Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Kántor Zsolt: Élni hagyni és nem bántani (Báthori Csaba: Elemi szonettek)

 

Élni hagyni és nem bántani

 

Báthori Csaba: Elemi szonettek

Napkút, 224 oldal, 1990 forint

 

A magyar Rilke. Báthori Csabát így is lehetne aposztrofálni, hiszen tűpontos lírája és poszt-reneszánsz erudíciója méltán tette híressé őt komoly és hiteles megszólalásai kapcsán. Hölderlin, Beckett, Ted Hughes, Goethe fordításai ott sorakoznak a mértékadó könyvtárak polcain. Mostani kötete szonett könyv. Benne vannak a nagy elődök rezzenései, vízjelei, de mégis egyedüli, összetéveszthetetlen hang.

Aki nem kérdez, hagy élni, írja a költő a Százszorszép című versében. Jellemző darabja ez a gyűjteménynek. Érett lélekre vall. Majd így elemzi tovább: „Akkor jó visszatérni/ régi dolgokhoz, első lépteinkhez, – / csodát tesz bennünk minden egyszerű nesz/ a múltból. Aki nem kérdez, hagy élni./ Istent egyedül ő hagyta teremni:/ ez a legősibb százszorszép, a semmi.” A költő úgy reflektál a mindenségre, hogy belebújik. Magára veszi, mint egy teleírt, betűkből szőtt vászonkabátot. A kötet százkilencvenkilenc szonettet tartalmaz. Három ciklusból tevődik egyetlen könyvtestté. A természetfölötti (és alatti) dolgok, az apokaliptikus és futurológiai szintek így alkotnak kompakt konstellációt. Az első rész: Ikarosz leszáll. Jól példázza ez a traktátus, hogy minden egykor történt elbeszélésnek semmivé kell lennie ahhoz, hogy egy (plusz) új be tudjon törni a memóriába. A múlt darabkáit viszont újrafelfedezés gyanánt a befogadónak (avagy a világ-egész más szereplőinek) kell olvasatként mégis csak összeraknia. A második rész: Orfeusz felkerül. A le-fel szindróma következő stációja ez. Miért is ne? Pont Orfeusszal, aki ráfaragott erre a játékra. Telitalálat az utalásos páternoszter. A harmadik szoba: a Melankólia. Robert Burton óta tudjuk, aki A melankólia anatómiájában valóban a melankóliát használja "szemüvegként", hogy azon keresztül vizsgáljon és elemezzen mindenféle emberi értéket. Ezt a megoldó képletet Báthori is gond nélkül alkalmazza.

Báthori Csaba szonett-könyve: az olvasónak felkínált költői ajándék, bölcseleti és tapasztalati tárház, egyben művészi összegzés, – úgy is mondhatnánk: a dolgok leltározása. Segít visszanyerni az „egyes” és az „összes” között fellelhető, ama semleges térről kapott látást, újraszőtt, újraszült hitünket és pontosan érzékelteti, ami belső és külső világunkban láthatatlanul is befolyásolja a sorsunk. Több ízben utal arra a „széttöredezettségre”, amely a szerelem és egyéb szenvedélyeink egyenes következménye. Ebben kétségtelenül Francesco Petrarca, Szabó Lőrinc és Markó Béla humanista-parnasszista vonalát folytatja, nagyon korszerű nyelven, „elemi” erővel. Abszolút korrekt, visszafogott vehemenciával, distanciával.

Csak az tud így írni, aki minden érzékével rátapad anyagára, a nyelvre, amivel úgy bánik, mint aki belőle, tudniillik a nyelvből, a mindenkori gondolkodás hús-testéből lett maga is kimetszve, megalkotva. De hát mit csodálkozunk ezen? Minden általa lett. Csak nála a nyelv-kagyló néha mást is rejt. Emléket, „fagyott kenyeret”, ahogy A világ ébredése című vers is elárulja..

„Újév, - a múlt évben már nem halunk meg./ Szeretjük mindazt, aki nem halott./ Imádom őt, aki még nem vagyok,/ imádom ezt a föld fölötti földet.” (Újév, új idő) A szerző jól tudja, hogy semminek nincs magától értetődő jelentése. Azt utólag kapják tőlünk a testet öltött dolgok. S ezért nem árt az eredeti kontextusból olykor-olykor kitépni, kiszaggatni a már-már zárványként betokosodott elgondolásokat. A huszadik Melankólia-opus jól rögzíti ezt a hozzáállást: „Elég ennyi: hosszú álom kerülget/ és örökre elmeríthet, ha senki/ nem találja bennünk a végtelent./ Pedig épp az a hosszú örök élet.” Vannak a kötetben olyan nyugtalanító szöveghelyek, izgalmas megállapítások, ahonnan alig tud az olvasó visszatalálni (önmagához), annyira sűrű, több dimenziós jelentés-sűrűség fogadja ott bent, a vers gyomrában. De végül mindig meglesz a kijárat, ahogy Walter Benjamin téziseinél is, mert az út az olvasás során elágazik. És ahogy ez a rendkívül megfontolt költő, úgy a műélvező maga is, hazatalál.

  
  
 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.