Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Kántor Zsolt: Talált: ál-apokrif – Havasréti József: Nem csak egy kaland

 

 

 

 

Talált: ál-apokrif

 

Havasréti József: Nem csak egy kaland

Magvető, 288 oldal, 3299 forint, 2017.

 

Budapest, 1973. Egy kutatócsoport új tudatmódosító anyagot tesztel. A regény tudománytörténeti háttere a Szára István pszichiáter és munkatársai által az ötvenes-hatvanas években ténylegesen végzett kísérletsorozathoz kapcsolódik, néhány motívumot feldolgoz az akkoriban publikált orvosi szakirodalomból, de természetesen a valóságban semmiféle, a regényben említettekhez hasonló esemény nem történt.) A kutatócsoport tagjai részben az előző regényben (Űr-érzékeny lelkek) már megismert szereplők: Aron Suler, a sztálini idők Moszkvájában hírnevet szerzett, majd bebörtönzött orosz-szovjet pszichiáter, aki rejtélyes körülmények között bukkan fel Budapesten; Nyírő és Gutmann magyar orvosok, és még több más személy. A csoporton belül feszültségek alakulnak ki, a szereplők eltérő céljai és (olykor önmaguk előtt sem világos) titkos, belső motivációik miatt.


A regényben mellékszereplőként feltűnnek a hetvenes évekbeli budapesti underground művészet egyes szereplői, egzaltált kulcsfigurái, hangsúlyozva a történet azon dimenzióját, mely szerint e kísérletsorozat a benne résztvevők számára messianisztikus kitörést jelentett a kommunizmus sivár és szürke valóságából, és valamiféle "kozmikus utazás", "okkult megismerés", illetve a vallási üdvözülés bizarr lehetőségét is magába foglalja

A kísérlet egyik magyar résztvevője a saját útját járja: extrém hallucinációinak engedelmeskedve próbálja az eseményeket uralma alatt tartani. Valójában a csoport minden tagja ábrándokat hajszol, szerepet játszik, színlel. A logikus hálóként egybeszőtt elbeszélés-szálak Suler korábbi tevékenységéig ágaznak, amikor is az egyik újítását a sztálini beruházásokon dolgozó foglyok kondicionáláshoz használták fel. Pszichózis és mitológia, a nyugati ellenkultúra illúziói, a tudomány messiási dilemmái, valamint a „fejlett” szocializmus nagyon ismerősnek tűnő, bornírt processzusai állnak össze organikus tablóképpé a szöveg regiszteri között.

Az Űrérzékeny lelkek elolvasása után nem volt ennyire határozottan kellemes és artikulálható víziónk. A mostani kötet tiszta képet teremt a konstellációkról. Először Vass Norbert írását néztem meg a Magyar Nemzetben, a regényről. Íme, egy részlet belőle: „Errefelé nincsenek hősök, márpedig híjukkal különösen lassan vánszorog az idő. A hetvenes évek Budapestje neonnal cicomázott, golyó lyuggatta homlokzatok mögött várta, hogy meglóduljon végre. Hiába. Ez a sercegő, ízléstelen pompa csak egyértelműbbé tette a mozdulatlanságot. Dohányfüstös-dohos, állott álvalóság homályosította azt a kort. Képtelenség lehetett kilátni belőle.”

Igen is meg nem is. Több ez, mint aminek látszik. Átgondolt kompozíció. Másrészt (direkt) túlírt tudatfolyamként is definiálhatná egy skolasztikus. (De én nem vagyok az.) A benne dagonyázó kishitűség és az ugyanakkor rendre fel-felbukkanó extravágáns nagyravágyás morbid elegye maga is egy szer. (Szinte megcsap a holdarcú nő illata, amikor benyálazom az ujjam a kötet lapozása során.)

Ladányi Péter recenzióját is megtekintettem a Litera.hu oldalán. Íme egy kitűnő részlet belőle. „Műfaját tekintve, a science fiction a kiindulópont. S a túlélőket még a zárófejezetben is erősen foglalkoztatja az űrlények beavatkozása. Havasréti kölcsönveszi a sci-fi és a kalandregény eszközeit, ötvözi a horror, a rémmese és a krimi elemeivel. A sci-fi ugyanazokról a problémákról beszél, mint az úgynevezett magas irodalom, csak más eszközökkel. Lásd Lem vagy Bradbury. A fantasztikum itt kötelező. Ugyanakkor a Nem csak egy kalandban erősebben jelenik meg a földi, jelesül a budapesti valóság: füstös presszók, a Józsefváros kísérteties légköre, a roskatag budai Intézet, melynek falát átitatta a szenvedés. Az egyik szereplő az utolsó kísérlet előtt így jajdul fel: "A belváros házai esetlen szürke hernyók, melyekre neondíszeket aggatnak. A mellékutcákon szinte bugyborékol a sötétség. Az emberek fejében szintén. Istenek, isteneim, hol élek én?" (233)

 

Először Norman Mailer Amerikai álom című könyve ugrott be. Azért ő, mert vele kapcsolatban merült fel az a gyanú, hogy a jó textusokat iható-ehető drogként használta, emésztette magába, esetleg egy újabb textúra (mixtúra) kikeverésének céljából, vagy az extázis kiszínezésének, filozofikusabbá tételének óhaja is vezérelte. Plusz az elért mámor-szint megemelését akarta „el-írni”. (Akár egy dalt vagy egy illatot. A lelkével falta a szöveget.) A bio-horror persze eleve nagyobb eséllyel indulhat ebben a számban. A pszichedelikus „kották” pedig már az íróasztalon dialógust kezdeményeznek az atmoszférával. Tudjuk. De a Szerb Antalt szerető olvasó is élvezheti Havasréti néhol káprázatos miliő-leírásait, életteli párbeszédeit. (Havasréti egyébként ragyogó, magával ragadó könyvet írt Szerb Antalról, szintén a Magvetőnél.)

A kötetből megismert házibuli-rítusok, drogkísérletek, az alkoholba áztatott nappalok és felforrt alkonyok, végső soron egy-egy szelet szabadság birtoklásának az olthatatlan vágyát jelzik. A hidegháború apokalipszisétől való eltávolodás iránti óhajt. A Nem csak egy kaland arra mutat ugyanis rá, hogy az úgynevezett szuperhatalmak a versengés jegyében óriási kísérleti laborrá alakították a földet.

Úttörőket és kiscserkészeket, partizánokat és maffiózókat ugrasztanak egymás torkának. Ahogy Ottlik Géza írta, a regény nemcsak mondani akar valamit, hanem lenni akar valami. És ez a mű így lett (meg). Egy teszt. Szöveg-én. Égbolt-csepp.

A fikció itt is sűrű poszt-humán anyagból táplálkozik, organikussá abálja az imaginárius és a reális kapcsolatát. Fikcionáló eljárásai, tudatszerkezete, panorámája lehetőséget ad arra, hogy a befogadó rekonstruálja a saját tapasztalati-emlékezeti világát. Havasréti írói hozzáállása rokonszenves, mert a befejezett jelen légiesítését szolgálja, és mint epikai feladatot, jól megoldja. Művészetszemléletének szövete alkalmas a nyelvi közölhetetlenség és közölhetőség szerteágazó bonyolultságának érzékeltetésére. Benne van a Camus-féle lázadás. a Chardin által képviselt, szűrt gondolkodás, a Beckett féle ambivalens magatartás. Történetmondásából nem száműzte az asszociatív, metaforikus elemeket. A szövegének anyaga van. A mikro-káoszok is a regény motívumszövésének a szolgálatában állnak. Itt a pillanatnyi kollázs, a féloldalnyi patchwork mind-mind az életkép-el-írás „tipográfiáját” hivatott átlelkesíteni. Groteszk, rezignált, ál-hedonista.

Lehet-e tudatmódosító szer az olvasott könyv? Beleszólhat-e a hús, a vér és az idegek működésébe egy szöveg? Van-e hatalma a nyelvnek arra, hogy eltérítsen egy gyilkost a szándékától, a megfelelő idő-résbe csúsztatva a könyv-béli retorikai maszkot? Feltétlenül. A szóba belegondolja Havasréti a valóságot, és úgy írja le a múltat, mintha kitapintaná. Ehhez kell egyfajta lendület, horribile dictu, mánia. Ami már-már kiveszni látszott Mándy és Csáth Géza óta az irodalmárokból. „Isten országa nem beszédben áll, hanem erőben.” (1. Korinthus 4. 20.)

A könyv egy laza trilógia második része. Kíváncsivá tett a szerző, hogy miként múlik el (majd), ami meg (is) marad? Mert minden „várakoztatás” smaragd. És ha telitalálat lesz, mert érteni és élvezni egyaránt hagy. Ajánlott olvasmány, 2020-ban is.

 

 

 

  
  
 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.