VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Kántor Zsolt: Önismétlő DNS (Háy János: Hozott lélek)
Önismétlő DNS
„Az engedelmes felelet elfordítja a haragot” (Példabeszédek 15.1.)
Háy János: Hozott lélek Európa, 384 oldal, 2792 Ft.
1
Saját erő. Önrész. A hozott anyag szinonimái. Amit az ember belevisz egy kapcsolatba, vállalkozásba. Az a génkészlet, amivel a világra jött. A jellem, a habitus és az elődök beidegződései. Az akarat és képzet. Az úgynevezett érzelmek és az a kevés értelem, amibe talán még a plusz, a szerzett, szociológiai szubvenció is belejátszik, ami ránk ragadt a telő idő folydogálása közben. Ezekkel jövünk-megyünk és aratunk kudarcot meg sikert. A saját, kis én-készletünk, amivel bejövünk a világba úgy, hogy nem hozunk semmit, tulajdonképpen mindent kaptunk, átvettünk és megörököltünk. Szót, géneket és hagyományt. Ahogy a fülszöveg aposztrofálja: „Egy könyv, ami hozott lélekből dolgozott. Jöttek férfiak, nők, lányok, fiúk vegyest, öregek és fiatalok, s valamit kipakoltak magukból. Sokan az egész lelküket, mások csak egy darabkát belőle, azt, amelyik épp nyomta a lélek többi részét. Lett ebből egy gyűjtemény, a hozott lelkek múzeuma. Olyan, ahová, ha belépsz, s bekukucskálsz a tárlókba, azt érzed, te is ott vagy, ott van egy kicsi része a sorsodnak, a másikban meg egy nagyobbacska része, s felismered a barátaidat, a barátnőidet, a szüleidet, a gyerekeidet. Kicsit fáj ez a találkozás, mégsem tudsz szabadulni attól, hogy nézned kell. Olyan vagy, mint a kisgyerek, aki el is akarna fordulni a mesekönyv ijesztő képeitől, de rögvest visszapillant, mert nem bírja nem látni.” És valóban, a másik életében fölfedezzük ugyanazokat a bejáratott szituációkat, amik a miénkből már lassan kikoptak vagy csak időlegesen szüneteltetik létezésük, és rájövünk, csak az időzítés más. A sors ezen a tájon egyazon szellem szerint akar minden esetben megromlani, elkenődni. S általában hasonló az ellene megpróbált önámítás hatásfoka is. „Minden életnek egy változata van, az, amit élünk.” Írja a szerző és elgondolkodunk, hogy miért? Talán még vitatkozunk is vele magunkban, hiszen nem vagyunk deterministák, sem fatalisták. Meg szeretnénk győződni olvasás közben is arról, hogy valamit azért tehetünk, alakíthatónak véljük, látjuk a saját sorsunkat, de olvasva a regényt természetesen kételyeink növekedésével számolnunk kell. „A jelenünkbe ágyazott reménytelenséggel, változásra képtelenséggel (A válóok), vagy szívfacsaró tragédiával (Ophélie) végződő novellák sorát csak néha töri meg egy-egy vállaltan líraibb hangvételű, egyszerűbb, már-már népies mítoszkísérlet. Példamesék ezek, amelyek felmutatnak egy sosemvolt, szebb világot, megmutatják, milyenek lehetnénk, vagy hogy mit rontunk újra és újra el (A tengerszem, A karbunkulus torony). Háy néha más műfajok (burleszk, krimi) felé is kikacsint – ilyen például az abszurdba hajló, mégis tragikomikusan reális bűntörténet, az Alkalom szüli.”[1] Mindenkit érdeklő témák. Kapuzárási pánik, a házasélet és a hálószoba titkai, de nagyon őszintén, ugyanakkor emelt szintű kíméletlenséggel analizálva a késztetéseket. Veszekedések hálói, amelyek átszakadnak. És vérzenek. Válás, összenövés és pánik. Összefüggéseibe gyűrve, csontig kibontva - nem lebutítva, mint más könnyedebb prózapoétikák lapos megoldásainál. Szóval, eredeti. Ráadásul szép, sárga csomagolás, a kötet nagyon ízléses és kézbe kívánkozó. A szokásos figurákkal a bombasztikus borítón. Háy-Land. A Háy mitológia törpéi, manói és démonai. Mi volnánk azok, a hozott anyagból, az adamá nevű vörös agyagból gyúrt, Isten által lehelt lények, akikről szó van? Lehet. Akik megkóstoljuk újra és újra ama gonosz tudás „barackjait”. S csorog az állunkon a múlt. 2 „Öt számozott egységre tagolódik a kötet, amelyben Háy jó pár korábbi írásának témája, hangulata, vagy akár még karakterei is visszaköszönnek. Így akár egyfajta összegzésként, számvetésként is olvashatjuk a Hozott lélek novelláit. Ha pedig az ábrázolt sorsok korosztályos ívét vesszük alapul, egy hatalmas fejlődésregény vázlata is kibontakozhat a szemünk előtt a gyermekkortól a magányos öregségig. Egészen pontosan egy anti-fejlődésregény vázlata, hiszen a szöveg tanúsága szerint a változás csak visszatérés lehet a kiindulóponthoz, vagyis akármit teszünk, nem juthatunk el sehová. A remény örökké él, de a sorsunk mindig ugyanúgy teljesedik be.” [2] Ezért a kötet nem olyan egységes, összefüggő sorozat, mint a tavaly megjelent Napra jutni, a cél azonban nem is ez volt, hanem a tabló megelevenítő pontosítása, a jellemek gondos kifaragása, a mélység láttatása. Hogy mennyire bele van gravírozódva a szívbe az eredendő bűn, az áteredő, képmutató „erény”, mely megpróbálja szépnek feltűntetni a „romlás virágait”, amelyek mind hordozzák a „beépített hibát”. A könyv nagy jutalomjáték. Az író eddigi életművéből itt vannak a legpregnánsabb stílusjegyek, a leginkább működő, „beszéltető” motívumok. Nyers, naturális beszédekbe vegyített, finom lélek-fonalak., amelyek úgy, olyan rejtetten szövik át a rituális gyűlölet koreográfiáját, mint a romlott emberi természetet az iszonyba kevert vágyakozás. Valami nemes után, valami tiszta után, ami nincs. Ficsor Benedek rámutat a kritikájában a narráció árnyaltságára, amely nemcsak a frappáns nézőpont váltásokból fakad, hanem abból a riporteri, moderátori attitűdből, amely nem csupán együtt lélegez a szereplőkkel, hanem (valami) elemi erővel lehel életet a megírtakba. A magyar Kundera? Vagy a késő modern Tar? Egyik se és mindegyik egyszerre, nem beszélve az eldugott Hrabal szótövekről és a Heinrich Böll hajtásokról. Egyre jobb próza.
[1]Kovács-Cohner Róbert: Résnyire nyitott belső galaxisok. Könyvjelző, 2015. április [2]Ficsor Benedek: Arcot adni, Litera.hu, 2015. április 28.
Megjelent: 2015-06-11 16:00:00
|
