Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Kántor Zsolt: A valóság: nyersfordítás – Döbrentei Kornél: A harapófogó öblében (Válogatott versek, 1967-2018)

 

 

 

 

A valóság: nyersfordítás

Döbrentei Kornél: A harapófogó öblében

(Válogatott versek, 1967-2018)

 

Kemény Zsigmond több mint száz éve kultúra-technikaként pozícionálja az olvasási tevékenységet, amely túlmutat az artisztikum körén. S a polgárosodás és a szellemi felemelkedés létfeltételeként aposztrofálja. A digitális kor közege még hangsúlyosabban megköveteli, hogy gazdagítsuk, árnyaljuk saját világunkat.
Hagyjuk, hogy megszólítson bennünket a könyv. Az írás. A leírt beszéd. A Logosz.

 

                    „Az esztétikai megszólítottság manipulálhatatlan formája a hatásnak, túlfut az értékek horizontján.” Írta Kulcsár Szabó Ernő.1 Mennyire így van? Igen. A műélvező szubjektum nem mindig hallgat a tankönyvekre. Nem mindig fogad szót a filológiai útikalauzoknak.

                           Tehát: csak részben függ az olvasói ítélet a kor széptani ideáljától, a befogadás többet tesz ennél, az olvasás művelete alatt nemcsak az adott munka beillesztése történik meg a kánon aktuális regiszterei közé, hanem bekövetkezik egy konfrontáció a korszellem és az egyéni ízlésvilág között.

                 Az értelmezés kiszámíthatatlan és tervezhetetlen felfedezőút. Maga a receptor is történeti képződmény, nemcsak a szöveg. Az olvasó lélek érez. Ezt a kommunista esztétika tiltani szerette volna, mert ez által fény derült volna arra, hogy nemcsak anyag az olvasmány, hanem spirituális mozzanat. Ha a befogadó megszólítottá válik az olvasás folyamatában, akkor, még ha kánonon kívüli is az érintettség tárgya, a mű felülírja a korábbi vélekedések, trendek, kultuszok struktúráját. S létrejön az új szemlélet. A textusnak nincs receptje. Nincs két egyforma hatás.

              Nemcsak az értelmünkbe és érzelmeinkbe van beleírva a szépérzék, hanem mélyebben, az ösztöneinkben is munkálkodik. Egy érző és akaró ember (A szerzőre gondolok) beszédére olvasás során az olvasó egész személyisége rezonál. Amiben az irodalmi értékskála csak egy momentum. Döbrentei Kornél szembemegy a mindenkori divattal. De a jelenlegi beszédmódok piacán sem találni hozzá hasonló karaktert. Lehet persze hasonlítani neves elődökhöz, de igazából egyedülálló. Miért?

                     A kötet egyik legfontosabb verse ad választ erre. A Hangulatjelentés Berzsenyi Dánielnek. Ebben a szövegben találhatjuk a recenzió címét ihlető sort. „Csak nyersfordítás a nyűhető valóság, a lélek csengettyűit sajdulat rázza. míg toboroz szavakat, mind a mondhatatlan gondolat, mit az agy kényszerűen a vérbe ürít.” (102.)

                Nemcsak szerepváltozatok hordozója a szerzői én, hanem diskurzusgyártó, aki a diskurzust birtokolja. Egy új magatartás letéteményese. Persze a letét nem a kisajátítás záloga, hanem egy eddig kevéssé ismert illetékesség és jogosultság, ami bátran vállalja, hogy ő is egy átfogó dialógus terméke, alanya. Aki épp kibeszél a diskurzus kulisszái mögül. Ez által unikális kontextust teremt.

            Az első ciklus: A skorpió jegyében, kitűnő prológusa a világszemlélet és a beszédmód összehangolásának. A tenger, A katedrális és a Hemingway ihlette dal, A jelen idő mondókája mind markáns elégia-óda s himnusz. A tenger külön exegézist érdemel. Már csak Nagy László vadonatúj értelmezése miatt is.

                Döbrentei tudatában van az artikuláció lényegi tulajdonságával. Azzal, hogy a legegzaktabb tényvilág is nyelvi megszólaltatásra szorul. S ez a közvetítés dolog és jelentés között a magyarázat kötelessége. Magyarázat. Ilyen zseniális módon is jelzi a magyar nyelv, hogy a történés csak nyersfordítás. A reflexió teszi elbeszéléssé. Művé.

                  A második ciklusban a Szökőév. A Teli szájjal, a Gólyalábon, a Naplövő és a Karácsony, 1956. mind-mind különleges módon, műgonddal strukturált logosz-felhőkarcolók. A Karácsony három darabja a Szentháromság paradigmáját mutatja be. Megnyugtató, hogy teológiailag is új keletű ihletettség navigálja. Mert a Fiúval kezdi az események regisztrálását. Az Atyával folytatja. (Milyen ravasz módon adja át a legnagyobb tekintélyt az Örökkévalónak: középre helyezi Őt.) És a Szentlélek a harmadik „szoba”, ahol a harci miliőben üdítően szökken a plafonig egy labda. Parázs a valószerűség játéktere. Apokalipszis és zsoltár. Példabeszédekkel sózva.

             Grammatika nélkül képtelenség az interakciók dekódolása. A dolog és a hatás között ott az összepréselt hang. A leírt, és a hangzó beszéd. Persze a költői koncepció szólaltatja meg tárgyát, de a sorok és szóközök lélegzése, vérkeringése nemcsak a szavak tagoltságát jelenti, hanem a személy jelenlétét. Valaki rendtartás szerint használja a nyelvet, a magyart. Fantasztikus lehetőség. Kiérződik Döbrentei textusaiból a továbbgondolás igénye.

                    A Naplövő a harmadik rész a kötetben. Kiemelkedik a Nevető Jézus. Megint nem vallásos próféciák kanyarognak a fantázia sztrádáján, hanem az inspirált gondolat-domborművek aurája. A ciklus másik nagy oratóriuma, a Júdás magánbeszéde. Az Árnyékszelídítő -ről nem is beszélve. Az is fantasztikus korrajz. (A napkelte, mint majomülep. Groteszk, de áttételesen az. )

               A szerzői én nemcsak az irodalmi kontextus-diskurzus terméke, hanem Isten teremtménye. Ezt nevezik az ateista tudósok idealista felfogásnak. S valóban az. Ideális szemlélet. Szemlélődés. A kegyelem szövete, amit át-, meg átsző a bibliai törvény szövege, aurája. Organikus szemlélet. S a szöveg, ami íródik a teremtmény fejében, egy lehetséges vers vagy széppróza, a szellemiség, az inspiráció lüktetésével jön világra. Mondhatni: a metafizika súg. S akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezetnek.

                A negyedik etap: Amikor a szippantók megjönnek. S rögtön a cikluscím után újfent egy nagy ellenpont az első vers. Honvágy egy álom után. Zrínyi Ilona, Martinovics Ignác emlékversei, szépek, eredetiek: „Délibábol a békénk petárda-nyárban.” (Egy Martinovics arcképre) S a többi közül kiugróan emelkedik fel a Rebellis türelem.

                 Az írás, mint hagyomány, benne áll a történeti időben. A szavak tanúskodnak valamiről, ami már nincs jelen. De felmelegítésükkel bejön a szobába az illat. A megidézett kor, a kert, az erdő, a tenger és az égbolt atmoszférája. A Szép szimbolikus, de Döbrentei konkrét képekkel övezi az absztrakt kontrasztot.

                Az 5. idő-szakasz, 92-96. (Ötödik ciklus) versei is erősek, tömények. Méz-sűrűségű textúrák. Az Elmaradt vezeklés a címe a résznek. Jelzi a rendszerváltás dilemmáit, bajait. A felszabadítás szomorúsága című versből idézek: „Hergelt herékkel tombol a vörös toportyán.” Másik nagyon kompakt tűnődés Az ács fia. Jézus Krisztusról egy „bizseregtető esszencia.”

               Ahogy a Döbrentei szöveg jót áll saját retorikájáért, feltételezi annak jelentésképző erejét. A beszédpartnerek: szerző és befogadó, ugyanarra emlékeznek, amikor olvasnak. Mindenki más módon. Az asszociációk nem zárják ki a félreértést. De az újraértés, az újraolvasás mindig rátalál a mű belsejébe vezető ösvényre.

               A hatodik ciklus már teljesen mai. A horgony ördögszarván. Mit emelek ki? Nehéz, mert mind különleges. A Betilthatatlan szívdobogás a recenzens legkedvesebb darabja. De az Isten-kód és az Út menti Krisztusok is egy újraírt kánon kalendáriumába valók. Az elzáródó diskurzusok lebontásáról van, legtöbb esetben, szó. A természet ihlette gondolat nyelvként lép elő a létszemlélet kertjében.

                     A hetedik, befejező rész a legnehezebb súlyú szövegek tára. Ajánlások könyv. A Petrás Máriának írt, Mária kertje: dacföld olyan, mint egy zenemű. prelúdium és fúga. Szép is, mély is. Van benne klasszikus rész és nagyon mai rész. Ütős szintézis-szintaxis. Az egybekomponáltság intuitív szét-hangzások akkordjain ugrál. De a Szervátiusz Tibor-vers (Belépve a Fájdalom kapuján) is megér egy misét. Történelmi tabló. S még annál több. A „vallomásos”, személyes költészet dekonstrukciója. A Rovásírás egy emlékoszlopra Tormay Cecil hommage. Tűpontos indítással: „Diadal-oszlop ez, nem akasztófa. Talán már nem tagadjuk meg kakasszóra.”

                     A humor és a tragikum egybegyúrva. Finom, be-, és ki- metszésekkel huzagolt ornamentika. A nyelv permanensen újraalkotja önmagát. Egy új, reflektált aspektus. Íme! A nemzet harapófogója.

 

1 Kulcsár Szabó Ernő: A megértés alakzatai. Bp. Alföld Könyvek, 148.

 

 

 

  
  
 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.