Videó

A Marosvásárhelyi Rádió hangfelvétele




Keresés a honlapon:


Draskóczi Ágnes: CARPE DIEM KÍSÉRLETEK – Gondolatok Csontos Márta verseskötetéről

 

 

 

 

CARPE DIEM KÍSÉRLETEK

Gondolatok Csontos Márta verseskötetéről

 

A kötet kettős mottóval indul.

Én vagyok/ az örök ugyanaz, / aki mindent/ másképp lát/ a végtelen / átszűrt fátyolán.” – olvashatjuk az Önismeret című mottóversben, majd rögtön ezután Mészöly Miklós: A tágasság iskolája című művéből vett gondolat következik, mely szerint a művészet lényege is ez: a távolságot és a nosztalgiát hozza harmóniába a maga felfokozott elhatároltságában.

Csontos Márta verseinek alapélménye a babitsi vak diólét, melyben a művész önmaga az omega s az alfa, és a művész személyiségén átszűrődő valóságdarabkákon, gondolatfoszlányokon keresztül kirajzolódó örök teremtésigény is: nyomot hagyni ebben a széttöredezett, az éden idilljét már csak emlékképekben őrző világban, amelyet a pandémia még inkább atomjaira bont.

Az egyes szám első személyű lírai én ars poetica-szerűen fogalmazza meg a versben tükröződés igényét többek között a Látványterv c. versben, ahol az alázatra tanító fájdalom ellenére a művész exhibicionizmusa teremt világot az ürességbe, feszültséget hozva a külső környezet – belső világ párhuzamába. („…szükségem van a látványra és /az éljenzésre, hogy megtörténjen / az erőátvitel, s ura lehessek/ annak az ürességnek, / amelyet saját világommal/ töltöttem fel.”)

Kire támaszkodhat a költő ebben a teremtő munkában?

A versek mottóiban vagy a versszövegekben evokált költő-elődökre, kortársakra (Pilinszkyre, József Attilára, Adyra, Esterházyra, Baudelaire-re, Tóth Évára, Berda Józsefre, Kaiser Lászlóra, Szabó Lőrincre, Határ Győzőre, Nemes Nagy Ágnesra, Berzsenyire, Turczi Istvánra, Bányai Tamásra, Lucien Blagara). És leginkább önmagára. („Senki nem ért meg és / nem ér utol soha senki / a legázolt csillagmezőn sírkövet / állít nekem az élet, - hiába megyek / egyre közelebb, kivívtam magamnak / az egyedüllétet,” (Szabó Lőrinc tanácstalan)).

Néha feszíti a kimondás kényszere, s itt az alkotás válasz a rombolásra, erőszakra, gyűlöletre épülő külvilág taktikázására (Kiszámoló), máskor szinte képtelen a versírásra (Múzsakereső), s van, hogy akár Proustnál a madeleine íze, a kávé illata serkenti továbblépésre: „tekerem /Ariadné fonalát s táncolok a porondon.” (A kávé világnapja).

A versek görög mitológiai motívumok és bibliai utalások rendszerén keresztül mutatják az önkeresés, önmeghatározás útját. Odüsszeusz, Poszeidón, Danaidák, Zeusz, Arész, Parisz visszatérő motívumai a szövegeknek, akár a keresztény istenhit bizonyos elemei.

A teremtés isteni attribútum. Ezekben a szövegekben azonban Isten teremtő ereje lefokozódik, s megjelenik egy léten túli, illúziókból álló világ képe (A szürke új árnyalata), hol az Úr csak „Nagy Mutatványos” (Kőbe faragott álom), s „a végső elszámolásban/ Isten kiejtette kezéből a botot.” (Tulajdonviszonyok) S mi vezethetett ehhez mélységes csalódásélményhez, az Istentől való eltávolodáshoz? A fizikai fájdalom (Látványterv, Látványtévesztés) és a veszteségeken érzett lelki fájdalom (Távollét). A nem megélt élet fájdalma (Variációk a megváltoztathatatlanságra).

Ugyanakkor megmarad a vágy, hogy visszarendeződjön ez az elveszett kapcsolat: „…otthonomat keresem én is. /Feléd fordítom a fejem. /Talán visszaírsz a történetbe, / talán elfoglalhatom igazi helyem.” (Mégis…feléd) „Higgy a Nagy Találkozásban, /akkor is, ha olykor kételybe / merül a nagy bizonyosság, /ha nem tudod, merre fordulj, / ha gyűrűbe szorítanak a gonoszok, / legyél tollpihe Isten tenyerében, / akkor is, ha eddig félreálltál, /s csak árnyék voltál a fényben.” (21. századi zsoltár-parafrázisok).

S nem segített az hitmélyítésben a pandémia sem.

Most a lelkem is karanténban van. / Idebent a magány emel falat, / odakint ég a teremtés lángja, /felhők függönyében utazik a Názáreti, /nincs semmi szemfényvesztés. /Most kell küzdeni a megmaradásért, /ebben a földre vetett rémületben.” (Késnek az emberhangok)

Vagy az Itáliai tavasz 2020 c. versben: „Az ég egy nagy, kormos gyertyaláng, /lent konvojban halottas kocsik menete, / fenn a fákon rügyek apró bölcsői /ringanak, az ágak repülnek a szélben, /mezítlábas fény lopakodik a köveken, /a Mester keze vitorláz a tömjénszagú égen.”

A Titkok a télikabátban című versben pedig: „Nagykabátba rejtem a megszerzett /meleget, már nem látszik annyira /bőrömön az idő farkasharapása.” „…megtépázott lélekkel /menekülök, de szívem fölött /szorítom a karácsonyi kisdedet. / Isten mosolyog rám a transzcendencia /fölött, s a lágyfényű éterből kiűzi /a kozmikus szörnyeteget.”

A kötetben szereplő verseket 4 ciklusba rendezte a költő.

Az embergép tragédiája cím Madáchra utal.

A Naplójegyzetek ars poética jellegű verseket és a transzcendenshez való viszonyulás gondolatait sorakoztatja fel, a versek nagy részéből a magány érzése rajzolódik ki.

A harmadik ciklus címe egy vers címe is egyben: Kiszakított lapok. Önmagát és a mozaikszerűen töredezett külvilágot definiálja ezekben a versekben. Megjelenik a médiában az eldurvult, indulatvezérelte kommentelők világa (Fekete zsoltár), az önmegtartóztatás nehézsége, az Istentől elszakadás metaforája („leszakadt gomb lettem Isten kabátján”), a megrajzolt nő képe, a Sor(s)törések Vanitatum vanitas-i keresűsége („Minden csak puszta önámítás”), az elszabadult gyűlölet képei.

S megoldásként a 4.ciklus Carpe Diem szemléletét kínálja, amellyel persze nem tud élni, s ezért az egész megváltás csak kísérlet marad. Ebben a ciklusban már egy tárgyiasult, fegyelmezett világ jelenik meg a Nemes Nagy Ágnes mottóban is. Horatius szemlélete fegyver lehet a sakktáblán a gyűlölet, az idő, a végzet hadseregével szemben, ám ez bizonytalan, miként a győzelem is. „A király hallgat, a királynő hallgat, /a gyalogság hallgat…/Nem tudni, ki fogja végül /átvenni a hatalmat.” (Horatius látogat kertembe). A halálközeli állapotból feléledő természet hol optimizmusra ad okot (Hajnalban, Márciusi újrakezdés), hol Covid-tüneteket produkál és félelemmel tölt el. (Novemberi epikrízis).

A közelítő tél, a Furcsa Nyár vagy az Az a nap c. versek a halálra készülés gondolatait fogalmazzák meg, s a záróversben megjelenik az örök keresés kérdése: „Nem tudom, honnan jövök, /s merre megyek, csak azt tudom, /egyszer majd felolvasásom /lesz a hegyek fölött.” (Porleválás)

Erre a kérdésre egyetlen érvényes válasz létezik: az alkotás. S ez pedig csak az önmeghatározáson keresztül lehetséges. „Porból lettél -mondja az Ige, /porrá válsz, harsog a fülembe, /de még meg kell találnom /a helyet abban a konstellációban, /ahol a Nagy Egészbe belegyökerezek.”

Mélységesen intellektuális líra Csontos Márta költészete. Komor hangú, de nem pesszimizmusba ragadó verseiben mindig megcsillan az Istenhez való visszatalálás és az alkotómunka reménysége.

 

Csontos Márta, CARPE DIEM KÍSÉRLETEK, Napkút Kiadó, Budapest, 2021.

 

  
  

Megjelent: 2022-01-05 18:00:00

 

Draskóczi Ágnes (1969) költő, középiskolai tanár

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.