Videó

Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Batári Gábor: Két kiló Debreczeny a szellem magas polcáról – Nemcsak kenyérrel él az ember... hanem szellemi kolbásszal

 

 

 

 

Két kiló Debreczeny a szellem magas polcáról

Nemcsak kenyérrel él az ember... hanem szellemi kolbásszal

 

A cím teljesen hétköznapi, a maga hétköznapiságában reményt keltő: Ezen a szép napon. Aztán ha jobban elmerülünk a versek különleges, unikális, hogy úgy mondjam Debreczeny-s fanyar világában nem, hogy szép napról van szó, épp az ellenkezőjéről; utolsó kenet feladásáról haldoklóknak és nem haldoklóknak, fulladásról és félelemről a félelem hiányától, békés háborús halottakról, népviseletnek nevezett fegyencruhába öltöztetett férfiak célba köpéséről a reményre. Alktotásképtelenségről már mindjárost fizikai értelemben is, rettenetes idegállapotról, ha van is írásművészet csak automatikus, se emennek, se a rettenetes idegállapotnak nincsen felfoghatósága, inkább létködök dies irae-je, a szép nap legfeljebb az irodalmi elzombulásnak szólhat, ami egy oly géniusznál, mint Thomas Bernhard át üt a szürkeségből, adjuk meg a szürkeállományból a szépbe. Máris itt vagyunk az alcímnél Thomas Bernhard breviárium, ami megintcsak különleges csak ez nem álhétköznapiságában, hanem szőröstül bőröstül különleges. Tehát az első könyv, az első immateriális kiló, amit recenzeálunk Debreczeny György, Ezen a szép napon Thomas Bernhard breviárium, Aj téka Kiadó, Szeged, 2019.

 

Itt segítségül hívjuk, mert a Bernhard témához érkeztünk Adamik Lajos fordító, szerkesztő, publicista, 2009 óta a Thomas Bernhard Magánalapítvány nemzetközi kuratóriumának tagja, - tehát nagyon illetékes – válogatott sorait, aki amúgy a kötet fülszövegét is írta:

 

A nemzetközi Bernhard-filológiában ma már jól ismert tény, hogy önmagát a legvidámabb kacajfilozófusok közé soroló író milyen erős rezonanciára lelt a hetvenes és nyolcvanas évek magyar prózájában. Ez az erős visszhang kinél explicit nyilatkozatokban és fölemlegetésekben, kinél „csak” áthallásokban, a mondatszövés, a szövegritmus rokonságában érhető tetten, de mindenképpen jelentős.

Debreczeny György Bernhard-breviáriuma a recepció- és hatástörténetnek nem ezt a vonalát-szálát szövi tovább. Nem arról van szó, hogy egy kortárs magyar író túl sok Bernhardot olvasott, olvasóként olyannyira beleszeretett, hogy már saját műveiben is csak ezt a másik hangot volna képes reprodukálni, magyarán: epigonná vált volna.

Arról van szó, hogy van egy kortárs magyar szerző, aki úti- és beszélgetőtársává, compagnonjává, szinte testvérévé választott egy hozzá és hozzánk közelálló osztrák írót, Debreczeny György most ironikus gesztussal meginvitálta az elhunytat: ugyan látogasson már meg minket újra, nézzen szét minálunk, és mondja el, mit lát, mi az, ami kirívóan más lett, és hol sikerült teljes épségében átmenteni a múltat; könyvtár- és kórházbüfékben, vasútállomások krimóiban, hol vannak még kis világunkban hrabali-kafkai időzárványok.

Irigylem Debreczeny Györgyöt, hogy ennyire bensőséges kapcsolatot tudott teremteni egy pályatárssal, aki hűvös távolságtartásáról volt híres (és akiről annak idején csak kevesen tudták, hogy súlyos nyavalyák gyötrik, és szinte állandóan küzd az életéért). Irigylem, egyúttal örülök, hogy ilyen párbeszédek egyáltalán létrejöhetnek még. Ha így olvasom ezeket a szövegeket, a bennük megnyilatkozó sok-sok irónia és keserűség ellenére mégis derű tölt el.“

A könyv 12 ciklusra van osztva szép kereken népmesésen, sumerosan. A fejezetek tucatján Debreczeny ősiségből megújított repetitív költőiségei, egyénivé, fanyarrá, Debreczeny-ssé kanyarintott zsoltáros gondolatritmusai, irányított véletlenszerű dadaizmusból Arisztótelész-i formál-logikává fegyelmezett szójátékosságai, briliáns nyelvi elméncségei suhannak végig.

Így most libbenjen néhány vers is:

egy pillanat 

ha kezébe veszi a ceruzát
vagy a tollat
nem tudja rendesen fogni
a ceruzát vagy a tollat


egy pillanat
csak egy pillanatot vár
és már a legrettenetesebb
idegállapotba merül


ha kezébe veszi a ceruzát
vagy a tollat
és úgy tolat
megszólal a tolatóradar
de a kakas nem szólal meg


egy pillanat
csupáncsak egy pillanatot vár
és máris a legidegesebb
rettenetbe kerül


ha kezébe veszi a ceruzát
vagy a tollat
nem tudja felfogni
hogy kezébe vette
a ceruzát vagy a tollat


egy pillanat
egy pillanatot sem vár
és máris a legrettenetesebb
rettegésbe merül emberül


ha kezébe veszi a pillanatot
nem tudja rendesen leírni
az idegállapotot
a toll vagy a ceruza


nem talál fogást a pillanaton
és nem tudja felfogni
hogy nem talált fogast
ahova felakaszthatná
az idegállapotot


szevasz

szevasz és minden mindegy
hallom egyre az ő szavait
szevasz és minden mindegy
hallom egyre a saját szavaimat


néha felemeljük a fejünket
és azt hisszük ki kell mondani
máskor meg lehajtjuk
és azt hisszük nem kell kimondani


szevasz és minden mindegy
ezt ki kell mondani
aztán pedig hallgatni kell
és a hallgatást kimondani
 

valamikor öt és hat között
megjelennek a halálszobában
a szentségkofferükkel
a halottak


hogy feladják

az utolsó kenetet

a haldoklóknak
és a még nem haldoklóknak

 későn tértél haza

 olyan későn tértél haza
én meg mindennap
ugyanabban az időben fulladok
nem tudom nem zavarok-e valóban


mindig valami nevetséges
dolog miatt fulladok
azt hiszem
míg végül meg nem fulladok
mondom


nem is annyira a félelem
a megfulladástól való félelem
volt félelmetes
sokkal inkább a félelem hiánya


Egy egészen más világ a második spirituális kiló Debreczeny, A zengőkövön szirmok zápora, (Aj Téka Kiadó, Szeged) itt is a formaművész bravúroskodik a filosz bibliotekárius gondolat-zsonglőrködik csak most vallásbölcseletben elmélyülvén; az ázsiai mitológia: Perzsiától Szibériáig, a taótól egy kevéske iszlámon át a bön-csan-zenig lótusz virágillatában felébredettségvágyra bódulván. Úgy érzem Debreczeny György e kötetében a lótusz-szirmok záporai között a buddhizmusok garmadája a legfoglalkoztatottabb. A versírási stíl itt nem annyira tárgyias, szűkszavú, nem a hétköznapok szókincséből alkot költői eszköztárat, mint a Bernhard breviáriumban (ott egészen konkrétan vannak olyan versek is, amelyek egy-egy tárgyhoz címzettek: százezer nadrággomb, a gombok és az emberek között, cipőben és zakóban) hanem burjánzóbb, patetikusabb, szürrealisztikus-mitikus, a kevés szavúság főleg csak a koan-szerű műalkotásoknál dominál:



megpillantod

és megpillantod végre a bivalyt
de hátsóját mutatja feléd

 

láthatatlan

 

láthatatlan piros zsinór

a lábadon s a lábamon

köszönöm holdbéli öreg

 

hol az az ezer év?

nagyszekér

kisszekér

buddha leszek

egyszer én

 

mosolygó

ne gyújtsatok fel

mosolygó tigris hátán

megyek már megyek

 

Ezek a koan-jellegűekre példák, bátorkodtam itt és most a helybővelkedés vagy inkább a verssor szűkösség miatt, a másikra is bukkan elő exemplum, csak lentebb.

 

A kötet nyolc szegmensre bontatott mint: holdbéli öreg, csak a nagy tenger?, ha elfordítod az embert, csak ülni, a ló lábnyoma a köveken, a mozdulatlan középpont, a dolgok nem mozdulnak el, elhagyom a szerelvényt. Elősoroltam őket, mert e cikluscímek roppant költőiek és literatúrai agytornaként is felfoghatván észrevétlen bevezetnek a buddhizmus jelképrendszerébe na, meg egyaránt példák a szürrealisztikus szép-szó-terjedelmességre és a Pilinszky-s-szikár, elme-penge-él-lény-lényegkoncentráltságra. Nem utolsó szempont, ha majd utoljára írom is, hogy e kötet a 10. Canon Digitális Könyvnyomtatási Pályázat nyertese verseskötet kategóriában, s e pályázat keretében jelent meg.

Összefoglalván tehát, Debreczeny György évtizedek óta jelen van irodalmunkban, számos verseskötetet publikált már. Ebben a két kötetében a rá eddig is jellemző motívumokat csiszolta, finomította tovább. Művei legyenek akár buddhista akár bernhardista fogantatásúak is, kettős a természetük; játékosság és mélység lengi át és körül őket mintegy Debreczeny fémjelezte aura és a lét nagy alapkérdéseit járják körbe. 

Zárásként most az elsőre, a megfontoltan patetikus igaz-szép-jó-szó-burjánzásra hozok költeménypéldát, mert a másodikra korább már megtörtént, ugye a koanok szó-képében.

sárga köles

sárga kölesről álmodom

születésem előtt

sárga kölesről álmodik valaki

nem tartok többé

ég és föld egyesülésétől

leülök a folyó partjára

agyagból embert formálok

életre kel és táncra perdül

 

alkonyatig gyúrtam az agyagot

venyigét mártottam a sárba

és megforgattam a levegőben

csengek-bongok kicsapongok

a sárcseppek szétterültek

legyezőmtől nem válok meg sosem

egy szem őszibarack van nálam

kezemben csengettyűk

 

mankóval bicegő koldus

alamizsnás tálkámmal

járom az országot

az örök élet barackfájáról

valaki leesett

öszvéremet összehajtom

mintha csak papírból lenne

és most kezemben jádefuvola

 

lótuszvirág és vízmerítő

egy kosár virágot cipelek

hol férfivá változom

hol női alakot öltök

nagy kedvemet lelem

40 000 lovam táncában

36 000 darabra hasad az ég

fehér oroszlán ül a hegy tetején

 

északi szélben eszi a sárga kölest

 

 

 

 

  
  
 

Batári Gábor (Budapest, 1967. március 09.) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.