VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Rimóczi László: Tejszínhab macskakövön – Király Kinga Júlia: Apa Szarajevóba ment című regényéről
Tejszínhab macskakövön
Egy diktatórikus, brutális elnyomórendszerben felcseperedni akkor sem könnyű, ha a szülők minden eszközzel megpróbálják leplezni a terrort, hiszen egy gyerek mindig átlát a színjátékon, és ha az apafigura lekerül a színről, a darab könnyen tragikomédiába fordulhat. Király Kinga Júlia: Apa Szarajevóba ment című regénye keserédes emlékekkel átszőtt, bizarr útikönyv is lehetne. Zord múlt, benne egy ezerszer elgyászolt apával, aki a hiányával van csak jelen lánya életében. Az alapok túl korán rakódnak le, hibásan rögzülnek, az elfojtás és megfosztottság azonban végig megmarad a pszichében. A gyerekkor túl korán ér véget, az illúziók túl hamar foszlanak szét, túl hamar fel kell nőni, a lánynak serdülni sincs ideje: „Miután apám elment tőlünk, anyám még abban az évben megőszült, öregebb lett a nagyanyámnál, aki szerint rossz géneket hozott, ezért lett olyan aszott, és soha többé nem mutatkoztunk ruhátlanul egymás előtt. A testemről épp csak annyit tudtam, amennyit a havi baj kapcsán tudni lehet, ezt is anyám követte, ő karikázta be a naptáromban, s mielőtt megjött volna, minden alkalommal a mosógépre készítette a betéteket meg az algopirint.” Zűrös kapcsolatok előzik meg a zarándokutat, a fiatal román nő idősebb férfiakban keresi elveszített apját, a vezeklés áldozathozatallal vegyül. Apja huszonhét év után hírt ad magáról, a nő pedig felkerekedik, és nekiindul, hogy újra találkozzon vele. A szürreális tripekben bővelkedő, viszontagságos utazás Bosznián keresztül, eldobált cigarettacsikkeken és bepálinkázott turista-szittyákon át vezet. Egy fura, vegetáriánus, new age-bolond hippi paleoasztronauta szegődik nyomába, akivel viharos viszonyba is bonyolódik. A pasi nem túl dögös, nem túl izgalmas, inkább amolyan kétdimenziós karikatúra, mégis van benne valami izgató, vagy talán csak az idegen föld, az egymásra utaltság és az olcsó motelek romantikája mindez. A nő abban a reményben vállalja be a spontán röpkapcsolatot, hogy a másik majd megoldja, megfejti, ha ő már nem boldogul magával, és talán azért is, hogy végre kikopjon belőle a múlt, a rengeteg egzisztencialista kérdőjel és minden ragaszkodás, feloldódva az elviselhetetlen könnyűségben. Ha ez ilyen egyszerű lenne. A regényt bátor, szókimondó, ugyanakkor magas irodalmi igényesség jellemzi. Helyenként megrázó líraisággal ábrázol, néhol hűvösen ironikus, majd derűs nyelvezete hirtelen komorodik emlékképekbe, miközben a zaklatott múlt kitartóan szentesíti küldetését. Magabiztos mű, nem próbálja üres képekkel kitölteni a mondanivaló hiányát. Elegáns pornóbetétek, érzékelhető, húsba maró kalandok. Szemérmetlen, ahol szemérmetlennek, és szemérmes, ahol szemérmesnek kell lennie. Updike kurzív mesélőkéje találkozik Beckett belenyugvó, kilátástalan tárgyilagosságával. Céltudatos, erős, diskurzusindító mű, teljes mértékben a mai világ mai emberéhez szól. A szöveg keserű-vagány dallama már-már újszerű műfajt teremt. „Fáradt voltam, közönyös és lestrapált. A szarajevói kitérő, amit valójában apám miatt vállaltam, éppenséggel tőle távolított el leginkább. Ugyanakkor közelebb vitt anyámhoz, akinek a hangja legjobb esetben is homokszemcsék közti fuvallat volt, én pedig jó ideje azt latolgattam, hogyan válhatnék homokszemmé, mekkorára húzzam össze magam, hogy ismét közelről érezzem a kávéillatát.” Nem az a szomorú, amit kimond, hanem amit nem. Őszinte és beszippantó írás. A kétségek s vadiúj benyomások közt eligazodni próbáló nő bolyongását visszaemlékezések szakítják meg, egy kettétört élet kényszeres gondolatai. Hol rezonál rá a külvilág, hol félreérzi, hol képtelen eligazodni rajta, ám a főkarakter befogadó, már-már túlságosan is. A meglelt, Németországban élő apa magához költözteti vér szerinti lányát, aki minden erejét megfeszítve próbálja tudomásul venni, hogy az elveszettnek hitt felmenőnek már új nője van. A lakás idegen díszlet, idegen tér, egy új, színesebb, illatosabb és minden tekintetben jobb világ, de mégsem az ő világa. Ennek megemésztéséhez nem lehet eleget inni. Amint magára marad az új környezetben, újra előveszik vergődései, anyjától örökölt görcsös megfelelési kényszere és érzései közt ellentét feszül. Hiába ad időt magának, nem tudja eldönteni, szeresse vagy gyűlölje apját, amiért elhagyta őt. Hogy a dramedy minden részletre kiterjedjen, és az ambivalencia is méltó helyre kerüljön, mostohatestvére szobájában szállásolják el: „Egyetlenegy mondat kellett volna, hogy úgy érezzem, érek annyit, mint ez a Kitty, akiről ők ketten sose beszélnek, de mindabból, amit mások mondanak róla, már kapiskálom, hogy nincsen szüksége alamizsnára, van saját élete és saját pasija. Íme, apám mintagyereke – akár azt is mondhattam volna, hogy: hitünk szent titka –, aki úgy befészkelte magát a képzeletembe, hogy minden szabad percemben róla fantáziáltam, pontosabban: hozzá mértem magam.” Apa még egy éttermi állást is szerez az előkerült lányának, ahol formaruhás rabszolga lehet, de ennyi még mindig nem túl marasztaló, kevés a happy endhez, és legfeljebb annyira étvágygerjesztő, mint tejszínhab a macskakövön. Felejteni nem lehet, felépülni pláne, és az az eszköz sem áll rendelkezésre, melynek segítségével teljesen kibontható egy megtépázott lélek. Az elszenvedett tapasztalat, a megaláztatás és szégyenérzet mindig jelen lesz, tökmindegy, milyen színű a tapéta. Menekülés, de nem megmenekülés. Már a hazatérés sem hazatérés. Néha jobb úton lenni, mint megérkezni. Egyedi és újító alkotás, a szerző páratlan történelmi és irodalmi háttértudást bizonyít, mintha a dokumentumregény találkozna a családregénnyel. A klasszikus női arányok merész parafrázisa. A sajátságos, életigenlő melankólia végigkíséri a művet, a kérdés pedig állandóan ott vibrál a sorok közt: „Mi juthat a nagyvilágból egy erdélyi nőnek?”
Király Kinga Júlia: Apa Szarajevóba ment, Kalligram, 2017
Megjelent: 2020-02-19 18:00:00
|
