VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Kántor Zsolt: Könnycsepp a gyűszűben? – Báger Gusztáv: Nézi, ahogy nézem
Könnycsepp a gyűszűben?
Báger Gusztáv: Nézi, ahogy nézem, Széphalom, 80 oldal, 2017. 1 A lírai világteremtés Báger alapműködése. Ami egyfajta léttapasztalat is, ami minden pillanatot átsző. Már nem tart szünetet. Olyan alkat, aki fél-ébrenlétben is képes alkotni és tűnődni. Mintha folyamatosan bekapcsolva tartaná az érzékelés finoman barázdált membránját.
Hogy szüntelen készenlétét a hangulatok és létélmények legelrejtettebb impresszióira irányítva, naponta fölfedezze a nyelv páratlan és szerteágazó gazdagságát. S ebbe az éjjel-nappali, narratív ügyeletbe persze az anyagi világ naplószerű leírása is belefér. A természeti jelenségek dokumentálását és a társadalmi „izgalmak” modellezését egyaránt feladatának érzi. Mintha régi korok kódex-íróinak ars poeticáját követné, felelősségét áthatja a globális dilemmák iránti aggodalom is.
Az átfogó világszemlélet a hang-közöket is tematizálja. A költői önreflexivitás és a visszavonatkoztatás soha nem a retorika tükrében mutatja meg nála a költői nyelvet, mint organikus totalitást, hanem időbeliként érzékelteti azt, ami az emlékezetben lejátszható filmként, szinte önálló képkockákra bontható. Ha Báger verseket olvasunk, beugrik rengeteg poszt-referenciális információ(és a kon-firmáció!). Anaximandrosz aperion-elmélete. Thalész arkhéja. Zenón apóriája. Friderich Kittler hardver-architektúrája. Sőt! Gumbrecht katicabogár-tranzisztorai.
Báger szövegeiben különös keverését találjuk a tudósi alaposságnak, olykor pedantériának és a hevült expressziónak. Nyelve gyakran emelkedett; mindvégig módfelett metaforikus; többször érzékeltet, mint magyaráz; paradoxonok, meghökkentő hasonlatok és rejtélyes szóképek jellemzik; tele van ismétlődésekkel, párhuzamosságokkal és ellentételező szerkezetekkel. Elbeszélő jellegű verseiben a háttér kidolgozását is alaposan elvégzi. A portréfestőkhöz hasonlít, nem elégszik meg a vonások visszaadásával, de amellett gondot fordít a miliő bemutatására is.
Gondolkodásmódja átfogó és leíró. Humanista és probléma érzékeny szellem, aki mindig az aktuális paradigmák kereszttüzében, kontextusában monitorozza az eseményeket. S közben felülírja a berögzült és megmerevedett konvencionális megközelítésmódokat. „Ha a láthatatlant jól gondoljuk el,/ ismerni kezdi szívünk az áttetsző valót.” (Goethe)
Unikális eleme költészetének, hogy a kontingens nyelvi mozzanatokat, a félreértéseket és a véletlenül „betoppant” jelentés-bővüléseket is kompozícionális tényezőkké avatja. „Mi szükséges ahhoz, hogy a fénypontokkal teli gömbhéjat, égboltnak nevezzük?” (A Szórítész-paradoxon)
Báger minden mondatának különös súlya, tárátölelő jelentése van. „Például az álom mint ébredés-világ./ Mit a felvillanó képsor kivált:/ felszisszenés, rádöbbenés –fogyó Hold teljessége. És/ekkor – lapszél mentén üres keret –körbejárom a fölsejlő teret.” (Új formák) Ez a legújabb kötet is egy jelzése annak, hogy az alkotó egyre inkább az általánosabb. összegző jellegű formák és tartalmak felé fordul. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a költő érzékeli a világ globálissá válásának előnyeit és veszélyeit, hanem magának a megfigyelőnek a pozícióját is leírja. A tapasztalat, az éveket hatékonyan és termékenyen feldolgozó számvetés rendszeres megfogalmazódása egyre magasabb „helyekre” emeli az alkotót. Mert a permanens „edzés” jó kondícióban tartja a fantáziát, az egyre finomodó nyelv kizárja a fölösleges gubancokat. A precíziós verstechnikák rögtön egyfajta összefüggés-rendszerbe írják bele a mindennapi mozzanatokat is. S így mi olvasók egy tága(sa)bb jelentésmezőt érzékelünk a költemények mögött, mint gazdagon árnyalt tájat. „Álldogál a fény./ Tétovázik, menjen-e./ Vagy beszélgessen a tűzzel, ami a kandallóban ég./ Egy találgatás, egy megoldás./ Ki gondolja el, mit akar a Föld?” (Gyertya) 2 Az új kötet négy ciklusa: 1. Nyílt lapok. 2. Európa elrablása 3. Tisztulás 4. Visszanyert kontúrok, hasonlóan a korábbi kötetekhez, organikus permanenciák arcát mutatja az olvasók felé. . A végiggondolt kötetszerkezet impozáns és inspiratív. A nagyszerkezeten belül viszont kollázs technikát és asszociatív eljárásokat is alkalmaz. A Nyílt lapok a Gránátalma című verssel kezdődik. „Kezdetben vala az Ige, a jambus./ Aztán a csillagos ég, a tenger./ A Logosz állatai és a szerelem.” Nemcsak ékes felütés, hanem valóban az arkhé, a kezdet megkezdésének, a világteremtés újraírásának a gesztusa. Több mint a szokásos analógiák, itt valóban határozott világkép-bejelentés történik.
Az idealizmus rögtön transzcendenciává forr, mint a jó bor. Utána jön a Süllyedés és az Anyag-komplexus. Szerves folytatásai az első opusnak. Benne van a kitérő, amit az éden elvesztése okozott. Kicsorbul az éle a szónak, az „ideológia lyukas csónak.” A lélek is eltűnik, elhalkul a szimfónia, de a kompozíció ragyog. Folytatja önmagát az ív. Az életfilozófia tézisei hasonlóak, mint az előző kötet, a Találgatom, mit üzensz lapjain, de mégis másak. A jelentéstani koherencia erősebb, a nyelvi konzisztencia töményebb. „A küszöbtől az ágyig./ A megbocsátástól a zuhanásig./ Meghámozástól összegabalyodásig./ Levetettem minden hibámat./ Magadra vehessed őket.” (Relációk)
Az én és a Másik viszonyát állandó aszimmetria jellemzi. Mivel a Másik az ént felülről szemléli, vagyis meg akarja haladni. S így sérül az inter-szubjektív szintézis. A nyíltságot átszövi a direktség, a szeretetet és a felelősséget az indulat.
A második rész (Európa elrablása) első verse, a Forrás már a belső tapasztalásra koncentrál, a megélt monológ sodorja a sorsot. S itt is bejön a hármasság, ami Báger Gusztávtól már megszokott. Az érzelmi szövedéket átszövi a közérzet, a közéleti kontextus öblében pedig ott ringatózik az individuum saját gondja, a heideggeri lét. (A szerelem és az emberi kapcsolatok.)
S mindezek fölött a krisztusi felhő lebeg, a hit atmoszférateremtő klímája. Pilinszkynél emlékezhetünk ilyen erős sokrétűségre. S az egész második ciklus ilyen. Több téma, de egy koncepció szalagjával átkötve. (Filozófia, Kísérlet, Walt Whitman blues) „Tövis közé hullt maga az élet.” (Európa elrablása) Ebben a részben benne van a fodrász, a bróker, Brüsszel és a vallások. És mégis ott van mindennek a mélyén a mag: a magány. A mítosz ebben a poszt-realista korban, nem egy sima rejtély, hanem egy szövevényes, elágazásokkal teli, társadalmi „társasjáték”.
A harmadik „fejezet” pedig a Tisztulás. A Gömb-mozaik és a Tanítás kiemelkedő darabjaival. Sűrű anyag megint. Az ember kapkodja a fejét. Melyik idézetet jegyzetelje ki? Melyik „jelenetet” vésse be az emlékezetébe? Nagy versek, jó konklúziók. (Távolság, Egyensúly, Gereblye, Talicska) Ez a rész kimozdítja az embert a boldog együgyűség állapotából, és részelteti abban a tudásban, ami a művészet életereje. A kimondhatatlan „elárulása”, ebben a költészetben nem indiszkréció, hanem objektív megvilágosodás. „Lázas volt a mama, mint a sparhelt./ Papa homlokára tett/ egy ereszről pattintott jégcsapot./ Egy ügyféliroda csillogó sorszámain merengve/ erre gondolok.” (Talicska)
A Gömb-mozaik című versből való a kötet (fő)címe. A Haydn-opus rövid, de velős koreográfiája sziporkázó eseménysor. A szerzői én zenét hallgat, közben fölvarr egy gombot. Levelet hoz a postás, jó híreket. A vers alanya leteszi a varrást, közben megpillantja alvó kedvesét. Szó esik a hölgy hajáról, a combján található szúnyogcsípésről és megdöbbentő módon betéved egy pillangó is a jelenetbe. S az alvő nő kézfejére száll. A férfi pedig közelebb hajol a kis rovarhoz és szinte a szemébe néz. S a lepke nézi, ahogy a költő bámulja őt. Virtuóz dramaturgia. Megjegyezzük egy életre. Tanuljuk a gondolkodást Bágertől, amely a lényege szerint a múlt, a történelem és kultúra feldolgozását is jelenti. A negyedik ciklus újra az összegzés metafora-albuma. Rövid, kis epigrammák és japán, svéd típusú bölcsességek, aranymondások. (De nemzeti lélekkel gravírozva.) S nagyon tudatos gesztus, a befejező ciklus első verse is a Kezdet történéseit kutatja. (Ez az indító költemény ráadásul Juhász Ferencet idézi fel.) „Tükör volt, árnyék lett.” A szerkezeti logika bravúros. Fölcsendülnek a kánon dallamai is, de csak azért hogy iróniával csiklandozzák meg a komolyságot. (Benső ég, Nyírfa) „A lélekből való kivetkőzés a legmélyebb vallomás.” (Benső ég) „Árnyékok tánca a hűs füvön.” (Nyírfa) Báger szüntelen átpoétizálja a nyelvet. Reflektál a kultúraélményekre, amelyek mindig egy-egy gondolati struktúra foglalatai. A Méhek alapigazsága sok mindenre rávilágít: „A tények és a hírek különbsége éget”. A Kibontakozás egyetlen sorban mondja el, amit mások több oldalon keresztül: „Te és a Mély, kettesben maradjatok.” A tragikum és komikum színe és visszája egyaránt színesben, sokoldalú megközelítések prizmáin keresztül jelenik meg. A beszélő sokszor egy operatőr szerepébe lép be. Fölvételt készít de a saját érzelmeit visszanyeli. Hallgatása azonban olyannyira beszédes csend, mint a természet hangjai. Egyetlen égbe vagyunk beleszőve, ahogy a Nyírfa című darab „mondja”. De ahhoz, hogy megértsük a némaság kérdőjeleit, ilyen költőkre van szükség, mint Báger. 3 A recenzió címét a Visszfény (66. oldal, 4. ciklus) című opus tartalmazza. „Az ember fát ültet. A fa levelet hajt./ A levél harmatkönnyet ejt./ A könnycsepp egy gyűszűbe hull./ Világzó fa lombja borzong/ egy gyűszűnyi víztükörben.” Ennyi a vers. Minden sora kolosszális telitalálat. A szövegformálás és az értelemadás menete a metaforikus-mitologikus tradíciót követi. Úgy bújnak ki egymásból a képek, mint a nagyobb héjakból a kisebb szirmok. Benne van ebben a módszerben az egymást átjáró és egymásra rétegződő hatások, hangnemek sűrű rendje. De a zeneiség mellett ott van benne a bölcselet hegedűszólama is.
Persze ott motoszkál a szöveg regiszterei között a szelíd reflektálásra adott diszperz reakciók ambivalenciája, az ellendrukkerek fuvallata is. Báger soha nem sértődik meg, hanem erősen reagál. Reakciója mindig lét-tani. (Lehetne tanítani!) Báger ritka képességű szenzorja a jelenségvilágnak, megédesíti karakterével az olvasó mindennapjait. „Hajtűd egy haiku.” (Együtt)
Báger tudja, hogy torz értékrendek közepette is léteznek valóságos értékek. A tisztesség és a szolidaritás akkor is megbecsülésünkre méltó, ha félreértésnek és visszaélésnek esik áldozatul. „Minden filozófia erotikus. / Minden filozófia vérre megy./ A szabadság államtalan hon./ A szabadság hontalan állam./ Legyen mindenkinek egy filmje.” (Jancsó-mozaik)
Ez a líra kitart az újraírt és áttördelt tradíciók egyre markánsabb képviselete mellett. „Súrlódás, szisszenés. Hangszövet./ Hangya cipel kenyérmorzsát a perzsaszőnyegen./ Hasra fekszem a kanapén, figyelem, átjut-e./ Körülnéz, meg-megáll. Érzi-e, hogy szeretem?” (Tanítás)
Báger Gusztáv szinte minden pillanatban az apoteózis centrumában tartózkodik, mégis tárgyilagosan ír mind a patetikus jelenségekről, mind a traumákról. Az emelkedettség és a visszafogottság egymást váltják. Nincs köztes állapot. Minden fázisban az elszántság és a gondolkodás-dinamika mozgatja a fogalmakat.
Tudatában van annak, hogy a költő a mandátumát nem a kritikusaitól kapja, hanem az olvasóközönségtől. Évek óta érlelődött képmások és allegóriák bomlanak ki teljességükben, ebben a világmindenség-gyűszűben (ami a kötet), hogy megörvendeztessék az olvasót. Ez a kitűnő könyv újraéli s értelmezi az életünket, az érzésből, látványból és élményből összeszőtt létet. Megrendítő pontosság és műgond élteti. Páratlan, ahogy meg-megújul.
Megjelent: 2017-07-06 18:00:04
|
