Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Kókai János: A Túlélés Könyve

Rögtön megállhatunk a címnél. Mi ez? Varázsszó? Pszichiátriai részleg? Szövőüzemi kifejezés?

Megkapjuk a helyes választ, feloldódik a rejtvényt, ha utána nézünk a valódi jelentésnek egy szótárban.(Szövegimádat) Vagy épp a szerző nyilatkozataira figyelünk az interneten, kocsmában. Mindenfajta értelmezés belefér ebbe a szóba, és a szerző szándéka pont ez volt.

Nem véletlen a könyv címlapján a mágikus kör ...varázsszó. Ezzel a mágiával többször is találkozunk, képversek szelik át a szövegtestet. Szó szerint felhasítják azt. Igyekeznek valami beszéden túlit megragadni, de valahogy mégis ironikus, nem ezoterikus módon. Mintha behozná a középkort, (csók képvers) összekeverné az idő síkokat. (Lásd. Szindbád ciklus, szoció versek)

Kele Fodor Ákos: Textolátria

Kele Fodor Ákos: Textolátria (L'Harmattan)

Úr felmutatásként használja a képiséget, a nyelvet. Mintha egy profán szertartást vezényelne le, ami mögül a szerző folyamatosan kimosolyog.

Ez egy nagy színház. Commedia dell arte. Belebújik Szindbád bőrébe. A nyelvet kifordítja, játszik vele. Imitálja a Szindbád korabeli beszédstílust. A panel és cigánysorok szereplőit. Újraformált családi viszonyait...? Ez egy férfias játék. És valahogy mégis ettől lesz működőképes. Mégis ezzel „prédikálja” ki a korszakunk identitás, és szerepvesztését. Az egyik napról a másikra történő  gyors iramú változást. Ahogy egyre képtelenebbek leszünk követni a zavart. A szerző zavart kelt, összekever minket olvasókat. Ide ránt, oda ránt. Amitől mégis megnyugszunk, ami mégis frissen tart minket, mert azt érezzük, most nem akarnak becsapni. A korszakokat egymás mellé illeszti. Kinyittatja velünk apokrif kódexét. A korok könyvét. És bevezet egyfajta összehasonlításba.

Mindegyik korszaknak a belső hiányát tárja elénk. És ez a hiány az összekapcsoló elem a ciklusok között, a képversek között, amik elsőre kérdésként merülhetnek fel, összetartozásuk okán.

Valahogy azt vesszük észre, hogy az időszakok, mindig ugyanarról szólnak, ahogy kiteríti atlaszát, látjuk a bolyongást, a szereplők magányát. Érzelmi hiányát. A kivezető út mégis a szembesítés. A mímelés. Akár a barlangrajzok. Asszociálhatnánk az egészen ősi kifejezésekig. Megrajzolja nekünk, hogy elejthessük.

Ami erénye a könyvnek, hogy nem lép bele egy kicsit sem, az ezoterikus mondanivalókba. Pedig ezt a közelítési módot nagyon könnyen vonná maga után a téma. De nem, távol tartja magát, ezáltal hoz létre feszültséget, mert nem valami homályos misztikumba ágyazza a témát, hanem a valóságba - megéléssé teszi a mindennapokban a szerepjátékot. Így adja meg a kulcsot a túléléshez.

A szerző külön köszönetet mond Serfőző Péternek, „amiért a betűknek testet adott.”

Az első „testciklus” tehát a „Szindbád”. (Gyerekkor?) Ahol sokkal inkább egyben van a személyiség, még ha egy álarcot, szerepet is tart maga elé, de mégis meghatározza önmagát, körvonalait, még ha teremtett is az. A nyelv konkrét, egységes. „Hajdanta nem volt híg az életünk,/ de vérhevítő, vérmes szenvedélyek / abáltak minket, olyan élet alakjában, / amit a szerelemszövő véletlen fölkínált. / Még egyszer mellé ülök a dívánra, ahol / délutáni emésztéseink szoktuk végezni, / zafttól mancsos kezemujját nyalogatva / derekánál magamhoz vonom. „

A második „testciklus” a „Placebo” (Kamaszkor?) a változások a tapogatózások kerülnek előtérbe. Már nincs meg az erős szerep, inkább valami folytonos bizonytalanságot hordoznak a szövegek. Ahogy maga a textúra is egy köznapi, és egy módolt nyelv között csúszkál.

Harmadik „testciklus”  a „Fatyú – és árvasorok” (Felnőttkor?) A családot dolgozza fel. Visszatekint, megél. (jelenidőben). De ez már egy szétcsúszott világ. Személyiség. Ezt jelzi a teljesen (szándékosan) hibásan tördelt versek. Szétcsúszott szövegtömbök, mintha egy lelki földrengés a tektonikus lemezeket elcsúsztatta volna egymás felett, alatt.

A Textolátria egy friss, összetett „szövegtacskó” a mai fiatal lírában. Hangja fényes csiszolású, szókimondása ellenére optimista (ha mondhatunk ilyet egyáltalán). Jó térkép anyag, ebben a nagy „tájfutásban”.

  
  

Megjelent: 2014-08-04 09:29:16

 

Kókai János (Budapest, 1972) író, költő, drámaíró, rendező, színész, az "Artisták cérnaszálon" költői csoport tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.