Videó

Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Batári Gábor: Szivárványos, reménységes égi szemgömb kupola – Búzás Huba: Égi kupolánk, lírai eposz

 

 

 

 

Szivárványos, reménységes égi szemgömb kupola

Égi kupolánk lírai eposz, Búzás Huba, Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2018

 

A borítóról

Külcsín szemet gyönyörködtető, márcsak azért is, mert a fedélről egy szem tekint vissza ránk, kék, több árnyalatban, viszont eme napszem pilla-sugarai sok színben pompáznak, bátorkodom; az égi kupola, mivel jobb esetben az „égilakók“, vagyishát a fentről ihletettek szemszögéből nézünk mindent, pillantunk mindenre és itt a jobb eset országol, a mindent fogó, átformáló összművészeti tudat. Amit a szerző igazol, mivel Spinoza gondolat-ruházatát ölti magára, veszi tudatába s teszi mottónak az első költeményes oldal tetejére: „.. .a S z e m vagyok, amellyel az univerzum szemléli önmagát...“

A könyv nagyon széles, jóformán deltás, ámbizony vertikális viszonylatban nem nagynövésű, ultrafranciás forma, ami a mű horizontális hömpölygését a világtörténet időegyenesén hivatott kifejezni. Az első borítón Kallai Sándor a Föld szeme című akril Írisz víziója, az illusztrációk is a festőművész alkotásai. A Föld szeme az én gondolat-víziómban szivárványos égi szemgömb-kupolává dicsőült, hogy ezt mi indokolja, fennebb kellőképpen fejtegettem. A könyvet Ágh István és Baranyi Ferenc lektorálta.

 

A címről

Égi kupolánk, meglátásom szerint a szivárvány, a remény sokszínű íve, egydimenziós mégis dimenziók feletti kupolája, Radnóti védő szárnyú, virrasztó éji fellege, az a szövetség, amit Isten a népek-nemzetek sokaságával, az emberiséggel kötött közvetlenül az özönvíz után Noé ősatyánk révén, még nem a nemzetek közül kiválasztottal, Izraellel és az egyének között eleve elrendeltekkel, Krisztus testületével, az egyházzal. Búzás Huba juhász-ferenci eposza is úgymond e világ történelmét kíséri nyomon, azzal a bizonyossággal, hogy az Úristen a vétkek, cselszövések, árulások, háborúk, polgárháborúk közt csetlő-botló nemzeteiről - avitt, korszerűtlen, népszerűtlen szóval a pogányokról, látszat-keresztyénekről - sem mondott le, sorsukat nyomon kíséri sőt irányítja oltalmazó ég, szivárvány-kupola védernyő delejében.

 

Mottóvers vs. invokáció

Ami máshelyütt mottóvers, most invokációi jellegzetességet mutat, de nem egy az egyben, mert grandiőz művünk bizonyos értelemben szabad-eposz, itt hozom a szabad-invokációt.

 

Táncol a bátor a rettenettel

időd eme pillanatban

mértani pont se csend kiáltoz



s ha látjuk nagy terek odvaiból őt

fölnyergel alakja e kék planétán

ellovagol hit űrhajóin

dobaját hallja-e bárki a végtelenben



Valahol a világegyetem felfúvódása előtti pillanatban vagyunk még tér és idő létrejötte előtt mértani pontnyi se nagyságuk, de valaki szuperdimenzionális fenség, léttitok, északfok idegenség, lovas mert felnyargal, megjelen talán maga Adam Kadmón a kozmikus őslény, táncol, vágtat a rettenettel, (a semmivel, a vak csenddel?) tágul talán fénysebességgel, ő Adam Kadmón, Purusa vagy Pan Ku az Univerzum maga, dobaja a sötét anyag sercegése, a genezis pillanatából fennmaradt mérhető háttérsugárzás. Halljuk-e? Így Mitológiául, kozmogoniául, tudományul, lírai asztrofizikául, szubjektív kozmológiául. Bibliául, 19. zsoltárul pedig ekként: Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, a melynek hangja nem hallható: Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk. Mágikus szolipszizmusul pedig mindez a világelmében zajlik, a Lét és a Tudat azonos, ott vagyunk a lételőtti pillanatban, ezért az egyesszám második személy, egyek vagyunk a világelmével, a léttel.

 

A műről

Aztán in medias res találjuk magunkat – persze ez sem egy az egybe, mert rendhagyó ez az eposz, modern – „autók tucatja“ közt, “ nem ösmert országutakon, távoli naplement felé“ robogók közt, de pár szakasz után visszajutunk az Eredetbe a „lélek lelké“-hez, a kérdések kérdéséhez: hogy „mi a sorsa a csillagoknak és mi a sorsa az embereknek? Miféle végzet rabja lettél, miféle űr-titok parancsol?“ És új-zrínyiászos, majdhogy ószágút-végtelen-hosszú soros versszakokban iramodunk meg a história határtalan országútján.

Nem kétséges, az „Égi kupolánk” című drámai költemény eredeti hangütésű, egyetemes érvényű műalkotás. A szerző több mint nyolcvan év magasából tekint le ránk, emberekre, az emberiségre, megmérvén minket, gondolkodásunkat és történelmünket súly és mérték szerint mind térben, mind időben, a portól a végtelenben fénylő csillagokig, az őskortól napjainkig, s teszi mindezt elfogulatlanul, hittel, reménnyel és szeretettel, formailag az ógörög alkaioszi strófa-szerkezet versformájának megkettőzött újjáteremtésével. Lírai eposza kozmikussá nyitott tudatfolyamatok kifejezése.“ Laudálja Búzás Huba művét egy vendégszerző a Kanadai Magyar Hírlap hasábjain.

 

Végezetül a lektorok méltatásából részletek:

 

Ágh István: “... Dante, Madách és Juhász Ferenc, s még néhány költő a világirodalomban megpróbálták versbe venni az emberiség világképét, történelmét az illető korban. Megírván az Isteni színjátékot, Az ember tragédiáját, A mindenség szerelmét. A munka és az eredmény grandiózus, ám a zseniális vakmerőség ritkán váltja be a reményeket. Ilyen érzéssel kezdtem olvasni Búzás Huba Égi kupolánk című lírai eposzát... kivételes munka, kiadását feltétlenül javaslom... Azonnal Madách Imre művére gondoltatott. Bár drámát hasonlítok eposzhoz, a műfajuk ellenére azonos a tartalmuk: az emberiség történetét az idő folyamatában ragadják meg. Az eposzban az időutazást, mely nem a fizikai lehetőség elképzelése, hanem a fölgerjedt emlékezet, vagy az álom jelensége egy autókaraván útján és sebességével. Madách felvonásokban komponál korabeli történeteket, egy-egy jellegzetes szín válik az illető kor szimbólumává, Búzás Hubánál a vers ritmusára fűzött történelmi tények, mint láncszemek helyezkednek el; túl az emberiség históriáján elmerül az élet és a világegyetem történetébe is. Stiláris leleménnyel, nagy ívű költői képekkel, filozofikus tűnődésekkel ragadja meg az olvasó figyelmét...“

 

Baranyi Ferenc: „Drámai ez a líra - és ez a csodálatos benne! Olvasásakor Vörösmarty igazát érezzük: mindig így volt az e világi élet, egyszer fázott, másszor lánggal égett... Szeretem ezt a lírai áradással hömpölygő prózát... Körmöld, körmöld “ e fajnak történetét“, hogy „jövőnk dobaját“ hallja meg valaki a végtelenben! Megtisztelsz, ha egyik lektorodként engem tüntetsz fel...“

 

 

 

 

  
  
 

Batári Gábor (Budapest, 1967. március 09.) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.