Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Jahoda Sándor: Nemes virágok (Varga László Edgár: Cseréptavasz)

 

 

Nemes virágok

 

 

Varga László Edgár:

Cseréptavasz,

Erdélyi Híradó Kiadó,

Kolozsvár,

Fiatal Írók Szövetsége,

Budapest,

2014

 

… rímesek legyünk vagy szabadok? Ez a költészettani kérdés… merül fel, elsőként, Varga László Edgár esetében, mert számára, úgy tűnik, ez valódi sor(s)kérdés – amikor verset ír. Valószínűleg nem csak őt, hanem nemzedéktársait is érinti ez a dilemma. A fiatal költő első verseskötetét, a Cseréptavasz-t, az elmúlt esztendőben adta ki az Erdélyi Híradó Kiadóval közösen, a Fiatal Írók Szövetsége.

 

Nekem az a véleményem, hogy (a kötetben található, nem túl nagy számú rímtelen-„szabad” vers kivételével) a fenti kérdés nála, ebben a kötetben, eldöntetett: „csak várok hátha benő versem lágya/ és eljutok a rímek parnasszára” – írja a költő az exit c. versében. Bár, tegyük hozzá, ez a „várás”, nem az a fajta ágyon-fekvő-álmodozás, nem tétlen várakozás, Varga László Edgár tesz is azért, hogy eljusson oda – ahová ő akar. Tudatosan, tevékenyen: írva és olvasva.

 

Az pedig, hogy sokat olvas (és nyilvánvalóan ír is), könnyen „kiviláglik” a vers-szövegekből. Ismert költő-nagyságok(-elődök), ismert (és szeretnénk hinni, hogy: közismert) soraira – úgymond – felel, továbbgondolva-variálva azokat. Ezek lehetnek mosolygást keltő utalások is akár, mint például ez a villon-i ihletettségű sor: „van a jégszekrényben egy kis tavalyi hó” (drótháló lámpahold); vagy lehetnek jóval mélyebbek: „valami nagy-nagy tüzet rakhattál attila/ ha már az ég is ég” (lépések); és még sorolhatnánk.

 

Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy Varga László Edgár erőteljes és eredeti tehetség. Lírája merész, gazdag képi világú, és széles skálájú. Sokféle hangulatot, érzést rögzít, illetve generál az olvasóban. Tud ilyet írni: „… mint sárga húgyfolt széjjelfolyt a hold/ és felköpök de nem találom el” (értékesítési szonett); de ilyet is: „fiatalságod faág/ eldobod de nem megy érte/ az idő vak kutyája” (sírvers az élőknek) – mely három sor (szinte filmszerű, három sornyi képsorozat), éppolyan eleven, szép, mint amilyen mély és keserű a gondolati üzenete.

Néha átlendül, mondjuk, hogy átlényegül fotográfusba. És miért ne tehetné, elvégre a költő: mindenki. Nem „pöttömnyi” ambícióval, és nem csekély hatalommal jár ez, ugyanis: „amit lefényképezek az meghal/ egyszer lefényképezném az istent” (1945).

 

Az elvágyódás gondolata, szándéka, érzése, tisztán kiolvasható Varga László Edgár verseiből. Nemkülönben az is, hogy ez az érzés nem előre (a jövőbe) vetül, hanem vissza (a múltba). És akkor ezt – nyugodt szívvel, és a pontosság kedvéért – inkább visszavágyódásnak nevezhetnénk. Mindez a versek nyelvezetében is „tetten érhető” (főképp a rímekkel ékesített verseknél). Ennek a típusú „archaikus” szóhasználatnak – a helyenkénti – alkalmazása, a fiatal szerző (már fönt említett) merészségéről vall. De, hogy itt pusztán csak merészségről lenne szó, ebben kételkednünk kell.

 

A kultúra-féltés(-őrzés) a mindenkori művészekbe eredendően – bocsánat a szóért – beléjük-oltott ösztön, adottság, tulajdonság, stb., ám nem mellesleg – kötelesség is. És ezek nem üres szavak: „középkor jön” – figyelmeztet bennünket a költő, a hínárok halak című versében. Egy új-sötét középkorra gondolhatunk itt, és sajnos nem egy új reneszánszra. Egy költő azonban – lévén, hogy ír, alkot –, bizonyos értelemben született optimista (mégha ő ezt nem is így éli meg magában). És azzal együtt írom ezt, hogy hiszek a költő(k) szenvedésében. Ahogy József Attila írja: „ím itt a szenvedés belül,/ ám ott kívül a magyarázat”. Ez nem szorul magyarázatra.

 

Egy (szinte már) kész világot birtokol Varga László Edgár. Ez a világ színes, mély, izgalmas. A Cseréptavasz versei győztesen kikeltek. Most is épp – mikor e sorokat írom – tavasz van, és ébresztőt fújva: „egy világot ver fel egy kiskakas” (birsfák alatt). Meglehet, hogy nem elég hangosan, meglehet, hogy néha már hasztalannak érzi a szerepét (elvégre, ez tényleg nem a versek kora) – de akkor is.

 

 

Isten (ki)egyensúlyozó erőknek „ültette el” közénk a költőket. Sziveri János fogalmazta meg nagyon szépen, és igen erőteljesen ezt a metafizikai szerepet: „mégse higgyétek, hogy győztetek,/ amíg élő költő van köztetek”. Hálásnak kell lennünk a költőknek, hogy közöttünk élnek – láthatóan és/vagy láthatatlanul. Varga László Edgár is költő: „eltesszük magunkat jobb időkre/spájzban almabefőttek közt pislogunk” (hínárok halak) – üzeni nekünk, és mi sejtjük, hogy mindeközben éppolyan tevékeny, éppolyan élő, mint a még rejtőzködő, vagy már ismert költőtársai.

  
  
 

Jahoda Sándor (1976) költő, író, az "Artisták cérnaszálon" költői csoport tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.