Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Szeifert Natália: Labirintus Szentendrén

Hatszázhuszonnyolc hazai kortárs művész munkájából látható kiállítás a szentendrei Művészet Malomban. Elképesztő adat, egy ilyen léptékű művészeti esemény életre hívása már csak számszaki alapon is elismerést érdemel – a LABIRINTUS című óriás-tárlat szerencsére ennél jóval több izgalommal kecsegtet.

 

 

Labirintus ház

 

A több mint hatezer művészt tömörítő Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) labirintus hívószóval pályázatot írt ki képző-, fotó- és iparművész tagjai számára. A beérkezett, szakmai zsűri által válogatott pályamunkák seregszemléje a szentendrei kiállítás. De nem pusztán egymás mellé sorakoztatott műveket láthatunk, hanem – a szépen felújított épület tereiben – valóságos művészetlabirintusban járunk, amiben elveszni érdemes újra meg újra.

A kortárs művészetről ilyen nagyszabású pillanatképet, vagy ha úgy tetszik, keresztmetszetet adó tárlat szinte példátlan – de feltétlenül meg kell említeni a MAOE tavalyelőtti és tavalyi „nagy dobásait”, amik hasonlóan elképesztő adatokat tudhattak magukénak. 2012-ben a Fővárosi Nagycirkuszban megnyílt VALÓSÁG ÉS ILLÚZIÓ-n kétszázhetven, 2013-ban a több helyszínen rendezett NÉGY ELEM című kiállításon pedig már négyszázhetven művész mutathatta meg munkáját. Idén a LABIRINTUS teljes anyaga Szentendrén kapott helyet.

 

 

a képen szereplők b-j: Kálnoki-Gyöngyössy Márton, Sárkány Győző,
Aknay János, Dietz Ferenc és Feledy Balázs

 

Külön érdekessége az idei óriás-kiállításnak, hogy a megnyitóra elkészült egy installáció a Művészet Malom udvarán, a Labirintus ház, amelynek falain az összes kiállított mű digitális másolata látható. A koncepció megálmodója Sárkány Győző érdemes művész, grafikus volt. A kiállítás rendezője D. Udvary Ildikó művészettörténész.

 

A Labirintus ház belülről

 

Szeptember 7-én délután 3 órakor ez előtt a ház előtt hangzottak el a köszöntő szavak és nyitotta meg a tárlatot Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. A kiállítók közül harmincan szakmai elismerésben is részesültek. De nemcsak a számok érdekesek, sőt elsősorban nem a számok érdekesek, sokkal inkább a sokszínűség, az elképesztően gazdag anyag (táblaképek, fényképek, kisplasztikák, szobrok, installációk, stb.), a csodálatosan tágan értelmezett, sokfelől közelíthető labirintusok.

 

Labirintus kiállítás

 

Mi is a labirintus? Útvesztő, feladvány, játék, két dimenziós, három dimenziós, egyáltalán térbeli, időbeli, fogalmi dolog? Remény vagy reménytelenség szimbóluma? Apró vagy hatalmas? Falrendszer, a bőrünk mintája? Minden kérdésre végtelen számú válasz adható, valóságos válasz-út-vesztőbe juthatunk, de úgy hiszem, aki többször visszatér a LABIRINTUShoz/ba, annyit egészen biztosan látni fog, hogy ott egyáltalán nem csak elveszni lehet (és talán az sem biztos, hogy kivezető utat kell keresni).

 

Labirintus a Művészet Malomban

 

A tárlat egyetlen alkalommal jószerivel befogadhatatlan, úgyhogy érdemes többször visszatérni, ezt pedig 2014. október 10-ig meg is tehetjük. 

  
  

Megjelent: 2014-09-15 18:00:00

 

Szeifert Natália (Zirc, 1979) író, költő, szerkesztő

 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.