Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Bak Rita: Én holt költőimet hagyom a feledékeny utókorra – Recenzió Sumonyi Zoltán: Halottak, s akik még meghalunk című kötetéről ( Hungarovox Kiadó, Budapest, 2019)

 

 

 

 

Én holt költőimet hagyom a feledékeny utókorra

Sumonyi Zoltán: Halottak, s akik még meghalunk

 

 

Sumonyi Zoltán vagy Sumonyi Papp Zoltán , született: Papp Zoltán (Szatmárnémeti1942február 5. –) József Attila-díjas (1985) magyar író, költő, rádiós szerkesztő. Szépirodalmi munkásságában változtatta meg a nevét, mivel több Papp Zoltán nevű alkotó is létezett.

A könyv apropója egy harmincéves gyűjtemény, a Szép Versek ’87, mely váratlanul került az alkotó kezébe. Portrésorozat ez a kötet, egyfajta tiszteletreméltó vállalkozás, amellyel Sumonyi Zoltán halott pályatársainak állít emléket. A szerző egy harminc évvel ezelőtti antológiába lapoz bele és meg kell állapítania, hogy az ott szereplő hatvankilenc kortársa közül harmincheten már halottak.

A könyv bal oldalán láthatóak kortársai egykori fotói, jobb oldalon megrajzolja jellegzetes arcvonásaikat, egy-egy rövid idézetet is átvesz az akkori verseikből, - és akár egy virtuális sírkőlapon- megírja életkorukat is,: hány évesek voltak 1987-ben és hány évet éltek még ezután.

A megemlékezésekre tömörség jellemző, nyolcsoros postrék ezek, amelyek Francois Villon Kis Testamentumának versformáját követik és ezeket a portrékat névsor szerint helyezi el egy virtuális Panteonba.

Az alkotók az alábbi költők: Bella István, Csiki László, Csoóri Sándor, Csorba Győző, Deák László, Fodor András, Garai Gábor, Györe Imre, Juhász Ferenc, Károlyi Amy, Képes Géza, Keresztury Dezső, Keszthelyi Rezső, Marsall László, Mezei András, Nagy Gáspár, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Parancs János, Páskándi Géza, Ratkó József, Rába György, Rákos Sándor, Rózsa Endre, Simonyi Imre, Somlyó György, Szepesi Attila, Szécsi Margit, Székely Magda, Takáts Gyula, Tamási Lajos, Tóth Bálint, Utassy József, Vas István, Vészi Endre, Weöres Sándor.

Az alkotókat külső, illetve belső tulajdonságaik alapján jellemzi, például Nagy Gáspárról így ír: „ Nagy Gáspár itt akár egy kispap/ Komoly, szigorú, fiatal. /Harmncnyolc éves, még húszat kap, / Istentől? Sorstól? Nem szaval,/ Jövőbe lát: „ A tanítványok/ szökdösnek már röpdösnek már:/ nem bírják a gyűlölködés / elsajátítandó tananyagát./

A kötet Peroratio-val, berekesztéssel végződik, „Véghöz vittem immár „ keserű / Munkámat, áll a Panteon:/ Sírfedőlapok, néhány betű,/ Még számnevek a kőlapon. /

A Zárókő Kányádi Sándorra emlékezik. „ Valaki jár a fák hegyén”/ Egy ének koszorúba fonja. / Hol jár? Az Olajfák hegyén. / Az a Valaki kézen fogja. / „

Sok szeretettel ajánlom Sumonyi Zoltán Halottak, s akik még halunk című kötetét, egy este alatt el lehet olvasni, egy- egy portré gyorsan fellapozható és újból elolvasható.

 



Sumonyi Zoltán: Halottak, s akik még meghalunk Hungarovox Kiadó, Budapest, 2019





  
  

Megjelent: 2019-09-10 18:00:00

 

Bak Rita (1974, Budapest) költő

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.