VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Kabdebó Lóránt: Az első olvasó döbbenete1
Az első olvasó döbbenete1
Munkatárs? Pontosabban: az első olvasó! Ez a szerep jutott az utóbbi évtizedben Dobos Marianne műhelyében a számomra. Amióta megszerette a számítógépen való munkálkodást. Korábban kézzel fogalmazott szövegek születtek a fehér papíron az ő számára is. Le kellett gépeltetni. Amelyet már alig mert utóbb átjavítgatni, hiszen akkor újra gépeltetni kellene. Én hamarább áttértem a számítógépes módszerre. Így maradt számomra az előkészítő szerep. Az üres lapot kellett előkészítenem. És a kész cikket utóbb nyomdakésszé alakítani, – „megformázni”. Vitatkozni az idézőjelek formátumán, a vesszők helyén, a bekezdések elhelyezésén. A gondolat és annak ritmusa oly igen különbözött mindig is a magamétól, hogy utóbb inkább magam hasonulhattam mondatszövéséhez, mintsem hogy rákényszeríthettem volna a magam gondolatmenetét. A Rózsaablak szinte mindegyik darabját is a maga megszületésének, és alkalmi helyére kerülésének, megjelenésének pillanatától ismerem. Mégis, amikor Bibionéban, a nappali forróság elől a szellős szobába olvasni menekültem, és elém tette az általa összeállított és Ondrejčák Eszter által megszerkesztett kötetet, döbbenten fogadtam a kaleidoszkóp-effektust: az ismert szövegek a válogatással valami döbbenetesen tanulságos újabb egységgé alakultak. Egy évtized gondolkozásának oly sokfelé figyelő mozzanatai olyan egységes új egésszé rendeződtek, mintha az új könyv egésze egyetlen lendülettel, most, a napokban született volna. Összeállt egyetlen egésszé. Mégpedig a legaktuálisabb mondandójú, utalásrendszerű teljességgé. Egy véletlen alkalom elvezette egy lengyelországi zarándokútra, és minden más munkáját, aktuálisan sürgető íráskényszerét félretéve egybehalászta az utóbbi évtized egymást kiegészítő sugallatait. Önismétlés nélkül egy terjedelmes könyvet alakított ennek az útnak az ihletésére. A częstochowai Fekete Madonna már egy hasonló csodával szolgált: Reymont Parasztokja hasonlóképpen egy megszenvedett mégis élhető világot rakott össze, példázattá az elnyomatás ellenében és a teremtett világból sugárzó abszolútum megérzékítésére. Piciny mozdulat? Összeállt, ami összetartozott, egyszerre találta meg okos szavakkal az evilági tennivalókat, összefüggéseket, és kapcsolta össze mindezt azzal a metafizikai sejtelemmel, amely éppen ennek, az evilágiténykedésnek az értelmét adhatja: a szenvedelmes ittlétnek ad értelmes távlatot, az Istennel teljes életnek keresi a magyarázatát és fejti fel értelmét. Lehet-e ellentétesebb távlat, mint a történelemben való ténykedés hatalmi és áldozati oldalának szembesülése és ellenében az abszolutumban való reményteli részesedés sóvárgása. A most-pontokra szakadó időnek értelmét keresni az időn kívüli létezésben. Nem kivonulással, nem szecesszióval, hanem éppenhogy a benne munkálás embert nemesítő izgalmaival. Két nép összetartozó ezeréves keresztény történetéből sűríti egybe könyvében a példázatokat, áldozatokat, mártíriumi pillanatokat, keserű csalódásokat és boldog egy-két felszabadult pillanatot, mégis az emberi létezés összegészére kisugárzó tanulságokkal tud szolgálni. Felszolgálni példákat, melyek bármely táján a világnak modell-értékkel példázatossá válhatnak. Két minorita szerzetes életútjának emlékezetét fényezte egy évtizeden át, megszállottan kutatta életük tényeit, veszekedettebben mint a szaktudósok, – és most veszem észre, hogy valójában nem is csak róluk volt sohasem szó, történetüket meg is hagyja – kihagyva könyvéből – a szaktörténészeknek. Az élet visszarendezését és az életmentést példázó szellemiséget igyekezett az eszményeit mindjobban elvesztegető Európa elé tárni. A legveszélyeztetettebb zugában mutatva fel példáit. A hatalmukat és nemzeti létüket veszítő közép-európai államok kínszenvedésre ítélt korszakaiból emelve fel a nemzeti létet is megszentelő példázatait. A béketeremtő építőt és a vészeket vállaló mártírt. Valóságos emberi sorsokba zárt istenihivatással sugárzó példaembereket. Nevezzük őket meg: Kelemen Didákot és Wojciech Topolińskit. Akikben sűrítetten megmutatható az az energia, ami ennek a két népnek a példázatos történetéből szétsugárzódik. Mert a könyv mindegyik története, bemutatott sokszáz szereplője ezt az energiát sokszorozza azután. A történetek izgalmas olvasmánnyá, példatárrá is összeállnak, a két nép történetében értelmezhetjük az emberi történelem egészét is, – letehetetlenül. De ezt az olvasmányosságot a példázatok sugárzása, energiasummázata biztosítja. Minden újabb történettel újabb életút-lehetőséget illeszt vizsgálódóan a kereső emberek elé. Azt szálazza össze, amiről a köröttünk mesterségesen alakított Európa napról-napra újabb és újabb igényekről lemondva készül elveszteni önmagát. Kaleidoszkóp-effektus? Szétrázzuk létezésünk értelmét vagy egy finom mozdulattal próbáljuk visszailleszteni a Teremtésben eleve összerakott ősképzetet? E könyv szerint van értelme komolyan vennünk önmagunk részvételét az evilági létezésünk alakításában. Mert ezen keresztül lehet kiteljesíteni a Teremtés tervét, elősegíteni, hogy általunk valósuljon meg és teljesedjék be a létezés értelme. Élnünk kell életünkkel, hogy részesei lehessünk a létezés teljességének. Résztvevőnek lenni – egy isteni tervben, amely számunkra csakis a véletlenek sorozataként jelentkezik. Egy ilyen véletlen sorozatot gondolt végig ebben a kaleidoszkópban Dobos Marianne. És megtalálta hozzá a szuggesztív formáltság megnevezését: Rózsaablak. Miként T. S. Eliot Az üresek című versében (magyarul Szabó Lőrinc fordításában) az emberi történet megváltódását reménylette. A cselekvés és a létezés összefonódására rácsodálkozva. Aktív zarándokúttá emelve az életutat: hacsak felnem ragyognak ujra a szemek, mint az alkonyi halálország örök csillaga és százlevelü rózsája egyedüli reménye az üreseknek. Avagy Dobos Marianne könyvének szereplőire hivatkozva: Woytiła misztikáját Ratzinger tudós metafizikáján átszűrve fogadja magába, beleplántálva mindezt történetei példázataiba. Rózsaablakká összerendezve. 1 Kabdebó Lóránt, Az első olvasó döbbenete írását, amelyet felesége, Dobos Marianne Rózsaablak címmel megjelent (Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság, Budapest, 2014. 172-174.) kötetéhez utószóként fűzött, Dobos Marianne bocsátotta lapunk rendelkezésére.
Megjelent: 2022-09-17 20:00:00
|