Videó




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Szabó P. Katalin: Egy preparátor esete az abszurd drámával és Flaubert-rel (Yann Martel: Beatrice és Vergilius)

 

Egy preparátor esete az abszurd drámával és Flaubert-rel

Yann Martel: Beatrice és Vergilius

 

Yann Martel kanadai író, nagy sikerű, megfilmesített regénye, a Pi élete (2001, Life of Pi) után 2010-ben jelentette meg Beatrice and Virgil című alkotását, mely publikálást 2012-ben a magyar megjelenés is követte a Cartaphilus gondozásában.

Az olvasó talán kissé fáradtan sóhajt fel az első oldalak után, mert úgy tűnhet, a Beatrice és Vergilius is csak egy újabb Holokauszt témát feldolgozó könyv, de nagyon hamar kiderül, tévedünk. A regény egy egyetemes érzés megragadására vállalkozik, az elmúlásra felfigyelő lélek őszinte rémülete, amely elmúlás egyben felejtést is jelent, megbocsátást, annak elismerését is, hogy ami megtörtént, legitimást kapott, hiszen már nem arról beszélünk, ahogyan megtörtént, hanem arról, ami megtörtént. Martel egyedi megközelítésbe állítja a Holokausztot és beágyazza az olvasó világába: ami a Holokauszt alatt a zsidókkal megtörtént, láthatatlanul benne van minden mai olvasó életében.

A Beatrice és Vergilius egyfelől annak a regénynek a címe, melyet az olvasó kézbe vesz, másfelől a preparátor drámája (Egy ing a 20. századból), végezetül Henry, a főszereplő alkotása. A regény Henryről, a befutott íróról szól, aki írt egy Holokausztról szólókönyvet, amelyet nem tudott publikálni, ezért feleségével elköltözött egy nagyvárosba és szakított addigi életével; írói válságba került. A gyökeres változást (ami egyben visszatérés is volt írói mivoltához) egy állatpreparátor indította el, aki megkérte, hogy segítsen neki egy szamár (Beatrice) és egy bőgőmajom (Vergilius) dialógusából kibontakozó abszurd dráma megírásában. Ez az alkotás egyes részleteivel, alineáris szakaszainak felolvasásával szétszabdalja a főszereplő, Henry életéről szóló regényt.

A regény kivételességét az abszurd dráma és a posztmodern regény ötvözésén túl az írás és az irodalom konzerválási képességének megjelenítése adja. Martel eredeti meglátása, hogy az irodalom, ahogy az idős állatpreparátor, megőrzi a már elmúlt létező lényegét. A regény az abszurd dráma szövegében az álmok és a valóság közti ellentét megragadására törekszik Ingiában (melyben mi, olvasók is élünk), ahol már az idő sem létezik és nincs tenni való.

A regény megértését rendkívül bonyolulttá teszi továbbá a befogadótól igényelt túl nagy háttértudás. Még a főhős háziállatainak nevei is utalások lesznek: Erasmus és Mendelssohn, akiknek szellemiségét ily módon megidézi a szöveg. A cím (Beatrice és Vergilius) Dante Isteni színjátékára utal, ennek lereflektálása szövegszinten is megtörténik, megjelenik továbbá Flaubert Irgalmas Szent Julián legendája című novellája intertextualitás szintjén, de történik utalás a Macbethtől az antikvitás irodalmán át (Apuleius: Az aranyszamár) a 20. század több regényére is. A megidézett művek a szövegen belül kimondatlanul is diskurzusba lépnek egymással, és ez a rejtett dialógus kijelöl egy értelmezési ívet, de szét is szaggatja a regényt, még töredezettebbé teszi a már eleve mozaikokból felépülő alkotást.

A preparátor drámája minden szempontból egy abszurd dráma. A két állat dialógusai egy csíkos (!) ingen történnek meg, ám a szimbólumok a 20. századi képzetkörben ragadnak. A szamár és a bőgőmajom élményei a világról, egymáskeresése, éhezése, Istenről való elmélkedése mind-mind antropomorf elemek, további hasonlóság, hogy ahogy Beckettnél a szereplőket Godot várása közben találjuk, itt is megjelenik az állatok szavainak végkicsengéséből az Istenre való várakozás.

A preparátor és a történész tevékenysége közti párhuzam (mindketten megőrzik és újraalkotják azt, ami már nem létezik) teremti meg az átívelést a regény kezdő szakaszában a Holokauszt elbeszélhetőségének kérdése és a regény folytatása, ill. zárása között. Martel gondosan megszerkesztett szövegének tagoltsága, rapszodikussága azt jeleníti meg mennyire lehetetlen összefüggően beszélni akkor, amikor az ember lelkét kitépik.

Az utolsó oldalakon, mint egy társasjátékban, tizenhárom szituációs játék olvasható Játékok Gustavnak címmel. Mindegyik utolsó sora egy, az olvasóhoz intézett tegeződő, bizalmas hangot megütő kérdés. A játékok véresen tragikus helyzetek rögzítései, olyan helyzeteké, melyek az alvilágot teremtik meg a föld fölött. Ebben a pokolban találkozik Beatrice és Vergilius és ez az 1939-es Németország által megteremtett világ. A játékok továbbá stációk, de nem 14 állomásból állnak, mint Krisztus keresztútja. A szerző azt sugallja, hogy az ember végül megteszi, amit a szituáció követel, és így eljut az utolsó állomásra, ahol már semmi feladat nem marad számára, egy üres lapot kap fekete kerettel: bevett egy pirulát, amitől mindent elfelejt.

„HETEDIK JÁTÉK

A lányod nyilvánvalóan már nem él. Ha a fejére állnál, magasabban lennél, és ott feljebb jobb a levegő. Ráállsz a lányod fejére?” (217., számozatlan oldal)

Az, hogy a Játékok Gustavnak erősen elkülönül a regény szövegétől, radikálisan a Holokauszt és általában a háború borzalmaira, az ember elvadulására hívja fel a figyelmet, és az utolsó üres lapnak a fekete gyászkerettel retorikailag olyan hatásos figyelmeztető ereje van, mint Neil Kinnock 1983-as híres kampánybeszédének.

A regény arra kérdez rá, vajon lehetséges-e egy értelmetlen tett megértése? Fel tud-e az emberiség dolgozni valamit úgy, hogy nem érti meg? Előfordulhat-e, hogy valaki úgy üdvözül, hogy nem érez bűnbánatot azért, hogy földi életében vért ontott? Üdvözülhet-e az, aki maga nem ölt, de mást arra kényszerített, hogy öljön? Eltekinthet-e Isten az értelmetlen pusztítástól? Megtörténhet-e az, hogy olyan világban élünk, amely az állatok szenvedése ellen inkább felszólal, mint az emberi kínzás ellen? Van-e különbség emberi és állati kín, ill. fájdalom között? Vajon Beatrice megrázó monológja nem lehetne-e egy emberé? Henry ugyanazzal az értetlenséggel áll a Holokauszt előtt, miként a mai olvasó. A világ éppúgy reagál, ahogy Henry: le akarja mosni a kezéről és a lelkéről (200.), hogy valaha kapcsolatba került a kegyetlenséggel. Úgy hisszük, mi tiszták vagyunk és ártatlanok. Henry a regény legvégéig elutasítja a preparátor megközelítését, mígnem a regény csúcspontján feláll és hevesen elzárkózik a továbbiaktól: ekkor a preparátor váratlan cselekedetével hozzásegíti a Holokauszt megértéséhez, mert „Aki egyszer erőszak áldozatává válik, annak társául szegődik a Gyanakvás, Félelem, Szorongás, Kétségbeesés, Szomorúság, és többé nem hagyja el.” (203.)

Yann Martelnek sikerül újat mondania. Arról beszél több száz oldalon keresztül, amiről az első lapokon megállapítja, hogy nincsenek rá szavak, csak a némaság írhatja le. A regény zsenialitását nemcsak egy fájdalmas történelmi eseményről való elmélkedés adja, hanem a megformáltság, a nemzetközi, politikai tett személyes tragédiává avatása, közelivé és megrázóvá tétele. Becsületére válik az írónak. Állatok létének ünnepe az emberi élet fölött. Azt üzeni: a Holokauszt után a világ, ahol járunk-kelünk, „egy koszos ing, amit ki kellene mosni.” (191.)

 

Yann Martel, Beatrice és Vergilius, Budapest, Cartaphilus, 2012. 2900 Ft

  
  
 

Szabó P. Katalin (1988, Kaposvár)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.