Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Turányi Tamás: A Folttisztító

kabai lóránt meghirdetett kiállítása a Roham bárban nem valósult meg, mert a helyet nagyhirtelen bezárták, elhallgattatták, én meg azt gondolom, szerencsés vagyok, mert a diktatúra ilyesféle, „önműködő”  megnyilvánulásai nem befolyásolnak pl abban, hogy mégiscsak azzal foglalkozzak, amivel terveztem, hogy fogok, kabai rajzai (nevezzem most így) hozzáférhetőek, megkereshetőek a régi honlapján is, többek között, hiszen nem ő lett betiltva, tulajdonképpen semmi nem lett betiltva, csak megint jelezve van, miheztartás végett, hogy ki itt a házmester, meg lettek csörgetve a kulcsok, szót se többet erről, minek. Szóval megnyitom, megnézem ezeket újból, és nevetek, mert megint megkérdezem, mi van?? mi ez az oda-vissza vonalzakatolás? Most észreveszem, hogy ott van alatta a papír. Mit szól mindehhez a felület, mi a helyzet a papírral, azzal, amit sikál, bánt, izgat a filctoll meg a színes ceruza. Amin a rajz Mokwe testvér cserélhető bundája, lehántanám, vetkőztetném, jöjjön a következő, az a benyomás, hogy nem állóképek ezek, haladnak, a nyomhagyó kéz újabb felületre éhes, nem időz. Én, aki nézem, megállnék, rám ez van bízva, hogy merüljek el benne, megüljek előtte, amin kabai keze átrobog. Nézem. Nincs ugye alapozás, adódik – essek is túl rajta – hogy a papír: meztelen. Nincs előkészítve, nincs vele megbeszélve semmi, kisgyerekként volt olyan, hogy csukd be a szemed, én majd csinálok veled valamit, de felnőttkorában ki/mi vehető rá erre? A papír, a füzetlap. Ami, nézd csak, „megázik” így a rázuhogó vonalaktól, hiába a vigasztalás, hogy örökké nem eshet. Az alapozás nekem ezt jelentené, a vigasztalást. Hogy az alkotó előre eldönt valamit. Itt ez nincs. Az viszont meglep, hogy a méret a lényeg. Kabai azt mondja, tart a nagy felületektől. Van ebben, hm, „ráció”, mert a füzetlap-méreten a zaklatott vonaleső mégiscsak harmóniává lesz, a maximum A/5-ös nem enged kizuhanni, egy tekintetre befogható, ami egy szobafalnyi vásznon, mondjunk vásznat, félelmet keltene, mert elfoglal, körbezár és nem enged be semmit, a füzet mellett viszont ott vannak az asztalon az egyéb tárgyak, ott a szoba, s ha akarom, ha nem, az ember, és, bár Kunderának ehhez épp semmi köze, de ő emlegetett „antropológiai határokat” a befogadhatósággal kapcsolatban,  azt kell gondolnom, nemcsak a tolakodás hiánya, de bölcsesség is bújhat ezeken a rajzokon.  Nincs kizárva mégsem az otthonosság, nem ránt erőszakosan
magához, fokozzuk, nem tesz magáévá, hanem neked teszi oda magát. Akarta ezt a harmóniát? Én nem hiszem. De az lett. Itt még uralható valami, erről nem mond le, itt még lehet, amit a nagy forma elvesz azonnal, mintha kimondott bizonyosság volna, hogy a Marosnak hajtván elnyelné őt a Maros (és Cseh Tamás dalától ezúton kérek elnézést), tehát nem üt arcul valami közölhetetlenségig szabadjára engedett indulattal , jobb esetben közérzettel, de így nem is erodál ez a vonal-beszéd,  látható, megfogható a kéz, bízni lehet benne, ha a tudat szökne is olykor. A kéz mindenre képes, bozótvágó-vonalakra is, de ilyen finom munkára fogva ezúttal szelíd. Mint mondom, nincs alapozás, de kész az állványzat, ami maga a füzet. A szervezettség eleve adott. Azon belül, akár a szándéktól eltérően is, lehet jóleső a szabadkéz leképező lendülete, vágya, vagy szorongása. Nincs remény (kéznél), hát
csinál magának. Ezt azért ismerem. Ez nem lehet idegen, ennyit tudhatok. Az esendőség vonzóan fegyelmezett látványát.  Szerénysége pedig abban, hogy a filctollhasználatba markánsan bele van kódolva az időzített pusztulás, két-három évet bír, ami a színhűséget illeti – addig kell megnézni, aztán csak emlék. Kérdés, hogy lesz-e kiállítás?

  
  
 

Turányi Tamás (Kaposvár, 1966.) költő, író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.