Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Kántor Zsolt: A tisztítófolyadék habja – Pál Dániel Levente: Álmaink piros sportladája

 

 

 

 

A tisztítófolyadék habja

 

Pál Dániel Levente: Álmaink piros sportladája,

 Irodalmi Jelen Könyvek, 72 oldal, 2100 forint. 2017.

 

            Pál Dániel Levente a megismételhetetlen lét hozzáférhetőségét kutatja, azokat a pillanatokat veszi leltárba, ahol a gondolat és a lélek a nyelvben lel egységre.

            A nyitó darab, Ki viszi át a geekeket? ( a geek magyarra fordítva, tulajdonképpen:gyík, aki kolosszális, műszaki szakbarbár, stréber) jelzi, hogy a gnózis kinézte magának a szerelem helyét, a tudás lett a mániája a jelenkor individuumának, a testközeli gyakorlatok helyet. De mivel a nyelv kötésmintáiban 8kontaminációiban) ott rejlenek a korábbi korok és tradíciók, a mondás „újraírja” a függőségeket. S ez a tapasztalat kimeríthetetlen. A nyelv a szellem örökké megújuló munkája. Létrehozza magát, hiszen zajlik mögötte a világ.

            „Ki frissíti a jelszót, lángot? És ki hoz újra biztonságot? Ki szerel falban elégett drótokat és vezetéket?  S versblogomnak kicsoda állít, retweetjeivel katedrálist? Gépem, ha végleg lemerült, mi rajta volt, mind elmerült? S ki viszi át a tartalmat mentve, az adatbázist az emlékezetbe?” Itt az Iszkázi Nagy László allúzió. Pontos röntgen a kultúrafogyasztó dilemmáiról. A médienwissenschaft koherens és konzisztens ornamentikája lüktet a tagmondat-, és szótag-architektúrában. Világmagyarázatnak meg ott van Budapest nyolcadik kerülete.

            Ha még lehet költőnek nevezni napjaink lírikusát, akkor ő kiváltképp a kompetenciákon túl, azokon kívül igyekszik hajózni. Ezért nem az elveszett harmónia énekese ő, mert bármi ilyesminek az artikulálása utópia volna a szemében, hanem inkább a világ értelmezhetetlenségét boncolgatja, s imígyen avatja életvilágbeli eseménnyé az intellektuális reflexiót.

             „Meghalok például holnap. Sok értelme volt sok szónak. Volt egy élet és imádtam. Csinálja bárki utánam.” (Sírvers) Ilyen közvetlen és egyértelmű Pál Dániel Levente. Nemcsak érzi, éli is: a lét ugyanis van. (Heidegger mondata) S az ember tartózkodásra lel a lét igazságában.

            A bensőségesség alatt itt csupán a szellem láthatatlan jelenléte értendő, mely az alakon átsugározva megnemesíti a külsőt. Így jöhet létre a humanista-polgári Bildung emberképét megjelenítő „zárt” / „körülhatárolt” / gondolat, mely a szellem lakhelye és médiuma.

            „Álmaink” Ládája versek leleteit őrzi. Négy fiókja (ciklusa) van. Négy elvárási horizont. A legfelső lerakat a Férfiak (és egy nő) a teljes idegösszeomlás szélén. Bolondozások utazás közben, két világ között a második. A Zóna a harmadik etap. S a negyedik a Nők lóbálják formás lábukat egy férfi ágbogáról. Tudatos átkötések, gyűrt disszonanciák. Az Abszolútúm belép a nyelvbe.

            Az első rész revideálja a költő régebbi álláspontját, mely szerint nem hiába élünk. Mintha korábbi kötetének megírása óta tanulmányozta volna a Prédikátor könyvét a Bibliában. (Minden hiábavalóság.) Így nemcsak a naivitását vesztette el a „beszélő”, hanem egyéb állításaiból is visszavett. (Nem elég hallani a dallamot.) Lelkesedése viszont, a megírás iránt, töretlen. A második rész az antitézis antitézise. Mégsem egy határozott állítás. Inkább tépelődés, merengés előbbieken, továbbiakon. „Engedd a bolondot belőled el.”

            A harmadik fejezet pedig a diszkomfort-zóna leírása. Még nem a szintézis, hanem annak előszobája. A negyedik ciklus tűnik egyfajta összegzésnek, hiszen ebben már szabadabb a szemantika, erősebb a grammatika. Már nem a rímekből akarja kifacsarni a könnyet. (Miért ne írjak verset?) A szélvédő lemosása és a tisztítófolyadék habja a „lényeg”. A részletek. Antropológia és szóhéj.  „A lassú báj átrágja magát.”

            Az Úr nyolcadik kerülete című, most megjelent prózakötetével szinte együtt érdemes olvasni a verseket, és akkor lehet igazából megérteni, hogy az elbeszélő versbe szedett lábjegyzetei kerültek ebbe a piros Ladába. Talán azért is, hogy a narratív alteregó mindörökre elbocsássa a szöveggel együtt, nemcsak a múltat, hanem magát az időt is. A naivitást végleg leteszi. Új fejezet kezdődhet. Az Ügyvezető Költő és a Nem Hiába Élő Én (korábbi kötetek, korszakok) után a Lada- Dada is archiválttá „múlik”.

             A Zónagyerekek három roma kis srácról szól, akik, jeges vízből, citromból gyors limonádét árulnak apróért a legnagyobb kánikulában. S ez a szitu jelzi, hogy nagyon máshonnan „néznek” mindent, mint a szerző. mint Ahogy rákövetkező opus (Ők nem evilágiak, azt hiszem) definiálja, ők inkább behúzódnak a saját világukba.

            Pál Dániel Levente hiperasszociatív típus. (Radnóti Sándor A piknik című esszéjében aposztrofálja így a legmegfelelőbb olvasókat, akik persze írók. E „típus” ősalakjának Walter Benjamint tekinti, s ugyanezen osztályba sorolja Roland Barthes-ot, Jorge Louis Borgest, Michel Foucault-t, Jacques Derridát.

            S hogy ebbe a gondolkodás-, és szemléletmódba illeszthető PDL, nem véletlen. Precíz mondatépítő. Sőt, a rejtett nyelvi utalások virtuóza. (A nyelvfilozófus halála Marno nyelv alatti idiómájától eljut Apollinaire-n át Thomas Bernhardig, úgy, hogy közben megszületik egy szöveg fölötti textúra, ami már-már tudatfolyam.)

            És nem válik unalmassá a dikció, nem lesz túl extrém a distancia. A modalitás Debussy-féle finomságairól nem is beszélve. ) A nyelvet Pál Dániel Levente is újraalkotja. Mert számára evidens, hogy nem rekesztődhet ki a szubjektivitásból a költőiség, annak ellenére, hogy a könyv objektivitásába van zárva mindaddig, amíg egy befogadó fel nem oldja.

            És ez már elvezet az időszemlélethez, a vég nélküli élet teljes, egyszerre való és tökéletes birtoklásához, s mint ilyen, érintkezik minden idő-pillanattal, ahogy a Puha álmok jöttek, meséljem, hogyan című opus érezteti. S tudósít a szemhéj alól fölröppenő bogárról, és mi hirtelen megértjük, amit eddig nem. A tekintet vetkőztető hatalma alatt a nyelv ruhaként él.

            „Mit nekem annyi nő éhes aggodalma, ha úszhatok feléd éjszaka taván? Fekhelyed, vánkosod puha, meleg szalma, szemednek sarkában vágyad pókfonál.” (Mit nekem annyi nő éhes aggodalma?) A narratív ego életeleme a játék. De nem a hipokrízis nyelve ez, hanem a hangoltság (Gestimmtheit) leleplezése. Privát nyelv.

            Ahogy a gondolkodás: vágyakozás a sötétségből és a korlátozottságból a világosság és a végtelen felé, úgy árad a hang a szív mélyéből, és talál hozzáillő közvetítő médiumot. Látszólagos testetlensége ellenére is erős pártázatot a szellem számára, a verset.

 

 

 

           

  
  
 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.