Videó

A Bizony, Isten! csatorna videója




Keresés a honlapon:


Szabó P. Katalin: “Ne tudd meg, mi az.”- Székelyföldről ezúttal szerelem nélkül (György Attila: Bestiorum Siculorum)

 

György Attila székely író Csíkszeredán született 1971-ben. Nevét a legtöbb magyar talán Az én státusom című 2001-es, heves vitákat kiváltó publicisztikai munkájáról ismeri, noha irodalmi tevékenységét már számos díjjal jutalmazták. Legutóbb, 2011-ben még a József Attila-díjat is elnyerte. Ahogy azt A boszorkányok feltámadása (2001) (“Isten óvjon mindannyiunkat a boszorkányoktól, és ne védjen minket az irántuk való szerelemtől, de szabadítson meg gonoszságuktól.) is mutatja György Attila szívesen nyúl olyan irodalmi témákhoz, melyek tartalmuknál fogva a szépirodalom és valamiféle újkori enciklopédikus tudást közvetítő kötetek között állnak.

A Bestiorum Siculorum által bemutatott lényekről – szemben a maleficákkal – már jóval kevésbé lenne elmondható, hogy valaha is méz- és virágnevük lett volna. A kötet latin címének megfelelően (székely) állatok természetrajzát kívánja adni, hanem a megfigyelt lények igen misztikus vadak: sok mindent megtudhatunk a szeszmacskától elkezdve a picipankán át a kecegányfiókáig mindenféle transzilván székely rémről.

A kötet összegyűjtött szörnyecskéi azonban nem kizárólag Erdélyben honosak, a rézf@szú bagoly, kankós béka és a torkosborz példának okáért a Dunántúlon is szép karriert futott be (a lelőhelyekre általában maga a szerző is kitér). A kötet gondolati előzményei között megemlíthetjük Nagy Lajos Képtelen természetrajzát, noha ott valóban létező állatok vonulnak fel az olvasó előtt. György Attila szórakoztató Szörnyek szörnyű könyvét feltehetőleg Harry Potter is haszonnal forgatta volna, főképp mert sem látszólag, sem tartalmilag nem kíván olyan veszélyes lenni, mint fiktív párhuzama. Mindazonáltal nem tekinthetünk el attól sem, hogy a cím jelentésénél fogva nem kisebb vetélytársat idéz meg, mint Láng Zsolt Bestiárium Transilvaniaecímű négykötetes – és már csak ezért is, de nem csak ezért grandiózus – nagyregényét, ha ennyiben a hasonlóság voltaképpen ki is merül, mert György Attila más műfajban és más tematikában gondolkodott. A Bestiorum nem más, mint egy leltár. Nincs története, nem egy szerzetes rémálma, csupán lények szokásainak és jellemzőinek egymás után történő lejegyzése, talán azért, hogy ne merüljön feledésbe, “mint annyi más.” (6.)

A kötet kompozíciójában az egyes fejezetek egy-egy rém latin, magyar és székely nevének megadásával, valamint egy szinte minden esetben azonos első mondattal és jókívánsággal (“Ne tudd meg, mi az.”) indul (ez alól kivétel például a székely fehérnép: “Ne tudd meg... illetve de, ezt kivételesen jó megtudni, mi az.” (67.)), majd megadja az azonosításhoz szükséges jellemzést, amely leírásból megállapíthatjuk, hogy “ilyen állat nincs es. (sic!)” (66.) A kötet nyelvjárási szókincse miatt is izgalmas és érdekes olvasmány.

A különféle bestiák időnként feltűnő módon antropomorfok, de véleményem szerint társadalomkritika nem minden szörnyecske esetében található. Kétségtelen, hogy szociológiai vonatkozása lehet annak, hogy “a székely részeges disznyó körülbelül hatvanéves élettartama folyamán családot alapít, házat épít, napi két műszakban dolgozik, és aztán mégis elviszi a májcirrózis.” (24.), vagy, hogy “A maradék szőrzetet, főleg a hajkoronát, olyan gyakran festik, hogy a picipanka rendszerint már maga sem emlékszik eredeti hajszínére. A picipanka szimbiózisban él: többnyire rendkívül kis termetű (sic!) kutyával együtt, amelyik a maga során szintén a természet furcsa elvetélt teremtménye (...)” (42.), de ilyen párhuzamok nem minden természetrajzban találhatók. Vannak azonban olyanok, melyek kifejezetten provokatív bírálatot hordoznak, ilyen az edzett görény, melynek “szaporodása (...) társadalompolitikai kérdés” (74.) és mely leggyakrabban “fabizniszek környékén található meg; például ahol egy-két hegyoldal egyik napról a másikra hirtelen megkopaszodik” (74.), vagy a szintén szocioszexuális nagyorrú bolha, mely “a meleg, fülledt helyeket kedveli, ilyenek a bírósági székek, a banki igazgatótanácsok, a sajtókuratóriumok és a parlamenti fotelek, ahol vidáman tenyésznek, többnyire törzsekben, számukra optimális esetben törzstőkékben.” (57-58.) György Attila kritikus szemléletével minden leírásában nagyon jó humorérzékről tett tanúbizonyságot és a leírásokban még az unalmas poénok is jól funkcionálnak: “A szeszmacska rendszerint pálinkát fogyaszt, a bort tisztán szereti, a sört meg piszkosul.” (16.). Jól kiaknázza a nevekben rejlő metaforikus lehetőségeket, a természetrajzokban ezekre is reflektál: míg “A Rézfánfütyörgő sose volt politikailag korrekt állat.” (12.), addig a szeszmacska “Ragadozik is, de többnyire poharat.” (14.). Érdemei között nemcsak ezt tarthatjuk számon, hanem azt is, hogy ezzel a kötetével igazán sikerült érzékeltetnie, hogy még a 21. században is van egy nyelvi, gondolati unió Erdéllyel (még akkor is, ha a szövegben mindvégig azt sugallja, hogy csupán két nép létezik a világon: a székely és a nemszékely): a fába szorult féreg számára nem számít az országhatár. “A fába szorult féreg az egész Kárpát-medencében ordít, és nem csak feltétlenül Trianon miatt. Amúgy is.” (70.) A szöveg rejtett intertextuális anyaga nem követeli meg az olvasótól, hogy feltétlenül ismerje a tudásbázist, melyet működtet, de ha sikerül, az további humorforrást jelent, például Petőfi Sándor Reszket a bokor, mert..., vagy Markó Béla (szintén kortárs erdélyi író, egyébként zseniális) költészete ilyen értelemben hordoz többletjelentést. A dekódolás nélkül is mulatságos, hogy a rézfánfütyörgő “nyári időszakban csak úgy elvan, rezzenéstelenül reszket a bokor nélküle is” (12.), vagy hogy a szeszmacska a vasúti restikben “jobb híján markóbélát fogyaszt, ami köztudomásúan féldeci vodka sziruppal” (16.).

A szörnyecskék annyira sikeresen működnek a közélet területén, hogy maga a kötet is áldozatul esik egynek, még pedig “minden székely bestiák legfélelmetesebbikének, magyarul miacsemeristennyilának” (79.), mely  meghatározhatatlanná, értelmezhetetlenné teszi György Attila nem egyszer önmaga szövegszerűségére is reflektáló munkáját. Könczey Elemér rajzai ezt a besorolási nehézséget próbálják áthidalni, az enciklopédikus, vagy szótári (enélkül is szakmai vitákkal terhes) formához közelebb vinni. Így a kötet minden szörnyecske ábráját is tartalmazza, amely valaha is megfordult a Terra Siculorumon.

György Attila, a Székelyföld folyóirat szerzője egy vele készült interjú során úgy nyilatkozott, hogy erdélyi íróként is mindig csupán önmagát írja meg, habár azt hiszem, ez talán egyetlen írónál sem lehetne másképp. Ebben a könyvében egy látszólag könnyed, vicces és komolytalan témán keresztül felmutatta egy kultúrkör és hiedelemvilág majdhogynem egészét, amely munka, valljuk meg, sokkal több, mint jó mulatság. A magyarság és a székelység önazonossága múlik az ilyen nem egyszer frivol rémeken, jó lesz hát velük vigyázni, és talán mégis jó lenne megtudnunk, mik ők. Hátha önmagunkat találjuk meg a jégcsürkében, aki “addig ül-áll-ugrál a jégcsarnokban, amíg egyszer csak jön egy hokista, s azzal game over. Mármint a hokistának.” (17.)

 

György Attila, Bestiorum Siculorum, Sétatér Kulturális Egyesület, Kolozsvár, 2013. 45 lej

  
  

Megjelent: 2014-08-28 16:00:00

 

Szabó P. Katalin (1988, Kaposvár)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.