossággal lerontották tehát, amit hallottak, vagy pedig a közvélekedés tette töredezetté, változtatta meg az igazságot a különböző beszélők sokféle szóbeszéde által. 29 A különböző aspektusok ütköztetése és az ebből eredő ellentmondás Lactantiusnál gyakori jelenség. 30 Div.Inst. 1.5.2 31 e.g. ibid. 7.22.1 Figmenta haec esse poetarum quidam putant, ignorantes unde illa poetae acceperint, ac negant haec fieri posse; ibid. 1.11.24 […]haec omnia ficta esse arbitrantur a poetis […]; ibid. 1.12.3 Sed homines respectu elementi, quod dicitur coelum, totam fabulam explodunt tamquam ineptissime fictam; ibid. 7.22.9 Sed nihilominus tamen verisimile non putatur; et res tota velut licenter et fabulose ficta respuitur. 32 e.g. ibid. 1.11.36 Nam fortasse ii, contra quos agimus, nec poëtis putent esse credendum, tamquam vana fingentibus.; ibid. 1.5.1 […] quibus omnino non creditur. 33 e.g. ibid. 1.11.29 Mentitos aiunt esse poetas; ibid. 1.11.36 Qui autem non intelligunt, quomodo aut quare quidque figuretur, poetas velut mendaces et sacrilegos insequuntur. 34 e.g. ibid. 1.11.24 Hinc homines decipiuntur: maxime quod, dum haec omnia ficta esse arbitrantur a poetis, colunt quod ignorant. Nesciunt enim, qui sit poeticae licentiae modus; quousque progredi fingendo liceat 35 Quint.Inst. 10.1.28ff. 36 A három beszédnem közül a genos epideiktikosról, avagy genus demonstrativumról van szó, tehát a szemléltető beszédről, melynek fő attribútuma a dicsőítés. 37 Lausberg 902 38 Lausberg 290.3a, 291, 323 39 cf. Cic.De Inv. 1.27 Eius partes sunt duae, quarum altera in negotiis, altera in personis maxime versatur. Ea, quae in negotiorum expositione posita est, tres habet partes: fabulam, historiam, argumentum. F a b u l a est, in qua nec verae nec veri similes res continentur, cuiusmodi est: "Angues ingentes alites, iuncti iugo...". H i s t o r i a est gesta res, ab aetatis nostrae memoria remota; quod genus: "Appius indixit Carthaginiensibus bellum". A r g u m e n t u m est ficta res, quae tamen fieri potuit. Huiusmodi apud Terentium: "Nam is postquam excessit ex ephebis, [Sosia]..."; Quint.Inst. 2.4.2 Et quia narrationum, excepta qua in causis utimur, tris accepimus species, fabulam, quae uersatur in tragoediis atque carminibus non a ueritate modo sed etiam a forma ueritatis remota, argumentum, quod falsum sed uero simile comoediae fingunt, historiam, in qua est gestae rei expositio. 40 cf. Cic.2.70. haec et dicuntur et creduntur stultissime et plena sunt futtilitatis summaeque levitatis. 41 cf. Quint.Inst. 5.10.9 Nam et fabulae ad actum scaenarum compositae argumenta dicuntur. 42 AP 338 43 ducere animos solent praecipue rusticorum et imperitorum, qui et simplicius quae ficta sunt audiunt, et capti uoluptate facile iis quibus delectantur consentiunt. Quint.Inst.5.11.17 44 Lausberg 828, 902, 983 45 cf. Augustinus: QUAESTIONUM EVANGELIORUM 2.51. (PL 35, 1902,p.1362) 1. Non enim omne quod fingimus mendacium est; sed quando id fingimus quod nihil significat, tunc est mendacium. Cum autem fictio nostra refertur ad aliquam significationem, non est mendacium sed aliqua figura veritatis. Alioquin omnia quae a sapientibus et sanctis viris, vel etiam ab ipso Domino figurate dicta sunt mendacia deputabuntur, quia secundum usitatum intellectum non subsistit veritas talibus dictis. 46 Lausberg 47 Ov. Am.3.12. Exit in immensum foecunda licentia vatum./ Obligat historica nec sua verba fide; Cic.Orat. 68. Ego autem, etiam si quorundam grandis et ornata vox est poetarum, tamen in ea cum licentiam statuo maiorem esse quam in nobis faciendorum iungendorumque verborum, tum etiam non nulli eorum voluntati vocibus magis quam rebus inserviunt;); Cic.de Orat.1.70. Est enim finitimus oratori poeta, numeris astrictior paulo, verborum autem licentia liberior, multis vero ornandi generibus socius ac paene par; in hoc quidem certe prope idem, nullis ut terminis circumscribat aut definiat ius suum, quo minus ei liceat eadem illa facultate et copia vagari qua velit; de Orat.3.153] Inusitata sunt prisca fere ac vetustate ab usu cotidiani sermonis iam diu intermissa, quae sunt poetarum licentiae liberiora quam nostrae; sed tamen raro habet etiam in oratione poeticum aliquod verbum dignitatem; Quint.10.1.28.Meminerimus tamen non per omnia poetas esse oratori sequendos, nec libertate verborum nec licentia figurarum: genus ostentationi comparatum, et, praeter id quod solam petit voluptatem eamque [etiam] fingendo non falsa modo sed etiam quaedam incredibilia sectatur; Quint.Inst.8.6.17. In illo uero plurimum erroris, quod ea quae poetis, qui et omnia ad uoluptatem referunt et plurima uertere etiam ipsa metri necessitate coguntur, permissa sunt conuenire quidam etiam prorsae putant.
Megjelent: 2020-04-15 18:00:00
|