Videó

Hozzád sóhajtunk – Bicskei Zoltán filmetűdje
A Magyar Művészeti Akadémia videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Kántor Zsolt: A limes terminusa – Turczi István: Deodatus

 

 

 

 

A limes terminusa

Turczi István: Deodatus



Deodatus révén Turczi István egyetlen kötetével, úgy képes volt felülírni két évtizedes alkotói tevékenységének esszenciáit, úgy képes konzisztens módon és koherens nyelvi ornamentikával/ architektúrával beírnia magát a mindenkori kánon kontextusába, hogy a maga és a költészete számára annak a bizonyos radikális és pillanatnyi megújulásnak az esélyét teremtse meg, amit minden új-érzékeny és új-komoly poéta álma. „Felismerte magát a tájban és magában a tájat.” (Ha ez a történelem)

Műfajban és beszédmódban szabadon kalandozik. Teszi ezt ráadásul úgy, hogy ezzel a megoldással mindvégig szem előtt tudja tartani a célt, a nyelvi organikusságot.

Ma már a gesztusok elárvultságától kell tartani, nem az elavultságukról. Mintha a teljes kiégettség jellemezné a kommunikációt a társadalomban. S az igazság egyelőre megérti, hogy nem megfelelően keressük. Nem rendtartás szerint. S hogy megéri-e? Nekünk vagy másoknak? A lepárlás, a granulálás? Extrudálás. Hogy valami olyan jelentés-teli entitásra leljünk, amit haszonként könyvelhetünk el.

Ebből a szemszögből a tatai gimnázium tanterve ugyanolyan jelentős információt képez, mint a kántortanító panasza, a céhmesteri eskü, vagy a naplók tartalma és a hadmérnök tervei. Akár személyes, akár történeti jellegű a textus, a Filológus kitünteti figyelmével, mert az írások anyagának többé nem az eszközjellege érdekli, hanem a forma, mint probléma. Az alakulástörténet embrió jellege. Megjelenik Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy, a Pesti Divatlap, szó esik a türelem (meg) műveléséről, De ez az archaikus motívumszövés csak a szőnyegminták kedvéért van, a nagy szőttesben, aminek a varrása, egybeillesztése az üdvrend rítusának része, egy nagy társasjáték (elbeszélés?) körvonalait tapinthatjuk ki szellem-ujjainkkal.

A festék, a meggyűrt, vérző vászon és a fa, mint esztétikum, szót kér. A nyelv szerteágazó önműködése zajlik. „Nem tudok semmit, s ha tudok is, nem érzek semmit, ha érzek is, nem emlékszem semmire. csak az előttem álló útra, a vér árnyékából kilépő holnapokra, gyertyák sistergő jajszavára, a könyvekfölé hajló fiú-királyra.” (Mono Logos)

Kölüs Lajos írja egy másik kötet okán:„Turczi tud és mer szemérmes és szemérmetlen is lenni, nagy képviselője ő a dionüszoszi életkedvnek, miközben sosem felejti el, hogy filozófiai vénája is van, ars poeticája erős gondolati alapokon áll, messze lát és közelre is tekint, fontos számára a társ és a társaság.” 1A csönd egy hely a távozó szemében, Törékenyebb, mint bármely faág.” (A távozó)

Kulcsár Szabó Ernő írja az Áthalások kötet kapcsán. „Amikor tehát az olvasás tapasztalatának egy klasszikus-modern karakterű írásmód teljesítményét mérlegelve kell megértenie Turczi poétikájának főbb elemeit, akkor itt lényegében egy olyan költészet modernség utáni affinitásának kérdéseibe ütközünk, amelynek szubjektumfelfogása és nyelvi világképe, képalkotása és versgrammatikája a Radnóti és Vas közt kirajzolódó tartomány terében és nagyjából az onnan Pilinszkyig terjedő időben van megalapozva. Ez a szisztematikus líratörténeti „tér” nem az újítók világa: olyan folytonosság építésének időszaka, amelyben a második modernség kezdődő világtapasztalatára a költészet már nem adhatott Babits vagy kivált Ady horizontjában fogant válaszokat. Innen nézve nem sok értetlenkednivaló marad azon, hogy sem Radnóti, sem Vas István lírájában – bármily különös ez a modernség világában – elsődlegesen nem az innováció és a poétikai eredetiség lett az életmű központi hajtóereje.”2

Igen. Turczi azért mostanra már mintha levált volna erről a paradigmáról és permanensen írja a rajta túlit. Ott van benne a lehetőség, a változásra, ezzel az új kötettel, ami nem pusztán egy könyv, hanem több. Út az önmegértés felé. Mélyebb behatolás a nyelvbe, mint eddig.

Beljebb merészkedik a tudatalatti járataiba. Mondaná Jung. Mert fölismer olyan lehetőségeket, amiket eddig nem akart bolygatni. Most megcselekszi, amire hivatott. Képessé tette rá a nyelv. A Logosz, az erudíció és valamiféle vonzás, mágneses erő. Nem Isten, nem is a metafizika. Inkább valami nagyon evilági precizitás, amely kidolgozza, átírja még a leadás utolsó pillanataiban is a készülő szöveget.

S a szerzői én érezteti, hogy a készenlét állapotában fog tartózkodni ezen túl. Immár nem lép ki, vissza, belőle. Hanem. Úgy próbál forgolódni a világban, hogy ezt a benne-levést ne veszítse el. Amennyire rajta múlik, tartsa meg. Ez azonban nem az ihlet, az inspiráltság helyhez kötése. (A pillanat megállítása.) Inkább egy óvatosság, nagyon prózai, akarattal is megszerezhető állapot, mondhatni: munka. Anyaggyűjtésnek is lehetne aposztrofálni, de ez nem a kifelé terjedő témák, terek tárgyaira vonatkozna, hanem a befelé növő késztetések feltérképezésére és felkutatására. Az emberi egzisztencia aspektusai ezek.

Ehhez intuíció kell, mondaná Vas István. Hogyne. Magunktól nem tudnánk ezt meglépni, a saját erő hozzáadása, megnövelése ehhez kevés. Kell hozzá a szöveg öröme. A szív döntése, hogy csinálja. S hogy a nyelv rá találjon magányában és mondjon dolgokat neki. Aki igényli a segítségét. „Ártatlanabb szórakozása is keletkezett ez idő tájt a királynak, mániákus ereklyegyűjtésbe kezdett.” (Itinerarium)

A láthatatlan dolgok szemlélése, ez az, ami elválaszt és összeköt földet és eget. (48. oldal) Ez az a fonál, ami kapcsolatot biztosít két világ között. A telefonvonal, amely a gondolkodásmód segédegyenese. A játék, ami a játszókat szinte egyformán ejti foglyul. A behálózottság, a determinált génkészletet átírására csakis így van lehetőség.

Lévai Ádám grafikái egy géniusz becsvágyó képzeletének csillagkupoláját mutatják meg belülről. A valóságnál erősebb álmokat. Kitűnő alkotótárs a rajz. Bele tud kapcsolódni a szövegvilág folyásába. S ha a szövegekből olykor elillan a groteszk-abszurd fűszer, a grafikák hozzáadják. (Scolar Kiadó, 2019. 120 oldal)



1 Kölüs Lajos: Az igazság megéri, hogy hiába keressük. Irodalmi Jelen. 2018. Június 18. Turczi István: A fázisrajzoló átmeneti gyötrelmei című könyvéről.

2 Kulcsár Szabó Ernő: Nem história - nem galéria, Alföld. 2007. 11. 97.

 

  
  
 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.