Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Nyírfalvi Károly: Hagyom a rendet


(Weiner Sennyei Tibor: Gül Baba)

A kis könyv már első olvasásra is a bölcsesség ékszerdobozának tűnt, bár nem értettem, mi a csudának ír mostanság Gül Babáról afféle fiktív életrajzot.
A szerző azért az utószóban megmagyarázza, ahogy nekem is meg kellene, miért készülök recenziót írni egy megmagyarázhatatlanul finom könyvről, amikor bőven elég, hogy jó olvasni, gondolkodóba ejt, tágítja képzeletem határát.
Olvasás közben egyszer csak papírt kezdek keresni, tollat fogok, és írok valamit, amiről magam sem tudom, miféle műfajba sorolandó.
Azt is tisztáznom kellene, miért, miféle rossz szándékkal jutnak eszembe az alábbiak: kicsit mintha divatos lenne, kicsit mintha eldöntetlen lenne, mit is akart mindevvel a szerző, túl azon, a nem is olyan önző szemponton, hogy maga is megértsen valami szavakon túli jelenséget.
Olvasás közben ilyesmiket vetek a papírra: távol keleti költészet, mintha finom kis példázatokat, koanokat olvasnék zárt, mégis nyitott formátumú prózában, de eszembe jut a szufi költészet megannyi epizódja, bekezdése.
A fejben formálódó versekről csendesen eldöntöm, talán mégis inkább négysorosokat kellene írni Omar Khajjám mintájára , az olyan stílszerű lenne, de nem megy, göcsörtös volna, hiszen a próza is olyan szépen szárnyal, és mindent rám bíz, az olvasóra, majd hirtelen csapongással beugrik, lehetne mottó egy mondat Füst Milán Ez mind én voltam egykor c. könyvéből, hiszen valamiképp még a környezet, a helyszínek is azt idézi.
És itt meg kell állnom, mert annyira nyitott és zárt, spontán és tudatos Weiner Sennyei Tibor prózája a sodró lendületű versbetétekkel együtt, hogy inkább elhallgatok, és ideidézem a magam göcsörtös értelmezéseit, versformájú jegyzeteit, legyen így töredékesen is egész, ami végképp eltörött, mert legalább annyira igaz a fikció, mint amennyire felejtendő olykor a való, ami megtörtént. Ahány mesélő, annyi történet, és ahány olvasó, még egyszer annyi olvasat.
Ez itt az enyém:

Lapszéli jegyzetek

         Ez mind én voltam egykor
                                     Füst Milán


Aki keres, nem ismeri a célt.
Ha nem tudja, mit keres,
mégis felismeri talán.
Padlások mélyére merül,
pincék magasában turkál.
Aki keres, valamire rálel,
nem ismer nappalt, éjszakát.
Kettő között a tűhegynyi esély.

Minden rózsa kertésze,
minden kertész rózsája,
ismer minden szirmot,
minden tövist, minden
illatot, tökéletes fegyver,
teljesen hasztalan, mindenre
emlékszik, mindent elfelejt,
hogy újra töltsed, akár az
elmét, a foltozott üstöt,
a cserepeire tört csuprot
más térből, más időből.

A külső világban nincs otthon,
a belső világban nem ismer mást,
elindul bárhová, otthona a sehol,
meg sem érkezik, keres-kutat
valami után, minek még nincs neve.

Az illat elillan,
az idő éppúgy:
megfoghatatlan, képlékeny
réteg az omlékony érme
két oldalán.

Rögzíteni a mulandót, mint
feslő árnyékot a falon egyetlen
illatban az idő foglyaként; csak
a lehetetlennek van értelme,
azért indulni el, miről csak
reméled, valahol az út szélén
lapul észrevétlen egy kőben,
egy levélben, egy ágban.

Csupán csak elkezdeni,
remélni: végtelen, valaki
majd folytatja, később
valaki befejezi...

Miért a múlt? Mert az a jelen.
A könnyű pillanat elillan
s már jövő, vagy múlt,
forog a nagy kerék,
nincs múlt, jelen, jövő,
csak szinek, szirmok, tövisek,
csak színterek, kínok, örömek,
ahogy forgatod, egyre forgatod a
varázsdoboz lencséjét
a vakító napfényben, pedig
szürkül, hanyatlik a kor...

  
  

Megjelent: 2014-08-10 14:52:32

 

Nyírfalvi Károly (Békéscsaba, 1960 - 2017) költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.