VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Kántor Zsolt: Ítéleteid: nagy mélységek (Hász Róbert: Ígéretföld)
Ítéleteid: nagy mélységek
Hász Róbert: Ígéretföld Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2015. 163 oldal, 2990 forint A recenzió címe idézet a 36. zsoltárból. A hetedik versszak így szól: „Igazságod, mint Isten hegyei, ítéleteid, mint a nagy mélységek. Az embert és a barmot te tartod meg, Uram.” A citátum nem kevesebbet állít, mint hogy az események mögött mindig ott van egy nagyobb léptékű akarat, sokkal hatalmasabb erő, mint az egyes emberé. Még ha ezt nem is látja be a dolgok elszenvedője, akkor is. A sorsa be van ágyazódva, egybe van fonódva bizonyos történelmi folyamatokkal, amelyekből saját erejéből nem tud kiszállni. S ezért szerencsésebb az egymással rivalizáló világvége elméletek számbavételekor elismerni, hogy a végén úgyis csak egy derülhet ki s lepleződhet le igazként. A többi érvényét veszti. Az Ígéretföld rokonszenves attitűd burkában született. Nem állítja magáról, hogy kinyilatkoztatott igazság-fragmentum, csak egy elképzelés, ami gondolkodtatni kívánja a jövőbe néző embert. A konstruált narrátor nem sérti meg az olvasói elvárások íratlan szabályait, tiszteletben tartja a szöveg és a befogadó közötti szerződést. Fikciója hitelképes. (Már-már eredeti.) Mert nem száll be a vallások által vívott versengésbe, amelyben az ütközetek az egyetlen autentikus, teológiai álláspont birtoklásáért folynak. A szerző nyilatkozta saját művéről: „Az Ígéretföld posztapokaliptikus vagy inkább antiutópisztikus regény. Azt is mondhatnám: nagy elbeszélés. Eredetileg úgy terveztem, hogy egy novelláskötet leghossszabb írása lesz. Virág Gábor az újvidéki Forum Könyvkiadótól már korábban kért, hogy mint Vajdaságból származó író, adjak nekik is egy kéziratot, így lett az elbeszélésből végül regény.” A mű egy alternatív futurista tablót fest fel, egy fordított pólusú Európát; amelyben a migráció irányai megváltoztak: az emberek északról délre, nyugatról keletre vándorolnak, amely új világban azonban Magyarország megőrizné a helyét, egyfajta „kompállamként” funkcionálna. A történet szerint Hollandia víz alá került, és egy kataklizma következtében a digitális világ addigi adatai eltűntek, az emberiség visszatért az írásos adatrögzítéshez. A történet középpontjában egy holland csoport áll, akik nemcsak az elpusztult Hollandiától menekültek Magyarországra, hanem a Hollandia által megtestesített liberális eszmék elől is. Hazánkban alapítanak egy várost, egy enklávét, melyet fallal vesznek körül. Itt alapítják meg saját világukat, ahol törekednek a puritán életvitelre, tartózkodnak a külvilág fertőző ideológiáitól. Külső emberekkel csak a kereskedés során érintkeznek. Mivel saját társadalmat akarnak létrehozni, így az enklávé a világ mikroszkopikus leképzése lesz. Városuknak az Ígéretföld nevet adják. (Utalás a könyv népére és földjére?) A hollandok terményeivel a Kelet-Magyarországon élő cigányság kereskedik világszerte. Egy idő után azonban zavar áll be a látszólag békés együttélésben. Az enkláve falai mögött a holland telepeseknek nagyobb területre van szükségük. A misszió két összekötő tisztet küld a hollandok közé, hogy megpróbálja rávenni vezetőségüket a kompromisszumra. Az egyik összekötő, Lakatos, kérvénnyel fordul a holland vezetőséghez: engedélyezze számára, hogy menyasszonya, a holland Kalie Lambers elhagyhassa az enkláve területét. A lány eltűnik. A férfiak felkutatására indulnak. Az Ígéretföld a maga okos szűkszavúságába zárva, a már - már abszurd és a történeten végig húzódó allúziók eszközeivel teszi még árnyaltabbá szépprózai mátrixát. Azt a kérdést járja körül, lebonthatók-e a kultúrák között magasodó gátak, erődítmények és működnek-e az újfajta kódok a közösségi kontextusban? Ha van is közeledés olykor, a falak leomlása csak időleges esemény, a választóvonalak szüntelen visszarajzolódnak. Minden kompromisszum szétesik. Az Isten nélküliség permanensen amortizálja az emberi bűnök által összepréselt jelenség-világot. A válság és a fellendülés amplitúdói ismétlődnek mind addig, amíg be nem köszönt a történelem vége. De az is lehet, hogy az úgynevezett vég is csak korszakhatár lesz. Elkerülhetetlen a kötet kapcsán megemlékezni a bibliai eszkhatológia és apokalipszis egyes elemeiről. Ha nem is erre épül a regény dramaturgiája, a művet körülvevő, jelenkori kulturális tradíció miatt mégis ajánlatos az összevetés. Az utolsó idők jeleiről a Bibliában többek között a Dániel könyvében (9. rész), a hetven évhét levezetése kapcsán, a Máté evangéliuma 24. fejezetében és a Jelenések patmoszi látomásában olvashatunk. Vélhetően a könyvben idézett Padre Pio és Alois Irlmaier is jórészt ezekből a forrásokból eredeztette látásait. ( A paratextusok irányt mutatnak ugyan, de nem determinálnak.) Szinte ugyanazok a jelek, ítélő csodák vannak megemlítve itt is, mint a könyvek könyvében. (Földrengés, hurrikán, tűz, sötétség, csillaghullás, villámlás, özönvíz, háborúk, mérges gázok, gyűlölet, káosz, halál.) Ezek a szavak persze szinte nem is említtetnek. Se Isten, se egyház nem avatkozik bele ebbe a rendbe. Valószínűsíthető, hogy minden hivatal és intézmény lejáratódott a világomlás előtt. Mintha a kilúgozott, megszűrt múlt akarna újjáéledni. Egy visszafogott, retardált, kísérleti nosztalgia – telep. Félelmetes és mégis rokonszenves naivitással terhes. Akár a puha diktatúrák. A lehetséges Isten egyik kegyelmi megnyilvánulásaként is felfogható a modell. Még ezt megpróbáljuk és utána meglátjuk, merre tovább? A kérdés az ilyen típusú elbeszéléseknél mindig az, hogy a vég történik-e meg teljes vertikumában vagy csak a végre utaló prófétai jelek egyike-másika történik meg? Itt az utóbbi változat artikulálódik. A világ csökkentett módban indul újra, viszont a katasztrófa után sem áll meg a társadalmi-természeti korrózió. S az emberi jellem, a lélek sem ússza meg. Bebizonyosodik, hogy a látható lét szétesése már egy szellemi-lelki összeomlás következménye volt. Nagy a valószínűsége annak, a szövegösszefüggés ezt sugallja, hogy ebben a romlásban a liberalizmus a hunyó. A klasszikus értékek túlzott relativizálódása. Szellemiségében (a budapesti) Márton László regényeit idézi a szöveg. (Árnyas főutca című könyve jutott az eszembe.) A kötet hangja s atmoszférája hátborzongató nyugalommal engedi megmutatkozni a végzetet, a fátum itt sem akar az előtérbe tolakodni, ácsorogva vár minden kibúvó és haladék mögött, akár a „historizmus fantomja”. (Rugási Gyula kifejezése.) A könyv szereplői mintha egy felejtés-gettó foglyai lennének és mindenáron a megváltó emlékezés foszlányaiban keresnének hazát. Az elbeszélői hangütés még csak nem is ironikus. Annál több. Szoft-poszt-realista. Nyugodt, leíró, kitűnő textúrájú szemantika és nyelvi ornamentika jellemzi. Prózapoétikailag jelenkori kánonunk kissé oldalági, de fontos teljesítménye. A könyv erénye, hogy óvakodik a közhelyektől. Ha van is benne ismerős elem, a bejáratott forgatókönyvi fordulatokat is átprogramozza és leleményesen szétírja őket. A szereplők jól megszerkesztett, hús-vér túlélők, akik nem reménykednek immár, hanem megpróbálnak a játék-, és jogszabályokon felülemelkedni. Érdekes világot teremt az író. Érdemes eltűnődni rajta, mi lesz, ha igazzá válik belőle egy-egy jelenet? Akár.
Megjelent: 2015-08-11 16:00:00
|
