Keresés a honlapon:

Erdélyi Z. János: Széljegyzetelő fény-orgonista – Ficamos képzet-futamok társítása Halmai Tamás Kleopátra aranyhajói (Szécsi Margit-széljegyztek) című kötetéhez

 

 

 

 

 

Széljegyzetelő fény-orgonista

Ficamos képzet-futamok társítása Halmai Tamás Kleopátra aranyhajói

(Szécsi Margit-széljegyztek) című kötetéhez

 

Akárha tárlatot járnánk be egy tágas keretű, mozgatható reflektor-állvánnyal, amelynek különböző pontjain irányítható, koncentrált sugarú fényforrások (spotok) helyezkednek el.

A tárlat képei: Szécsi Margit-versek.

Az állvány mögött az éles – és minden apró részletre érzékeny – szemű „fővilágosító” áll: Halmai Tamás.

A terem majdnem sötét, csupán annyi rejtett világosság dereng, hogy lássuk, hova lépünk. Halk zene szól, inkább zizeg, alig érzékelhetően szinte motoz a homályban, mint óvatos állat mancsa gyűrött avaron.

A lassan mozgó állvány megállapodik. Mintegy varázsütésre valamennyi égő kigyúl: szinte elénk vetül az első vers, áttekinthető-olvasható teljességében, mint összes színét egyszerre felragyogtató festmény. Ugyanakkor megszólal a teljes zenekar, felharsan a tutti, mintha mindegyik hangszer, mindegyik szólam egymást túlzengve igyekezne saját örömét – vagy éppen fájdalmát – tudatni a világgal.

Majd hirtelen csönd.

Az állvány fényei kihunynak – egy kivételével. Ez az egy a vers első – vagy első néhány – sorára irányul. De nem akárhogy! Nem szemből, amitől szinte plakátszerűen jelenne meg a puszta szavak egymásmelletiségéből a szövegkép, hanem valamely váratlan pozícióból (alulról, oldalról, felülről, ferdén fel-le, jobbra-balra). A felragyogtatott szöveg-metszet a „széljegyzetelő fényorgonista”, Halmai Tamás ujjai nyomán új életre kél; lehámlik róla az elsődleges, az evidens jelentés, hogy azután előbukkanhassanak, előtűnhessenek az addig rejtekező érzelmi-gondolati mélyrétegek.

A szerző előszeretettel alkalmaz súrlófényt, ami még plasztikusabbá, még érzékletesebbé árnyalja az egymáshoz-egymásba érő, nem ritkán egymásra torlódó, egymást átfedő részleteket, szövegrétegeket.

Vált a fény, újabb pozícióból tűnik elénk az előbbi, avagy immár a következő versrészlet. S valahányszor változik a fénysugár iránya, annyiszor szólal meg mindig más és más hangszer, másik szólam, új motívum, szoros harmóniában a látvánnyal.

A „széljegyzetelő fény-orgonista” varázslatával, a zene által támogatottan jelennek meg a Szécsi Margit-versek, elénk tárván rejtőző, első olvasatra sokszor észrevétlen titkaikat.

S amikor végül az utolsó vers utolsó részletét megvilágító fényforrás kialszik, némaság telepszik a világra, majd ismét nappali világosság árad szét a kiállítótermen, s mi úgy indulunk a kijárat felé, vissza-visszatekintve az emlékezetünk falán sorakozó versekre, mint aki újonnan szerzett kedves barátaitól búcsúzik.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-06-28 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.