Keresés a honlapon:

Rimóczi László: Útikalauz az utolsó ítélethez – Szappanos Gábor A zöld Krisztus című kötetéről

 

 

 

 

 

Útikalauz az utolsó ítélethez

Szappanos Gábor A zöld Krisztus című kötetéről

Minden írónak megvan a maga keresztje, így mindenképp hasznára válik, ha jóban van az angyalokkal, de ha magával a Megváltóval is beszélő viszonyt ápol, az az irodalmi epifánia netovábbja. Ahogy mondani szokták, a téma az utcán hever, de van, hogy egyenesen az égből ereszkedik alá.

2036 húsvétján járunk – legalábbis Szappanos Gábor A zöld Krisztus című kisregényében –, amikor is egy író érkezik a Szentföldre, hogy erőt és ihletet merítsen a hely atmoszférájából egy készülő regényhez, a Jézus második eljövetele című könyvhöz. Az elbeszélő gyakorlatilag Szappanos „Gábriel” Gábor, a szerző alteregója, aki az eljövetelkor épp Jeruzsálemben tartózkodik turistaként, és az Úr megjelenését a Gecsemáni-kertből nézi végig. Nem is telik sok időbe, hogy e mennyei helyen elszabaduljon a pokol, az író hamarosan egy tankokkal körülvett városban találja magát, és a rossz ómenek egyre csak fokozódnak, vér szivárog az utcakövekből, és lezajlik néhány föltámadás is; különös, szokatlan alakú felhők gyülekeznek az égen világszerte; amerikai ufóvadászok ufók helyett négy lovast látnak vágtázni az égen. S mindez még csak a jéghegy csúcsa...

Amint sejthető, ez a kötet nem unalmas vallásfilozófiai traktátusnak készült, hanem Jézus második eljövetelének egy verzióját ábrázolja, amikor végleg igazság tétetik a világban, és kezdetét veszi egy jobb korszak. És bűnösökből bizony nincs hiány, így tennivaló is akad bőven, még a Wall Street istentelen, betépve orgiázó, csaló brókerei közt is rendet vágnak a fekete angyalok, Jézus végrehajtói.

A kisregényt végigkíséri a tisztelet és a rajongás, mellyel a szerző a magasztos témát megragadja, hogy méltón interpretálja. A hol krimire, hol fantasy-re emlékeztető fordulatokban bővelkedő mű krónikaszerűen ad számot Jézus második eljöveteléről, és megmutatkozik a Megváltó emberi arca is. A kötet egyik érdekessége, hogy a katolikus dogmatika és a fogyasztható ezotéria szintézisére törekszik, ami az erős szembenállás miatt igazi kihívás, nagyon sok helyen el lehet csúszni, de úgy tűnik, jelen esetben sikerült a megvalósítás. Egy kis intermezzóban betekintést, valamint szubjektív végköveteztetést kapunk a női lélek – melyen még az Isten sem tud eligazodni – bonyolultságáról is.

Mesélőnk bevallja, hogy ezeket a feljegyzéseket csak magának írogatja, melyek eme fiktív és időben eltolt történeti környezetben tényirodalomnak számítanak, de néha még ő is meginog:

 „Istenkísértés az én gyönge szavammal beleavatkozni Isten Igéjének munkájába. Nem mintha számítana az én szavam, de valamennyi embert esetleg befolyásolhat, és ezért talán ők máshogy alakíthatják az életüket. Ráadásul nem tudjuk az istenítéletnek sem a napját, sem az óráját. És mit akarok írni én, ha nem lehet megírni az igazságot, amíg ez a világ tart? Hiszen minden igazságra csak akkor derül fény, ha az Úr ítélkezik a világ fölött. Mérhetetlen elbizakodottság még csak feltételezni is, hogy bármit is számít egyetlen ember leírt szava a világ bírájának munkájában. Hiszen maga Jézus mondta, hogy ő sem tudja a végítélet óráját, csakis az Atya.”

Szóval forrong az egész világ, országok esnek egymásnak, és a menekültáradat is megállíthatatlan. Vallási témájú festmények elevenednek meg, és úgy tűnik, a Kárpát-medence lesz az új Ígéret földje. A hatalmas káoszt Jézus monumentális bevonulása zárja, angyalok és mennyei seregek mozgalmas tömegével érkezik. A nagy felfordulásban az író is elbizonytalanodik, hogy vajon rá milyen ítélet várhat, ha már mindenki megítéltetik, mígnem eligazítást kap egy angyaltól, aki egyenesen Jézus színe elé viszi. Gábriel hamar krónikás szerepben találja magát, ugyanis a Megváltó épp igényt tartana egy jó tollú közvetítőre. Ahogy az író Jézussal beszélget, számos rejtélyre fény derül, még a tanítványokkal kapcsolatban is eloszlat pár félreértést:

„Ti el sem bírjátok képzelni, milyen egyszerű lelkületű emberek voltak ők. Alig-alig értettek valamit abból, amit mondtam nekik. Tudjátok, hiszen az evangéliumokban is benne van, hogy szinte minden példázatomat el kellett magyaráznom nekik, mert fogalmuk sem volt, mit is akarok mondani valójában… Ez az egyházi szervezet pedig, ami több mint másfélezer éve létezik, a szigorú szabályaival, a dogmáival, teljesen idegen tőlem. Annak a pompának, annak a sok aranynak és a fényes ceremóniáknak, a szabályok tömkelegének, amelyek a katolikus egyházat jellemzik, igen kevés közük van az evangéliumi kereszténységhez, vagy ahogy mondani szokták, »Krisztus követéséhez«.”

Eddig egyre kevesebben hittek igazán Jézus eljövetelében, mert belefáradtak már a sok szenvedésbe és a meg nem valósult világvégékbe, meg az egyházi mesékbe, de amikor a tény ott lebeg az ember szeme előtt, már nem is nagyon van szükség a hitre.

A világ eddigre már a katasztrófa szélére sodródott, anarchikus állapotok uralkodnak mindenütt. Az USA öt éve összeomlott, maga alá temette csillagászati adóssága, s vele bukott a fél világgazdaság, az EU-nak is vége, nemzetállamai fegyverrel védik határaikat a menekültek hadától, minden nagyobb államalakulat részeire szakadt, és rengeteg szenvedés zúdult a világra. A szegény régiókban alig történt változás, ott nem nagyon lehetett lejjebb csúszni, a világ gazdagabb része lett a fő vesztese az önmaga okozta bajoknak, a földet kizsákmányoló túlfogyasztásnak. Ebben a szennygörgetegben, ebben a piroklasztikus áradatban az eddig megingathatatlannak ismert szentségek is bemocskolódnak, vagy legalábbis baljós és kimagyarázhatatlanul egyértelmű jeleket mutatnak:

„Ma reggel olvasom a neten a híreket, és főcímben hozzák, hogy kitálalt a sajtónak VI. Celesztin pápa háziorvosa: állítja, hogy a 666-os szám olvasható a pápa jobb vállán, amit mindig ruha fed. Az egyházfő hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette, s így nem akadályozhatta meg, hogy orvosa meglazítsa ruházatát, és észrevegye a jelet.”

A borítón látható Dürer-fametszet stílszerűen az Apokalipszis lovasait ábrázolja, és az alul-fölül futó tőzsdeindex sem véletlen, ahogy az sem, hogy a csík nem fut – habár nyomtatásban nincs is nagyon más választása –; ugyanakkor még ez is jelentést hordoz, hiszen a „régi”, anyagi világ Krisztus eljövetelével megtorpant, mint minden egyéb mátrix is (a világ egy érthetetlen, titokzatos mátrix, és szüksége van rá, hogy tisztázásra szoruljon). A szerző bravúrosan elegyíti a hagyományos műfajokat a posztmodern stílussal, bár az Asztali beszélgetéses rész kicsit túl van tolva. Az utolsó fejezet a Hegyi beszédre emlékeztet, melyből az is kiderül, hogy a munka a mennybéli élvezetekhez is elengedhetetlen, a földi szenvedés pedig tisztító erővel rendelkezik, hiszen szenvedés nélkül nem várnánk megváltásra.

A zöld Krisztus nemcsak a második eljövetel krónikája, hanem egyben kísérlet is arra, hogy megmagyarázza, miért érett meg a mai világ a pusztulásra, ehhez külön hozzáadott érték a szerző önéletrajzi összegzése. Szappanos Gábor bármiről is ír, akármilyen komoly témáról, mindig ott fut a mélyben, mint valami vízér, a finom, nem hivalkodó, sokszor alig tetten érhető humor.

A könyv elején található mottót, miszerint nem nagyon lehet írni földi képzelettel erről a szent titokról – amit a katolikus dogmatika annak tart, vagyis a második eljövetelről –, a szerző nem vette komolyan, hiszen a hit és a hitigazságok nem kompatibilisek az irodalommal, márpedig minden írónak joga van a legszabadabb témaválasztáshoz.

Szappanos Gábor: A zöld Krisztus. Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, 2019.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-11-05 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.