VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Kántor Zsolt: A szöveg öröme (Péter Erika: Másodvirágzás)
A szöveg öröme Péter Erika: Másodvirágzás AB-ART Kiadó, 80 oldal, 2000 Ft. A szöveg öröme Barthes szókapcsolata. A nyelvfilozófus arra érti az örömöt, hogy a befogadás, az olvasás akkor eleven és szellemi-érzéki gyönyörűség, ha a személyesség és az objektivitás egyensúlyát az átélt nyelv garantálja. Magyarán: ha a szerző úgy képes megmártózni, alámerülni a nyelvbe, hogy az nemcsak megmossa, hanem át is itatja. Péter Erika közel áll ehhez. Sokszor kézenfekvő szemantikai megoldásokat kerül ki, hogy a nyelv maga mutatkozzon be nagyságával, inspiratív erejével, hozza létre saját jelentés teli kontextusát, és ne az auktor nyomuljon a saját gondolkodásával előtérbe, hanem maradjon a háttérben, mint egy csatorna vagy mint egy edény, amin keresztül megérkezik hozzánk a szellemi táplálék. A kötet Mégis nyílik című versében van egy versszak: „Mielőtt megrepednek a felhők, sátrat ponyvázok föléd s bolygó-távolból vigyázom/ képzelt házad küszöbét.”, ami jellemző az egész kötetre. Ebben a hangütésben a természeti világ és a szellemi lét összhangja testesül meg. Ráadásul ez az opus, a Mégis nyílik, a legkerekebb, a legkidolgozottabb a könyvben. Kompakt, sűrű textus, nincs benne idegen anyag. A szöveg megértésének minőségére, illetve az író, olvasó és mű szövevényes kapcsolatára kérdez rá benne a szerzői én. Markáns, félreismerhetetlen stílusú költő lett Péter Erika, aki nemcsak az ösztöneire hallgat, mint korábbi megszólalásai során sok esetben. A legbenső lélek-húrjainak rezzenéseit immár ugyanúgy beleszövi a szöveg alakításakor a kontextus és az általa teremtett atmoszféra libikóka-játékába, mint a szívhangokat. Improvizál, ugyanakkor objektivál, szerkeszt. Egyre tudatosabban építkezik. Sok mindennek teret ad, nyitva hagyja a gondolatokat, de legtöbb esetben megadja a kódot a befejezéshez. Vannak a sorok alatt/ mögött mély üzenetek, elrejtett gyöngyök, de durvább, érdesebb szó-ereklyék is. Legtöbbször saját önazonosságát kutatja a költő, emlékeit-élményeit elemzi és világítja át. S ebbe az archiváló-újraíró munkájába avat be 58 vers segítségével. A könyv nincs ciklusokra tagolva. Ez is jelzi, hogy egy tömb a kötet, egyetlen, szerves gondolat-struktúra, bárhonnan benyithatunk a kötet-házba, ugyanazt a levegőt szívjuk. Ahogy egyik versének címe segít is ebben eligazodni: Térerő nélkül is képesek leszünk rezonálni a képekbe tört dallamokra, még ha, „dermesztő sötétség” vár is odabent. Ahogy azt Zalán Tibor megállapítja a könyv impulzív utószavában (Emlékírások a múltnak). Egyúttal a „bevallások könyvének” is nevezi a kötetet, ami arra utal, hogy elrejtett/elfojtott tények kerülnek felszínre. S a feltárás fáj. Ugyanakkor felszabadító erejű a kibeszélés, mert kinyílik a lélek tőle és megtisztul. De nemcsak a testet hagyja el a szorongás, hanem egyúttal megképződik a szavak építőanyagából egy új entitás. A vers. Bár nem ugyanarra az eredményre jut minden egyes esetben, a jelentésrétegek között ott találjuk a jól becsomagolt vízpartot (TD szavával), mint egy palackba zárt üzenetet. „Az évszak minden nyűge válladra szakadt,/ itt rozsdás dallam röppen,/ ott egy kottalap, mind kettő súlytalan,/ s könnyű, mint a bűn./ Szerelem s halál/ szinkópával teli,/ nem játszhatunk hamis muzsikát,/ látod,/ a park végén/ még kotyog a patak,/ de holnap már avarral/ takarja magát.” (Őszi kottalapok) A Másodvirágzás szerzője helyet biztosít az eseményeknek, amiket előre nem láthat, szívesen veszi az élet meglepő fordulatait, jól gazdálkodik, sőt spórol, a verbális optimizmussal. Takács Zsuzsa emlékezés gyakorlatai juthatnak eszünkbe a kortársak közül, s a gyászmunka, amely telve van bölcseleti erudícióval. Az esztétizáló karakterű verseket, amelyek a legfényesebbnek tűnnek a kötetben és a Kierkegaard-i filozófiát tematizálják (A tenger metamorfózisa, Hajószoba) ezért jó együtt olvasni az eszkatológikus elégiákkal (Ballada, Mulandóság, Szárny-csapások, Rutin). Bár az életöröm is szót kap a sok-sok thanatológiai allúzió között (Tánc, Bársony, ócska vásznon), s esetenként a csodák is kibuggyannak a lélek edényéből (Hársfák alatt, Elszöktek a hintalovak, Csodavárás). A traumák feloldása így nem lehetetlen ebben a költői világban. (Mese az árva cipőről, Utóélet) De a súly, a „krétával körberajzolt”, halott test helye, marad a szív tornácán. Mintha mozdíthatatlan lenne. De csak abban a kontextusban, amiben a valóság oly sokszor lefagy. Azon túl megint a vers kell, hogy legyen a megoldás. Csak keresni kell.
Megjelent: 2014-09-30 16:00:00
|
